Akaratlanul is sikerült három olyan filmet megnéznem, amelyek között van laza kapcsolat: mindegyik érinti ilyen-olyan szinten a boszorkányságot. Ettől függetlenül teljesen különböző művekről lesz szó.

1. Az ördögök éjszakája / Az éjszaka ördögei - La notte dei diavoli / The Night of the Devils (1972)

Rendezte: Giorgio Ferroni

Olasz-spanyol koprodukciós alkotás, amely ügyesen egyesíti a gótikus horrort az ekkor már éledező olasz gore-ban dúskáló zombifilmek hangulatával. A hangsúly a hangulaton van, szóval senki se vizionáljon maga elé valamiféle szaftos splattert, noha azért akadnak eléggé merész képsorok is.

A film sajnos az általam sosem kedvelt keretes szerkezettel operál, vagyis a történések nagy részét egy hatalmas flashbackben, egy lázálom formájában láthatjuk. Ennek eredményeképpen tudni fogjuk, hogy bármi is történjen, két szereplő biztosan túléli az eseményeket. És akkor hol marad az izgalom? Azért persze egy kicsi csak akad.

Tehát a lázálmoktól szenvedő hősünk korábban valahol a Balkán eldugott erdei között autókázott, egészen egy szerencsétlen balesetig. Szerencséjére a közelben egy sok tagú család befogadja éjszakára, sőt, segítenek másnap megjavítani a kocsit is. Este azonban tilos kimozdulni, mert különben az erdőben bujkáló boszorkány elveszi a lelkét az embernek és vámpírrá változtatja. Ezt persze így nem mondják ki, de elég összerakni a mozaik darabokat: sötétben mozognak, vért szívnak, halhatatlanok, akiket szíven kell szúrni az elpusztításukhoz. Na jó, a leírás alapján lehetnek magyar parlamenti képviselők is, de azért annyira nem hardcore cuccról van szó.

Újra eljő az az éjszaka, ahol bármit meg lehet tenni büntetlenül. Íme néhány jelenet A bűn éjszakája folytatásából. Kinek tetszett az első rész? Várjátok a folytatást?

Frappánsabb cím nem jutott eszembe. A dal egyébként itt meghallgatható, de szerintem mindenki ismeri. A lényeg, hogy a négy részes széria első két epizódjáról lesz szó, mert csak azokról érdemes beszélni. Ezt majd még lentebb bővebben kifejtem.

Halálosztó - Wishmaster (1997)

Rendezte: Robert Kurtzman

Nekem igazi ifjúkori kedvencem, úgy hogy lehet, hogy ismét egy kicsit elfogult leszek, ezért előre is elnézést is kérek. Ugyanakkor lehengerlő érvekkel fogom alátámasztani, hogy ez a film miért is jó! Túl azon persze, hogy én azt mondom. A művet a horrormester, Wes Craven nevével szokták eladni, pedig ő csak az executive producer volt, amiről remélem egyszer megtudom, hogy konkrétan mit is jelent és hogy az ilyen titulusú ember mit is csinál. Mindenesetre szerintem felesleges ilyen aljas trükkökkel nézőt csalogatni, mert e nélkül is megállja a helyét.

A pofonegyszerű alapötletben rejlik a film legnagyobb erőssége: van a gonosz dzsinn, aki mindenkinek teljesíti egy kívánságát, csak nem feltétlenül úgy, ahogy azt az illető elképzelte. A legtöbb esetben a kívánó úgyis alaposan megszívja, már persze túl azon, hogy a lelke is elkárhozik. Viszont el lehet képzelni, hogy milyen kreatív halálnemek születhetnek így és a maguk nevében milyen szórakoztatóak! Érzékletes példa erre, amikor a csini csoki csajszi csacsogja (áhh, alliteráció), hogy örök szépséget szeretne, erre próbababa lesz belőle!

Az a helyzet, hogy készülgettem én filmekkel anyák- és gyermeknapra, csak hol időm nem volt kritikaírásra, hol kedvem (amikor végre kisütött a nap?! jó, most pont nem, szerencsétek). De ímhol három film, amiben különböző aspektusokból közelítik meg a szülő-gyermek kapcsolatokat.

