Mára egy klasszikus slasherrel készültem, amihez kedves gyerekkori emlékeim fűződnek. Igaz, hogy voltaképpen egy Péntek 13 rip-off, de annak tökéletes.
A filmet egyébként a szép emlékű Ultrafilm adta ki DVD-n. Pár helyen még lehet kapni pár száz forintokért, érdemes beruházni rá.
Az alábbi szokatlanul hosszú írást Balint_bacsi nevű olvasónk küldte, amit ezúton is köszönünk! A film nekem is megvan és a kritikával egyet is értek, nagyjából én is ennyire értékelném. Úgy hogy erről nekem már nem is kell írnom:) Még annyi, hogy sokan beválogatják a legbetegebb filmek közé, ami azért erős túlzás, de tény, hogy vannak húzós pillanatai. Az utolsó negyed óra meg EPIC.
Rendezte: Takashi Miike
A japán filmipar európai szemmel nézve eléggé megosztja a nagyérdeműt. Az kétségtelen, hogyha perverz, vagy beteg mozit keresünk, hamar megtaláljuk az ő piacukon kedvencünket, persze, csak ha nem zavarnak a kikockázott nemi szervek... De hiba lenne beskatulyázni a stílusukat, mert művészfilmek, vagy para-horrorok garmadáját is kitermelték már, amikben szinte kötelező a fekete hajú kislány ugyebár...Az utóbbi években mintha kezdene feltámadni a horror-vígjáték kategória, még ha ebből mi magyarokat nem sokat látunk. Azért szerencsére akadnak kivételek. A színészekre egyik esetben sem térnék ki, mert minden esetben hozzák az elvárt minőséget.
Rendezte: Joe Cornish
2011 legjobbjai kapcsán volt aki számon kérte tőlem, hogy ez hogy maradhatott ki. Ennek oka prózai: én úgy tudtam, hogy ez egy akció-scifi-vígjáték, azzal nem voltam tisztában, hogy közben könyékig gázolnak a vérben. Mindazonáltal, nem biztos, hogy bekerült volna, mert azért annyira nem egy ütős darab. De kezdjük az elején.
A film legnagyobb problémája rögtön a kezdéskor megmutatkozik, hiszen néhány brit gettólakó tizenéves kirabol és halálra félemlít egy szerencsétlen lányt. A pumpa már ekkor felszökött bennem, és baszki, velük kell azonosulnunk 90 percig! De ez lehetetlen! Én rögtön az Eden Lake szemétládáira asszociáltam, és most komolyan: Ti át tudtátok érezni a társadalmi helyzetüket, szociális környezetüket? Hogy nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek? Vagy csak az aljas férgeket láttátok bennük? Mert itt ugyanaz a helyzet. Amin semmi nem tud változtatni. Hiába tolják a valóban humoros szlenget, kerülnek vicces helyzetekbe. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ezek csak fiatalkorú gengszterek. A készítők még rá is tesznek egy lapáttal, amikor a vezéregért megteszik drogfutárnak, erre a társai gratulálnak neki! Álomkarrier faszom.
Nem feledkeztem meg rólatok:) Csak zűrös napon vagyok túl és a netem is állandóan behal. Na de lássuk, hogy most mit hoztam nektek.
A film egyike volt az első beszámolóimnak, így külön kedves számomra. Nem mellesleg kötelező darab. Érdemes beruházni rá, mert egyes helyeken már 3-400 forintokért árulják. A folytatása már felejthető darab.
Sajnos ezt is letiltották, úgy hogy ezúttal is csak egy linket tudok mutatni:
Rég volt szó gialloról, ami nem véletlen, hiszen az olvasók többsége nem szereti. De szerencsére azért vannak itt is rajongói a műfajnak. Éppen ezért szeretnék minden igényt kielégíteni, úgy hogy tessék.
Rendezte: Tonino Valerii
A spagetti western-veterán Tonino mielőtt leforgatta volna a hazánkban is a mai napig népszerű Terrence Hill-féle a Nevem: Senkit, jó olasz rendezőhöz méltán kipróbálta magát a gialloban. Az eredmény nem vészes, pláne első próbálkozásnak, de rengeteg gyermekhibát vonultat fel.
A kezdés üdvözítő, hiszen végig nézhetjük, ahogy egy mocsár közepén álldogáló öltönyös fickót lefejeznek egy markológéppel. A nyomozás látszólag pofon egyszerű, hiszen az elkövetőről jómunkásember lévén minden információ adott. Aztán őt is megtalálják holtan, na innen kezd érdekesé válni igazán a sztori. Bravúros ötlet volt az, hogy a nyomozás keretében elindul egy régebbi lezáratlan ügy feltárása. Ami meglehetősen tragikus, hiszen egy elrabolt, majd halálra éheztetett kislányról szól.
