A poszt címét igazából arra akartam kihegyezni, hogy egy széria harmadik része -kevés kivétellel- mindig a leggyengébb (persze egy esetleges negyedik simán alul tudja múlni). Ezt még nagyon-nagyon régen több példával is sikerült illusztrálnom. A lényeg, hogy 1. ez a film is beáll a sorba, 2. csak most tudatosult bennem, hogy ki is az egyik főszereplő. Aucs.

Cabin Fever: Patient Zero (2014)

Rendezte: Kaare Andrews

Úgy látszik Hollywoodban a mai napig él a Luke Skywalker-effektus, azaz, hogy egy színész neve akaratlanul is összekapcsolódik egy baromi híres film karakterével. Vagyis kvázi eladhatatlanná válik, így kénytelen minden szart elvállalni, amit elé dobnak csontként. Sean Astin is ebben a cipőben jár, aki anno lelkesen Frodó úrfizkodott Samu szerepében, most pedig leginkább olyan művekben szerepel, amik hozzánk el se jutnak. Maximum a film+-ra. Egyébként vicces, de ő sem először szerepel B-kategóriás horrorban, már 2007-ben próbálkozott a Határvidékkel, amiről én még anno írtam is, de valahogy a jelenléte nem tűnt fel. Igazából most is csak az imdb-nek köszönhetően szúrtam ki. Ez betudható annak, hogy azóta sokat fogyott és nem kellett kicsinyíteni a magasságát. Mindegy, alakítása amúgy se tudná megmenteni ezt a förmedvényt.

Mielőtt elkezdeném az ütlegelést, tegyünk egy gyors, kötelező megemlékezést az előzményekkel kapcsolatban. Eli Roth művét a mai napig imádom a '80-as évek hangulatával és beteg humorával. A Ti West-féle folytatás nagy csalódásnak bizonyult, mert bár a történet folytatódott, ahol abba maradt, de a hangulata tini-horror szintre degradálódott. Ami külön fájó annak fényében, hogy tudjuk, hogy a rendező tud nagyon is hiteles retro hangulatot teremteni (ha mást nem is). Azóta mindkét rendező karrierje felfelé ível, szóval a Kabinláz sorozat tekinthető egyfajta bizarr kabalának is.

Anno a Ház az erdő mélyén kibeszélős-elemzős írásom elég nagy népszerűségnek örvendett, nem tudom, hogy azért, mert jó volt vitatkozni a film zsenialitásán, vagy csak mert tényleg megérdemelte a különleges bánásmódot. Így most kísérleti jelleggel ezt megismételném egy szintén -méltán- népszerű filmmel. Úgy hogy előre szólok, hogy az alábbi írás ATOM SPOILERES lesz! Vagyis aki még nem látta, az jobban jár, ha nem baszik ki magával és most rögtön abba hagyja az olvasást és nekiül megtekinteni a...

Az árva - Orphan (2009)

Rendezte: Jaume Collet-Serra

Először persze csak egy kényelmes délutáni kritikára gondoltam, de nagyon nehéz lenne úgy írni, hogy kerülgetem és utalgatok a Nagy Csavarra. Arról nem is beszélve, hogy a forgatókönyv meglehetősen okos és ezt szeretném kényelmesen megindokolni, anélkül, hogy kínosan kacsingatok azon olvasók felé, akik tudnák, hogy éppen mikre célzok. Inkább kezdjünk is neki!

Örökbe fogadni egy másik élőlényt igencsak nemes cselekedet, ami nagy felelősséggel jár. Hiszen ha a dolgok nem az elképzeléseink szerint alakulnak, akkor keményen dolgozni kell rajta, nincs reklamáció, nincs árucsere. Külön igaz ez akkor, ha nem egy csecsemőről, hanem egy általános iskolás korú gyermekről van szó. Ebben az esetben az újdonsült szülőknek bizonyos reszocializációt kell végrehajtani a kis csemetén, hiszen meg kell tanulnia, hogy milyen egy családban élni. Ami természetesen teljesen más, mint az árvaházi élet. Ez a filmben egyébként egész idilli állapotot mutat, de azért jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy az állami intézményekben (főleg itthon) sokkal keményebb körülmények között nevelkednek a kölykök. Persze szükség volt a békebeli változatra, hiszen így még kevésbé lesz érthető, és főleg még nagyobb hatást keltenek Esther furcsaságai.

