A szobatárs - The Roommate (2011)

Rendezte: Christian E. Christiansen

Mint látjátok, igyekszek lépést tartani a friss megjelenések terén, úgy hogy íme egy idén debütált alkotás egyenesen Amerikából. A rendezőt azonban innen Európából importálták, ő meg nyilván örült, hogy "felfedezték". Viszont a forgatókönyvet egy bizonyos Sonny Mallhi írta, akinek ez volt az első szkriptje és olyan is lett. Hogy mi a legnagyobb baj vele, arra mindjárt kitérek, de előbb lássuk a történetet! Abból úgyis világossá válik.

Hazánkban nem ismeretlen létforma a "koleszosság", csak hát ez egészen másképpen néz ki, mint jelen esetben az államokban: ott pl. hétvégére nem küldik haza a kölyköket, és a körülmények is emberibbek. Teszem azt, hogy náluk nem hiszem, hogy bevett gyakorlat lenne a 6 (!) fős szobák kialakítása... Kint mondhatni aranyélete van a diákoknak. Leszámítva, ha a szobatársad egy őrült. Rebecca (Leighton Meester - Bújj, bújj szellem!) friss főiskolás, aki Sarával (Minka Kelly - 500 nap nyár) osztja meg szobáját. Hamar barátnők lesznek, csak éppen ez Sara részéről inkább válik rögeszmévé. Mondhatni, hogy beleszeret, de ez még annál is sokkal mélyebb érzés. Hamar eluralkodik rajta a féltékenység, és ami még aggasztóbb, hogy aki rosszat tesz Rebeccával, azt egyszerűen megbünteti. A végére meg már abszolút rá akar hasonlítani.

The Case of the Bloody Iris / Perché quelle strane gocce di sangue sul corpo di Jennifer? (1972)

Rendezte: Giuliano Garnimeo

Az eredeti cím meglehetősen hosszú, erre manapság nagyon kevesen vetemednek, ami nem is csoda. Ugyan nem horror, de talán az utóbbi időben a jelenségre a legjobb példa a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, ami egyben a világ legspoileresebb filmcíme is. Akár hogy is, az ilyesmi nem befolyásolhatja a film élvezeti értékét, kivéve, ha a (magyar) fordítások bosszantóra sikerednek. Ez kérem egy hamisíthatatlan giallo, ami látszatra nem több és nem is kevesebb, de azért újdonságokat is tartalmaz. Lássuk ezt bővebben.

A történet kezdetben eléggé szerteágazó, amit leginkább csak a vezérfonal tart egyben, ez mi más lehetne, mint egy sorozatgyilkos rémtettei. Rengeteg karakter van, ez azt eredményezi, hogy kb. az első fél óráig nem tudjuk eldönteni, hogy akkor most konkrétan kik is a főszereplők, ami azért valahol izgalmas egy filmben. Viszont ekkor már nekem volt egy erős sejtésem a tettes kilétét illetően, ami sajnos beigazolódott, ez persze csak nekem szomorú, mert elmaradt a meglepetés. Az már más kérdés, hogy közben azért rendesen összekavartak mindent, amivel jól eltudtak bizonytalanítani, de ennek ellenére az a bizonyos "basszus, erre nem is számítottam" érzés elmaradt.

A blog egy újabb mérföldkövet tett meg a siker felé, ugyanis pár hete felkeresett egy német rendező, hogy írnék-e a filmjéről. Igen, ő maga személyesen. Aztán rögtön elküldött postán egy tisztelet példányt, így elmondhatom magamról, hogy valószínűleg Magyarországon csak nekem van ilyen DVD-m. De menjünk szép sorjában, lássuk magát a filmet. Itt megjegyzem, hogy le akartam fotózni a korongot, de sajnos úgy néz ki, hogy a vinyóm haldoklik, most is csökkentett módban tudok írni. Elég kényelmetlen, azt meg kell hagyni.

Die Farbe (2010)

Rendezte: Huan Vu

A film egy H.P. Lovecraft adaptáció, a The Colour Out of Space (Szín az űrből, 1927), aminek az olasz változatát már volt szerencsém röviden bemutatni és maradjunk annyiban, hogy azt inkább kerüljétek.

Azonban két dolgot le kell szögeznünk előre: először is a két változat között ég és föld a különbség. Míg az leginkább egy vallási katyvasz volt, addig ez sokkal tudományosabbra sikeredett, és gyanítom, hogy az eredeti műhöz is több köze van. Másodjára pedig, hogy ez egyáltalán nem horror, inkább sci-fi thrillernek titulálnám, de még ez sem közelítene az igazsághoz. Ennek legnagyobb oka az, hogy van benne valami művészi, valami drámai. Példának okáért már maga a kivitelezés is: itt az egész film fekete-fehér. Ezt először erőltetettnek és feleslegesnek éreztem, aztán rájöttem, hogy valahol jogos ez a megoldás. Erre később még kitérek.

...amikben az a legszebb, hogy hazánkban is könnyen beszerezhetőek. Ráadásul mindkettőt ugyanaz az ember rendezte.

