Egyedülálló anyuka éjjelente egy étteremben dolgozik, hogy el tudja látni súlyosan beteg kisfiát. Azonban egyre többször támadnak ijesztő látomásai... Vajon ő kezd megőrülni vagy valami más állhat a háttérben?
A pszicho-thrillert már 2012-ben bemutatták két fesztiválon is, hogy aztán pihentessék egy időre. Úgy néz ki, hogy idén végre rendesen forgalomba fogják hozni, aminek örülnék, mert a trailer abszolút meggyőzött.
Avagy, hogy hogy erről nem beszél senki? Pedig nem egy Nagy Sándor, a hódító-szindrómával van dolgunk, azaz a sok tehetség ellenére nem sikerül jó filmet összehozni. Mert ez igenis jól sikerült!
Rendezte: Richard Attenborough
Akkor lássuk gyorsan a sztárparádét! A rendező a két Oscar-díjas Richard Attenborough (Gandhi, A híd túl messze van, Chaplin, de színészként is ismerős lehet mondjuk a Jurassic Park tulajaként), az író a szintén két Oscar-díjas William Goldman (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Tortúra, Maverick - Halálos póker), a zenét pedig Jerry Goldsmith szerezte, akinek érdemeit had ne soroljam, a blogon sem először láthatjátok a nevét. És ez még csak a háttér stáb! A színészekre is ki fogok térni, de előbb illene a történetet felvázolni.
Főszereplőnk egy roppant gyámoltalan fickó, aki bűvészként szeretne híres és gazdag lenni. Az első próbálkozása nem volt valami sikeres, de aztán minden megváltozik, amint beszerez egy hasbeszélő bábut és megtanul hasbeszélni! A karrierjének csúcsára érhetne, ha a menedzsere nem eszközölne egy kötelező orvosi vizsgálatot. Ezt bűvészünk nem tudja bevállalni és szó szerint elmenekül szülőföldjére, egy jó távoli vidékre. Ez úgy azért adja magát, nem?
...Lófejnek! Egyik címe a kissé esetlen Horsehead (ez talán kanadai), de szerencsére megtalálható Fever és az eredeti, francia Fiévre néven is.
Jessica kislányként rémálmoktól szenved, központi elemként egy lófejű lénytől. Felnőve pszichológiát kezd el tanulni, különös tekintettel az álmok kutatására. Miután meghal a nagymamája, visszamegy a családi házba és a rémálmok újra kezdődnek, de ezúttal még vadabbak lesznek... A szereplők közül Catrina MacColl-t emelném ki, aki már több Fulci filmben is szerepelt.
Az előzetes figyelemfelkeltő, de sajnos benne van a pakliban, hogy valami unalmas, elvont szar lesz. Azért bizakodjunk. Ó és van benne csöcsike!
Még csak most kezdődött el, de már véget is ért a Bates Motel második évada. Bizony, nem szoktuk meg, hogy ilyen kis soványka időtartam alatt ledarálnak egy évadot Amerikában, de Normanék mindössze két hónapig lehettek a televízióban. Lássuk, az első szezon olykor gyengécske, máskor tűrhető részei után mit kaptunk a másodikban. Vajon jobban sikerült, mint az első?
Már meg is válaszolnám a saját magam által feltett kérdést, amire minden bizonnyal hetek óta körmöt rágva és az ágyban saját verejtéketekben forgolódva vártok. Igen, sokkal jobb lett, mint az első évad. Szeretném ezúttal kicsit részekre feldarabolni a beszámolót, mert úgy éreztem, három nagyon jól elkülöníthető dologról kell beszélnünk a tíz rész kapcsán.
I: Bradley-Caleb
A két szereplőnek ugyan természetesen semmi köze egymáshoz, de az első négy rész kettejük, de főleg utóbbi körül forog. Ahogy írtam az első részben Bradley volt a főszereplő, akit nagyon bölcsen a következő epizód végére már ki is írtak a sorozatból. Pont ezért sem értem, miért kellett központi szerepbe helyezni az évad nyitórészében. Nem nagyon fecsérelnék szót rá, annyira jelentéktelen minden szempontból. Caleb (Kenny Johnson – The Shield) megjelenése sem kavart nagy vihart, amilyen gyorsan jött, olyan csendben el is viharzott. Norma erőszakos bátyjaként és Dylan apjaként vonult be a köztudatba, egy egész évados bekattanást eredményezve ezzel Norman testvérének. Ez volt az a szakasz egyébként, ahol elkezdtem felírni magamnak a cliffhangereket, mert annyira borzasztóak voltak, mint például Caleb megjelenése, majd hogy kiderül, ő az apuka. Hát, hetekig nem jött álom a szememre ezektől az információktól... Aztán az évad második felére ebben is rendeződtek a dolgok. Igazából gyengécske és felesleges négy epizód volt ez, még ha itt is élte át az első „blackoutot” Norman.
