Új sorozat, amiben 1970 előtti horror-filmek lesznek terítéken. Bár ez pont 1970-ben készült, szerintem még belefér.

Hentesbárd - Il rosso segno della follia / Hatchet for the Honeymoon (1970)

Rendezte: Mario Bava

Legújabb klasszikusom szintén egy Mario Bava mű, csak úgy, mint a Sátán maszkja. Múltkor elfelejtettem, azonban most pár szóban megemlíteném, hogy a rendező nem akárki. Mint az sejthető, ő az, akinek művei sok szempontból formabontóak voltak, aki egyáltalán feltette Olaszországot a képzeletbeli horror-térképre. Szerintem nem túlzás ha azt állítom, hogy ha Carpenter a slasher atyja (a Fekete Karácsony szerintem még nem az), akkor Bava a giallo-é (1963. The Evil Eye). Ez pedig egy zseniális film tőle. Tessék.

Giallo-nak indul, de annál több lesz belőle. Igaz, már eleve az egyedi, hogy itt maga a gyilkos a főszereplő. Követjük minden lépését, így nincs meg bennünk az az izgalom, hogy "jaj, mikor csap le megint", de furcsa mód nem is hiányzik. Épp elég érdekességet tartogatnak a készítők számunkra: miért öl? Aztán meg, hogy mit fog majd látni, amikor végre visszaemlékszik? Természetesen mindenre kapunk majd magyarázatot. Az talán nem meglepő, hogy az elkövetőnk gazdag és híres, aki feleségével él nem kimondottan boldog házasságban. A nő annyira utálja már, hogy csak azért sem válik el tőle, nehogy jó legyen férjének, kemény, mi? Ennek az egész gazdag emberes őrületnek a legismertebb darabja a sokak által ismert Amerikai Pszicho (2000), persze ennek a filmnek a tükrében már ez se egy olyan nagy durranás.

Örülhettek, mert folyamatosan jön az ihlet, ezen a poszton kívül még legalább 8 ötletem támadt, ami még folyamatosan növekszik az általam elfogyasztott filmekkel egyenesen arányosan. Szóval igyekszem saját magamat utolérni:) Ezért is kaptok megint egy hármas csokrot, lehet örvendezni.

Autopsy (2008)

Rendezte: Adam Gierasch

Ezt a filmet pont tegnap este néztem, szóval kezdjük is ezzel.

Gondolom sokatok hallott már az After Dark Horrorfest-ről, aminek keretében egy fél tucat új horrort meg lehet tekinteni, igazi jó móka lehet, nálunk nem tudom, hogy mennyire lenne nyereséges egy ilyen buli. Arról nem is beszélve, hogy ehhez nem két-három hónapos késéssel kellene levetíteni a mozikban az újdonságokat. Mindenesetre ez a 2009-esen debütált (így visszanézve, jó pár általam említett film kapcsán nem írtam meg, hogy azok is részt vettek az adott fesztiválon, bocsi).

Alapvetően két részre tudnám bontani a filmet: az első fele unalmas és gagyi, amin nagyon érződik az alacsony költségvetés. Nagy türelem kell hozzá, hogy meglássuk az élvezhetőbb részét, ami meg igazából semmi más, mint színtiszta gore, de a jobbik fajtájából, már ha lehet ilyet írni.

Új sorozatot indítok, amiben 1970 előtti horror-filmek lesznek terítéken.

La maschera del demonio / Black Sunday / The Mask of Satan (1960)

Rendezte: Mario Bava

Hogy az olasz filmesek sosem ismertek határokat, tabukat, sőt, egyenesen úttörői voltak a horrornak, azt jól példázza ez a sokcímű, 1960-ban készült alkotás is. Meglepő a gondolat, hogy egyes országokban (pl. Nagy-Britanniában) anno betiltották, ami manapság már persze (tudtommal) mindenhol feloldást nyert.