31. kilométer - Kilométro 31 (2006)

Rendezte: Rigoberto Castaneda

Sok más filmből ihletett mű, mondhatni semmi újat nem tud felmutatni, de attól még egész kellemes. Lényegében ez is egy kísértetes történetet dolgoz fel, ám itt most nem egy halott, hosszú fekete hajú kislány rendetlenkedik, hanem egy halott meztelen kisfiú. De igazából ő sem olyan gonosz, csak éppen úgy megijeszti az autósokat, hogy azok egy bizonyos 31. kilométert jelző táblánál meghalnak. Ja és az anyukája is arrafelé kóborol.

De hogy legyen valami konkrét váza is a sztorinak: a bevezetőben egy lány autóbaleset áldozata lesz, akinek ezért amputálni kellett a lábait, ami hagyján, de kómába is esett. Neki van egy ikertestvére és ahogy az várható, valamiféle spirituális kapcsolat van közöttük. Ez a szegmense a filmnek még egész hihető, hiszen ilyen iker-jelenségekről gyakorta olvasni a világsajtóban, nem hoznék fel most egy konkrét példát sem. Szóval a tesó elkezd nyomozni az ügyben, mert gyanús, hogy az elvileg elgázolt gyermekről nincs egy deka nyom se. Ebbe persze belesegít a hölgyek fiúi is, akik sajnos annyira jelentéktelenek, hogy bár nem ők a testvér-pár, de én egyszer-kétszer összekevertem őket.

Először is elnézést, amiért a hosszú hétvégén nem írtam, de kiakartam használni a szabadnapok minden egyes percét, de most szokásomhoz híven egyszerre három filmről olvashattok. A "sorozat" (első rész itt, második pedig itt) legújabb epizódjában most olyan Fulci filmeket sikerült meglesnem, amelyekben voltak jobb pillanatok, persze egyik se egy nagy durranás (nahát). Akkor kezdjük is.

1. A fekete macska - Black Cat / Gatto nero (1981)

Nem is olyan rég láthattuk mindannyian a TV6-on (bocsánat, hivatalosan már Viasat 6), azonban a hazai sajtó valahogy félreértésbe áldozata lett: mivel a gyilkos egy fekete macska, ezért  szerintük az csak paródia lehet. Elég csak megnézni ezt a port.hu-n, de én a nyomtatott Színes RTV-ben is ilyen jelzőkkel láttam. Vagy lehet, hogy megnézték az első 10 percet és mindenki felröhögött? Ugyanis abban egy sajátos autóbaleset van, aminek következtében a sofőr kirepül az ablakon keresztül, kár, hogy még a vak is látja, hogy az csak egy bábu. Nagyon gáz. De ettől függetlenül ez egy korrekt horror és itt a tettes kiléte csak néhol válik röhejessé. Igaz, akkor nagyon.

Mert nincs mit szépíteni: a cica egyszerűen gonosz és halhatatlan. Erre magyarázatot nem igazán kapunk, helyette egy már sokat megjárt idős színészt, Patrick Magee-t, akit többek között a Mechanikus Narancsban láthatott a nagyérdemű. De a többi szereplő is ismerős lehet korabeli horror filmekből. Szóval a kis szőrös bitang embereket öldös különböző módokon, a legtöbbet nem is direkt -karmokkal-, hanem példának okáért egyszerűen csak hagy egy szerelmes párt megfulladni egy csónakházban.

Pin... (1989)

Rendezte: Sandor Stern

A rendező neve ne tévesszen meg senkit se, Kanadában született 1936-ban, szóval nem mondanám biztosra, hogy magyar, de ez nem is annyira lényeges. Ami viszont az, hogy ez volt az egyetlen olyan filmje, ami nem direkt televízióra szántak, hanem bizony a mozivásznat is megjárta. Egyébként a horror terén még az Amityville 4 is az ő nevéhez fűződik.

Sajnos a történetet muszáj lesz kissé spoileresen felvázolnom, mert nem szeretném nagyon körülírni, meg kacsintgatni, hogy "majd meglátjátok úgyis".

Az alapszituáció: gazdag kertvárosi család két gyerekkel. A szülők roppant szigorúak. Apuka orvosként állandó jelleggel a gyermekek elméjének pallérozásával foglalatoskodik, míg az anyuka meg egyszerűen bakterofób. A minden téren való tisztaság és a karriercentrikusság  szelleme körbelengi a fészküket. Élmény lehet így felnőni, nem? A nevelés hatása teljesen másképp mutatkozik meg a két testvér életvitelében. A srác bezárkózott lesz, aki nem tud normális kapcsolatokat kialakítani, míg a lány egyszerűen már 15 évesen befogadóképes lesz a f*sz iránt.

Ma hajnalban kiosztották az Oscar-díjakat, ezt ugye mindenki tudja. Azonban nekem már korábban is feltűnt az, hogy egy kifejezetten horror-filmet is jelöltek, ez pedig a Farkasember volt a legjobb maszk kategóriában. Amit örömmel közlök, hogy meg is nyert! A filmet persze lehet kritizálni több okból is, de azért tegyük hozzá, hogy ezt az elismerést megérdemelte. Továbbá azt is, hogy ebben a kategóriában csak három jelölt volt, na de akkor is.

