...már ami a horrort illeti. Hiszen jó néhány klasszikus (vagy legalábbis annak tartott) filmnek is erre az időre esett a bemutatója: Halloween, Holtak hajnala, Piranha és az Ómen II. Azonban én találtam még három egész jó filmet, amit ugyanebben az évben mutattak be. Ráadásul három különböző országból. Lássuk!

Ja és igen, úgy tűnik, hogy mégsem tudom megúszni a "tömbösítést". Ez van.

Továbbá lehet örülni, mindegyikben vannak csöcsikék!

1. The Toolbox Murders

Rendezte: Dennis Donnelly

Kezdjük egy hamisítatlan amcsi grindhouse filmmel, egy hagyományos slasher-rel. Itt máris álljunk meg egy pillanatra: ezt a filmet márciusban mutatták be, míg az "első slasher-nek" kikiáltott Halloween-t, csak októberben. Pedig, mint ahogy azt majd Ti is látni fogjátok, minden kötelező zsánerelemet felvonultat, ami ehhez az alműfajhoz tartozik. Érdekes...

A kezdés meglehetősen erős: kis kocsikázás, majd autóbaleset. Ezt követően egy gyanús alakot látunk kezében egy szerszámos ládával, amint éppen bekopog a már rá türelmetlenül váró hölgyhöz. Na, vajon csak szerelni fog? Nem, mert egy fúrógéppel meglékeli az említett nő koponyáját. A legtöbb filmben most az következne, hogy vágás és láthatjuk a helyszínelést, de itt nem. Ugyanis "hősünknek" van még ideje (mindeközben megcsodálhatjuk a csini símaszkját is) egy másik, örömünkre csöcsét mutogató lánykát is meglátogatni. Akin szintén egy agyvelő kifolyatós műtétet végez el, ezúttal kalapács használatával. Nyami. De még mindig nincs vége! Sorra kerül egy harmadik is, egy csavarhúzóval, így mondhatni rendesen kihasználja a láda tartalmát. Ez egyébként igaz lesz minden alaklomra, így változatos módszereknek leszünk tanúi. Aztán végre jöhetnek a tehetetlen rendőrök. Teszem hozzá, hogy ekkor még mindig csak negyed óra telt el a filmből!

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Annyi filmről tudnék/szeretnék írni, de már rég volt ez a rovat. Mi több, nem szeretnék rászokni a "tömbösített" posztolásra sem. Éppen ezért következzen ez az ínyenc darab.

Kristálytollú madár - L'uccello dalle piume di cristallo / The Bird with the Crystal Plumage (1970)

Rendezte: Dario Argento

A címet jobb, ha rögtön tisztázzuk: igazából ez az első rendezése, hiszen korábban már több film megírásában is segédkezett. A legismertebb egyértelműen az 1968-as Volt egyszer egy vadnyugat c. western klasszikus. Argento műveiről már egy ideje készülök egy nagyobb poszttal, de mindig találok olyat, amit még nem láttam. Korábban itt a blogon egyébként már volt szó a túlértékelt Sóhajok-ról, és a botrányos hazai kiadású Álmatlanul-ról. Térjünk rá a lényegre.

Ugyan nem nagy meglepetés, de itt sincsenek felesleges felvezetések. Még ki sem írták a címet, de már egy kesztyűs kezet láthatunk késeket rendezgetni. További két perc várakozás után pedig már jön is az akció: egy kiállító teremben egy nő és egy bőrruhás idegen "birkózik". Ezt kívülről meglátja főhősünk, az amerikai író (apropó, a helyszín természetesen Olaszország) és megpróbál berontani. Annyit végül is sikerül elérnie, hogy a megsebzett hölgyet megmenti, míg az idegen törvényszerűen elmenekül. Aztán jön csak a kálvária. Mert amíg az áldozat nem lesz kihallgatható állapotban, addig a rendőrség a férfit gyanúsítja, aminek következtében elkobozzák az útlevelét is. Ezért csórikám nem tud mit tenni, elkezd ő is nyomozni. Azt említettem már, hogy a tettes amúgy egy sorozatgyilkos, aki lányokra vadászik? (Nahát!)

Szerencsére elő szokott fordulni, hogy megkerestek és kéritek, hogy egy-egy filmről írjak. Ennek igyekszek is eleget tenni, ám ezt sok tényező befolyásolja (vagy csak egyszerűen megfeledkezek róla, bocsi).

Az alábbi darabról magamtól nem biztos, hogy írtam volna, de egy lelkes törzsolvasóm, illetve "törzsfészbúkozóm" kérte. Igaz, nem mostanság, de az már mellékes:) Továbbra is kérhettek tőlem ilyesmit, de azt nem ígérem, hogy mindenkinek teljesíteni tudom a kívánságát. (Jelenleg egyébként kb. 30 darab filmről tudnék/szeretnék írni, amiket mostanság néztem meg, csak hát én se vagyok gép.)