Miért is? Hiszen ránézésre ez egy egyszerű vámpír-történet, ami elég sok mindenben hajaz a nagy elődre, a Drakulára. Elég ha a történetet nézzük: van egy középkori boszorkány és segédje, akiket a Sátán maszkjával az arcukon temetnek el, ügyelve arra, hogy soha, senki ne "ébreszthesse fel" őket. Itt gyorsan megjegyezném, hogy a nyitó jelenet az valami zseniális, rögtön meg is értjük az erős cenzúrát: a maszkok ugyanis belülről szegecseltek  (ergo nem csak a megbélyegzés volt a cél) és a felhelyezésüket végig a szemünkkel követhetjük. Amolyan retro-gore feelinget áraszt magából, amihez párosul a '30-as évek klasszikusainak a hangulata is.

Egyik kedves törzskommentelőm már nagyon hiányolta ezt a műfajt, ami valahol jogos is, hiszen már rég írtam ilyesmiről. Akkor íme egy ínyenc falat, egyenesen Norvégiából, a folytatásával együtt!

Hideg préda - Fritt Vilt / Cold Prey (2006)

Rendezte: Roar Uthaug

Mint azt sokan tudjátok, hogy ez az ország már jeleskedett a blogomon egy egész nézhető filmmel, a Hora-val, ami valljuk be, inkább csak egy koppintása a Köpök a sírodra c. förmedvénynek. Így reménykedtem, hogy a történet most végre nem lesz ismerős. A végeredmény felemás lett: ugyan nem koppintottak (tudtommal), de attól még semmi újat nem tudtak hozzátenni, mint egy átlagos, amerikai slasher. Mondjuk ez a hozzáállás emberfüggő, mert aki szereti ezt a fajta sablont és csak kikapcsolódni akar, annak ez be fog jönni.

Azonban 1-2 apróságban mégis eltér a többitől, de mielőtt ebbe belemennénk, nézzük a történetet. Szóval, egy öt fős baráti társaság elmegy a hegyekbe snowboardozni, mert hát abban az országban mégis mi mást lehetne csinálni? :) Ez nekünk jó, mert végre nem egy elhagyott erdőt kapunk, hanem valami újat. Mondanom se kell, hogy  elkerülik a  turistacsalogató kijelölt pályákat, mert minek, amikor hegy-hegy hátán van  ingyé' baszki? Persze hamar kiderül a civilizáció elkerülésének hátránya is: amikor az egyiküket baleset éri, nem tudnak kihez fordulni. Térerő ugye nincs, a kocsit meg olyan messzire parkolták le, hogy inkább becsörtetnek egy elhagyott (?) turistaszállóba.

Ha ez így folytatódik, nem sokára új listát kell írnom. Nekem pedig egy beutalót kell majd szereznem egy jó pszichiáterhez. Ezt a filmet úgy tessék elképzelni, hogy még a ReGOREgitated Sacrifice-nél is keményebb! Ez pedig nem egy naiv túlzás tőlem, nem-nem, higgyetek nekem! Aki már azt sem bírta végignézni, az az Isten szerelmére, bele ne kezdjen! Sőt, most rögtön tessék elkattintani az oldalról, és leülni megnézni 1-2 rajzfilmet, mert az a világ, amit most a szemetek elé fogok tárni, az iszonyat kegyetlen. Szó szerint.

Srpski film / A Serbian Film (2010)

Rendezte: Srdjan Spasojevic

A trailert korábban már megmutattam, és bár már akkor is írtam, hogy elég durvának ígérkezik, akkor még nem sejthettem, hogy ennyire az lesz. De mennyire!

Igen, a cím egyszerű, mint a faék: "Szerb film". Ám ez a választás eléggé kockázatos, hiszen ezzel a készítők akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy azok a külföldiek, akik megtekintik alkotásukat, önkéntelenül is arra fognak asszociálni, hogy "ezek a szerbek betegek". Ugyanakkor legalább könnyen megjegyezhető, ez tény. Na de ez szerintem azért ez túl nagy ár. Mert gondoljunk bele, ha a Taxidermiának az lett volna a címe, hogy Magyar film, mit közvetítettünk volna ezzel a külvilág felé? Azonban az összehasonlítás bűn, mert míg a saját "kölkünknek" van mély mondanivalója, amiben a brutális és perverz részek csupán eszközök, addig itt az aberráció maga a veleje az egésznek. Igaz, ez sem öncélú, itt akad egy kerek történet, amit én önkéntesen három harmadra tudtam bontani.