Frappánsabb cím nem jutott eszembe. A dal egyébként itt meghallgatható, de szerintem mindenki ismeri. A lényeg, hogy a négy részes széria első két epizódjáról lesz szó, mert csak azokról érdemes beszélni. Ezt majd még lentebb bővebben kifejtem.

Halálosztó - Wishmaster (1997)

Rendezte: Robert Kurtzman

Nekem igazi ifjúkori kedvencem, úgy hogy lehet, hogy ismét egy kicsit elfogult leszek, ezért előre is elnézést is kérek. Ugyanakkor lehengerlő érvekkel fogom alátámasztani, hogy ez a film miért is jó! Túl azon persze, hogy én azt mondom. A művet a horrormester, Wes Craven nevével szokták eladni, pedig ő csak az executive producer volt, amiről remélem egyszer megtudom, hogy konkrétan mit is jelent és hogy az ilyen titulusú ember mit is csinál. Mindenesetre szerintem felesleges ilyen aljas trükkökkel nézőt csalogatni, mert e nélkül is megállja a helyét.

A pofonegyszerű alapötletben rejlik a film legnagyobb erőssége: van a gonosz dzsinn, aki mindenkinek teljesíti egy kívánságát, csak nem feltétlenül úgy, ahogy azt az illető elképzelte. A legtöbb esetben a kívánó úgyis alaposan megszívja, már persze túl azon, hogy a lelke is elkárhozik. Viszont el lehet képzelni, hogy milyen kreatív halálnemek születhetnek így és a maguk nevében milyen szórakoztatóak! Érzékletes példa erre, amikor a csini csoki csajszi csacsogja (áhh, alliteráció), hogy örök szépséget szeretne, erre próbababa lesz belőle!

Az a helyzet, hogy készülgettem én filmekkel anyák- és gyermeknapra, csak hol időm nem volt kritikaírásra, hol kedvem (amikor végre kisütött a nap?! jó, most pont nem, szerencsétek). De ímhol három film, amiben különböző aspektusokból közelítik meg a szülő-gyermek kapcsolatokat.

1. Grace (2009)

Rendezte: Paul Solet

Anno az It's Alive már eljátszott azzal a rendhagyó gondolattal, hogy mi van akkor, ha egy újszülött kezd el gyilkolni. Mivel már maga az alapkoncepció is elég abszurd, így bár nehezen lehetett komolyan venni, de legalább szórakoztatott. Jelen alanyunk meg mintha úgy született volna, hogy az alkotók megnézték volna az említett művet, majd azon gondolkoztak, hogy hogy lehetne ezt földhöz ragadottabban megvalósítani. Úgy ahogy sikerült is a törekvésük.

A nyitójelenet briliánsan fekteti le az alapkonfliktusokat: fiatal, gyermeket váró házaspár vacsorázik a férj szüleivel. Rögtön megtudjuk, hogy a drága jó anyós egy igazi érzelmi zsarnok, akinek még azóta se vágták el a köldökzsinórját, ami szabályos láncként nehezedik fiacskájára. Após papucs, mint az állat (ilyen nő mellett nem csoda), szerencsétlen kismama meg próbál határozottan kiállni a véleménye mellett, kezdve azzal a vitát generáló hátránnyal, hogy vegetáriánus (de a szójatej miatt lehet, hogy vegán). Így képzelhetitek azt a megrökönyödést, hogy egy természetgyógyászattal beoltott szülésznőnél akarják levezetni a szülést.... Ezt a meggyőződést pedig egy majdnem bekövetkező orvosi baki meg is erősíti.