Little Deaths (2011)

A film három különböző történetet mesél el, az összetartó kohéziós erő a szexualitás és a brutalitás. Ilyesmire már volt példa a blogon, persze akkor csupa nagyágyú fogott össze, míg itt többé-kevésbé ismert rendezők. Természetesen valószínű, hogy hazájukban azért csak elismertek valamelyest. Angol produkció, ami önmagában már biztató, de a végeredményt tekintve ne számítsatok valami nagy durranásra. Lássuk.

A blogon már rengeteg filmről olvashattatok kritikákat, sajnos azonban a legtöbb műnek a folytatásairól mindig megfeledkezek. Most egy részét pótlom, szóval következzen három olyan horror, amiknek az első részéről már korábban beszámoltunk.

Figyelem! Aki lemaradt volna valamelyiknek az előzményéről, az csak óvatosan, mert a kritikák spoileres információkat fognak tartalmazni!

1. A barlang 2 - The Descent: Part 2 (2009)

Rendezte: Jon Harris

Első részről a kritika itt.

Kétségtelen tény, hogy a The Descent az utóbbi évek egyik legjobb horrorja, amit kivételesen a kritikusok és a nézők is egyaránt szerettek. Nem véletlen, hogy a rendező, Neil Marshall neve mellé a mai napig ezt a filmcímet biggyesztik, hogy az átlagember be tudja azonosítani. Egyedi darab, jól eltalált klausztrofóbikus helyszínnel, és azzal az újítással, hogy a szereplők mind nők voltak. A szörnyek megjelenítéséről meg már nem is beszélve.

Indokolt volt a folytatás? Abszolút nem, már csak azért sem, mert a befejezés olyan kellemesen lehangolóvá sikeredett. Az külön szomorú, hogy így a folytatás ezt a filmélményt is befolyásolja, hiszen tudjuk, hogy a főszereplő végül nem hal meg. Üzleti szempontból viszont érthető, az indokért meg elég az előző bekezdést visszaolvasni. Na de lássuk, megérte-e.

Remélhetőleg a törzsolvasóknál már elvárás, hogy ha sokáig nem írok, akkor valami grandiózussal rukkolok elő, ez most is így lesz. Ezúttal egy féltucat rossz filmről lesz szó, mind különböző évjáratú, különböző műfajú többféle vidékről. Szemezgessetek.

1. Hell of the Living Dead / Virus (1980)

Rendezte: Bruno Mattei (mint Vincent Dawn) és Claudio Fragasso

Ennek a borzalomnak a fényében az olyan általam rossznak tartott klasszikusok, mint a Holtak hajnala, vagy a Zombi igazi mesterművek még az én szememben is. Hiába olasz-spanyol koprodukció, a végeredmény szánalmas, ami kilométerekről szaglik az alacsony költségvetéstől és hozzá nem értéstől.

Egyetlen erénye az, hogy van mondanivalója. A történet szerint ugyanis a gazdag, fejlett államok nem akarnak többet bajlódni a Harmadik Világgal, ezért megpróbálják egy kísérleti gázzal kiirtani őket. Természetesen a dolog balul sül el és kitör a zombi-járvány, ami ugye nem tesz különbséget szegény és gazdag között. De ez csak a háttér, az igazi cselekményeket egy négyfős dilettáns kommandós alakulat és egy riporter pár harcát mutatja a dzsungelben. Ami természetesen mindössze pár kilométerre van a járvány kiindulási pontjától, így a környék hemzseg az élőholtaktól, akik vérgagyin néznek ki. De még ez a legkisebb baj, mert a lassú mozgásukat itt-ott humorosra vették.

Magát az új-guineai dzsungelt (vagyis a spanyol tengerpartot) ugyanis úgy tették "hitelessé", hogy archív természetfilmekből származó képkockákat vágtak a vérengzések közé! Nagyon szánalmas. A színészek borzasztóak, amit még egy kis meztelenkedés se tud kompenzálni. Magukra a belezésekre nem lehet panasz, de azokat se lehet komolyan venni a béna sminkek miatt. A grimaszoló zombi gyerek meg mindent visz. Nagyon-nagyon rossz, csak elfogult rajongóknak!

Most bevezetőként hivatkoznom kéne az eddigi francia filmekkel foglalkozó posztokra, de ehhez most nincs kedvem, ráadásul alul ott vannak a címkék, csak rájuk kell kattintani. Úgy, hogy inkább gyorsan vágjunk is bele, mivel ismét három mű lesz terítéken.

