Amikor anyagot gyűjtöttem a toplistához, természetes volt, hogy a 2010-es év győztesének a folytatását is megnézem. Azonban -mint azt a cím is elárulja- hatalmasat kellett csalódnom, így gondoltam, hogy egyrészt ez megér egy külön posztot, másrészt nem rondítom el az abszolút pozitív hatos fogatot. Most pedig kénytelen leszek beállni a sorba és szapulni a művet, pedig Isten a tanúm, szerettem volna szeretni.

Machete gyilkol - Machete Kills (2013)

Rendezte: Robert Rodriguez

Az első részt minden hibája ellenére imádtam, most nem ecsetelném, hogy miért, hiszen egyszer már bővebben kifejtettem. A folytatás iránti izgatottságomat pedig tovább fokozta a parádés szereposztás és az olyan belengetett finomságok, mint a cici-golyószóró vagy maga a tény, hogy Charlie Sheen fogja az amerikai elnököt alakítani. Valóságos megváltást vártam. Helyette mi jutott? Egy nagy kupac SZAR!

Amikor felröppentek az első (hazai) kritikák, hogy ez most mennyire mellé ment, egyszerűen nem akartam elhinni. Az se ingatott meg, hogy hazájában anyagilag csúfosan megbukott. Sajnos azonban most nincs árral szemben úszás purga módra, mert tényleg rossz lett.

A történet szerint Machetét átdobják Mexikóba, hogy megöljön egy helyi kartell-főnököt, aki rakétatámadással fenyegeti Amerikát. Az illető egy őrült, mármint nem elég, hogy tudathasadásos, de az egyik énje valóban őrült. Képes volt a szívére köttetni a rakéta indítóját, vagyis ha az megáll, akkor Wassinghton eltűnik a térképről. Bónuszként beindult egy időzítő is, vagyis a hatástalanítást 24 óra alatt kell elvégezni. Így Machete magával hurcolja és mindenféle bérgyilkos ellen menti meg az életét. Aztán a végén szembe találkozik egy James Bond-féle klasszikus főgonosszal, akit nem más, mint Mel Gibson alakít!

Oké, tudom, nem horror, de úgy érzem akkor is itt a helye. Különben is, vélhetően már sikerült a legtöbb, itthon bemutatott karácsony témájú horrort ellőnőm, és nem akartam idén harmadjára is egy teljesen ismeretlennel előhuzakodni. Úgy hogy tessék megadni magatokat a karácsonyi hangulatnak és olvassatok Charles Dickens klasszikusának legelborultabb feldolgozásáról!

Szellemes Karácsony - Scrooged (1988)

Rendezte: Richard Donner

Az írás spoileres lesz, de könyörgöm, ki nem ismeri A karácsonyi éneket?! Ennek a történetnek már ki tudja hányféle feldolgozása volt, valamelyiket csak láttátok! Na ugye. Akkor haladhatunk szépen.

A szerepek ismertek, melyből a legfontosabb "Scrooge-é", a gazdag, de fösvény, érzéketlen, önző és munkamániás figura, akit meglátogat a Karácsony Három Szelleme, hogy rávilágítsanak a gyarlóságaira. Jelen esetben őt Bill Murray alakítja, aki öt évvel később finomítva, de ügyesen átültette karakterét a méltán népszerű Idétlen időkigbe. Tökéletesen választás volt, már csak azért is, mert sikerült valami pluszt hozzá tennie a már ekkor is jól ismert karakterhez. Megtöltötte cinizmussal és humorral, amitől sokkal elevenebb lett, és ha lehet, még visszataszítóbbnak hat.

Az igazi csavar az, hogy a filmnek a belső világában tudnak Dickens meséjéről, sőt, mondhatni az egyik mellékszál is erre van kihegyezve! Vagyis a Murray által megformált Frank egy tévécsatorna fejese, aki egy hatalmas akcióra készül: Szenteste élőben leadják A karácsonyi éneket! Az meg már az önmagába harapó kígyó esete, hogy következetesen "Scrooged" hívják! Frappáns! Egyébként nagyon hamar egy erős képet kapunk emberünkről, aki promózásra egy olyan reklámot sugároztat, amiben gyilkosság, erőszak és atomrobbanás is van. Amikor meg valaki szól neki, hogy ez nem igazán karácsonyi, nem csak, hogy lazán kirúgja, de még örömet is lel ebben! Magyarul egy igazi szemétláda.

