Visszatérő rovatunk legújabb tárgya egy igen mutatós kis zsebkönyv, amely Grafománia névre hallgat. A szerzője Makra Árpád, aki volt olyan kedves a blog szerkesztőségének dedikálni a küldött példányt, melyet ezúttal is köszönünk. A könyv formátuma nagyszerűen illeszkedik a tartalmához, ugyanis ismét egy novelláskötethez van szerencsénk, összesen 14 rövid történetet ismerhetünk meg, nagyjából 180 oldal terjedelemben. Külön érdekesség, hogy az egyik (szerény véleményem szerint amúgy kiemelkedően jó) novella hangoskönyv formátumban ingyenesen elérhető, így bárki belekóstolhat az író világába. Videó, borító és kritika alant.

Makra Árpád - Grafománia

A kötet számomra egyik legnagyobb erénye, hogy nem akar több lenni, mint ami. A könyv fizikai dimenziói, valamint a szellős tördelés következtében a novellák igen csak rövidkék, ezáltal azonban sallangmentesek, nincsenek felesleges leírások, érdektelen párbeszédek. A szöveg nagyon lényegre törő és velős, hamarabb véget ér egy sztori, mint hogy esélyt és időt adna az olvasónak arra, hogy beleunjon.

Ez pedig szerintem tökéletes tálalása a tartalomnak, amely nem más, mint egy-egy érdekes, általában morbid, néha egészen egyedi és néha kicsit újrahasznosított, de többnyire elgondolkodtató ötlet. Van itt fogorvosi rendelős kivégzés, földönkívüli teremtők, Hannibal Lecter stílusú étterem, gyilkos és öngyilkos típusú eszmefuttatások, valamint olyan sláger témák is, mint a zombik és a túlvilági élet.

Jöjjön ismét egy debütáló könyv, ezúttal Fellenbeck Roland tollából. A kiadó most is az Underground, a terjedelem viszont nem kevés, több mint 300 oldal. Ez 11 darab novellát ölel fel, melyek történetükben és szereplőikben egyáltalán nem, stílusukban és témáikban viszont egész szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Mint a novellásköteteknél általában, itt is vannak gyengébb és erősebb darabok, összességében viszont egy meglepően jó műről van szó.

„A folyamatosan pusztuló és újjászülető, örökké fiatal és megállíthatatlan élet olyan, mint egy földön álló létra, mely egyre feljebb nyúlik, egészen a csillagok birodalmáig.“

                                                                H. G. Wells

Kevés olyan dolog van, ami annyira képes megmozgatni az ember fantáziáját, mint a körülöttünk elterülő végtelen világűr. Az ember talán egyszer képes lesz az igája alá hajtani a Földet, de minden alkalommal, mikor felnéz a csillagos égre, kénytelen lesz szembesülni azzal a ténnyel, hogy fajunk csupán egy apró porszem az univerzum egészéhez képest. Ez a tudat egyrészt alázatra tanít, másrészt hihetetlen kíváncsiságot szül.                                         

Nem véletlen, hogy számos könyv, novella és film foglalkozik a világűr felfedezésével, s az sem meglepő, hogy ezek között igen gyakoriak a horror felé hajazó történetek. Hiszen maga az alaphelyzet – egy magányos űrsiklóban száguldani az ismeretlen felé, ezernyi veszélynek kitéve, teljesen önmagunkra utalva – elképesztő feszültséggel telített. Erre a toposzra épít a következőkben bemutatásra kerülő novella is. 

 „Egyedül az a jó a jelen korban, hogy túlságosan ostoba ahhoz, hogy tüzetesebben tanulmányozza a múltat.“

H. P. Lovecraft

Már megint Lovecraft? Hiszen az öregről már leírtak mindent, és különben sem olvassa már senki a műveit, mondhatják sokan. Ez az ítélet kb. annyira helyes és tartható, mint azon fiatal pár döntése, akik az indián temető fölé épült, akciósan vett házba akarnak beköltözni. Nem vitatnám a fiatalabb, ill. a kortárs szerzők tehetségét, de azt azért észre kell venni, hogy a jelenlegi tendencia a minőség helyett inkább a mennyiségre helyezi a hangsúlyt. Néha egyszerűen jól esik visszatérni a klasszikusokhoz.

H. P. Lovecraft prózája már a saját korában sem számított „modernnek“. Ezzel ő is tökéletesen tisztában volt, tudatosan tartotta magát a korábbi, gótikus regényekből megismert tradícióhoz. Különösen szembetűnő a műveiben Poe hatása. Lovecraft egyszerű nyelven ír, nem bonyolítja túl a dolgokat, a történetei akár sablonosnak is nevezhetők. Műveiben egy olyan világot épít fel, amely látszólag teljesen megegyezik a mi világunkkal, viszont e világ felszíne alatt szörnyű titkok lappanganak. Ősi kultuszok, elfeledett istenek, sötét titkok. A szövegek hősei nem tesznek mást, mint – valamilyen véletlen folytán – tudomást szereznek e szörnyű titkokról. Rájönnek, milyen vékony fal választja el a hétköznapi világot a természetfölötti rettenettől, az olvasó pedig velük együtt döbben rá a fenyegető veszélyre. Elbizonytalanodik, szorong, kétségbeesik. Mert ilyen erőkkel szemben tehetetlen.