Akaratlanul is sikerült három olyan filmet megnéznem, amelyek között van laza kapcsolat: mindegyik érinti ilyen-olyan szinten a boszorkányságot. Ettől függetlenül teljesen különböző művekről lesz szó.
1. Az ördögök éjszakája / Az éjszaka ördögei - La notte dei diavoli / The Night of the Devils (1972)
Rendezte: Giorgio Ferroni
Olasz-spanyol koprodukciós alkotás, amely ügyesen egyesíti a gótikus horrort az ekkor már éledező olasz gore-ban dúskáló zombifilmek hangulatával. A hangsúly a hangulaton van, szóval senki se vizionáljon maga elé valamiféle szaftos splattert, noha azért akadnak eléggé merész képsorok is.
A film sajnos az általam sosem kedvelt keretes szerkezettel operál, vagyis a történések nagy részét egy hatalmas flashbackben, egy lázálom formájában láthatjuk. Ennek eredményeképpen tudni fogjuk, hogy bármi is történjen, két szereplő biztosan túléli az eseményeket. És akkor hol marad az izgalom? Azért persze egy kicsi csak akad.
Tehát a lázálmoktól szenvedő hősünk korábban valahol a Balkán eldugott erdei között autókázott, egészen egy szerencsétlen balesetig. Szerencséjére a közelben egy sok tagú család befogadja éjszakára, sőt, segítenek másnap megjavítani a kocsit is. Este azonban tilos kimozdulni, mert különben az erdőben bujkáló boszorkány elveszi a lelkét az embernek és vámpírrá változtatja. Ezt persze így nem mondják ki, de elég összerakni a mozaik darabokat: sötétben mozognak, vért szívnak, halhatatlanok, akiket szíven kell szúrni az elpusztításukhoz. Na jó, a leírás alapján lehetnek magyar parlamenti képviselők is, de azért annyira nem hardcore cuccról van szó.
Szokatlan és merész húzás rögtön úgy indítani a filmet, ahogyan általában lezárni szokás a hasonszőrű alkotásokat: a gyilkos rátámad a saját házában a főhősnőre és majdnem meg is öli. Sajnos csak majdnem, ami azért nagy kár, mert az illető egy idegesítő, a klimax felé közelítő, akaratos, hülye picsa. Minden második mondatát hisztérikusan kiabálja. Ami nem hiszem, hogy a színésznő hibája, hiszen az Oscar-díjas Lee Grant alakítja (
Azt, hogy a tükör, mint tárgy milyen para tud lenni, már nem egy filmnek sikerült bebizonyítania. A legklisésebb példa erre az, amikor a karakter kinyitja a fürdőszobatükröt, kivesz valamit, majd mikor becsukja, hirtelen ott terem mögötte valami rémisztő alak. Vagy éppenséggel magát látja valami torz formában. De az se újdonság, hogy ha a tükör nem csak a félelemkeltés eszközeként van jelen, hanem központi szerepet kap. Lásd Kampókéz-filmek. Ennek tudatában tényleg valami újdonságot kell mutatnia annak a mozgóképes alkotásnak, aminek röviden annyi a története, hogy van egy gonosz tükör, ami öl. Nem csoda, hogy az olvasóink többsége nem lelkendezett eme hír hallatán 
Kezdjük a legismertebbel, amiről a korát tekintve már rég meg kellett volna emlékeznem. Már csak azért is, mert ifjúságom (13 éve... Istenem, hogy öregszem) egyik kedvence volt, amit még eredeti (!) VHS-en (!) nyúztam! Így elhihetitek, hogy ennyi idő elteltével mennyire éles volt a kontraszt, amikor végre DVD-n néztem meg. Sajnos ez által fel is tűnt egy nagy probléma a filmmel kapcsolatban...
A Kocka és a
A Marsról forgatni sci-fit nem jó ómen, hiszen valamiért az ilyen produkciók rendre elbuknak a mozik jegypénztáránál. És amíg a Mars szelleme esetében ez érthető, addig A vörös bolygó vagy a Mars mentőakció tekintetében már nehéz kitalálni ennek az okát. Mindenesetre érthető, ha valamiért az utóbbi időben a filmesek nem mertek a szomszédos bolygónkról bármilyen jellegű produkciót forgatni. Igazából ezt sem kellett volna az angoloknak és íreknek, mert semmi maradandó nem lett belőle.
Kezdjük a legismertebbel, ami anno még a magyar mozikba is bekerült és nem meglepő módon nem rengette meg a jegypénztárakat. Mert miért is tette volna, hiszen egy olyan thriller, amiben a főszereplő egy segélykérős diszpécser, az nem tartogathat magában túl nagy izgalmakat.
Kezdjük talán a legfontosabb problémával. Ez a film -sajnos- sokkal inkább a remake-je az első, Brian De Palma-féle változatnak, mintsem a könyv egy újabb, ne adj' Isten újszerű feldolgozása. Mert ugyan az a változat a maga nemében nagyon jól sikerült, de azért az embernek mégis volt egy kis hiányérzete. Így én igazából örültem is egy újabb feldolgozás felvetésének. Már csak azért is, mert talán ez a kedvenc King-történetem.
Tudom, már épp itt volt az ideje, hogy írjak róla. Komolyabb mentségem nincs, csak talán annyi, hogy valahogy nem vitt rá a lélek egy PG-13-as besorolású zombis horror megtekintéséhez... Pedig még a kasszáknál (itthon és a világban szerte) is szépen teljesített és a kritikák se alázták a sárga földig. Mondjuk azt mindenki kiemelte, hogy a könyvhöz semmi, de semmi köze. Amit mivel még nem volt szerencsém olvasni, így az összehasonlítás réme nem fenyeget, tehát nem kell elfogultságtól tartani. Az természetesen elítélendő, ha egy adaptáció ennyire figyelmen kívül hagyja az eredeti művet.
Friss kommentek