Az a helyzet, hogy készülgettem én filmekkel anyák- és gyermeknapra, csak hol időm nem volt kritikaírásra, hol kedvem (amikor végre kisütött a nap?! jó, most pont nem, szerencsétek). De ímhol három film, amiben különböző aspektusokból közelítik meg a szülő-gyermek kapcsolatokat.

1. Grace (2009)

Rendezte: Paul Solet

Anno az It's Alive már eljátszott azzal a rendhagyó gondolattal, hogy mi van akkor, ha egy újszülött kezd el gyilkolni. Mivel már maga az alapkoncepció is elég abszurd, így bár nehezen lehetett komolyan venni, de legalább szórakoztatott. Jelen alanyunk meg mintha úgy született volna, hogy az alkotók megnézték volna az említett művet, majd azon gondolkoztak, hogy hogy lehetne ezt földhöz ragadottabban megvalósítani. Úgy ahogy sikerült is a törekvésük.

A nyitójelenet briliánsan fekteti le az alapkonfliktusokat: fiatal, gyermeket váró házaspár vacsorázik a férj szüleivel. Rögtön megtudjuk, hogy a drága jó anyós egy igazi érzelmi zsarnok, akinek még azóta se vágták el a köldökzsinórját, ami szabályos láncként nehezedik fiacskájára. Após papucs, mint az állat (ilyen nő mellett nem csoda), szerencsétlen kismama meg próbál határozottan kiállni a véleménye mellett, kezdve azzal a vitát generáló hátránnyal, hogy vegetáriánus (de a szójatej miatt lehet, hogy vegán). Így képzelhetitek azt a megrökönyödést, hogy egy természetgyógyászattal beoltott szülésznőnél akarják levezetni a szülést.... Ezt a meggyőződést pedig egy majdnem bekövetkező orvosi baki meg is erősíti.

Aztán jön egy kis baleset, apuka meghal, anyuka látszólag halva fogja megszülni csemetéjét. Brühühühü, dráma. Szüléskor azonban csoda történik és a gyermek él! IT'S ALIVE! És ugyan nem növeszt borotvafogakat és nem kezd el embereket ölni, de hamar kiderül, hogy annyira dögszaga van, hogy vonzza a legyeket. A nagyobb baj az, hogy az anyatejre és a tápszerre is nemet mond. Egy véletlen folytán kiderül, hogy neki bizony vér kell, de nem akármilyen, hanem emberé...

Sajnos muszáj volt ilyen részletesen leírnom a sztorit, mert különben nehéz lett volna megfogalmaznom, hogy mi is ebben a horror. Ugyanakkor nem is a történeten van a hangsúly, hanem a karakterábrázoláson, ezt Jordan Ladd (Kabinláz, Őrültek háza, Motel 2, Inland íEmpire) az anya szerepében egész hatásosan megoldja. Igazából ugyanazt a folyamatot láthatjuk, mint Polanski Iszonyatában, az más kérdés, hogy engem speciel az kifejezetten idegesített. Azért itt egy fokkal jobban működik a bezárkózottság, az őrület elhatalmasodása és a paranoiának a kombinációja. Ettől függetlenül nehéz napirendre térni afelett, hogy a látható súlyos gondok ellenére sem kér segítséget. Illetve egy kicsit próbálkozik, de az akkor is csak amolyan tessék-lássék alapú.

Vegyesek az érzéseim a Grace-el kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy nincs elnagyolva, próbál végig a földön maradni. Ugyanakkor megint nem foglalkoznak olyan fontos kérdésekkel, hogy a gyerek akkor most micsoda. Mert mivel növekszik, fejlődik, így zombi vagy vámpír nem igazán lehet. Meg hogy eleve ez az állapot hogy alakulhatott ki. További probléma, hogy a történet igazából nem sok, megragad egy állapotban és abból sajtol ki mindent, amit csak tud. Pedig a végére pont eljutott egy nagyon érdekes szintre a cselekmény!

Inkább drámának nevezném. A metafora nagyon erős, hogy az anya a saját vérével szoptat, amit érdemes is lenne tovább boncolgatni, bár szerintem ez pont az, amit nem kell megfogalmazni, mert amúgy is értjük. Ebben minden benne van. Kár, hogy magából a végeredményből sok minden hiányzik. Azért egynek simán elmegy.

2. Joshua (2007)

Rendezte: George Ratliff

A film bizonyos értelemben akár a Grace folytatása is lehetne, hiszen itt is van egy bigott anyós, aki "mindenkinél többet tud" a gyermeknevelésről. Csak hát most nem a szintén az őrület határán táncoló anyuka van a középpontban, hanem az apuka. Meg persze a Damien 2.0 fejjel rendelkező 9 éves Joshua. Utóbbiról sejthetitek, hogy egy kis rosszcsont. Finoman fogalmazva offkorsz.

