E heti matinénkban ezúttal egy sokkal komolyabb filmet mutatunk be. Sokan látták, de nem lehet megunni. Talán tíz évente születik egy olyan jó "vallási horror", mint a '99-es Stigmata. Nem csak hívőknek ajánlom (sőt), ugyanis remek kritikát intéz a Keresztény Egyház felé úgy, hogy magát a kereszténységet tiszteletben tartja.

Rég volt már összefoglaló rossz filmekről, pedig elhihetitek, hogy még mindig találkozok ilyenekkel. Ha már én megszenvedtem velük, legalább Ti, drága olvasók megmeneküljetek.

1. A végzet őrei - Deathwatch (2002)

Rendezte: Michael J. Bassett

Egyszer mindenkinek el kell valahol kezdenie, így van ez Bassett-tel is, aki azóta már letette az asztalra A vadászt és a Solomon Kane-t, azonban ez a filmje kritikán aluli. Egyébként egy közös angol-német produkcióról van szó.

Az alaptörténet még egész érdekes is lenne: az I. világháború csataterén találjuk magunkat, amikor egy maroknyi angol katona bevesz egy ellenséges lövészárkot. Foglyul ejtik a megmaradt német katonát, akit kérdőre vonnak, hogy mi ez a temérdek hulla. Egész ötletesen elkerülik a tipikus "minden osztagban van egy olyan személy, aki tud az ellenség nyelvén" szituációt, így e helyett az egyikük franciául beszél vele. Hamar kiderül, hogy a helyszín elátkozott és hogy embereink majd egymás torkának fognak esni. Így is lesz.

Ugyan dicsértem a sztorit, de ez leginkább annak tudható be, hogy nagyon kevés film foglalkozik az első világégéssel, így minden ilyen alkotásnak tudok örülni. Azonban szögezzük le, hogy a mű többi része egy az egyben a német A bunker c. horrorból való. Ami szintén egy felejthető darab, de az legalább rendesen ki volt dolgozva. Ez viszont összecsapott és zavaros. Itt végül is nem a saját belső démonaik manifesztálódnak a vitézekben, hanem valami "gonosz", amire igazi magyarázatot nem is kapunk. Tetten érhetőek még ugyan más filmek hatásai is (pl. a Hellraiser-ből ismert kiláncolás), de nem is ez a legnagyobb bajom A végzet őreivel.

El jorobado de la Morgue / Hunchback of the Morgue (1973)

Rendezte: Javier Aguirre

Gotho egy szerencsétlen púpos, aki a helyi egyetem hullaházban dolgozik amolyan mindenesként.  Tekintve, hogy akkoriban még korántsem volt divat a polkorrektség, így szegény naponta atrocitásoknak van kitéve az őt gúnyoló rezidensek által. Figurája abszolút át lett emelve Victor Hugo klasszikusából, hiszen túl a kitaszítottságán, még egy reménytelen szerelmi szállal is felvértezték jellemét. Arról nem is beszélve, hogy karjai akár a gorilláé, és azért képes jól megagyalni azt, aki beszól neki. Vagy akár tovább is megy.

Rajongása azonban egyáltalán nem abból fakad, hogy szíve hölgye nem kedvelné (sőt), csak éppen szegény haldoklik, majd később be is végzi. Gotho "nagy szerencséjére" ráakad az egyetem professzorára, kinek a mesterséges sejtlétrehozási kísérleteit felfüggeszti a kamara, ezt viszont nem hagyná annyiban. Így megszületik az alku: a lányt feltámasztja az orvos, a púpos meg mindenben segít, amiben csak lehet.

Szerkesztőtársakat továbbra is keresünk, viszont önző módon lestoppoltam magamnak a The Walking Dead-et, mert annyira leköt, hogy ihaj. Több sorozatra nem teszem a mancsomat:)

Spoileres írással összegzem a második évad eddig látott eseményeit, hogy aztán rendszeresen írhassak az egyes epizódokról. Ami immáron 13 részes lett, köszönhetően a sikeres fogadtatásnak. Azonban a költségeket csökkenteni kellett, én egy olyan cirka 250 millió dollár mínuszról tudok (Barátok Közt összes részének költségvetése kb.). Ez pedig sajnos meg is látszik. Eddig jóformán egy helyszínen történtek az események, amikből elég kevés volt, de legalább több idő jutott így a drámára, és a karakterek kibontakozására.