1. Grace (2009)

Rendezte: Paul Solet

Anno az It's Alive már eljátszott azzal a rendhagyó gondolattal, hogy mi van akkor, ha egy újszülött kezd el gyilkolni. Mivel már maga az alapkoncepció is elég abszurd, így bár nehezen lehetett komolyan venni, de legalább szórakoztatott. Jelen alanyunk meg mintha úgy született volna, hogy az alkotók megnézték volna az említett művet, majd azon gondolkoztak, hogy hogy lehetne ezt földhöz ragadottabban megvalósítani. Úgy ahogy sikerült is a törekvésük.

A nyitójelenet briliánsan fekteti le az alapkonfliktusokat: fiatal, gyermeket váró házaspár vacsorázik a férj szüleivel. Rögtön megtudjuk, hogy a drága jó anyós egy igazi érzelmi zsarnok, akinek még azóta se vágták el a köldökzsinórját, ami szabályos láncként nehezedik fiacskájára. Após papucs, mint az állat (ilyen nő mellett nem csoda), szerencsétlen kismama meg próbál határozottan kiállni a véleménye mellett, kezdve azzal a vitát generáló hátránnyal, hogy vegetáriánus (de a szójatej miatt lehet, hogy vegán). Így képzelhetitek azt a megrökönyödést, hogy egy természetgyógyászattal beoltott szülésznőnél akarják levezetni a szülést.... Ezt a meggyőződést pedig egy majdnem bekövetkező orvosi baki meg is erősíti.

Aztán jön egy kis baleset, apuka meghal, anyuka látszólag halva fogja megszülni csemetéjét. Brühühühü, dráma. Szüléskor azonban csoda történik és a gyermek él! IT'S ALIVE! És ugyan nem növeszt borotvafogakat és nem kezd el embereket ölni, de hamar kiderül, hogy annyira dögszaga van, hogy vonzza a legyeket. A nagyobb baj az, hogy az anyatejre és a tápszerre is nemet mond. Egy véletlen folytán kiderül, hogy neki bizony vér kell, de nem akármilyen, hanem emberé...

Ha volt bármi haszna is annak, hogy az Alkonyattól pirkadatig c. sorozatnak megnéztem a pilotját, akkor az az, hogy meghozta az eredeti alapanyaghoz a kedvemet. És ha már elkezdtem, akkor a folytatásoknak is nekiálltam. És ha már idáig eljutottam, akkor írhatnék is róluk. És lőn.

Alkonyattól pirkadatig - From Dusk Till Dawn (1996)

Rendezte: Robert Rodriguez

Nem is tudom, hogy érdemes-e erről hosszabban írnom, hiszen gyanítom, hogy az olvasók többsége már látta. Ezt már csak azért is sejtem, mert hozzám hasonlóan rengeteg Tarantino-fan él az országban. Oké, hogy nem ő rendezte, de nem csak hogy az egyik főszereplőt alakítja, de a forgatókönyvért is a Mester a felelős! Aki pont forgatókönyvírásért kapott már két Oscar-díjat, szóval valamit csak tudhat. Rodriguezzel remek párost alakítottak, mindkettőjük munkásságának az esszenciája érződik végig a filmben. Vagyis hallhatunk fekete humorú, sajátos párbeszédeket, mindezt mexikói köntösbe tálalva.

A sztori leírásával túl sok karaktert nem is pazarolnék. Nem csak a fentiek miatt, hanem mert maga a történet nincs feleslegesen túlbonyolítva. Van egy bűnöző páros, akik egy rablás során megölnek jó pár embert, ezért egész Texas a fejüket akarja, hát jó hogy Mexikó felé veszik az irányt! Útközben túszul ejtenek egy háromtagú családot a lakókocsijukkal együtt. Végül elérkeznek egy cicis bárba, ahol szó szerint elszabadul a pokol, mert kiderül, hogy az ott dolgozók mind vámpírok.