Black Spot - 2D version from Faster Productions on Vimeo.
Luther Bhogal-Jones a Creak után ismét leforgatott egy rövid kis horrort, amiről ismételten beszámolt blogunknak. A kisfilm érdekessége, hogy sztereoszkópikus 3D technológiával készült változatban is megtekinthető itt.
A rendező hozta az elvárt teljesítményt, és a Creakhez hasonlóan ez is nyelvfüggetlen, így bárki számára élvezetes tud lenni. A stáblista kivitelezésért meg külön piros pont jár, nagyon ötletes!
A végére pedig egy kis English a rendező úr kedvéért, mert tudom, hogy nézni fogja a posztot:
Thanks again Luth! Well done!
A héten elkezdődött végre a Bates Motel 2. évada is. Az első szezon kiegyensúlyozatlan színvonala után én nagyjából hasonlót sejtek erre az évre is. Lássuk, hogy is sikerült a szezonpremier.
Bár az első szezon tíz része nagyon vegyes érzéseket váltott ki a nézőközönségből (valaki szerint az eleje volt jó és a vége laposodott el, én pont az ellentettjét éreztem), azt leszögezhetjük, hogy potenciál alapvetően igenis van a Bates Motelben. Mindannyian szerettük, szeretjük Hitchcock klasszikusát és a Freddie Highmore&Vera Farmiga duó kiváló színészi játéka is többre predesztinálná a Norman Bates gyerekkorának meséjét. A holtszezonos promó videóval meghozták a kedvemet, hogy adjak még egy esélyt a Bates családnak. Lássuk hát, milyen is volt a 2. évad eleje.
Természetesen nem feledkeztem meg Karácsony közeledtéről, csak gondoltam -végre- stílusosan Szent Miklós napjához igazítanám az első ilyen posztot. Már csak azért is, mert jelen esetben egy bepipult Mikulásról lesz szó.
Rendezte: Lewis Jackson
Sokszor volt már szó témába vágó horrorfilmekről, de csak nagyon kevés kapcsolódott szorosan hozzá. Még kevésbé találkozni olyanokkal, amelyek nem vitték el jellegéből adódóan a humor irányába. Erre talán a legjobb példa az eredeti Fekete karácsony, ami aztán igazán tönkre tudja vágni a vidám bejglizést. Ugyanakkor míg ott maga az ünnep igazából másodlagos volt, jelen alanyunk igazi szimbiózisban él vele. A Karácsony még sose volt ilyen fojtogató és zavarba ejtő.
A kezdés kimondottan sajátosra sikeredett: 1947-ben járunk, egy bájos családi fészekben a gyerekek meglesik, ahogy a Mikulás jóízűen eszeget és kipakolja az ajándékokat, majd eltűnik a kéményben. Igen ám, de később egyikük meglesi, ahogyan a Télapó kéjesen tapogatja anyucit. Szegény gyereknek ez betett.
Igen, ő lesz a főszereplőnk 33 évvel később. Meglepő módon azonban a fickó nem hogy undorodna az ünneptől, hanem épp ellenkezőleg! Kifejezetten beteges módon vonzódik Jézus szülinapjához. Konkrétan a szerény lakása végig van pakolva játékokkal és mindenféle giccstárggyal, amiket a legtöbb ember évente csak egyszer vesz elő (és utána el is teszi). Még azon se csodálkozhatunk, hogy emberünk egy játékgyárban dolgozik!
A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.
Rendezte: Basil Dearden
A nyitó képsorok rögtön meggyőznek minket arról, hogy ez a film kissé más lesz, mint amit a közismert angol színésztől, Roger Moore-tól megszokhattunk. Az általa eljátszott karakter ugyanis a lehető legszélsőségesebben ábrázolt, mondhatni sztereotipizált és már-már karikatúrába hajló angol úr. Minden stimmel: tökéletes fekete öltöny, keménykalap, esernyő, rendben tartott bajusz és frizura. A vezetés terén meg olyan körültekintő, hogy akár egy atombomba szállítását is rá lehetne bízni. És még inasa is van! Vagyis amolyan igazi karót nyelt ember, ezt rögtön felismeri még a vak is.