Aztán jön egy kis baleset, apuka meghal, anyuka látszólag halva fogja megszülni csemetéjét. Brühühühü, dráma. Szüléskor azonban csoda történik és a gyermek él! IT'S ALIVE! És ugyan nem növeszt borotvafogakat és nem kezd el embereket ölni, de hamar kiderül, hogy annyira dögszaga van, hogy vonzza a legyeket. A nagyobb baj az, hogy az anyatejre és a tápszerre is nemet mond. Egy véletlen folytán kiderül, hogy neki bizony vér kell, de nem akármilyen, hanem emberé...

A mai nap volt a választások napja, így ehhez méltóan csámcsogjunk egy jót egy nekrofil rövidfilmen! Mert elvégre mi is tehetetlenül tűrjük, ahogy a mindenkori hatalom jól seggbe kúr minket. (Micsoda képzettársítás, ugye?)

Necrophile Passion (2013)

Rendezte: Tom Heidenberg

Ez az a film, amiről már 1 perc után meg lehet állapítani, hogy rossz lesz. Nincs különösebb gondom az alacsony költségvetéssel és az amatőr színészekkel, de látni egy olyan fickót, aki -nem vicc- még AZ ERDŐBEN SEM TUD HITELESEN SÉTÁLNI, az már szégyen. A folytatás még inkább az. Ugyanis emberünk meglátja egy csinos hölgyike véres holttestét és megtorpan. A készítők még arra se ügyeltek, hogy a kamuvér rászáradjon az áldozat testére, ami jelen esetben azt jelentené, hogy a gyilkos még a közelben van! Ez persze a srácnak nem tűnik fel, így rövid tétovázás után nem a rendőrséget hívja, hanem hazaviszi a lakásába a holttestet.

A amatörizmus további iskolapéldája, hogy hősünk arra se vette a fáradtságot, hogy a holttestet valamibe becsomagolja, így -ismétlem- a LAKÁSÁBA úgy vonszolja be, mintha csak a szemetet vinné. Aztán még az előszobában jól megdugja, mert ugye ez lenne a lényeg. Ennek undorítónak, bűnös élvezetnek, vagy valami ilyesmi érzést kiváltónak kellene lennie, de gyakorlatilag egy percig sem lehet elhinni, hogy az a lány halott. Így csak simán fárasztó a művelet. És még ez volt a legjobb pillanata!

Őszintén szólva eredetileg négy filmről írtam volna, de az elsőnél kapásból annyi gondolatom támadt, hogy megérdemelt egy külön posztot. Remélem nincs harag.

Túlvilági bosszúállók / Rémjárók - Gallowwalkers (2012)

Rendezte: Andrew Goth

A film, ami attól vált híressé (hírhedté?), hogy ez volt Wesley Snipes első filmje a letöltött börtönbüntetése után. Azonban nagy tévedés lenne azt gondolni a végeredmény láttán, hogy ez egy olcsó vacak és emberünk kényszerből vállalta el, mert már a nagy stúdióknak nem kell. Ugyanis ezt a filmet már 2006-ban (!) elkezdték forgatni, csak ugye a hatóság közbeszólt. Szabaduláskor Snipes meg annyira be akarta fejezni a művet, hogy zsebből bedobott a közösbe 1 milliót. (Ööö azt hiszem jobban is átvizsgálhatták volna az adócsalását...) A film összköltségvetése egyébként 17 millió volt, ami ugyan nem egy látványos összeg, de azért szégyenkezni sem kell. Pláne egy horror esetében.

De miért is kezdtem a háttérrel? Mert így máris tisztában leszünk pár dologgal. Azonban ehhez még ismerni is kell a sztorit. Ami csak a végére fog teljes képet alkotni. Annyira, hogy a film első fele információk híján inkább tűnik egy szürreális víziónak, mintsem rendes történetnek. Igaz, ez a fajta látomás a legvégsőkig megmarad. A legfontosabb, hogy ez tényleg egy western-horror. Már korábban is voltak ilyen jellegű próbálkozások, de itt éreztem először azt, hogy egy western alapanyagra húztak rá horror köntöst és nem egy eredendően horror filmet akartak cowboyosítani. Ezzel a részével maximálisan elégedettek lehetünk.