A történet előrehaladtával a gyilkos szépen sorjában kinyír mindenkit, akinek csak egy kicsit is köze lehetett a gyermekrabláshoz, na nem úgy. Így a Napnál is világosabb, hogy a két tettes ugyanaz, és hogy minden összefügg mindennel. Az külön mulatságos, hogy a hajsza a perdöntő bizonyítékért voltaképpen mi is...
Igen, igen. Nem csak a fostos filmeket szoktam egybegyúrni egy nagy gombóccá, hanem a jókat is. Ezekről külön-külön nem igazán írnék, viszont megfeledkezni sem akarok róluk. Kiemelkedőnek egyiket sem mondanám, de a többségével el lehet lenni. Úgy hogy tessék mazsolázni!
Rendezte: John McNaughton
Kezdjük egy kötelező klasszikussal. A film megtörtént eseményeket dolgozz fel. A főszereplő Henry (Michael Rooker - A csontember, Slither és ő Merle a TWD-ből) minő meglepetés, egy sorozatgyilkos. Nincsenek bevett módszerei, vagy kifejezett célcsoportja. Ha kedve szottyan, egyszerűen öl. Pusztán azért, mert egy írástudatlan szociopata.
Van egy igazi suttyó szobatársa, akihez épp oda költözik a bájos kishúga. Elvannak szépen hármasban: a kiscsaj dolgozik, bratyó füvet terít és seftel, míg Henry... hisz úgyis tudjátok. Ezt az idilli hangulatot töri meg az, amikor a bátyuska derék őrültünkkel egymásra nem találnak, és el nem kezdenek véletlenszerűen embereket ölni. Mondhatni amolyan mester és tanítványa nem lesz a dologból. A rémtetteket még kamerára is rögzítik.
Van egy sajátos hangulata a filmnek, azt meg kell hagyni. Kissé lassú és hideg. De talán ennek köszönhetően a gyilkosságok egyszerűsége sokkal borzasztóbban hat, mint egy belezés akár melyik splatternél. Néhol kifejezetten felkavaró.
Azonban magát a címszereplő karakterét nem sikerült egyensúlyba hozni. Valahogy nem hiszem el róla, hogy olyan profi legyen, hogy képes legyen a rendőrség agyával gondolkodni: "mindig másképp és máshol ölök, így nem tudják összerakni a profilomat". De ez csak az egyik az apróbb hibáknak, amik rontják az összképet. Arról nem is beszélve, hogy ha az ember utána néz az eredeti eseményeknek, akkor rájön, hogy a valósághoz képest ez a történet túlságosan is "idilli". Például maga Henry valójában egy átlag IQ-szint alatti barbár volt, nem egy mestergyilkos. A lezárás pedig kissé elsietett, bár talán így még nagyobbat is üt.
Minden hibája ellenére tessék nyugodtan megnézni, mert azért elég kemény.
A tegnapi posztnál Darkcomet olvasónk megemlítette az Őrült Stone-t (Split Second), amit hasonlóan rossz minőségben adtak ki, mint a Fenyegetést. Azért ez egy fokkal jobb, a kép és a hang tisztább. Ezt még anno a Fangoria Magazin hozta be DVD-n, majd később átvette tőle az R'N'R Média. Elvileg még lehet kapni, szintén párszázas kategória. Erre már érdemesebb beruházni, már csak azért is, mert maga a film szórakoztató és ugye itt van nekünk Rutger Hauer is.
Akkor csapassuk továbbra is a VHS-korszak hangulatát! Előre a távoli jövőbe, 2008-ba! :)
Ugye nem rég számoltam be arról, hogy sikerült egy csomó egész jó filmet bagóért beszereznem. Ugyan nem szép dolog egy már csődbe ment kiadóba belerúgni, de a kiadványt látva muszáj megírnom a panaszaimat. Meg akkor már a filmről is beszámolok.
Rendezte: Greydon Clark
Már azon érdemes elgondolkodni, hogy egy filmnek hogy lehet két ennyire különböző címe. Hiszen teljesen más képet fest a "Figyelmeztetés", mint a "Figyelmeztetés nélkül". Nagy szerencse, hogy ebben az esetben mindkét változat találó lehet, csak belemagyarázás kérdése. Maga a mű egyébként itthon VHS klasszikusnak számít, szóval jogos volt kiadni, az már más kérdés, hogy hogy... De erről később.
A történet igazából baromi egyszerű. Van egy titokzatos, hidegvérű földönkívüli, amolyan pre-predator, aki egy eldugott erdőben vadássza le a jónépet. A módszere elég egyedi, ugyanis valamiféle tapadókorong szerű parazitákat hajít áldozataira, amik megbénítják őket. Szóval eléggé stílusosan nyomatja az ipart.
