Visszatérő rovatunk legújabb tárgya egy igen mutatós kis zsebkönyv, amely Grafománia névre hallgat. A szerzője Makra Árpád, aki volt olyan kedves a blog szerkesztőségének dedikálni a küldött példányt, melyet ezúttal is köszönünk. A könyv formátuma nagyszerűen illeszkedik a tartalmához, ugyanis ismét egy novelláskötethez van szerencsénk, összesen 14 rövid történetet ismerhetünk meg, nagyjából 180 oldal terjedelemben. Külön érdekesség, hogy az egyik (szerény véleményem szerint amúgy kiemelkedően jó) novella hangoskönyv formátumban ingyenesen elérhető, így bárki belekóstolhat az író világába. Videó, borító és kritika alant.

Makra Árpád - Grafománia

A kötet számomra egyik legnagyobb erénye, hogy nem akar több lenni, mint ami. A könyv fizikai dimenziói, valamint a szellős tördelés következtében a novellák igen csak rövidkék, ezáltal azonban sallangmentesek, nincsenek felesleges leírások, érdektelen párbeszédek. A szöveg nagyon lényegre törő és velős, hamarabb véget ér egy sztori, mint hogy esélyt és időt adna az olvasónak arra, hogy beleunjon.

Ez pedig szerintem tökéletes tálalása a tartalomnak, amely nem más, mint egy-egy érdekes, általában morbid, néha egészen egyedi és néha kicsit újrahasznosított, de többnyire elgondolkodtató ötlet. Van itt fogorvosi rendelős kivégzés, földönkívüli teremtők, Hannibal Lecter stílusú étterem, gyilkos és öngyilkos típusú eszmefuttatások, valamint olyan sláger témák is, mint a zombik és a túlvilági élet.

Mivel korábban írtam már Polanski filmváltozatáról és a négy részes minisorozatról is én fogok, így szerettem volna, ha a könyvet is én mutatom be a magam módján. Szerencsére alt.end készségesen átengedte a terepet.

A könyv nem rég jelent meg, huszonhárom évvel az első hazai kiadása után, ami akkor még Rosemary gyermeket vár címen futott. Ezúton is szeretném megköszönni az Agave kiadónak, amiért szó nélkül rendelkezésünkre bocsájtott egy recenziós példányt! (Őrület, egyszerűen csak kérni kellett.)

Ira Levin: Rosemary gyermeke - Rosemary's Baby

Bizonyára hazánkban többségében vannak velem együtt azok, akik előbb látták a filmadaptációt, mintsem olvasták volna a művet. Ez sok esetben hátrányt szokott jelenteni olvasás közben (tapasztalat), hiszen akaratlanul is bevillannak egy-egy ismerős helyzetleírásban az odaillő képsorok. De már maguk a szereplők kinézete is élénken él a fejekben, szerencsés esetben persze az adaptáláskor az alkotók ügyelnek a hasonlóságra. Nagyobb probléma persze akkor van, ha a cselekményekben gyökeres eltérések fedezhetőek fel a két médium között. Igaz, ez nézőpont kérdése, mert így legalább meg tudják lepni a befogadó személyt.

Jelen esetben azonban minimális meglepetésben lesz része az olvasónak, hiszen ahogy maga Levin is írja az utószóban (2003-ban), hogy Polanski talán az, aki képes volt a leghűebben adaptálni könyvet vászonra. Nehéz ezzel vitatkozni, mert utólag belegondolva valóban profi munkát végeztek a stúdióban. A rendező csak azokban az esetekben változtatott, amik oda nem illőnek tűnhettek a forgatókönyv szempontjából. Ilyen például Rosemary vidéki kiruccanása is. Azért nem kell megijedni, hogy felesleges neki kezdeni a regénynek, hiszen az ördög a részletekben lakozik (ha-ha).

Úgy látszik az első könyves horrorírók tömegestül vették be tavaly a piacot itthon, itt van ugyanis egy újabb regény 2013-ból. A Jegroth-ess álnevet használó író első művének a kicsit meghökkentő Foghányás címet adta, ám az alcím elég beszédes és jól összefoglalja az alapkoncepciót: "Zombi róka horror". Amennyire mókás a könyv címe és cuki a borítóján feszítő Vuk, annyira undorító és helyenként gyomorforgató a tartalma, már amit a történetet illeti. A regény a Könyvműhely.hu nevezetű magánkiadó gondozásában készült, egyébként kifejezetten ízlésesen néz ki külsőre, ami ha nem is olyan lényeges szempont, azért mégis jó pont. Nem ragoznám tovább a felvezetést, nézzük meg mennyire váltotta be a könyv a hozzá fűzött reményeket.