Kissé megkésve, de végül klaviatúrát ragadtam, hogy Varin után én is megírhassam szerény élményeimet a Titanic fesztiválról. Sajnos idő hiányában csak két vetítésre volt lehetőségem. Ugyan utólag meg tudtam volna alternatív módon is oldani a problémát, de igazából egyikre sem vitt rá a lélek. Illetve a Halhatatlan szeretők zárt körű vetítésére már nem fértem be, a másikra meg merő optimizmusból, hogy az elsőbe beférek, nem jelentkeztem, így az is kimaradt.

Szóval jöjjön egy kicsit sárga, kicsit savanyú beszámoló, de legalább van.

Lételem - The Battery (2012-2013)

Rendezte: Jeremy Gardiner

Egy nagy adag félelemmel ültem neki, hiszen jóformán mindenki agyon dicsérte, én meg tavaly ignoráltam, ezért esélye se volt bekerülni az év végi toplistába. Utólag megtekintve pedig, "megnyugodhattam", hogy nem fért volna bele, mert azért annyira nem jó. Kellemes, érdekes darab, de igazából semmi több.

Tetszik a sajátos, nyugis koncepció, amiben a zombi-apokalipszist egy új, hétköznapibb megközelítésből próbálja megmutatni. Csak éppen az alacsony költségvetés érzésem szerint nagyban beleszólt a narratívába is. Egyrészt ennek köszönhetően tele pakolták időhúzó, felesleges jelenetekkel. Most komolyan, öt perces fogmosásra ki a tököm kíváncsi? Továbbá a film szándékosan élesen kerül mindenféle konfliktust, vagy csak simán elbagatellizálja. Mindkét esetre a legjobb példa a háttérben megbúvó titkos túlélő bázis, ami után szereplőink annyira vágyakoznak. Beetetik vele a nézőt, de igazából csak végig lóg a levegőben, mint valami disztopikus délibáb.

Rendkívül dicséretes dolog, hogy egy ilyen filmfesztivál külön szekciót épít a mi kedvenc műfajunkra, ezért örömmel vettük a lehetőséget, hogy sajtós jeggyel bármelyik filmre bemehetünk ingyen. Igyekeztünk is élni minél többször a lehetőséggel, én például az ötből négy filmet elfogyasztottam, igaz, nem mind a moziban. Az egyedüli kimaradó a Frankenstein's Army lett (amiről purga anno már amúgy is írt), az sajnos csak később kerül elfogyasztásra. Összességében - habár kifejezetten horrorról egyik film esetében sem beszélhetünk - én elégedett vagyok a programmal. Jó lenne minél több ilyen mozis fesztiválon viszontlátni a horror műfaját.

(purga: Természetesen nekem is lesz majd külön beszámolóm napokon belül.)

Lássuk is mindjárt a filmeket!

Gonosz lélek közeleg - Here comes the Devil (2012)

Ilyet sem hittem, hogy valaha leírok anélkül, hogy pisztolyt tartanának a fejemhez, de ez volt az a film, amit elrontottak a mellek! Igen, a női mellek! Igen, tényleg elrontották!

Komolyra véve a szót, nem szeretem, ha egy film úgy akar engem megfogni, hogy egyből a nyitójelenetben egy, a történet szempontjából teljesen érdektelen női páros leszbikus jelenetét látjuk. A szükségtelen nudizmus rá is nyomta a bélyegét a film első felére, ami nemes egyszerűséggel értékelhetetlen és rossz. A filmet amúgy is végigkíséri a nagyon gyenge vágás, a hasonlóan gyenge operatőri munka és a hanghatások borzalmas kivitelezése. Mégis volt már az elejétől kezdve valami nagyon jó kis feszült atmoszféra, amit még az előbb említett negatívumok sem tudtak elszürkíteni. A film második felére aztán már nem foglalkozunk az utoljára Bud Spencer-filmekben tapasztalt távoli felvételeknél látható zoomolásokkal, sem az olykor megmagyarázhatatlanul lehalkuló hangokkal. Egy nem túl meglepő, de elfogadható végkifejlet, nem túl sok vér, egészen jó színészi játék és az említett feszült légkör kellett ahhoz, hogy egy összességében átlagosnak mondható filmet láthassunk.

