Még csak most kezdődött el, de már véget is ért a Bates Motel második évada. Bizony, nem szoktuk meg, hogy ilyen kis soványka időtartam alatt ledarálnak egy évadot Amerikában, de Normanék mindössze két hónapig lehettek a televízióban. Lássuk, az első szezon olykor gyengécske, máskor tűrhető részei után mit kaptunk a másodikban. Vajon jobban sikerült, mint az első?

Már meg is válaszolnám a saját magam által feltett kérdést, amire minden bizonnyal hetek óta körmöt rágva és az ágyban saját verejtéketekben forgolódva vártok. Igen, sokkal jobb lett, mint az első évad. Szeretném ezúttal kicsit részekre feldarabolni a beszámolót, mert úgy éreztem, három nagyon jól elkülöníthető dologról kell beszélnünk a tíz rész kapcsán.

I: Bradley-Caleb

A két szereplőnek ugyan természetesen semmi köze egymáshoz, de az első négy rész kettejük, de főleg utóbbi körül forog. Ahogy írtam az első részben Bradley volt a főszereplő, akit nagyon bölcsen a következő epizód végére már ki is írtak a sorozatból. Pont ezért sem értem, miért kellett központi szerepbe helyezni az évad nyitórészében. Nem nagyon fecsérelnék szót rá, annyira jelentéktelen minden szempontból. Caleb (Kenny Johnson – The Shield) megjelenése sem kavart nagy vihart, amilyen gyorsan jött, olyan csendben el is viharzott. Norma erőszakos bátyjaként és Dylan apjaként vonult be a köztudatba, egy egész évados bekattanást eredményezve ezzel Norman testvérének. Ez volt az a szakasz egyébként, ahol elkezdtem felírni magamnak a cliffhangereket, mert annyira borzasztóak voltak, mint például Caleb megjelenése, majd hogy kiderül, ő az apuka. Hát, hetekig nem jött álom a szememre ezektől az információktól... Aztán az évad második felére ebben is rendeződtek a dolgok. Igazából gyengécske és felesleges négy epizód volt ez, még ha itt is élte át az első „blackoutot” Norman.

Természetesen a tegnapi poszt csupán egy gyengécske bolondok napi tréfa volt, idén sajnos csak ennyire futotta. Azért a többségnek leesett a poén, persze vicces volt látni a komolyan vett reakciókat is:) Akkor most vegyük komolyan magunkat! Először is lássuk, hogy milyen záró epizódot kaptunk! Elég vegyesek az érzéseim a résszel kapcsolatban, ki is fejtem, hogy miért.

Egy történetszálat sikerült elég rapszodikusan elvarrni, ez pedig Áts Ferenc redneck bandájának története. Ha tudom, hogy ilyen gyorsan véget ér sorozatbeli pályafutásuk, akkor nem keresztelem el a vezírt. Ami úgy kezdődött, hogy Marlboro Man hármasfogatára az éjszaka folyamán rajtaütnek. Mert ugye vér vért kíván. Ha van valami íratlan törvény, ami megmaradt az emberiségben a világégés után, akkor ez az.

Vége hát, nincs tovább… A kedvenc boszorkányaink meséi véget értek, ezzel pedig az American Horror Story megint elköszön tőlünk néhány hónapra. Hosszabb hangvételű bejegyzés következik, benne gondolatok az utolsó részről, a végén pedig megfűszerezve egy kis évadértékelővel. Kinek hogy tetszett? Elégedett vagyunk az évaddal és azzal, hogy az új supreme az…

…nem más, mint: Spalding Cordelia?

Stevie Nicks előadásában hallhatjuk a Seven Wonders című számot a rész felvezetésében, majd kezdetét veszi a verseny. Nem csinálnak belőle nagy titkot sokáig, hogy Cordelia lesz a befutó, az egész epizód alatt lehetett sejteni. Ha ki kellene emelni valamit a záró epizódból, az egyértelműen szegény Misty Day pokla. Nyomasztóra sikeredett nagyon egy kedves és aranyos karakter sorsa. Figyelitek, milyen szépen rímelt?

Fiona megrendezett halálára is születtek tippek, így az se sokkolt szerintem senkit. Bár teljesen biztos voltam benne, hogy a nagy ölelkezés közben a végén leszúrja a lányát, végül békében eltávozott… az örök kárhozatba. Ahogy már szegény Delphine és Marie lelkét is megkaparintotta Papa „Half-baked Beetlejuice” Legba, úgy Fionának is rendesen kijutott a rosszból. A gonoszakat elérte tehát a balsors és még Myrtle Snow is feláldozta magát a nagy jó érdekében, megsült csendben, s szépen.