Tehát: legutóbb ott tartottunk, hogy a megfogyatkozott csapat útnak indult egy erőd felé, hátha ott még lesz valami megmaradt darab a civilizációból. Mondjuk egy működő Burger King. Azonban az országút egy pontján elakadnak a felhalmozódott, magára hagyott autók tömkelegétől. Indulhat a zsákmányszerzés. Az idilli hangulatot ekkor egy több száz fős, csoszogó zombi horda zavarja meg. Mindenki lapít, 50 Cent csúnyán megvágja magát, tetanusz van a kilátásban. A Szőke Picsa eközben egy járkálóval birkózik a lakókocsi vécéjében, Tata megmenti egy csavarhúzóval.

Hoze blogján olvastam, hogy a Youtube-on már magyar szinkronos filmek is tetten érhetőek, köztük nem egy horror is. Így szombatonként mi is bemutatunk ezek közül párat. Fontos megjegyeznem, hogy ezeket bármikor levehetik, hiszen a szinkron miatt akár a hazai forgalmazó is szólhat az oldalnak. Példának okáért a Hetedik-et a Warner már le is szedette.

Kezdjük is a sort két kötelező klasszikussal. Korábban már írtam róluk. Ugyan már a tévében is láthattuk, de nem lehet megunni, főleg az első részt. Enjoy!

Míg meg nem találjuk új szerkesztőtársainkat, addig is gondoltam írok egy jó kis összefoglalót ennek a remek sorozatnak az első évadáról. Bevallom, hogy én csak most hétvégén kezdtem el nézni, de annyira rabul ejtett, hogy rögtön behoztam a lemaradásomat, és már tűkön ülve várom a következő epizódot. Az írás nem kicsit spoileres lesz, szóval aki még nem látta, az lehet, hogy jobban jár, ha máris elkezdi nézni. Nem fog csalódni.

Elöljáróban néhány szó magáról a sorozatról.

A The Walking Dead egy, azóta már a hazánkban is megjelent képregény adaptációja. Ennek a képernyőre viteléért Frank Darabont (Stephen King mesterhármas: A remény rabjai, Halálsoron és A köd) öt évig harcolt. Ez a huzavona érthető, hiszen merész vállalkozásnak tűnik egy olyan sorozat, amiben zombik vannak. Tessék csak abba belegondolni, hogy a mai napig az anyagilag legsikeresebb élőholtakkal foglalkozó film a Zombieland a maga 75 milliójával... Mindenesetre sikerült véghez vinni, a pilot (=bevezető epizód) 2010. október 31.-én debütált az AMC nevű amerikai kábelcsatornán. Ami (szemben mondjuk az HBO-val) nem fizetős, így nem kevés pénzt áldoztak rá, hogy sikeres legyen a vállalkozás.

Ez szerencsére az eredményen meg is látszik. Túl azon, hogy hatalmas közönségsiker lett -a nyitányt mintegy 5,3 millióan nézték meg, azóta pedig egy masszív 7 milliós tömeg várja hetente a történéseket-, a sorozatot Emmy díjjal és Golden Globe-bal is jutalmazták.

Az első évad hat részes, ami kevésnek tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy odakint ez egy bevett gyakorlat. Ha ugyanis a sorozat bukás, akkor legalább nem fektettek bele túl sok pénzt. Erre nem rég itthon is volt példa, amikor is az egyik kereskedelmi tévé műsora csak három epizódot élt meg... Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy a már legyártott részeket se adják le, ha mondjuk már a pilotot se nézte senki. A sorozat showrunnere (=aki jóformán mindenért felel) itt még Darabont volt, és nem csak producerkedett, de több epizód forgatókönyvét is írta. Mi több, a pilotot is ő maga rendezte. A második évadra azonban máig tisztázatlan körülmények miatt lemondott tisztségéről, de producerként továbbra is részt vesz a munkálatokban.