Az alábbi filmet úgy turkáltam ki 400 forintért. Mellé még bekerült az Antikrisztus és majdnem a Hibrid is, de aztán eszembe jutott a saját (!) kritikám és voltaképpen a múltbeli énem győzött meg arról, hogy az a film még ennyit se ér meg... Nem mintha ezzel sokkal jobban jártam volna, igazából eddig a pillanatig is hadilábon állok vele, nehéz hova tenni. Ezért sem tudok róla "szokásos" mennyiséget írni. Az meg sajnos mostanság ritkán jön össze, hogy egyszerre több filmről írhassak, csokorba szedve.

Véres hétvége - Long Weekend (2008)

Rendezte: Jamie Blanks

A blogon már jó pár ausztrál horror volt terítéken és eddig egyedül csak a The Loved Ones tudott kiemelkedni közölük, a többit meg inkább jobb elfelejteni. A rendező sem ismeretlen, hiszen Blanks már egyrészt a neo-tini-slasher korszak egyik ismertebb darabját, a Rémségek könyvét és a már kivesézett Véres Valentint is prezentálta a nagyérdeműnek. Azonban a Véres hétvége - a borzasztó ötlettelen magyar cím ellenére - teljesen más hangulatú, mint eddigi művei.

A film voltaképpen egy kamara dráma, melyben egy megfáradt házaspár vadkempingezését láthatjuk. A teljes játékidő rájuk koncentrál,  mellékszereplőket csak mutatóba kapunk. Ez így elsőre unalmasan hangozhat, de nem az. Csak bele kell élnie a magát a nézőnek. Itt le is szögezhetjük, hogy ez nem tinédzsereknek készült, mert ők koruknál fogva nem tudják majd értékelni a finom mozzanatokat. Mert az aztán van dögivel.

A két színész, Jim Caviezel (aki maga Jézus Krisztus volt A Passióban) és Claudia Karvan (Daybreakers - A vámpírok kora, Ponyvarománc, Star Wars III.) játéka tökéletes. Külön-külön is nagyszerűen alakítanak, de a közös jeleneteik abszolút kifejezőek. Nagyon-nagyon hitelesen el tudják játszani a skizofrén állapotban lévő házasságukat, ahol az egyik pillanatban még összebújnak, a másikban meg minden apróságért leüvöltik egymás fejét. Állandóan megy köztük az adok-kapok, aki volt már hosszú, megfáradt kapcsolatban, az tudhatja, hogy mit próbálok mos lefesteni a kedves olvasóknak.

Úgy tűnik, ami a krimiket illeti, ezek a skandinávok nem tudnak nagyot hibázni.  Bár a The Killing eredetijét nem sikerült még megnéznem, csak az amerikai remake-et, A híd esetében éppen fordított a sorrend, előbb a dán-svéd koprodukció került elfogyasztásra. Ismételten nem csalódtam!

Letagadni sem nagyon lehetne, hogy a The Killing szerkesztői erőteljes The Bridge-fanok. Gyakorlatilag két testvérsorozatról van szó, amelynek a gyengéi és erősségei is igen hasonlítanak egymásra. Az itthon a Viasat csoport által megvásárolt sorozat 1. évada és a Gyilkosság 3. évada nagyon hasonló témát boncolgatnak. No, de a jótól nem szégyen tanulni és másolni azt – vallhatják a The Killing írói. És talán a most boncolgatott sorozatunk még jobbá és elismerésre méltóbbá válik a későbbi ikersorozat miatt.

A Dániát és Svédországot összekötő hídon találnak egy félbevágott női holttestet, melyről kiderül, hogy két nő darabkáit illesztették össze. Mivel a testrészek pontosan az országok határvonalán húzódnak, közös dán-svéd nyomozómunka kezdődik a gyilkos megtalálásáért. A dán Martin és a svéd Saga szöges ellentétei egymásnak, ami nyilván a nyomozás során okoz majd kisebb akadályokat.

De a The Bridge többről szól, mint egy szimpla gyilkosságról és a tettes üldözéséről. Egy több részből álló társadalomkritika, amit bemutatnak nekünk az írók. A gyilkosunk a XXI. század legnagyobb problémáira igyekszik felhívni a figyelmet, téve mindezt természetesen nem a legerkölcsösebb eszközökkel. A társadalmon belüli egyenlőtlenségtől elkezdve a bevándorlók helyzetén át a kiskorú gyermekek foglalkoztatásának problémájáig igyekszik elnyerni a média és az emberek szimpátiáját. Ahogy a köznép nevezi, az Igazság Bajnoka.