Itthon is véget ért már a Búra alatt 1. évada. A Stephen King-novellából készült sorozat bár kifejezetten jó számokkal indult, a csatorna is nagy reményeket táplált irányában, mégis elérte a végzet.

Ez azonban még korántsem lenne releváns, mert a magyar közönségnek kár bármilyen igazán jó sorozatot adni, úgysem nézik. A Gyilkosság pl. egészen katasztrofális számokat tudhat magáénak, de így van ez a legtöbb minőségi sorozattal. Jó nekünk a Barik Közt, Éjjel-nappal-hajnal-reggel-szarás közben-mindenhogy Budapest és az egyéb szenny. Mindegy, ezen most kár bosszankodni. Az Egyesült Államokban egyébként aránylag képes volt fenntartani az érdeklődést, a kezdeti – CBS-hez képest igen magas – 13 milliós nézettség után sem esett vissza. Jöjjön tehát az évadértékelő.

A Pink Starok nagyon falloltak szerencsére!

De nem, nem jön évadértékelő. Azaz nem a szokott formában, mert inkább titeket kérnélek meg, hogy írjátok le a gondolataitokat a Búra alatt 1. évadáról, és nem azért, mert lusta vagyok, hanem mert egyszerűen kevés gondolat cikázik a búrámban (hahaha) a sorozat kapcsán. És talán ez a legnagyobb kritika, hogy alig van mire emlékezni. Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy én persze nem a TV2-vel haladtam, hanem az amcsikkal. De ez még nem kéne azt jelentse, hogy nem maradt meg szinte semmi az évadból, mert az AHS 2. évadát kis túlzással bármikor felmondom szóról szóra.

Úgy tűnik, ami a krimiket illeti, ezek a skandinávok nem tudnak nagyot hibázni.  Bár a The Killing eredetijét nem sikerült még megnéznem, csak az amerikai remake-et, A híd esetében éppen fordított a sorrend, előbb a dán-svéd koprodukció került elfogyasztásra. Ismételten nem csalódtam!

Letagadni sem nagyon lehetne, hogy a The Killing szerkesztői erőteljes The Bridge-fanok. Gyakorlatilag két testvérsorozatról van szó, amelynek a gyengéi és erősségei is igen hasonlítanak egymásra. Az itthon a Viasat csoport által megvásárolt sorozat 1. évada és a Gyilkosság 3. évada nagyon hasonló témát boncolgatnak. No, de a jótól nem szégyen tanulni és másolni azt – vallhatják a The Killing írói. És talán a most boncolgatott sorozatunk még jobbá és elismerésre méltóbbá válik a későbbi ikersorozat miatt.

A Dániát és Svédországot összekötő hídon találnak egy félbevágott női holttestet, melyről kiderül, hogy két nő darabkáit illesztették össze. Mivel a testrészek pontosan az országok határvonalán húzódnak, közös dán-svéd nyomozómunka kezdődik a gyilkos megtalálásáért. A dán Martin és a svéd Saga szöges ellentétei egymásnak, ami nyilván a nyomozás során okoz majd kisebb akadályokat.

De a The Bridge többről szól, mint egy szimpla gyilkosságról és a tettes üldözéséről. Egy több részből álló társadalomkritika, amit bemutatnak nekünk az írók. A gyilkosunk a XXI. század legnagyobb problémáira igyekszik felhívni a figyelmet, téve mindezt természetesen nem a legerkölcsösebb eszközökkel. A társadalmon belüli egyenlőtlenségtől elkezdve a bevándorlók helyzetén át a kiskorú gyermekek foglalkoztatásának problémájáig igyekszik elnyerni a média és az emberek szimpátiáját. Ahogy a köznép nevezi, az Igazság Bajnoka.

Eddigi horror-mirroros tevékenységemet elnézve nem sűrün dícséretem meg alanyaimat, ellenben hordtam már le filmet, könyvet és sorozatot is. Itt az idő, hogy utóbbi kategóriából bemutassak egy remek darabot is! Nem is húzom tovább az időt, jöjjön a The Following - Gyilkos hajsza!