Nos, ennek a filmnek a készítői pedig a '93-as Jófiút vették alapul, csak épp idegesítő kölyök Elijah Wood nélkül. Az alapkonfliktus azonban nagyjából ugyanaz, vagyis születik egy kis tesó és a fiú féltékeny lesz rá. Nem is a szokásos újonnan érkezőnek kijáró figyelem és szeretett miatt, hanem mert rájön, hogy ő babaként milyen sokat sírt, míg a tesó egy valóságos kis angyal. Aminek persze a szülők nagyon örülnek, mert anno a gyermekvállalást nem éppen egy fáklyásmenetnek élték meg. Bár az igazi motivációra csak a záróképsorokban derül fény, amit ha szélsőségesen értelmezünk, akkor elég durvára sikeredett.

Sajnos ez egy túlságosan is finom thriller. Nagyon lassú, nagyon sejtelmes. Mi persze nézőként tudjuk, hogy baj van a gyerekkel, de a gaztettei csak egy ponton érik el az ingerküszöböt. Apuka egy idő után kapcsol, de sajnos az óvatossága nagyon hamar átcsap nevetségesbe. Konkrétan láncot szerel a hálószobájának ajtajára. Ne már. Vannak ugyan ötletes húzások, de igazából egy tapasztaltabb filmnéző már mindent látott, amit itt képesek felvonultatni. Vagyis én kifejezetten untam. Szóval a "Damien 2.0" becézés félrevezethet, mert hozzá képest ez egy ma született bárány, akinek rendes céljai vannak, nem pedig random gyilkos trippjei.

Nehéz bármi egyebet írni róla, mert eléggé sótlan. Nem tud feszültséget kelteni és igazából a végét leszámítva titkok sincsenek, mert mindenről tudjuk, hogy ki a felelős. Nincs sejtelmesség, nincs izgalom. Vannak ugyan jó ötletek, mint pl. a gyermekpszichológus szopatása a beteg rajzokkal, csak túl kevés és nem igazán következetes. 

A színészek közül érdemes kiemelni az apát alakító Sam Rockwellt (Vasember 2, Hold, Egy veszedelmes elme vallomásai) és a feleségét megelevenítő, Oscar-díjra jelölt Vera farmigát, aki ironikus módon jelenleg az Anyát alakítja a Bates Motelben. Akár hogy is, azért kerüljétek Joshuát (haha).

3. Baby Blues (2008)

Rendezte: Lars Jacobson és Amardeep Kaleka

Vannak olyan témák a világban, amikről nem szívesen beszélnek az emberek, pedig lehet, hogy kellene. Ilyen az abortusz, az eutanázia, a Münchausen-szindróma vagy hogy hogyan készül a párizsi. És ilyen a baby blues nevű jelenség is, ami sajnos nem gitározó babákról szól, hanem az amikor a nők a szülés után depresszióba esnek. Ezen (tudtommal) a nők nagy része átesik és a legtöbbjükben nem okoz különösebb gondot az életükben. Azonban néha az anyuka nem tudja feldolgozni a változásokat és egyszerűen megöli gyermekét... Igen, elég súlyos téma és erről horrort forgatni elég nagy merészségre vall. Azt meg ugye szeressük.

Ezért is szomorú, hogy nem egy profi stúdió nyúlt a témához, hanem direkt DVD-re készült. Mert bár a kivitelezését tekintve nincs okunk a panaszra, azért nem ártott volna több drámát belevinni a filmbe. Ugyan okosan felépítették anyuci bekattanásának okozóit, de nagyon-nagyon elkapkodták. Egy másfél órás filmben ez azért is fájó, mert túl korán következik be a mészárlás. Ami ettől függetlenül olyan hatásosan viszi be a gyomrost, hogy én konkrétan a játékidő középen rosszul lettem. Nehéz megemészteni azt, amikor a szülő a saját lányát egy vízzel teli kádba próbálja belefojtani. Az igazi csúcspont -bár itt már kissé elvetették a sulykot-, amikor a kukoricásban egy kombájnnal üldözi kölykeit!

Hátborzongató minden egyes megmozdulása az anyának, csak sajnos a végére az így generált feszültség egyszerűen kifullad. Az utolsó félóra egy ezerszer látott bújócskázásba torkollik, a befejezés meg kifejezetten idegesítő, az apa meg kiérdemelne egy kis péklapáttal való simogatást.

Ha lecsupaszítanánk a történetet, akkor nem kapnánk többet egy slashernél. Csak hát ugye itt van a kutya elásva, mert az áldozatok kicsi gyerekek, üldözőjük meg az, aki szülte őket, nem pedig valami arc nélküli pszichopata. Az is más megvilágításba helyezi a történéseket, hogy tudod, hogy a mami nem tehet róla, nincs teljesen tudatában tetteinek következményeivel, meg hogy ez egy -ugyan kissé szélsőségesen ábrázolt- jelenség, nem fikció. Persze most el lehetne azon filozofálni, hogy ez mennyivel másabb, mint amikor egy random pszichopata gyilkol...

Mindenesetre nagyon erős darab, ami mert valami újat és bizonyos értelemben megbotránkoztatót felmutatni. Minden hibája ellenére kifejezetten hatásos. Üt.

Grace: 6/10

Joshua: 3/10

Baby Blues: 7/10