Amikor anyagot gyűjtöttem a toplistához, természetes volt, hogy a 2010-es év győztesének a folytatását is megnézem. Azonban -mint azt a cím is elárulja- hatalmasat kellett csalódnom, így gondoltam, hogy egyrészt ez megér egy külön posztot, másrészt nem rondítom el az abszolút pozitív hatos fogatot. Most pedig kénytelen leszek beállni a sorba és szapulni a művet, pedig Isten a tanúm, szerettem volna szeretni.

Machete gyilkol - Machete Kills (2013)

Rendezte: Robert Rodriguez

Az első részt minden hibája ellenére imádtam, most nem ecsetelném, hogy miért, hiszen egyszer már bővebben kifejtettem. A folytatás iránti izgatottságomat pedig tovább fokozta a parádés szereposztás és az olyan belengetett finomságok, mint a cici-golyószóró vagy maga a tény, hogy Charlie Sheen fogja az amerikai elnököt alakítani. Valóságos megváltást vártam. Helyette mi jutott? Egy nagy kupac SZAR!

Amikor felröppentek az első (hazai) kritikák, hogy ez most mennyire mellé ment, egyszerűen nem akartam elhinni. Az se ingatott meg, hogy hazájában anyagilag csúfosan megbukott. Sajnos azonban most nincs árral szemben úszás purga módra, mert tényleg rossz lett.

A történet szerint Machetét átdobják Mexikóba, hogy megöljön egy helyi kartell-főnököt, aki rakétatámadással fenyegeti Amerikát. Az illető egy őrült, mármint nem elég, hogy tudathasadásos, de az egyik énje valóban őrült. Képes volt a szívére köttetni a rakéta indítóját, vagyis ha az megáll, akkor Wassinghton eltűnik a térképről. Bónuszként beindult egy időzítő is, vagyis a hatástalanítást 24 óra alatt kell elvégezni. Így Machete magával hurcolja és mindenféle bérgyilkos ellen menti meg az életét. Aztán a végén szembe találkozik egy James Bond-féle klasszikus főgonosszal, akit nem más, mint Mel Gibson alakít!

Mielőtt gyorsan végig görgetnétek az oldalt (á, kit áltatok, már késő), hogy hozzáfűznivalók elolvasása nélkül csak a címeket nyálazzátok el, jöjjön egy szokásos kis összefoglaló a tavalyi évről!

Bármit is írjanak egyes fanyalgók, 2013 igenis a horror éve volt! Először is, egy jól ismert, iszonyat gáz franchise se végzett terrort a nézőkön. Vagyis elmúlt végre volt egy olyan év, amikor se Resident Evil-, se Underworld-, sőt még Paranormal Activity-film sem mérgezte a közízlést. Igazából már ennyi elég is lehetne, de ahogy végig néztem az idei kritikákat, szembesülnöm kellett azzal hogy az átlagot tekintve még sose pontoztam ennyire kimagaslóan magas átlaggal. Sőt, amióta írom az éves toplistákat, most fordul elő először, hogy nem kerül be egy 6/10-es alkotás sem, ellenben a győztes 10/10-es pontozású lett! Mi több, összesen 11 alkotás érdemelt 7 pontot (ez már nekem is furcsa egy kicsit), vagyis még ez sem volt garancia a toplistában való szerepléshez! (Érdekességképpen 9 pontos egyáltalán nem született.)

A hazai mozikba persze csak két alkotás tudta kiemelkedő méretekben csalogatni nézőket (ezekről később még lesz szó). Persze nem tudhatjuk, hogy ha a több, direkt lemezes megjelenés közül némelyik kap mozira esélyt, akkor azok milyen számokat hoztak volna.

Sajnos idén (vagyis tavaly) kissé ellustálkodtam a friss alkotások nyomon követését, így egy párra egyszerűen már nem jutott se időm, se energiám. Azért szerintem a lista így is "hitelesnek" tekinthető, szerintem semmi lényegesebbről nem maradtam le.

További változás, hogy ezúttal sokkal megengedőbb voltam azon a téren, hogy most mikorinak is tekinthető egy film. Így ne tessék csodálkozni, hogy bizony, lesznek technikailag 2012-es művek is a listában!