Egy szokásos fiatal túra két túlélője (egy fiú és egy lány) beviharzik egy kocsmába és előadják az ufóinváziós sztorijukat, amit persze a többség kétkedve fogad. Kivéve egy "Őrmesternek" nevezett vietnami veteránt, aki olyan kattant, mint az állat. Nem is értem, hogy miért nincs diliházban. Ő persze hisz nekik, de ebből hamarosan azt szűri le, hogy a két tinédzser is űrlény, azaz kiirtandó ellenség. Ez a vonal tetszett is, hogy egyszerre két fenyegetés leselkedett hőseinkre, jó ötlet volt. Sajnos azonban ez is kevésnek bizonyult hangulat szempontjából. A vége meg kissé nevetségesre sikeredett, konkrétan a félelmetes idegenünk szinte végig egy helyben állt.
Íme egy újabb vendégírás, ezúttal egy jó értelemben vett mániákus kommentelőnktől, Near93-tól, amit ezúton is köszönünk innen is.
Rendezte: Wes Craven
Nem véletlen a két magyar cím, hiszen én ezt még Elátkozottak néven vettem meg DVD-n viszont az IMDB-n Vérfarkas a címe. A magyar kiadók ismét megmutatták mire képesek, de ez szerintem még semmi. Érdekesebb dolgokat is műveltek már a kiadók. (szerk.: ez szerintem kivételesen nem a kiadó sara)
A rendező neve gondolom sokaknak ismert lehet, sőt mi több szerintem már unásig ismeri mindenki a filmjeit. Ez a film viszont kicsit kakukk tojás: pszichopata gyilkos helyett egy farkasember szedi áldozatait. Az egyik támadásnak tanúja lesz egy lány, Ellie (Christina Ricci - After Life, Adams Family 1-2) és öccse, Jimmy (Jessie Eisenberg - Zombieland) amin nehezen tudják magukat túl tenni. Ez részben a túl buzgó öcs miatt van, részben a sebek miatt amit mind a ketten kaptak a farkastól. Ugyanis napról napra változik bennük valami, ami eleinte még tetszik is nekik. Ellie például egy munka mániás, kosztümös, kontyos nőszemélyként jelent meg a film elején, aztán szépen lassan megmutatja a nőiesebb énjét is amivel jár az a szokatlan vonzerő is. Jimmy pedig felfedezi hogy nagyobb ereje van, és ezt arra használja hogy egy szép lánynak (hűha) megnyerje a szívét. Azonban a dolgok kezdenek egy idő után rosszabbra fordulni, mikor rohamok gyötrik őket és időnként karmaik nőnek. Ez idő alatt a farkas szépen lassan szedi össze -érdekes módon csak női- áldozatait.
A következő darab egy igazi ínyencség lesz, amibe belezsúfoltak mindent amit csak el lehet képzelni: vér, szadizmus, bestialitás, homoszexualitás, erőszak, csöcsök, pisiszex, hippik, heroin, keresztre feszítés és vérfertőzés. Gondolom már csorog is a nyálatok:) Akkor kezdjük is.
Rendezte: Nico Mastorakis
A helyszín egy eldugott kis görög sziget, ami zsúfolásig van templomokkal. Ősz van, ami itt a természeti adottságoknak hála nem igazán látszik. Az viszont már feltűnő, hogy ebben az évszakban jön egy fiatal angol házaspár. Átlagos szerelmespár benyomását keltik, akik csak szeretnének kikapcsolódni. Beszélgetnek a helyiekkel, miegymás. Aztán a férj egy nyilvános telefonfülkében magáévá teszi nőjét, miközben az anyjával telefonál és közli vele, hogy épp mit is csinál. Na ez már beteg! És még csak most kezdődött a film... Továbbá kiderül, hogy galambocskáink mégse olyan ártatlanok, mint amilyennek látszanak, mert egy feka zsaru lehallgatja a beszélgetést és nyomukba ered. A halál szigetének egyik fő problémája -az igénytelenség- már itt megmutatkozik. Ugyanis a rendőrünk csak annyit tud, hogy egy kis görög szigeten vannak a keresett személyek, de ő egyből rájuk talál! Remélem most képzeletben előttetek van Európa térképe és értitek a problémámat...
De haladjunk. Ugyanis a gerlékről kiderül, hogy szadista gyilkosok, akik imádják lefotózni tetteiket. Kedvenc módszerük az, hogy az egyik elcsábítja az áldozatot, a másik lefotózza, aztán jöhet a trancsír. A módszerek roppant változatosak, kár, hogy néhol kifejezetten röhejesek. Az egyik legneccesebbet ráadásul kétszer is elsütik: egy kötelet akasztanak az áldozat nyakába, az meg hirtelen "magatehetetlen lesz". De azért vannak hátborzongatóak is, mint pl. a festék itatása, vagy lefejezés egy buldózer segítségével.
Friss kommentek