Aztán az autópályán valami elpattan benne és kéjes (ám roppant rémisztő) mosollyal az arcán el kezd száguldozni. Annyira furcsa ez a viselkedés a színésztől, hogy ha csak ezt a jelenetet látom a filmből, meg nem mondom, hogy kit is látok voltaképpen. Természetesen a száguldozásnak csúnya vége lesz és hősünket kórházban látjuk viszont, ahol az életéért küzdenek. Bár maga a műtét sikeresen lesz, nagyon hamar kiderül, hogy valami azért nincs rendben.
A főszereplő ugyanis folyamatosan olyan visszajelzéseket kap olyan dolgokról, amit állítása szerint sosem tett meg. Az elején még csak véletleneknek és bizarr tréfáknak gondolja ezeket, de ahogy egyre komolyabb bonyodalmak születnek - többek között egy állítólagos szerető is feltűnik - úgy lesz egyre rémisztőbb is. Lehet hogy valaki szívatja a férfit? Előkerül egy sosem látott ikertestvér? Paranoia? Tudathasadás? Földönkívüliek? Tatárok? A film végére szerencsére megkapjuk a válaszunkat, csak éppen annak mikéntjére nem igazán.
Valamelyik nap eszembe ötlött, hogy basszus, egyre nagyobb az elmaradásom 2013-as filmek terén, ideje tömbösíteni! Jöjjön három film az idei évből! Az egyiket láthattuk moziban, a másodikat itthon csak DVD/BD-n adták ki, míg a harmadik (egyelőre) elkerülte hazánkat.
Rendezte: Tommy Wirkola
A Grimm testvérek munkásságának horrorizálása nem új keletű, emlékezzünk csak a Hófehérke - A terror meséjére. Csakhogy, míg abban magát a történetet torzították el és festették vérvörösre, addig jelen esetünkben a klasszikus mese mint kvázi előzményként van jelen. No azért nyitányként ledarálják azt is nekünk, hogy azért képbe kerüljünk. De lényegében arról van szó, hogy a tragikus sorsú testvérpár felnőtt és boszorkányvadászatból él meg.
A film borzasztóan felszínes minden téren. A bíró lelövi mindenki szeme láttára a polgármestert a nép meg simán végig nézi? A gyerekek eltűnéséből hiányzik a drámaiság, sehol egy aggódó szülő, úgy kezelik őket, mintha tárgyak lennének. De ez a drámaiatlanság mindenre igaz, kezdve a két főszereplő szüleivel kapcsolatos motívumokra. Ahogy azt is lazán kezelik, hogy rájuk nem hatnak a boszorkányvarázslatok. Továbbá még az elején megmondják, hogy a boszorkányok rondák a gonoszság rothadásától. Tényleg, ilyen egyszerű lenne? ÉS EZT MIÉRT NEM TERJESZTIK SZÉT A VILÁGBAN?! HÁNY ÁRTATLANT MENTHETTEK VOLNA MEG!
Egy újabb, gyermekkori VHS emléket idézek fel a kedves olvasóimnak. Az már csak a hab a tortán, hogy kiknek a neve is fűződik ehhez a méltánytalanul elfeledett produkcióhoz...
Rendezte: Oliver Stone
Remélhetőleg a három Oscar-díjas rendezőt nem kell bemutatnom senkinek. Ha mégis, akkor az illetőén komoly filmtörténeti hiányosságok vannak. Mindenesetre jómagam is meglepődtem, hogy Stone második nagyjátékfilmje egy igen erős horror-dráma egyveleg. (Nem mellesleg az első filmje, a Seizure is horror, remélhetőleg egyszer majd arról is lesz szó.) Nagy kár, hogy azóta se tért vissza a műfajhoz, pedig érzéke volt hozzá, az egyértelműen látszik.
A két Oscar-díjas Michael Caine szereplése ilyen tekintetben annyira nem meglepő, hiszen láthattuk már tőle a Rajzást, a Gyilkossághoz öltözvét és a kissé félresikerült Cápa 4-et. Jelen esetben egy képregényrajzolót alakít, aki a sors kegyetlen fintora folyamán elveszíti azt a kezét, amivel a kenyerét kereste. Az a szerencsés ember volt, aki abból élhetett, amit szeretett csinálni.
Ha ez még nem lenne így is elég tragikus, szembe kell néznie azzal, hogy felesége szép lassan elhidegül tőle. Folyamatosan azzal terrorizálja, hogy külön kellene élniük. Ja és persze vinné a kislányukat is. Mindeközben egy fitnesz-guruval szűri össze a levet, eléggé szembetűnően.
Friss kommentek