Anno a The Girl Next Door-nál említettem, hogy a történetről még ugyanabban az évben készült egy másik filmadaptáció. Többen írták is, hogy az szerintük hatásosabbra sikeredett. Most ennek nézünk utána. Előre szólok, hogy a film még annyira se horrorisztikus, mint Ketchum műve, ez egy kőkemény dráma, de mégis itt a helye a blogon. Meg különben is: neszójjábe!
An American Crime (2007)
Rendezte: Tommy O'Haver
A története szinte ugyanaz, mint a másik feldolgozásé. Természetesen azonban vannak alapvető különbségek. Hiszen míg a The Girl Next Door egy valós esemény alapján készült könyv filmadaptációja, addig ez magának a történéseknek a realistább beszámolója. Ezt megerősítvén időnként bevágnak egy-egy jelenetet a bírósági tárgyalásról, itt most ne valós archív felvételeket vizionáljatok magatok elé. Természetesen magában a cselekményekben is vannak jelentős különbségek, de ezekre mindjárt kitérünk.
Előtte azonban azt had meséljem el, hogy én még sose néztem meg egy filmet se ilyen állapotban. Konkrétan 90 percig sík ideg voltam, mert egyszerűen tudtam, hogy mi fog történni. Előre fel voltam készülve a borzalmakra és a végkifejletre. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Szörnyű érzés volt, azt meg kell hagyni. Talán ugyanígy éreznék akkor is, ha még egyszer rászánnám magam az Eden Lake megtekintésére (van olyan aki már legalább kétszer látta?).
Már rögtön az elején szembeötlik egy alapvető különbség: a két lánynak nagyon is élnek a szüleik, csak épp szarnak rájuk. Fontosabb számukra az utazást igénylő munkájuk, mint hogy a gyermekeik rendes családjuk lehessen. De ez még hagyján: szó nélkül rábízzák az egyik szomszédra, hogy ugyan vigyázzon már rájuk pár hónapig. Pénzt meg hetente küldjük csekken, csocsesz. A szomorú pedig az, hogy ez TÉNYLEG így történt! Agyam eldobom komolyan....
Akire rábízták meg természetesen egy labilis nőszemély, akinek már egy egész alomnyi gyereke van, minden korosztályból. Valamiféle tüdőbetegségtől is szenved, ami úgy tűnik, az agyára is kihatott. A helyzetéből adódóan eléggé szegények, úgy hogy jól jön az a kis plusz pénz a vadidegen gyermekekért. Persze az üzlet leginkább nullszaldós, hiszen a "koloncok" esznek, isznak és fogyasztják az áramot.
Aztán sorra jönnek a gondok: az asszony egyik nagylánya terhes lesz egy nős férfitól. Ő persze ezt fél elmondani bárkinek is, egyedül az idősebbik friss villalakó, Sylvia tudja meg, a legnagyobb pechére. A lényeg, hogy a pletyka el kezd terjedni, mint a pestis. A terhes csajszi meg persze tagad (mit gondol, meddig titkolhatja, ajjh), mi több, ezért Sylvián csattan az ostor. A bajt tetézi az is, hogy az egyik csekk egy picit késik...
Ezt követően felgyorsulnak az események: szerencsétlen lány meg lett bélyegezve egy ármánykodó, hazudozó ribancnak (szüzen azért elég nehéz). Kiközösítik és kikötik a pincébe. Ahol először a ház gyermeki élik ki szadista vágyaikat, majd a környékbeliek is. A film legdrámaibb része nyilvánvalóan ezek a képsorok. Míg az anya közönyösen ruhát mos, addig mellette a gyerkőcök ütik, cigivel égetik a szerencsétlent, mondhatni különösebb indok nélkül. A befejezés nagyjából ugyanaz, azért kapunk egy teljesen felesleges nézői szopatást, illetve a tárgyalás eredményeiről, ítéletekről.
Akkor lássuk szép sorjában. Hiába a történet valódisága, engem a másik feldolgozás jobban szíven ütött. Nem arról van szó, hogy Ketchum átiratát láttam előbb, éppen ezért már tudtam mire számíthatok. Nem is arról, hogy sokkal visszafogottabbak a kínzások, vagy legalábbis még kevesebbet láthatunk belőlük. Mert itt nincs is ilyesmire szükség, már maga az alapszituáció megteszi a kellő hatását. Egyszerűen az a legnagyobb bajom, hogy nekem nem elég drámai. Hiányoznak az érzelmek mélységei. Most pedig akaratlanul is összefogom hasonlítani a két filmet, amiért előre is elnézést kérek, de másképp nem tudnám érzékeltetni a fenntartásaimat.
Már maga az anya karaktere is gyengébb: nincs meg benne az a hidegség, amitől megfagyott volna bennem a vér. Nincs benne az az erő, amivel képes volt rávenni a saját gyermekeit a gaztettekre és azt erkölcsileg megindokolni. Nincs benne az a groteszkség sem, amivel igyekezett tanítani is egyben, vagy legalábbis ez a vonal is felszínes. Továbbá az, hogy egy fiatalabb pasas szerelmét kergette, gyengévé tette őt a szemembe. Mindazonáltal szívesen pofán csaptam volna. Az őt alakító két Oscar-díjra jelölt Catherine Keener (A John Malkovich menet, Capote) azonban még így is elképesztő alakítást nyújt Továbbá a sminkeseknek is nagy érdem, ahogy sikerült lerobbant nővé varázsolni.
Na de haladjunk. Sajnos maga Sylvia karaktere is borzasztóan felszínesre sikeredett. Szegényt próbálják mártírnak beállítani, aki igyekszik mindig jót cselekedni. De mi ez, ahhoz a bimbódzó románchoz képest, ami olyan erősen jelen volt a másik alkotásnál? Arról nem is beszélve, hogy szegény rögtön megtörik, mondhatni végig ájultan fogadja a bántalmazásokat, ami azért lényegesen más, mintha végig sikítana és kegyelemért könyörögne. Viszont a megformálóját, a szintén Oscar-díjra jelölt Ellen Page-t (Juno, Cukorfalat) még így is tehetségesnek tartom, kár, hogy itt visszafogta magát.
Meg nem is tudom... Egyszerűen nekem nem jött át. Valahogy nem éreztem a nyomást, az élet kilátástalanságát. Nagyon nehéz egyszerre bírósági és érzelmi drámát egyszerre vászonra vinni. Ellenpéldaként tudom említeni a kissé giccses, de attól még remek Ha ölni kell c. klasszikust. Az igaz, hogy tetszettek az olyan mellékzöngék, minthogy az idióta szomszédasszony tetette a süketet és vakot egyszerre. Ami remek kis miniatűr társadalomkritika. Vagy csak a szomorú valóság.
Technikailag a színezés hidegebb, nyoma sincs annak a '60-as évek hangulatát megidéző élénk színvilágnak, ami remek kontrasztot teremtett a The Girl Next Door-nál. Valahogy nekem kissé üresen hatott minden. A dialógusoktól kezdve a szereplők jellemépítésén át magáig a forgatókönyvig.
Mindentől függetlenül, érdemes megnézni, mert alapvetően tényleg egy jó filmről beszélhetünk. Csak engem annyira azért nem hatott meg.
Friss kommentek