Lustaságomnak ellenére is (most mit keressek kifogásokat?), örömmel vettem tudomásul, hogy azért a törzsolvasó gárda rendszeresen fel-fel jött egy poszt reményében. Hálám jeléül most nem egy, nem is kettő, hanem egyenesen 8 (!) filmről fogok rövid kritikát írni! Az okosabbak pedig már kitalálhatták a cím alapján, hogy mind spanyol nemzetiségű lesz. Mert volt már itt összefoglaló a modern német horrorról, a franciáról kettő is (első és második), az angolokról pedig rengetegszer megemlékeztem már. Azonban a vén Európában van egy ország, ami csak úgy ontja magából az igényes filmeket. Ez pedig az EB és VB bajnok Spanyolország (nem, nem nekik, hanem a hollandoknak drukkoltam, tisztázzuk). Bár tegyük hozzá, hogy a hispánok művei nem lesznek ismeretlenek a rendszeres olvasók számára, elég ha csak a Fantomlakóra, vagy a nem rég bemutatott REC 1-2-re gondolunk. De a körítésből ennyi elég is lesz, lássuk hát a listát.

1. A Faun labirintusa - El Laberinto del Fauno / Pan's Labyrinth (2006)

Rendezte: Guillermo Del Toro

Kezdjük a legismertebbel, ami nem véletlenül nyert három Oscar-díjat anno. Tudom, ez nem igazi horror, hanem egy afféle fantasy-dráma-thriller sajátos keveréke, de nekem ne mondja senki, hogy egy pillanatra sem szart be, amikor az a lény, melynek a kezén voltak a szemei meg nem mozdult! Ahogy apám mondta erre a filmre: "Nem tudom hova tenni: mesének túl brutális, horrornak túl meseszerű." Ez szerintem ez egy tökéletes összefoglaló a műről.

A történet a spanyol polgárháború után nem sokkal játszódik. A harcoknak látszólag vége, azonban még néhány baloldali partizáncsoport próbálja vívni gerillaharcát a fasiszta rémuralom ellen. Az egyik ilyen fasiszta sereg vezetőjének van egy újdonsült felesége és annak egy kislánya, Ofélia. Ő a megrázkódtatások elől inkább egy képzeletbeli (?) világba menekül, amiben egy Faun három, elég durva próba elé állítja.

Igazából nem is tudok még mit írni róla, ezt úgyis vagy látta már mindenki, vagy ha nem, akkor tessék nekikezdeni, mert érdemes. Kielégít minden vágyat: van benne kegyetlenség (borosüveggel szétverik valaki fejét), paráztatás (erről már volt szó) és mindezek mellett még megható  és könnyeztető is.

The Untold Story / Yan yuk cha siu bau (1993)

Rendezte: Danny Lee és Herman Yau

A cím kissé csalóka (ezt már megszokhattátok tőlem, muhahaha), mert most egy '93-as, szintén hong-kongi műről van szó (hogy ott anno miket forgattak, ejj).

Sajnos nagyon sok mindenben megegyezik a szintén ugyan onnan való Ebola Syndrome-al, elég ha csak a főszereplőre, Anthony Wongra gondolunk, aki szinte ugyanazt a karaktert hozza. A rendező is ugyanaz, mármint az egyik, Yau. Így nem meglepő. hogy  a történetben is elég sok az átfedés: erőszakkal (de még milyennel) megszerez egy éttermet, majd aki az útjába áll, abból finom kaját készít. Az emberek pedig mit sem sejtve megeszik. Igazából ebből a szempontból is félrevezető a cím, mert itt ugye nem tudatos emberfogyasztásról van szó. Attól még persze undi.