Egyébként minden a papírforma szerint alakult, így Natalie Portman is méltán megkaphatta a szobrocskát a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért. Nagy kár, hogy a film csak ezt az egyet tudta megkaparintani.

De sebaj, a lényeg, hogy ilyen rangos díjat csak nagy ritkán kap a kedvenc műfajunkat képviselő alkotás, így örüljünk annak, hogy legalább ennyi összejött.

Egyébként ilyen elismerés legutóbb 2008-ban volt, amikor a Nem vénnek való vidék és a Sweeney Todd is arathatott.

Mivel legutóbbi posztomban többen is (ketten) kérték, hogy írjak róla, no meg hogy vigyünk egy kis aktualitást a blogba, íme, tessék. Előre szólok, hogy mivel az interneten mindenki csak úgy áradozik róla (joggal), így sok új nézőpontot én se tudok hozzátenni, nem úgy mint a túlértékelt Hibrid esetében.

Fekete hattyú - Black swan (2010)

Rendezte: Darren Aronofsky

A rendezőnek mindig is a súlyos drámák voltak az erősségei, elég ha csak a legutóbbi Oscar-díjra jelölt Pankrátort, vagy a zseniális Rekviem egy álomért c. valóságos eposzt nézzük. Most is alapvetően egy kamaradrámát láthatunk, csak éppen egy sajátos pszichothrillerbe csomagolva. Hogy ezt hogy tessék elképzelni, azt mindjárt kifejtem bővebben.

Maga a forgatókönyv zseniális abban a tekintetben, hogy a film története remekül illeszkedik a Hattyúk tava c. balettelőadáshoz, mondanom se kell, hogy ezt fogják a lelkes balerinák előadni. A darab röviden arról szól, hogy a kedves és szerethető hercegnőt, (vagyis a Fehér hattyút) madárrá varázsolták, akik csak az éj leple alatt ölthetik fel emberi alakjukat. A hercegnőbe ily módon beleszeret a herceg, ám őt később a lány ikertestvére, a Fekete hattyú rútul elcsábít. Azonban a vége happy end, hiszen a király junior elmeséli az egészet a lánynak, az átok meg megtörik és mindenki boldog. Sajnos ez így ebben a formában nem lett volna elég hatásos a filmhez, ezért átírták sokkal tragikusabbra a végét: igen, bánatában a hölgy a mélybe veti magát.

Sok egyetemista/főiskolás fellélegezhet, hiszen (legalábbis tudtommal) már a vizsgaidőszaknak nagyjából vége van, így nincs más hátra, mint azt a sok stresszt levezetni három olyan filmmel, amiben mások, másképp izzadnak helyettük. A lényeg, hogy nekik is meg kell felelniük. Külön csemege, hogy mindegyik különböző kontinensről származik.

A vizsga - Exam (2009)

Rendezte: Stuart Hazeldine

Ez a film is bizonyíték arra, hogy az angolok horror/thriller terén a XXI. században valódi mesterekké váltak. Előre leszögezném, hogy ez egy eléggé vér nélküli alkotás, ráadásul abszolút egyhelyszínes, mégis lesz miért izgulni.

A sztori nem szokványos: adott egy tucatnyi ember, aki felvételizik egy óriási vállalatnál, amiről ugyan nagyon sok sötét pletyka kering, de attól még az állásajánlat több mint csábító. Magyarul szólván, aki megkapja, annak lesz miből félretennie a gyerekkorára. Az sem mellékes, hogy gyógyszer gyártók lévén az ott dolgozók simán kapnak a méregdrága ellenanyagra. Ja igen, elfelejtettem közölni, hogy ez egy alternatív valóság (vagy közeljövő?), amiben egy elég veszélyes vírus pusztítja a Föld lakosságát. A lényeg, hogy van bőven motívácíó arra, hogy minden résztvevő maximálisan komolyan gondolja a felvételit.

Mivel a blog leírásából is jól tükröződik, hogy itt az elsődleges feladatunk a kevésbé ismert horror-filmek bemutatása, ezért íme egy csokor azokból, amiket én személy szerint várok. Éppen ezért a "legalját" nem teszem közzé. Vagy mégis?

1. Vanishing on 7th Street

Kezdjük egy eléggé minőséginek tűnő darabbal, nem is értem, hogy miért nincs hype-ja. A történet röviden: egy nap a Föld lakosságának nagy része egyszerűen eltűnik, úgy, mint Stephen King Langolierek című művében is láthattuk, persze itt nyílván nem egy tér-idő kapu van a dologban. Aztán akad egy maroknyi túlélő, akikre még elég sok megpróbáltatás vár. Leginkább a 28 nappal későbbre emlékeztet, csak persze zombik nélkül. 10 millát áldoztak rá.

A rendező az a Brad Anderson, akinek többek között A gépészt köszönhetjük.

Mennyire várós? 9/10