1. Saint Ange / House of Voices (2004)

Rendezte: Pascal Laugier

Kezdjük ezzel, tekintve, hogy itthon is kiadták DVD-n. Továbbá ugyanaz rendezte, aki a fenomenális Mártírokat is. Így mondhatni kötelező volt megtekintenem.

A történetről igazából nem lehet sokat írni: egy terhességét titkoló lány ápolónak jelentkezik egy majd hogy nem elhagyatott árvaházba. Igazából csak egy kissé kattant csajszira kell felügyelnie, segítségnek meg ott van a mindenes néne. No meg az igazgató asszony. Ki nem találjátok, de szellemjárta, és igen, árva gyerekek kísérteteit láthatjuk, hallhatjuk.

Bármennyire is izgalmasnak tűnik így hirtelen, le kell szögeznem, hogy roppant unalmas. Ami még hagyján, de egyszerűen NEM ÉRTEM A TÖRTÉNETET! Könyörgöm valaki magyarázza el nekem, hogy miről is szól, mert a vége az kész káosz. Túl elvont és túl sejtelmes. Akinek már a Mártírok vége sem tetszett, az meg ne nézze, mert agyvérzést kap!

Amúgy ezt leszámítva nagyon igényes munka: szép hideg színezés, kiváló operatőri munka, a zene meg az Óment juttatja az eszembe. A színészekkel sincs gond, bár tény, hogy a főszereplő karaktere ritka ellenszenves volt számomra, pedig a cél nyilván a sajnálat lett volna. A vége felé már olyan gonosz gondolataim voltak, hogy "megérdemelted te k*rva az erőszakolást". Szóval lényegében ez egy szépen kivitelezett szar, aminek nincs értelme, vagy legalábbis nem igazán érthető/értelmezhető.

Végre! Egy emberként lélegzenek fel azok, akik már a listát várják lassan egy éve. No igen, jó munkához idő kell. Azonban végig nézve a címeket, sajnos meg kell állapítanom, hogy teljesen felesleges volt ennyit várnom, kutakodnom és megnéznem mindenféle jött-ment hulladékot. Ugyanis már tavaly is ezeket választottam volna, ha akkor megírom. Így jártam. Nosza.

Mielőtt bárki belekezdene a felsoroltak mustrálásába, kérem, előbb olvassa el a kvázi "használati utasítást":

1. Ez egy szubjektív lista, jobb ha ezt rögtön tisztázzuk. Nekem ezek voltak a legmeghatározóbb filmélménjeim, már ami a félelemkeltést illeti. Másképpen nem is lehetne megírni, tekintve, hogy nem lehet semmiféle faktort felállítani, mint pl. a tudjuk melyik listám kapcsán a "brutalitásmérőt".

2. Törekedtem arra, hogy ne a saját félelmeim miatt legyenek egyes művek a listán, illetve általánosságban ne a fóbiák kihasználása kerüljön előtérbe. Ezért olyanokat ne is várjatok, mint pl. az 1990-es Arachnafóbia - Pókiszony c. klasszikust (mondjuk ennek eleve van egy komikus beütése).

3. A lista még így sem tökéletes, vagy végleges. Ugyanis be kellett látnom, hogy rengeteg filmet kell megnézni az ilyesmihez, én meg egyszerűen feladtam. Ha egy év alatt nem találtam semmi újat, akkor most mire várok? Kérdeztem magamtól, és hát tessék...

4. Az 1-es ponthoz kapcsolódóan: nagyon sok klasszikus (amikre lentebb kitérek) azért nem lesz rajta, mert egyszerűen eljárt felettük az idő. Mert elhiszem a kedves 30-as, 40-es kommentelőknek, hogy ők anno, hogy megijedtek a moziban, ami valószínűleg nyomot is hagyott bennük. De mai szemmel nézve bizony sok remekmű egyszerűen nem képes megborzongatni, csak kellemes filmélményt nyújtani.

5. Próbáltam változatosra készíteni, így nem feltétlen a legfélelmetesebbeket láthatjátok majd, hanem esetleg az alműfajon belül a legmeghatározóbbat. Már amelyik kategória képes erre, pl. meggyőződésem, hogy a farkasemberes alkotásokon egyáltalán nem lehet parázni.

6. A félreértések megelőzése végett: nem ezek a legjobb horrorok, sőt. Csak a SZERINTEM leg-félelemkeltőbbek. Így a sorrendet is csak a paráztatási szint szerint kell értelmezni.

Egyébként nyugodtan írjátok le Ti is a saját listátokat, érdekel:)

Továbbá nem elfelejteni, hogy még ma éjfélig lehet ránk voksolni a Kult-Szórakozás kategóriában!