A legnagyobb hasonlat persze egyértelműen a brutalitásban van. Igaz, annyira nem merész, hogy bekerüljön a már sokat emlegetett listámba, de ennek elmondom mi lehetett az oka. Szerintem egyszerűen Yau kitalálta, hogy ennek a filmnek megcsinálja a sajátos újragondolását, csak sokkal betegebbre és "humorosabbra". Így a The untold story-t tekinthetjük az Ebola syndrome apukájának. Biztos nem tetszett neki az, amint a rendezőtársával alkottak. Ennek fényében ez utóbbit kissé túlértékeltem, de ettől függetlenül megérdemli a listán való előkelő helyezést. Bár az is lehet, hogy a rendező nem úszkált a kreativitásban...

Kedves olvasóim!

Ti, kik rendíthetetlenül naponta (akár többször is) be-benéztetek az oldalra egy esetlegesen új poszt reményében, most imáitok meghallgatásra talált. Itt vagyok és írok. Kárpótlásul valami nem hétköznapi, igazi underground csemegéről kaptok beszámolót. Remélem elnyeri tetszéseteket.

Men Behind the Sun - Hei tai yang 731 (1988)

Rendezte: Tun Fei Mou

Erről a kis aranyosról már korábban említést tettem a Philosophy of a Knife kapcsán, hogy a témája ugyanaz, csak mégis más. Egyrészt nem 4 és fél órás, hála az Égnek! A másik szembetűnő különbség pedig az, hogy ez teljesen színes, hogy ez most jó vagy sem, el lehet dönteni. Ehhez kapcsolódva pedig a harmadik különbség pedig az, hogy míg a későbbi változat sokkal inkább dokumentumfilm, ebben viszont van kerettörténet, nem csak úgy az arcunkba tolják a vérbő és kegyetlen "kísérleteket".

Ez, mint az eredeti címből is kiderülhet, egy hong-kongi alkotás, ez okot adhat annak az elméletnek, hogy ott aztán tudhatták anno mitől döglik a légy, erről már korábban is megbizonyosodhattunk.

Szóval, a történet ugyanaz, csak épp nem orosz, hanem kínai szemszögből, ami nekem hihetőbb abból a szempontból, hogy Andrej Iszkanov az áldozatok közé szinte csak orosz származásúakat rakott, ami eléggé elfogult gondolat, tekintve hogy a helyszín Mandzsúria, azaz Kína Japán által megszállt területe. A korrektség pedig ebben a verzióban fellelhető, hiszen bár itt a "kísérleti alanyok" között (akiket megvetően "marútnak" hívnak) volt egy fehérorosz anyuka és kb. 10 év körüli kisfia, akiket elgázosítanak. Ráadásul az áldozatok neveit is feltűntetik minden esetben (korával, származásával együtt), már ha lehetőség volt az azonosításukra.

Ééééééééés most fogom csak igazán kicsapni a biztosítékot! Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert félő, hogy elriasztom magamtól még azt a kevés kis törzsolvasómnak a felét is. De nem bírom magamban tartani. A lista erősen szubjektív, előre szólok. Nem zavar, ha majd sok háborgó hozzászólás lesz, amíg az érvekkel fog történni és nem sima anyázással. Úgy hogy jobb, ha tisztázunk még előre 1-2 dolgot:

• Mint ahogy az adatlapomon is látszik, "csupán" 24 vagyok. Így én teljesen más horror-filmeket szocializálódtam, mint a legtöbb 30+ ember. Persze vannak kivételek, mint pl. a Rémálom az Elm utcában széria, amin már kiskoromban is jókat szórakoztam.
• Nem végeztem el semmiféle film vagy médiaszakot (holott szakirányilag erre lett volna lehetőségem), így a filmek többségét rendszerint, mint "egyszerű" nézőként éltem meg.
• Természetesen nem vagyok "suttyó", aki nem lát bele egy-egy alkotás mélységeibe.  Az se igaz, hogy csak is kizárólag műfajon belül érdeklődnék e művészeti ág iránt.  Pl.  imádom a jó művészfilmeket is, amikben aztán jócskán lehet dúskálni a többletjelentéseken (sőt, szinte minden téren van 1-1 kedvencem). Azonban egy horrortól leginkább három dolgot várok: vagy paráztasson be, vagy legyen nagyon merész, vagy csak egyszerűen szórakoztasson.