Jegroth-ess - Foghányás (Zombi róka horror)

A mű nem oszlik fejezetekre, egyetlen 240 oldalas folyamként tárja a sztorit az olvasó elé, s mivel rendes tempóban pörögnek benne az események egyáltalán nem zavaró a tagolás hiánya. Azért egy természetes töréspontot mégis mindenki könnyedén felfedezhet, az első fele ugyanis eléggé hasonlít egy unalomig ismételt tinidráma zombikórral megspékelt verziójára, a későbbiekben viszont más műfajok felé kezd el kacsintgatni a történet. 

A főszereplő nem meglepő módon maga a zombi róka, Xavér aki olyan, mint bármelyik konzervből előrángatott hánytatott sorsú tinédzser: nincsenek szülei, árvaházban nevelkedett, ahol mindenkinek ő volt a céltáblája, majd nevelőszülőkhöz került, akik ráerőltetik a saját akaratuk és iskolába küldik. Habár a nevelőcsaládja halál rendes vele, Xavér valami rejtélyes okból mégsem szereti igazán őket, meg úgy nagyjából senkit sem. 

A további szereplők is egytől egyig különféle állatok: rókák, kutyák, macskák, farkasok, madarak és hüllők, melyek kisebb-nagyobb sikerrel próbálnak emberi sztereotípiákat képviselni, lásd a gonosz farkas vagy a kapzsi disznó. Erről persze a többség egyből Orwell Állatfarmjára asszociálhat, de azért nem kell magasra tenni a lécet, a társadalomkritika itt ugyanis nehezen vehető igazán komolyan, bár remélhetőleg nem is ez volt a fő cél. 

Jöjjön ismét egy debütáló könyv, ezúttal Fellenbeck Roland tollából. A kiadó most is az Underground, a terjedelem viszont nem kevés, több mint 300 oldal. Ez 11 darab novellát ölel fel, melyek történetükben és szereplőikben egyáltalán nem, stílusukban és témáikban viszont egész szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Mint a novellásköteteknél általában, itt is vannak gyengébb és erősebb darabok, összességében viszont egy meglepően jó műről van szó.

A blogon már korábban is helyet kapott a könyvrovat keretében néhány első szárnypróbálgatás (lásd: Átváltozás). Most ismét felkereste egy lelkes írójelölt a főszerkesztő urat, és hát ki vagyok én, hogy szabotáljam ezt a nemes hagyományt.

Az elkövető Gebei Gábor, első regényét Tabu álnéven publikálta, mely az Underground Kiadó gondozásában jelent meg. A Korona Hotel nagyjából 100 oldalas, rá is vetettem magam rögtön. Személy szerint amúgy is kedvelem a rövidebb műveket, sokszor bőven elég néhány ezer szó egy ütős történet elmeséléséhez. Most sajnos nem feltétlenül ez a helyzet állt elő, részletek és borító hajtás után.

(Ez pedig itt a reklám helye! Habár semmi közöm/hasznom nem fűződik a kiadóhoz, mégis szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani, aki maga is érdekelt a témában, mivel ez a magánkiadó egy egészen fantasztikus üzleti modellen alapszik, tessék utánaolvasni a honlapjukon.)

Howard Phillips Lovecraft a XX. századi horror irodalom legmeghatározóbb alakja. Közel 80 évvel a halála után még mindig rengetegen olvassák a műveit, s időről-időre a filmipar is visszanyúl ezekhez. Ám nem csupán egy egyedi, misztikus rémvilágot köszönhetünk neki, írásai ugyanis az utána következő generációk horror szerzőire is nagy benyomást tettek és tesznek mind a mai napig, így közvetve befolyásolják a modern horrort.