Értékelés: 5/10

A Kálvária című angol-ír drámával nyit és Jim Jarmusch Halhatatlan szeretők című filmjével zárul a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. 2014. április 4-12. között öt helyszínen 25 nemzet 52 alkotását 7 szekcióba osztva láthatja majd a közönség, melyek közül tíz film egészen új, idei, 2014-es alkotás, és ezek közül ötnek az idei Sundance-n volt a világpremerje.  Kilenc film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről Szász János elnökletével háromfős zsűri dönt majd.

Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic, melynek programja minden eddiginél frissebbnek és színesebbnek ígérkezik.

A fesztivál végleges programja a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon érhető el. Jegyek 1100 Ft-ért vásárolhatóak, öt és tíz jegy vásárlása esetén olcsóbban – 900 illetve 800 Ft-os áron - válthatóak a jegyek.

A filmek eredeti nyelven (ahol kell, angol felirattal) kerülnek levetítése, de lehetőség van szinkrontolmács használatára.

Alant pedig a kifejezetten minket érintenek művek:

Rég volt trágya-adag. Most se lesz valami nagy, de azért tessék csak vígan dagonyázni! Ráadásul még tematikus is! Mind unalmas!

1. Unhinged (1982)

Rendezte: Don Gronquist

Kezdjük rögtön a legrosszabbal. Egyes kitartó törzsolvasóknak talán derenghet valami a címet látva: ez a film egy vendégtoplista által már szerepelt a blogon. Most viszont ideje tiszta vizet önteni a pohárba, mert itt szó sincs semmiféle "magával ragadó hangulatról"! Bátran kijelenthetem, hogy ez minden idők legunalmasabb slasherje.

Hiába van három fiatal lány, akik közül kettő még csöcsit is villant, ha a legelső gyilkolásig 38 (!) percet kell várnunk! És az is gyors és béna. Nagyon érződik az alacsony költségvetés, amire manapság divatosan az "indie" jelzőt aggatják, de inkább maradjunk a trashnél, mert ez kifejezőbb. Vagy lehet, hogy mégsem, mert még azt hihetnétek, hogy valami szórakoztató baromság. Nem, egyszerűen fárasztóan szar.

Félreértés ne essék, tudom jól, hogy kis pénzből is lehet jót alkotni, de azért van egy határ, van egy minimális elvárás. Például, hogy a vágásoknak legyen dinamikája. Meg a jeleneteknek. Meg úgy az egész filmnek. Iszonyatosan vontatott, tele érdektelen párbeszédekkel, mondhatni végig pofázzák a teljes játékidőt. Ami már önmagában se valami biztató, de a két filléres színészekkel (pontosabban helyi lakosokkal!) előadatni ilyen mennyiségű szöveget kegyetlenség. A mimikát és testbeszédet meg elvitte a cica. Egyedül az idős nénike volt hiteles, de tegyük szívünkre a kezünket: csak itt Magyarországon hány másodpercbe kerülne találni egy mindenért bosszankodó, házsártos, passzív-agresszív kisnyugdíjast? Na ugye.

Az elmúlt évtized(ek)ben a vámpírkultusz elárasztotta a filmek és a könyvek világát, melyre a közönség az érzelmek széles skálájával reagált, a gyomorforgató hányingertől kezdve egészen az euforikus örömmámorig. Természetesen a képregények se maradhattak ki a szórásból, elég csak a magyar kiadást is megélt Hellsing c. mangára gondolni. Ma azonban a terítéken egy olyan darab lesz, mely kis hazánkban látta meg a napvilágot, a készítők Fábián Péter és Kozmajer Viktor. Voltak olyan kedvesek és egyből a sorozat mindkét eddig megjelent számából küldtek egyet nekünk véleményezésre, melyet ezúton is köszönünk. Nem egy friss kiadványról van szó, 2010-ben jelent az első és 2012-ben a második, de azóta se hagyott alább a lelkesedés, a honlapjukon sok aktuális infot lehet találni kis példányszámú kiadványokról és a tervezett folytatásról. Kedvcsináló és borítók hajtás után.