Ennek tudatában az alábbi listám az "átlag" horror-kedvelőknek szól, akik hajlamosak megbízni a "megmondó emberekben", aminek eredménye általában pofára esés. Mert miről is van szó? Ezek azok a művek, amiket szokás "alap" jelzővel illetni, a legtöbbnél ráadásul előjön a "bezzeg anno még értettek ehhez..." c. mondóka is. Így nem meglepő, hogy a felsoroltak között híres rendezőket fogunk találni, azonban előre leszögezném, hogy legtöbbjüknél csupán az adott művel van kifogásom, nem a teljes filmográfiájával. Szóval ne tessék túl sok "mainstream" filmet várni.

Még valami, bizonyára lesznek olyanok, akik hiányolják majd az Alkonyatot, na már most 1. nem láttam, 2. ez nem horror, hiába a vámpírok meg a farkasemberek.

Akkor kezdjük.

Kivételesen ahelyett, hogy egy nagyon régi Lucio Fulci-s posztomat updatelném, inkább írok egy újat. Akkor lehet, hogy elhamarkodott voltam két film alapján (sőt tuti), de amióta láttam még négyet, azóta megnyugodtam, hogy tényleg egy enyhén szólva túlértékelt rendező. Az ezzel kapcsolatos poszt itt elolvasható. Előre engedtessék meg az a luxus, hogy röviden írok róluk, ennek több oka is van.

3. Zombi - Zombi 2 / Zombie (1979)

Nem, nem két filmről van szó. Ugyanis a magyar cím csak simán "Zombi", míg eredetileg ez egy második rész, noha első az nincsen, legalábbis hivatalosan. Ugyanis Fulci így tisztelgett Romero-nak Az élőhalottak éjszakája előtt. Ez nagyon szép, csak épp a kettő között ég és föld a különbség. Hovatovább pedig a legtöbb (sokszor önjelölt) horror-filmesztéta ezt a filmet tekinti az egyik legkiemelkedőbb alkotásnak. Na ez egy súlyos tévedés.

A történet nem túl izgalmas, legalábbis szerintem: a nő keresi apukáját egy távoli, egzotikus szigeten, egy merész újságíróval. Az apuka persze nem botanikus, hanem orvos, aki egy különleges betegséget tanulmányoz, aminek következtében a holtak feltámadnak és megeszik az élőket. Persze a bennszülöttek vudura gyanakodnak, de ki nem szarja le őket? Igazából kb. ennyi.

Nem bonyolítanám túl, mert nincs mit. Azt elismerem, hogy akkoriban biztos nagy sikere lehetett, hiszen sokkal izgalmasabb, mint Romero '78-as Holtak Hajnala. Na meg a belezések is sokkal jobbak, még ha mai szemmel kissé gagyi is lehet. De legalább nem annyiból áll egy zombi, hogy az embert leöntik hamuval, meg ketchupöt tesznek a szája szélére. Itt rendesen vannak kukacok, meg rothadó test. Röviden ennyi a pozitívum: fasza gore és fasza zombik. Ennyi.

A negatívumokból jócskán van: iszonyatosan lassú és vontatott. A szereplők totál logikátlanul viselkednek. De a legnagyobb baki, hogy kb. 3-400 éves halottakból (is) csinálnak zombikat! Mégis, hogy a jó életbe?! Azokból a konkvisztádorokból már csak csontoknak kellett volna maradniuk! A színészek pocsék alakítást nyújtanak, igazi ripacsok. Fel nem tudom fogni, hogy mi ebben a filmben a jó, a "zseniális". Romero legalább rittyentett egy társadalomkritikát, itt még ez sincs. Ja és tartsatok maradinak, de számomra egy napfényes pálmafás tengerpart nem tud félelmet kelteni bennem, hiába grasszálnak az élőhalottak. A cápa vs. zombi jelenet legalább poén.

Decembertől itthon is lehet kapni, dupla DVD-n, 3000 pénzért. Ezt csak fanatikusok engedjék meg maguknak, aki nem látta, az nehogy megvegye!