Vajon mik egy igazán jó sorozat ismérvei? Nem könnyű ezt eldönteni, de nekem a The Killing  megadta a választ erre. Ha képes vagy átélni azt, amit látsz, ha átszellemülve figyeled a képernyőt és rád ragad a hangulat, akkor az bizony egy jó sorozat. Spoilermentes ömlengés és dicséretáradat, ahogy már megszoktátok tőlem.

A sorozat 2011-ben debütált az Egyesült Államokban, az egyebek mellett a The Walking Deadet felvonultató AMC csatornán. A történet alapjául a dán Forbrydelsen című krimi szolgált, melyről sajnos egyelőre még nem tudok ódákat zengeni, mivel nem jutottam még el odáig, hogy ezt is elfogyasszam.
Erős számokkal nyitottak, amik bár messze elmaradtak az aránylag kevesek által nézett The Walking Dead első évadától (ellentétben a többivel, az első szezont azért nem kísérték annyian), így is a csatorna második legnézettebb pilotja volt. A zombis rokonműsorral ellentétben a The Killing sajnos egyre csak vesztett a nézettségéből, az utolsó évadot például alig tizedannyian követték, mint TWD szintén harmadik szezonját. "Gyilkosság" címmel hazánkban is bemutatta az M1, ám itthon is csalódást keltő számokat hozott eddig. Megmondom őszintén, én ezekkel az adatokkal nem is nagyon szoktam foglalkozni, pláne nem a magyar számokkal. Mi megmaradtunk a Barátok Közt és az Éjjel-nappal Budapest szintjén. Lelkünk rajta… Nem kell nekünk ennyi jó sorozat, nem érdemeljük meg. (A Zöld íjász hazai sikere üdítő kivétel.)

A sorozat eddig elkészült három évada két történetet foglal magába. Az első 26 rész egy átlagos család leánygyermekmének különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolását, míg a harmadik évad egy sorozatgyilkos utáni nyomozást tartalmaz. Mindkét főtörténetet kíséri néhány párhuzamos, ám egymással szorosan összefonódó szál. Természetesen ezek a szálak idővel összekapcsolódnak és egy nagyon szép, kerek egésszé formálják a sorozatot. A cselekmény egy pillanatig sem fullad unalomba, bár vannak benne igen rendhagyó és egyedi részek.

Egyből át is adnám a szót az illetékeseknek:

Dense vagyok, a Blodlust Comics csapatával készítettünk egy digitális, ingyen letölthető kiadványt, egy cyberpunk világban játszódó történetet 'A Neopolisz gyermekei' címmel. Alapvetően nem horror szándékkal íródott de meglehetősen erőszakos és 18+os a koncepció, így hangulatában talán illeszkedik.

A borító Fábián Péter munkája, az írást pedig jómagam követtem el.

Elérhető ITT vagy ITT.

Jó olvasgatást!

Először is gyorsan megköszönöm mindenki türelmét, magánéleti gondok miatt voltam távol sokáig. Egy új jövevény boldogította, és egy motorbaleset keserítette napjaimat az utóbbi 2-3 hónapban. Mi tagadás, gore-ból volt bőven mindkét alkalommal. :)

Jelen epizódunk mindenkiben kelthet "ezt már láttam" érzést. Ez nem véletlen. Az X-akták 9 évada minimum kétszer dolgozta fel a történetet, a Rejtély is foglalkozott a dologgal, talán ennek a sorozatnak az első része is érintette az alapkérdést, és mozifilmek is boncolgatják. (Lélekszám 436, A vesszőből font ember ) Mi az, ami összetart egy közösséget? Mit kell beáldoznunk a boldogságunkért? Az egyén szabadsága felülírható-e a közösség érdekei szerint?

Bobby (Brandon Routh) és Tracy (Shiri Appleby) fiatal házasok, koruknak megfelelő álmokkal és vágyakkal. Gyereket szeretnének és természetesen egy otthont, ahol a család boldogságban és biztonságban élhet, álmaik megvalósításához pedig bármit megtennének. Barátaiktól hallanak először a közösségről, ahol egy gyönyörű házat ajánlanak nekik, cserébe egy kacifántos szerződés aláírásáért. Ahogyan hajdanán, ismét a Nő csábít, és Bobby, Tracy unszolására aláírja a papírt. Rövidesen kiderül azonban, hogy hiba volt nem elolvasni az apró betűs részt...