Lovecraft világának ikonikus teremtménye Cthulhu, egy letűnt kor ősi Istene, aki az űrből érzekett, és jelenleg az óceán mélyén alussza örök álmát. Először az 1926-os Cthulhu hívása (The Call of Cthulhu) című elbeszélésben lép színre, ami egyébként a szerző legelismertebb művei közé tartozik, habár ő maga középszerűnek tartotta. A továbbiakban erről osztanám meg röviden a saját benyomásaimat. 

A mai kritika előtt kicsit magyaráznám a bizonyítványom, szükség lehet rá a félreértések elkerülése végett. Dean R. Koontz könyveivel tele van a padlás, kinél átvitt értelemben, kinél pedig szó szerint. Egyrészt Koontz a termékeny írók táborát erősíti évi 1-2 könyv piacra dobásával, másrészt pedig magyarul is előszeretettel adják ki ezeket, így itthon valószínűleg King mellett az ő neve a legközhelyesebb, ha kortárs horror szerzőkről van szó. Itt felmerülhet a kérdés: akkor meg minek pont róla kritikát írni?

Szégyen, nem szégyen, nekem Koontz a fentiek ellenére mostanáig a perifériás látóterem szélén mozgott, tudtam hogy létezik, rengetegszer láttam másokat, ahogy az egyenborítós könyveit szorongatják, olvasni azonban valahogy mégse olvastam tőle semmit ez idáig, így most mindenféle előítéletektől mentesen próbálok értekezni a Mr. Murder című eredetileg '93-as könyvéről. Azt viszont megígérhetem, hogy nem fogok senkit azzal fárasztani, hogy végigmegyek a teljes életművén. (A magyarul kiadott regényeinek száma szerény 50-60 darabra rúg.) Akkor térjünk is rá a lényegre, avagy sikerült-e véletlenszerűen kiválasztanom az író pályafutásának egyik fénypontját? Lássuk!

"Az embernek soha nem szabad saját erkölcsi és etikai álláspontja alapján értékelnie, mert ez lehetetlenné teszi mások viselkedésének objektív elbírálását. Egyedül az összehasonlítás számít. Egy viselkedés önmagában vizsgálva semmit nem mond. Egyetlen személy többféle magatartásmódja jelenthet ugyan elméletileg valamit, néha megmagyarázható, de a következtetés éppúgy lehet jó, mint rossz."

Ismét egy exkluzivitással kedveskedünk nektek! Anno a blogon is szó esett ezen könyv sajtóbemutatójától, amelyre meghívást is kaptunk. Sajnos én az időpont miatt nem lehettem ott, purga viszont mindent lelkendezve elmesélt, hogy én mennyire élveztem volna a dolgot. Valóban, az átlagembernél jóval nagyobb érdeklődést (és talán ehhez járó tudást is) tulajdonítok a sorozatgyilkosoknak, így csillogó szemekkel vettem a kezembe a szerző által dedikált sajtópéldányt. Így utólag visszagondolva, talán jobb lett volna, ha meghagyom a kritika lehetőségét „munkáltatómnak”. Hogy miért? Az alant kiderül!

Thomas Müller: Bestiális emberek – Sorozatgyilkosokkal négyszemközt

Előre szeretném leszögezni: ez teljesen szubjektív vélemény, és nem azt szeretném ezzel sugallni, hogy ez a könyv rossz. Csak... Nagyon nem az én stílusom.

Mire asszociál az átlagos olvasó ebből a címből? Nos, magamból kiindulva egy interjúkötet-szerűségre, vagy legalábbis izgalmas beszélgetésekre a rács két oldalán. Értesüléseim szerint a sajtóbemutatón valóban ez történt. Akkor mi a helyzet magával a könyvvel...?

Ott kezdtem el gyanút fogni, amikor megláttam a mellékelt ajánlókártyát a Dialóg Campus Kiadó további könyveiből, mint például: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? vagy Hogyan éljünk emberi tartással? esetleg Ami igazán számít, az a megélt élet. Itt már elvetettem a zaftos, vérben tocsogó holttestekről mesélő, ördögi kacajú gyilkosok arcát és magam elé képzeltem egy egyetemi előadást. Nem mellékesen megjegyzem, az író valóban tart szemináriumokat. És ez a könyv stílusán is meglátszik. Sokszor okoskodó, amolyan „mindent átéltem, csak jobban tudom, különben is: én vagyok a tanár” érzésem támadt olvasás közben. Ez nem feltétlenül baj, de a könnyedebb műfajt indokoltabbnak tartanám, ha már egyszer nem egyetemi tankönyvet bújok, hanem életmóddal kapcsolatos (?) irodalmat.