Azt hiszem ennyi épp elég volt bevezetőnek. Nosza!

Remélhetőleg holnapra kész lesz az a bizonyos toplista, addig is íme néhány meglepően jól sikerült darab. Avagy ezeket eddig én miért láttam? Ráadásul végre sikerült egy kicsit Amerikán kívülre is tekinteni. Az egyszerűség kedvéért haladjunk ábécé szerint!

1. Byzantium 

Rendezte: Neil Jordan

Ha egyszer arra vetemednék, hogy vámpíros toplistát rakjak össze, akkor Jordan leghíresebb műve, az Interjú a vámpírral biztos benne lenne és úgy érzem, hogy sok olvasónk elismerően bólogatna. Éppen ezért biztos sokan várták ezt az újabb, vámpírokról szóló, romantikus felhangú darabját. Ennek ellenére valahogy elveszett a ködben, bevallom én is majdnem megfeledkeztem róla. Pedig milyen kár lett volna!

A film igyekszik ötvözni a klasszikus vámpírfilmes elemeket új ötletek bedobásával és próbál igazodni a trendekhez. No nem akciójelenetekre kell gondolni, hanem inkább arra, hogy a két főszereplő halhatatlan lénynek érzéseket adjon. Az anyuka 200 év alatt valamiért nem tudott kitanulni semmiféle szakmát és megrekedt a prostitúcióban. A 16 éves testben megrekedt lánya pedig érthető módon emiatt rendkívül frusztrált, de az még inkább aggasztja, hogy egész életében titkolóznia kell. Így jobb híján történetét szó szerint a szélnek ereszti, míly költői! 

Romantikát említettem? Igen, akad egy szerelmi szál, nem meglepő módon a lány és egy leukémiás fiú között. Amivel nekem az a bajom, hogy hiába a zsenge test, a csajszi akkor is több, mint 200 éves! Ugyan miért rekedt volna meg szellemileg ennyire? Miért vonzaná egy tinédzser? Szerintem ez így kissé bizarr...

A film története szépen felépített, és jók az idősíkban történő ugrálások is (bár a harmadik szint már kissé furán hatott). A képek pedig gyönyörűek. A véres vízesés látványa meg valami elképesztő.

Ne tévesszen meg senkit a naptár, még a 2013-as évből jöjjön három folytatás! (Megjegyzés: a cikk egy kissé másnapos állapotban íródott.)

1. Insidious - A gonosz háza / Insidious: Chapter 2

Rendezte: James Wan

Anno kérdeztétek, hogy miért nem írtam róla, amikor még ment a mozikban. Ennek oka prózai: a forgalmazó (az Intercom) még mindig nem vesz tudomást a létezésünkről, így nem kapunk sajtóvetítésre meghívást. Az első rész pedig azért annyira nem tetszett, hogy fizessek a folytatásért, pláne, hogy a rendező másik idei projektjében, a Démonok közöttben személy szerint csalódnom kellett (amiért pedig még fizettem is).

Eleve merészség volt úgy "harcba küldeni" az alkotást, hogy az előzményt a mai napig nem adták ki még csak DVD-n se. A magyar cím meg nettó félrevezetés, kíváncsi vagyok, hogy hányan lepődtek meg, amikor beültek rá és bevillant az angol cím, rajta a baromi nagy kettessel. (Vagy képesek voltak kivágni azt a pár kockát? Akik látták moziban, nyilatkozzanak!)

Na de térjünk rá magára a filmre! Röviden: meglepő módon egész jól sikerült! Sokkal jobb lett elődjénél! Amiket anno felsoroltam hibákat, azokat jórészt kijavítottak. Először is nincs unalmas felvezetés, elejétől a végéig történnek a paranormális jelenségek. Na jó, azért ez is nehezen indul be, és egy ideig én is közömbös fejjel néztem, de a felétől már elkezdtem izgulni! Amúgy arról van szó, hogy a rémisztő furcsaságok ismét feltűntek és apucival sincs minden rendben...