A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.
Lélekszakadt hajsza - The Man Who Haunted Himself (1970)
Rendezte: Basil Dearden
A nyitó képsorok rögtön meggyőznek minket arról, hogy ez a film kissé más lesz, mint amit a közismert angol színésztől, Roger Moore-tól megszokhattunk. Az általa eljátszott karakter ugyanis a lehető legszélsőségesebben ábrázolt, mondhatni sztereotipizált és már-már karikatúrába hajló angol úr. Minden stimmel: tökéletes fekete öltöny, keménykalap, esernyő, rendben tartott bajusz és frizura. A vezetés terén meg olyan körültekintő, hogy akár egy atombomba szállítását is rá lehetne bízni. És még inasa is van! Vagyis amolyan igazi karót nyelt ember, ezt rögtön felismeri még a vak is.
Aztán az autópályán valami elpattan benne és kéjes (ám roppant rémisztő) mosollyal az arcán el kezd száguldozni. Annyira furcsa ez a viselkedés a színésztől, hogy ha csak ezt a jelenetet látom a filmből, meg nem mondom, hogy kit is látok voltaképpen. Természetesen a száguldozásnak csúnya vége lesz és hősünket kórházban látjuk viszont, ahol az életéért küzdenek. Bár maga a műtét sikeresen lesz, nagyon hamar kiderül, hogy valami azért nincs rendben.
A főszereplő ugyanis folyamatosan olyan visszajelzéseket kap olyan dolgokról, amit állítása szerint sosem tett meg. Az elején még csak véletleneknek és bizarr tréfáknak gondolja ezeket, de ahogy egyre komolyabb bonyodalmak születnek - többek között egy állítólagos szerető is feltűnik - úgy lesz egyre rémisztőbb is. Lehet hogy valaki szívatja a férfit? Előkerül egy sosem látott ikertestvér? Paranoia? Tudathasadás? Földönkívüliek? Tatárok? A film végére szerencsére megkapjuk a válaszunkat, csak éppen annak mikéntjére nem igazán.
Na de az odáig vezető út! Komótosan, de cseppet sem unalmasan fokozódik a feszültség az újabb és újabb furcsaságok láttán. Sajnos volt egy nagyon oda nem illő jelenet, ami akaratlanul is a Monty Python munkásságát idézte fel bennem. Konkrétan egy üzletember emlékeztet furcsa helyeken történő találkozókra és amikor bevágnak egy tó közepén lévő csónakot, melyben két keménykalapos úr ül, hát én felröhögtem. Az ilyesmi nagyon kizökkentheti az embert. De szerencsére azért nem volt annyira gyilkos momentum.
Abszolút Roger Moore-ra és az ő tehetségére építkezik a film. Jól is tették a készítők, mert abszolút hiteles a jellemformálása, ahogyan a kimért hidegvérűből kétségbeesett és zavarodott kisegér lesz. Ahogy próbál racionális magyarázatokat találni, ahogyan a zavartság kiütközik az arcára... Tökéletes. Az meg külön vicces, ahogyan az ipari kémkedés kapcsán tesz egy James Bonddal kapcsolatos megjegyzést (ugye ekkor még nem állt őfelsége titkosszolgálatában).
Mint ahogyan az sejthető, ez egy meglehetősen vértelen darab. Mondhatni amolyan családbarát pszicho-thriller. Mai szemmel nézve persze nem túl erős. Továbbá bele lehet kötni jó néhány ponton is a cselekmény menetébe. Ezeket most spoiler nélkül nem tudnám kifejteni, de a lényeg, hogy el lehet tölteni egy délutánt ezeknek a kivesézésével. Jelen esetben azért felesleges. Itt a hangsúly a karakterábrázoláson van, ami a lehető legjobban sikerült és ezért éri meg benevezni rá.
A kivitelezéssel nincsenek gondok. Semmi eget rengető újítás. Egyedül a zenét érdemes kiemelni: a visszatérő kattogó hangzás telitalálat. A túl vidám főcímé nagyon nem tetszett, ugyanakkor utólag belegondolva éles kontrasztot teremtett a pár perccel később bekövetkezett száguldozás alá bevágott kattogtatással. Ettől eltekintve ezt a szerepet egy ízlésesen eltalált hangverseny, vagy bármi más betölthette volna...
Csak a régi kor filmjeinek a kedvelőinek tudnám jó szívvel ajánlani.
Friss kommentek