Jöjjön ismét egy debütáló könyv, ezúttal Fellenbeck Roland tollából. A kiadó most is az Underground, a terjedelem viszont nem kevés, több mint 300 oldal. Ez 11 darab novellát ölel fel, melyek történetükben és szereplőikben egyáltalán nem, stílusukban és témáikban viszont egész szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Mint a novellásköteteknél általában, itt is vannak gyengébb és erősebb darabok, összességében viszont egy meglepően jó műről van szó.
Fellenbeck Roland - Mikor kialszanak a fények
Mivel nagyon sokféle a cselekményszál, ezért igazán egyikbe se szeretnék belemenni részletesen, de csak hogy beinduljon a kedves olvasók „nyáltermelése”, íme néhány zaftosabb téma, amiket a könyv érint: hullagyalázás, korcsosulás, élve feltálalás, örök kárhozat, véres meztelen nők minden mennyiségben.
A közös nevező itt valójában maga az alaphangulat, a groteszk, fekete humor, rengeteg szürreális agymenéssel vegyítve. (Ez már konkrétan a könyv eleji kötelező ajánlásnál elkezdődik, ami itt „Feleségemnek”, majd az első novella címe erre stílusosan: „Megöltem a feleségem”.) A használt recept nagyjából mindenhol a következő: végy egy kellően nyomasztó, életszagú helyzetet, majd pakold tele visszataszító emberekkel és rengeteg belezős vérfürdővel.
A történetek egy része kissé sablonos elemekből építkezik, vannak azonban elegendő mennyiségben eredeti ötletek, így az ismerős „ezt már egyszer olvastam/láttam” érzés itt nem fordul elő sűrűn. Ami pedig különösképp felteszi az i-re a pontot egy novellánál, az a csattanó, ez sajnos itt sincs mindig meg, de amikor igen akkor nagyon jól működik, főleg a kötet második felénél.
A szereplők egész hihetőek, a többségüknek megvan a maga saját kis háttértörténete. Néha idegesítőek, néha szánalmasak, néha még cseppnyi empátiát is ki tudnak váltani, azonban jól illeszkednek a cselekményhez, így kevés a sablon hős. Talán ami kicsit szembetűnő, hogy a női karakterek vagy szenvedő, jólelkű mártírok, vagy utolsó szutyok ribancok, szóval meglehetősen szélsőségesek, valamint a hímek szájából elég sokszor hangzanak el enyhén nőgyűlölő monológok. Hogy ez jó vagy rossz mindenki döntse el maga.
Végül pedig a nyelvezet, amin bizony nagyon sok áll vagy bukik, hisz még a legjobb történetet is hazavágja, ha a mesemondó csapnivaló. Itt ezzel szerencsére nincsen komoly baj, igényes szókincs, helyes nyelvhasználat, frappáns mondatok. Kis szépséghiba, hogy néha megszaladt a billentyűzet a költői képekkel, mondjuk amikor már három halmozódik egy mondatban, az kissé leterheli az olvasót, és ilyenkor a mondat lényege veszik el.
Összességében szerintem ez egy erős darab, bár nyilván nem hibátlan, de mindenképpen jó irányba mutat. Ha valaki érdeklődik a magyar underground horror iránt, és magáénak érzi a szürreális, lidércnyomásos víziók stílusát, akkor ez a könyv nem fog csalódást okozni.
Friss kommentek