Akkor most rátérhetünk magára a cselekményre is.

Jason 13 ismét küldött nekünk egy vendégírást, ezúton is köszönjük neki. Ezúttal egy koreai 3D-s horrorról írt, igazi ínyencség. Továbbá ne tessék megfeledkezni a felhívásunkról sem. Egyébként sorozatkövetésre még senki nem jelentkezett, remélem senki nem ijedt meg a feladat "súlyától".

Sector 7 / 7 gwanggu (2011)

Rendezte: Ji-hun Kim

Biztos sok mindenkivel megtörtént már az, hogy egy előzetes látván leesett az álla és mindenképp megakarta nézni az adott filmet, velem ez már nemegyszer előfordult, legutóbb pár nappal ezelőtt. Sajnálatos módon, azonban a végeredmény láttán elég szomorú lettem, így utólag elnézve, jobb lett volna, ha megmaradok a kis kedvcsináló videónál.

Történetünk egy olajfúró tornyon játszódik, ahol a munkásokat épp váltanák le, de egy kis csoportjuk mégis inkább ott marad, hogy tovább kutasson az olaj után, immáron kibővülve a nagyfőnökkel. Csak hát egy túlméretezett szörnyeteg is elszabadul a mesterséges szigeten, így hőseink hamar nyakig a szószban találják magukat.

Ezzel a kis sztorival nagy baj nincs, volt már példa arra, hogy egy egyszerű forgatókönyvből hoztak ki elképesztő filmeket. A probléma abban rejlik, hogy a bevezetés túl bő lére lett eresztve, elég lassan bontakozik ki maga a fő cselekményszál, azaz a szörnyeteg a munkások ellen felállás. Ezt tetézi a szereplők gyenge játéka is, némelyikük már-már profin művelte a "ripacskodás művészetét". Sőt, a főszereplő tökös nőcskénk kimeríti az "unszimpatikus" fogalmát, egyszerűen képtelen voltam egy kicsit is megkedvelni. 

A blog facebook oldalán hívta fel a figyelmemet egyik kedves olvasónk az alábbi nyalánkságra, a legutóbbi franciás poszt kapcsán. Íme.

Maléfique (2002)

Rendezte: Eric Valette

Carrére (Gérald Laroche - MR 73) sikkasztásért börtönbe került, egy cellába három teljesen különböző bűnöző mellé. Lássuk kik is ők: a kigyúrt, transzszexuális Marcus (Clovis Cornillac - Eden Log), a gyermekeként kezelt, tárgyakat evő, retardált Pâquerette (Dimitri Rataud - Mint egy angyal) és a hallgatag, tekintélyt parancsoló idős úr, Lassalle (Philippe Laudenbach - Arséne Lupin). Igen, elég vegyes a csapat, de egész jól megvannak. Derék pénzemberünk is hamar beilleszkedik, igaz abban a tudatban él, hogy neje hamarosan leteszi érte az óvadékot.

Egy szép napon azonban találnak a falba elrejtve egy 80 éves naplót, amit egy hírhedt okkultista vezetett. Ebben leírta azokat a varázslatokat, képeket, szimbólumokat, amelyeknek a segítségével próbált kiszabadulni cellájából. A jelek szerint sikerült is neki! Azonban a könyvről az is kiderül, hogy veszélyes és óvatosan kell bánni vele. Ha például megpróbálja az ember megsemmisíteni, akkor az illető el kezd lebegni, majd olyan szépen eltörnek maguktól a csontjai, hogy az már művészet. Ezt a jelenetet egyébként hihetetlenül hatásosan és profin kivitelezték.

Ez a rovat már egy jó ideje kívánkozik a folytatásra (első rész, második rész). Ugyan legutóbb azt írtam, hogy remélem a következő részre nem kell másfél évet várnotok, erre tessék kettő is eltelt. Ezért elnézést is kérek. Úgy hogy inkább vágjunk is bele egyből.