Jó mulatást! Aztán ne nekem panaszkodjatok, ha majd nem tudtok aludni:)

Legutóbb az Eaten Alive kapcsán írtam, hogy úgy tűnik, hogy a rendezőnek életében csak két nagy dobása volt: a Texasi láncfűrészes mészárlás és a Poltergeist. Akkor még nem tudtam, hogy ez nem egy elhamarkodott kijelentés volt ez tőlem. Jöjjön két mű tőle, amikben két közös vonás is van: mindkettő förtelmes és mindkettőt folytatták.

A mángorló - The Mangler (1995)

Most komolyan, ha valaki azt hallja, hogy van egy olyan film, amit Tobe Hooper rendez, egy Stephen King novellából, továbbá a főszereplő Robert Englund (alias Freddy Krueger), annak nem futna össze a nyál a szájában? Ilyen hármasfogat munkája egyszerűen NEM lehet szar, de mégis.

Már magával a történettel gondok vannak, ugyanis a konfliktus kiindulópontja egy mángorló. Aki nem tudná, az egy ipari méretű vasaló, leginkább lepedők, terítők és egyéb, nagy méretű anyagok ránctalanítására használják. Magyarul lapít, mint az állat. De aki erről többet akar tudni, annak íme.

Szóval ez a gép egyszerűen gonosz, mint később kiderül, egy démon szállta meg. Itt alapból elgondolkodhatnánk, hogy egy helyhez kötött eszköztől mégis mi félni valója van az embernek? Na igen, nem sok. Ugyanis a mángorló egy kapzsi vénember  (Englund zseniálisan alakítja, az tény) tulajdona, aki kvázi rabszolgaként foglalkoztatja az ott dolgozó nőket. Gondolom sejthető, hogy az áldozatoknak egy része belőlük lesz. Aminek a véghez vitele egyértelmű: a masina egyszerűen kilapítja az embert.

A héten kissé el vagyok havazva, úgy hogy következzen egy újabb vendégírás, szerencsére küldözgettek rendesen, így mindig van egy tartalék ilyen esetekre:) Csaba kritikáját olvashatjátok. Ezúttal egyébként kivételesen láttam is az érintett művet, úgy hogy az én rövid véleményemet alant olvashatjátok majd.

Helyőrség - Outpost (2008)

Rendezte: Steve Barker

Ezúttal egy angol film került górcső alá méghozzá a horror féleségek közül. Lehet bátor dolog, de kimerem jelenteni, hogy az elmúlt jó pár évben az angol - és mondjuk még hozzávehetjük a francia horrorfilmeket is, attól hogy a franciák megeszik a csigát (fúj már) - sokkal jobbak, eredetibbek, mint amerikai társaik. Illetve hozzáteszem, hogy igenis vannak eredeti sztorik a nagy vízen túl is, de a megvalósítás korántsem olyan jó, mint egy nagy vízen innen eső filmben.

A Helyőrség története szerint valahol Kelet-Európában játszódik, ahol pár izmos és nem mellesleg állig felfegyverzett katona egy mérnökkel karöltve egy náci bunkert keres, majd talál. Ügyesek, ez már ebből kitűnik. Ám a mérnök sokáig nem is mondja el az igazat, hogy mégis mi a francot keresnek a bunkerben, hiszen annyira titokzatos, hogy már már azt hisszük nő. De mivel párszor rajtuk ütnek más katonák és utóbb hullani is kezdenek a zsoldosok, nem tűrhet halasztást az, hogy a mérnök színt valljon.

Ugye anno volt egy szép nagy poszt a spanyol horror filmek zsenialitásáról. Na most egy kicsit árnyaljuk a képet.

1. Hideg csontok - Fragile (2005)

Rendezte: Jaume Balagueró

Igazából nem is értem, hogy ez múltkor hogy maradhatott ki, hiszen nekem ez még megvan is van DVD-n már egy jó ideje. A rendezőt pedig nem kell bemutatni, hiszen neki köszönhetjük a [REC] 1-2-t, illetve a Darkness - A rettegés házát is. Akkor most pótoljuk a hiányosságot.

A főszereplő a Golden Globe díjas Calista Flockhart, akit a többség a nálunk is bemutatásra került Ally McBeal c. TV-sorozatból ismerhet. Itt egy bezárás szélén álló gyermekkórházba frissen érkezett ápolónőt alakít. A bezárást tessék a szó legszorosabb értelmében venni, ugyanis már nagyban pakolnak, csak ideiglenes helyhiány miatt vannak még ott a gyermekek és a személyzet. Lényeg, hogy az egyik kis beteg kapcsolatot ápol egy szellemmel, aki néha felkapja a vizet, és akkor tör-zúz. Néha még ölésre is képes. Persze kezdetben nem sokan hisznek neki, aki meg igen, az viszont igyekszik nem rá gondolni.