Anno a The Girl Next Door-nál említettem, hogy a történetről még ugyanabban az évben készült egy másik filmadaptáció. Többen írták is, hogy az szerintük hatásosabbra sikeredett. Most ennek nézünk utána. Előre szólok, hogy a film még annyira se horrorisztikus, mint Ketchum műve, ez egy kőkemény dráma, de mégis itt a helye a blogon. Meg különben is: neszójjábe!
An American Crime (2007)
Rendezte: Tommy O'Haver
A története szinte ugyanaz, mint a másik feldolgozásé. Természetesen azonban vannak alapvető különbségek. Hiszen míg a The Girl Next Door egy valós esemény alapján készült könyv filmadaptációja, addig ez magának a történéseknek a realistább beszámolója. Ezt megerősítvén időnként bevágnak egy-egy jelenetet a bírósági tárgyalásról, itt most ne valós archív felvételeket vizionáljatok magatok elé. Természetesen magában a cselekményekben is vannak jelentős különbségek, de ezekre mindjárt kitérünk.
Előtte azonban azt had meséljem el, hogy én még sose néztem meg egy filmet se ilyen állapotban. Konkrétan 90 percig sík ideg voltam, mert egyszerűen tudtam, hogy mi fog történni. Előre fel voltam készülve a borzalmakra és a végkifejletre. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Szörnyű érzés volt, azt meg kell hagyni. Talán ugyanígy éreznék akkor is, ha még egyszer rászánnám magam az Eden Lake megtekintésére (van olyan aki már legalább kétszer látta?).
Már rögtön az elején szembeötlik egy alapvető különbség: a két lánynak nagyon is élnek a szüleik, csak épp szarnak rájuk. Fontosabb számukra az utazást igénylő munkájuk, mint hogy a gyermekeik rendes családjuk lehessen. De ez még hagyján: szó nélkül rábízzák az egyik szomszédra, hogy ugyan vigyázzon már rájuk pár hónapig. Pénzt meg hetente küldjük csekken, csocsesz. A szomorú pedig az, hogy ez TÉNYLEG így történt! Agyam eldobom komolyan....
Friss kommentek