UPDATE: A drága jó blog.hu még mindig nem oldotta meg azt a bugot, aminek köszönhetően egyes posztokhoz nem lehet kommentelni. Ezért most kirakom még egyszer. Ha ehhez se lehet, írjatok e-mailt!

Magam is meglepődtem, amikor a meghirdetett könyvkritikusi posztunkra négyen is jelentkeztek. Mivel véleményem szerint mindegyikük elég tehetségesnek tűnik a felvételre, ezért nem akartam önkéntesen döntést hozni. Elvégre Ti fogjátok őket olvasni, így döntsetek róluk Ti!

Alant látható lesz a négy versenyző írása, a kommentek között pedig írjátok le annak a nevét, akitől szívesen olvasnátok még az oldalunkon! Csak egy nevet lehet írni! Nyugodtan tessék megindokolni, kritizálni a mindegyiküket - kulturált keretek között! Hogy biztosítsuk a verseny tisztaságát, csak azoknak a kommentjeit fogjuk elfogadni, akik 2013. június 16 előtt regisztrálták magukat!

Természetesen, nekünk szerkesztőknek is lesz 1-1 titkos szavazatunk, már csak azért is, hogy így növeljük az izgalmakat:) Esetleges egyenlőség esetén én fogok dönteni, jobb módszert nem tudok.

Gondolkodtam, hogy két fordulós legyen, ezáltal "párharcokból" alakulna ki egy döntő, de egyrészt ez kissé igazságtalan, másrészt meg ehhez kéne még egyet írniuk. Könyvkritikánál meg ugye nem kérhetünk számon senkit, hogy pár napa alatt készítse el.

Fontos! A versenyzők nem tudták, hogy nyilvános párharc lesz, így nem is úgy készültek. Továbbá mivel én se így készültem, ezért semmiféle elvárásom nem volt. Így a terjedelemben és témákban bőven lesznek eltérések. Ezt tessék figyelembe venni!

A szavazás vasárnapig, azaz 2013. június 30 éjfélig fog tartani! Eredményhirdetés és ünnepélyes beiktatás másnap este.

Az írásokon csak formailag változtattam (illetve. a teljes neveket vettem ki), a képeket minden esetben én vadásztam.

A sorrend a beérkezés szerint alakult.

Hajrá!

Mikor purga megkért, hogy láttamozzam a sorozatot, akkor gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez, és kicsit meg is rémültem. Említettem már Nektek is, hogy nehezen viselem, amikor a zombitémát metaforaként használják. Nem jó, mert nézetem szerint, ha valaki a társadalmi problémákat nem tudja elmondani a valós közegükben, akkor kár erőltetni a dolgot. Nem azt a világot éljük, amikor társadalompolitikai kérdésekről virágnyelven kellene beszélni. A fajüldözés, a nők elnyomása, bűnözők visszatérése, kisebbségek integrálása a társadalomba, vagy a homoszexualitás most már (szerintem hála Istennek ) nem tabu téma, és a filmeseknek / művészeknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy egy közösség vagy társadalmi berendezkedés megfelelően tudja feldolgozni a fenti kérdéseket.

Ezekben a "másságokban" egy közös van, mégpedig az, hogy nem felvett viselkedésformák, hanem veleszületett "másságok"(nyilván a bűnöző nem). Születésünkkor nincs kérdőív, ami így hangozna: "A kórház, ahol jelenleg megszületni igyekszik, egy férfisoviniszta, heteroszexuális, fehér társadalom által üzemeltetett intézmény. Kérjük húzza alá, mi szeretne lenni: férfi/más, fehér/más, heteroszexuális/más." Írásomnak nem célja minősíteni vagy ítélkezni, abban azonban elég könnyen meg lehet egyezni, hogy kisebbségben lenni mindenképpen szívás. Amiért meg tudok bocsátani az In the Fleshnek a zombi téma miatt, az pedig nem más, mint az, hogy a metaforát dinamikusan alkalmazza, vagyis a zombi néha meleg, néha semmibe vett nő, néha meg nem értett gyerek, néha maga az ördög. Aki viszont horrort vár, az becsapva érezheti magát, mert ez a sorozat egy élőholtakkal leforgatott nagyon durva dráma.