Ezúttal is spoileres rövid kritikákra tessék számítani, mivel ezek alapműveknek tekintendőek.

A tűzgyújtó – Firestarter (1984)

Rendezte: Mark L. Lester

Egyike azon kevés King adaptációknak, amik a legközelebb állnak a könyvhöz. Mondhatni sikerült visszaadni annak a hangulatát, és úgy igazából nem variáltak túl sokat rajta. A történet így ugyanaz maradt szóról szóra: a pszichokinézissel rendelkező apuka menükel a pirokinézissel bíró kislányával a gonosz kormányemberek elől. Jó ritmusú, kellemes film lett belőle. A színészgárdára semmi panasz nincs: Martin Sheen ezúttal is hozza a karaktert a Holtsávból, a „tűzgyújtót” pedig a nagyon fiatal Drew Barrymore (Charlie angyalai 1-2) alakítja, egész jól. De az apára (a kétszeres Golden Globe jelölt David Keith - U-571) és a bérgyilkos indiánra (az Oscar-díjas George C. Scott - Az elcserélt gyermek) se lehet panasz. Igazából itt csak apróságokba lehet belekötni, hogy pl. elfogásukkor a kislány pont akkor miért nem „látta” a támadást előre. A befejezés epikus, igaz, már ekkor látszott Kingen az ötlettelenség, hiszen a sztori elég sok hasonlóságot mutat a Carrie-ével. Igaz, maga a könyv is elég klisés és kiszámítható.

Érdekesség: Ez a film is megélt egy teljesen felesleges folytatást A tűzgyújtó 2: Fellángolás (Firestarter 2: Rekindled 2002, ami kifejezetten tévére készült. Természetesen se az íróhoz, se az eredeti színészekhez semmi köze.

Értékelés: 7/10

A slasher elválaszthatatlan az ünnepnapoktól, hiszen a műfajteremtő zsánerfilmek eleve jeles eseményekhez köthetőek: Black Christmas, Halloween, Péntek 13 és a Mother's Day. Most pedig elérkezett az ideje a Valentin-napnak is. Következzen három horror a giccs szerelem napjáról.

My Bloody Valentine (1981)

Rendezte: George Mihalka

Kissé meglepő, hogy ehhez a naphoz először a kanadaiak nyúltak, az még inkább, hogy a rendező magyar származású. Úgy tűnik, hogy anno a kanadai-magyarok nem kicsit képviselték magukat a műfajban (lásd még: A Sátán kapuja).

A történet meglepően jó és egész kidolgozott. Szép lassan kibontakozik előttünk egy kisvárosi legenda, mely szerint a közeli bányában anno történt egy baleset, aminek az egyetlen túlélője (Harry Warden) érthető módon bekattant. Rá egy évre megölte a felelősöket és kitépte a szívüket. Miért is? Mert mindkét esemény február 14-én történt. Az azóta eltelt 20 év alatt egyszer sem ünnepelték meg a városlakók ezt a napot, egészen idáig. Csak hogy ezzel a gyilkosságok újra elkezdődnek. A rendőrség pedig bonbonos dobozokba csomagolt emberi szíveket kapnak, frappáns versecskékkel.

A műfajtól szokatlan módon a seriff és a polgármester is hamar elfogadja a tényt, hogy a tettes ugyanaz. Vagy legalábbis valaki, aki rohadtul nem szeretné, ha a fiataloknak szánt táncos mulatság összejönne. Éppen ezért az egészet lefújják, még a borzasztóan giccses városi dekorációktól is megszabadulnak. Azt említettem már, hogy a hely neve nem kicsit ironikus módon "Valentine Bluffs" és a címerük szív alakú? Mindenesetre a pánik elkerülése végett pont a lényeget nem mondják a lakosságnak, hogy nagy veszélyben vannak. Éppen ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy a fiatal bányászok a barátnőikkel a telepen csapnak egy tiltott bulit. Gyilkosunk persze lecsap.