"Barkát szedett aznap,
mintha az neki járna.
De arca felpuffadt ,
mint egy puha párna.

Teste kifehéredett,
hibáit nem őrzé.
A valódi bőr most
tiszta pamutdzsörzé."

Mielőtt hiányolnátok Cadenza mentoranyátokat (van ilyen bátor személy?), adok magamról valami életjelet. :) Bocsássatok meg, kissé behavazódtam, és ez a szakmai vizsgámig sajnos így is marad... De! Nem azért vagyok most itt, hogy bús-bús panda legyek, hanem hogy a nagy hó kellős közepére visszacsempésszem nektek – ha csak néhány órára is – a tavaszt. És kedves olvasóim, mi a legszebb öröm? Hát persze, hogy a káröröm. És nem azért, mert nincs benne irigység – ezzel csak a szüleid akarnak megetetni téged, ideje felnőnöd... - hanem mert szégyen, nem szégyen, marha jó a nálunk szerencsétlenebbeken derülni egy jót. Hány horrorfilm alapját szolgáltatta már ez...

Jöjjön nektek egy rendhagyó stílusú, nagy rakás szerencsétlenség szerethető formában tálalva!

Tim Burton – Rímbörtön, avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történetek

Igen, ez egy verseskönyv. Nem, nem a klasszikus értelemben vett belezős-ijesztgetős versek. Viszont a Nagy Tim Burton (Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, The Nightmare before Christmas, Halott Menyasszony stb.) keze alól kerültek ki, szóval megérdemlik, hogy itt legyenek. Mellesleg, aki olvasta könyvben a Pom-pom meséit, az tudja, hogy egy mese is lehet ijesztő vagy épp morbid („Holdvilágos éjszakán döglött macska lóg a fán.”).

Előre szólok, ne úgy vegyétek a kezetekbe ezt a könyvet, mintha József Attilát olvasnátok! Ugyanis itt inkább úgy áll a helyzet, mintha egy középkori, degenerált embereket felvonultató cirkusz esti matinéjára váltottunk volna jegyet. Van itt Szennysrác, Üszöksrác, Múmiasrác, Ággyá lett lány... nyamm! Prózaibb lelkületűeknek vagy örök romantikázóknak tragikus szerelmi kapcsolatok: Pálcikasrác és Gyufalány, Vudulány, Sokszemű lány... Régóta együtt élő, gyermeket tervező pároknak pedig néhány elrettentő példa: Robotgépgyerek, Vasmacska kölyök.

Thomas Müller: Bestiális emberek

Sorozatgyilkosokkal négyszemközt

Képesek vagyunk-e felismerni a Gonosz hazugságait és stratégiáját? Nyugodtak lehetünk-e, mondván, hogy mi még soha nem találkoztunk gyilkossal? Vagy csak nem ismerjük fel, mert úgy tudja álcázni magát? És miért gondoljuk mindig azt, hogy a Gonosz nem a mi közelünkben van, hanem mindig valahol máshol?

Thomas Müller, a világhírű kriminálpszichológus, évek óta a gyilkosságok, a gyilkosok hazugságait, az álcázási trükkjeiket tanulmányozza. Négyszemközti beszélgetéseket folytatott olyan tettesekkel, mint a „savas gyilkos”, aki sósavval teli hordókba tette női áldozatait, vagy a 11 prostituáltat megölő bűnözővel, és más sorozatgyilkosokkal. A szerző mindent igyekszik megtudni indítékaikról, mindvégig abban a reményben, hogy talán sikerül megakadályoznia egy jövőbeni bűncselekményt.

Ez a könyv nem fantáziaregény, nem kitalált krimi, hanem a valóság pontos, izgalmas bemutatása. A kötet német nyelvterületen hónapokig vezette a sikerlistákat. Magyarul először olvasható, a Dialóg Campus Kiadó gondozásában, és már kapható minden jobb könyvesboltban is.

Február 27-én (szerdán) az íróval egy beszélgetésre kerül sor, a Nyugati tér 7. szám alatti Alexandra Könyvesházban, 17:00-kor. Minden érdeklődőt várnak szeretettel!