Nekünk magyaroknak elsősorban az RTL-Klub nevű, rendkívül magas színvonalú kereskedelmi csatornáról csenghet ismerősen a sorozat, hiszen ott is műsorra tűzték. Eredetileg a FOX üdvöskéje (tudjátok, az a csatorna, amit folyton fikáznak a Family Guy-ban). További referencia, hogy a sorozat teremtője Kevin Williamson, akihez olyan alig ismert filmek és sorozatok köthetők, mint a Sikoly-széria vagy a Vámpírnaplók, ráadásul a stáblistáról egy bizonyos Kevin Bacon is feltűnhet, aki én nagyon kedvelek. Bevallom, nekem minden más név ismeretlen volt, de már az előbbi két ember jelenléte is elég volt, hogy érdekeljen a széria. Lássuk az alapsztorival...

...aminél sablonosabbat nem nagyon tudtam volna elképzelni. Szívesen indítanék valamiféle klisé-számlálót, de 1.: ezt a poént már előtték máshol 2.: úgy is kiakadna. Szóval adott egy ex-ügynök,aki egy rendkívül ravasz sorozatgyilkos elkapása után kiszállt, majd lassan lecsúszott, és alkoholba fojtja bánatát, ami a sötét múltjából ered. Majd' tíz év telik el így, mire az említett gyilkos megszökik a börtönből, és persze csak a főhősünk képes elkapni. Komolyan, amikor elolvastam a szinopszist, már felvontam a szemöldköm, és eleinte tényleg olyan, mint minden második krimi...egyedül a megemlített "gyilkos szekta" keltette fel az érdeklődésemet. Na nem mintha ez nem lenne egy kurva nagy közhely, de legalább az érdekesebb fajtából. Hogy akkor mitől is lesz még is remek a sorozat, ahogy az elején ígértem? A válaszhoz a kíváncsiak és azok, akik látták a sorozatot, tartsanak velem egy kis spoileres kibeszélőre, akik pedig meg akarják nézni, azok ugorjanak az utolsó bekezdéshez.

Vajon mik egy igazán jó sorozat ismérvei? Nem könnyű ezt eldönteni, de nekem a The Killing  megadta a választ erre. Ha képes vagy átélni azt, amit látsz, ha átszellemülve figyeled a képernyőt és rád ragad a hangulat, akkor az bizony egy jó sorozat. Spoilermentes ömlengés és dicséretáradat, ahogy már megszoktátok tőlem.

A sorozat 2011-ben debütált az Egyesült Államokban, az egyebek mellett a The Walking Deadet felvonultató AMC csatornán. A történet alapjául a dán Forbrydelsen című krimi szolgált, melyről sajnos egyelőre még nem tudok ódákat zengeni, mivel nem jutottam még el odáig, hogy ezt is elfogyasszam.
Erős számokkal nyitottak, amik bár messze elmaradtak az aránylag kevesek által nézett The Walking Dead első évadától (ellentétben a többivel, az első szezont azért nem kísérték annyian), így is a csatorna második legnézettebb pilotja volt. A zombis rokonműsorral ellentétben a The Killing sajnos egyre csak vesztett a nézettségéből, az utolsó évadot például alig tizedannyian követték, mint TWD szintén harmadik szezonját. "Gyilkosság" címmel hazánkban is bemutatta az M1, ám itthon is csalódást keltő számokat hozott eddig. Megmondom őszintén, én ezekkel az adatokkal nem is nagyon szoktam foglalkozni, pláne nem a magyar számokkal. Mi megmaradtunk a Barátok Közt és az Éjjel-nappal Budapest szintjén. Lelkünk rajta… Nem kell nekünk ennyi jó sorozat, nem érdemeljük meg. (A Zöld íjász hazai sikere üdítő kivétel.)

A sorozat eddig elkészült három évada két történetet foglal magába. Az első 26 rész egy átlagos család leánygyermekmének különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolását, míg a harmadik évad egy sorozatgyilkos utáni nyomozást tartalmaz. Mindkét főtörténetet kíséri néhány párhuzamos, ám egymással szorosan összefonódó szál. Természetesen ezek a szálak idővel összekapcsolódnak és egy nagyon szép, kerek egésszé formálják a sorozatot. A cselekmény egy pillanatig sem fullad unalomba, bár vannak benne igen rendhagyó és egyedi részek.

Mivel úgy alakult, hogy mostantól sorozatokról fogok beszámolókat készíteni, az örömöm mellett elkezdtem kicsit parázni, ugyanis nem mondanám magamat jártasnak horror sorozatok terén... valószínűleg ezért nem hallottam még sosem korábban a Hemlock Grove-ról. De aztán szép sorjában jöttek a jelek, amik felkeltették az érdeklődésemet. Eli Roth, mint állandó producer? 50 millió dolláros összköltség? Ami pedig végképp meggyőzött, az a trailer... aki nem látta volna az előzetest, elöljáróban annyit, hogy a megtekintését korhatárhoz kötötték, például bizonyos lesbian necrophilia miatt. Fincsi!

Szerintem kezdjük az elején! Tehát, a Hemlock Grove a Netflix sorozata, Brian McGreevy azonos című regényének adaptációja. Eddig egy teljes évaddal rendelkezik, ami 13, részt számlál. A sorozatot a horror rendező Eli Rothtal (Motel, Kabinláz, Utórengés) szokták kapcsolatba hozni, hiszen ő nemcsak mint producer, de mint direktor is tevékenykedett, igaz, csak az első részt rendezte.. A történet egy kisvárosban játszódik, ami enyhén Twin Peaks-re hajaz, tele rejtélyes emberekkel, és titokzatos legendákkal. A sztori fő vonalát egy vérfarkas titokzatos lény adja, aki fiatal lányokat szaggat szét, ahogy az egy jó vérfarkashoz titokzatos lényhez illik. Ezen kívül majd képbe kerülnek angyalok, vámpírok, sárkányok, és egy rend is, aminek tagjai nagyon érdekeltek a városka történéséivel kapcsolatban. Azt gondolom érzékelitek, hogy titkokból és misztikumból nem lesz hiány. Na, innentől essünk neki spoileresen! 

Végére értem hát végre én is a Bates Motel első évadának, mellyel őszintén szólva, megszenvedtem az elején. Ha emlékeztek, az első öt epizódról még részenként írtam, aztán egyéb elfoglaltságaim miatt (jó, meg részben amiatt is, mert nagyon nem tetszett) felhagytam a követést, de most két nap alatt ledaráltam az évad második felét és gondoltam, írok pár sort róla.

Kezdeném a meglepő pozitívummal, amit magam sem vártam volna: az évad második fele kifejezetten jó. Nem tudom, hogy csak meg akarok-e felelni annak a kedves olvasói felvetésnek, mely szerint nem nagyon kritizálok semmit, esetleg annyira nem voltak már elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, hogy már a közepest is jónak értékelem, vagy szimplán csak tényleg feljavult az évad a második öt részre, de pozitív csalódásként éltem meg a Bates Motel végét.

Eleinte kissé az volt az érzésem, hogy akár egy délutáni matiné sorozatnak is jó lenne, annyira nem volt se igazán beteg, se igazán véres. A vér mondjuk az évad második feléből is elmaradt (azért egy kisvárosban mégsem lehet halomra ölni az embereket), de legalább a főszereplő beteg vonásai elkezdtek egyre jobban kiütközni.

Mikor purga megkért, hogy láttamozzam a sorozatot, akkor gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez, és kicsit meg is rémültem. Említettem már Nektek is, hogy nehezen viselem, amikor a zombitémát metaforaként használják. Nem jó, mert nézetem szerint, ha valaki a társadalmi problémákat nem tudja elmondani a valós közegükben, akkor kár erőltetni a dolgot. Nem azt a világot éljük, amikor társadalompolitikai kérdésekről virágnyelven kellene beszélni. A fajüldözés, a nők elnyomása, bűnözők visszatérése, kisebbségek integrálása a társadalomba, vagy a homoszexualitás most már (szerintem hála Istennek ) nem tabu téma, és a filmeseknek / művészeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy egy közösség vagy társadalmi berendezkedés megfelelően tudja feldolgozni a fenti kérdéseket.

Ezekben a "másságokban" egy közös van, mégpedig az, hogy nem felvett viselkedésformák, hanem veleszületett "másságok"(nyilván a bűnöző nem). Születésünkkor nincs kérdőív, ami így hangozna: "A kórház, ahol jelenleg megszületni igyekszik, egy férfisoviniszta, heteroszexuális, fehér társadalom által üzemeltetett intézmény. Kérjük húzza alá, mi szeretne lenni: férfi/más, fehér/más, heteroszexuális/más." Írásomnak nem célja minősíteni vagy ítélkezni, abban azonban elég könnyen meg lehet egyezni, hogy kisebbségben lenni mindenképpen szívás. Amiért meg tudok bocsátani az In the Fleshnek a zombi téma miatt, az pedig nem más, mint az, hogy a metaforát dinamikusan alkalmazza, vagyis a zombi néha meleg, néha semmibe vett nő, néha meg nem értett gyerek, néha maga az ördög. Aki viszont horrort vár, az becsapva érezheti magát, mert ez a sorozat egy élőholtakkal leforgatott nagyon durva dráma.