Akaratlanul is sikerült három olyan filmet megnéznem, amelyek között van laza kapcsolat: mindegyik érinti ilyen-olyan szinten a boszorkányságot. Ettől függetlenül teljesen különböző művekről lesz szó.

1. Az ördögök éjszakája / Az éjszaka ördögei - La notte dei diavoli / The Night of the Devils (1972)

Rendezte: Giorgio Ferroni

Olasz-spanyol koprodukciós alkotás, amely ügyesen egyesíti a gótikus horrort az ekkor már éledező olasz gore-ban dúskáló zombifilmek hangulatával. A hangsúly a hangulaton van, szóval senki se vizionáljon maga elé valamiféle szaftos splattert, noha azért akadnak eléggé merész képsorok is.

A film sajnos az általam sosem kedvelt keretes szerkezettel operál, vagyis a történések nagy részét egy hatalmas flashbackben, egy lázálom formájában láthatjuk. Ennek eredményeképpen tudni fogjuk, hogy bármi is történjen, két szereplő biztosan túléli az eseményeket. És akkor hol marad az izgalom? Azért persze egy kicsi csak akad.

Tehát a lázálmoktól szenvedő hősünk korábban valahol a Balkán eldugott erdei között autókázott, egészen egy szerencsétlen balesetig. Szerencséjére a közelben egy sok tagú család befogadja éjszakára, sőt, segítenek másnap megjavítani a kocsit is. Este azonban tilos kimozdulni, mert különben az erdőben bujkáló boszorkány elveszi a lelkét az embernek és vámpírrá változtatja. Ezt persze így nem mondják ki, de elég összerakni a mozaik darabokat: sötétben mozognak, vért szívnak, halhatatlanok, akiket szíven kell szúrni az elpusztításukhoz. Na jó, a leírás alapján lehetnek magyar parlamenti képviselők is, de azért annyira nem hardcore cuccról van szó.

Hogy ki az a William Shatner?! Aki nem tudja, az először is vonuljon 10 percre a sarokba, másodszor pedig felvilágosítanám, hogy ő volt Kirk kapitány az eredeti Star Trekből! De ismerős lehet T.J. Hookerként is. Remélem így már képbe került mindenki! Tehát, ismerve pályafutásának fontosabb elemeit, meglepő lehet, hogy anno bevállalt egy sorozatgyilkosos horrort (a slasher kifejezést szándékosan kerültem. Persze nem csak miatta írok az alábbi műről, hanem mert egyszerűen érdemes.

Látogatási idő - Visiting Hours (1982)

Rendezte: Jean-Claude Lord

Szokatlan és merész húzás rögtön úgy indítani a filmet, ahogyan általában lezárni szokás a hasonszőrű alkotásokat: a gyilkos rátámad a saját házában a főhősnőre és majdnem meg is öli. Sajnos csak majdnem, ami azért nagy kár, mert az illető egy idegesítő, a klimax felé közelítő, akaratos, hülye picsa. Minden második mondatát hisztérikusan kiabálja. Ami nem hiszem, hogy a színésznő hibája, hiszen az Oscar-díjas Lee Grant alakítja (Ómen 2, Mullholland Drive - A sötétség útja, Rajzás [1978]), itt inkább a megfelelő rendezői instrukciók hiányozhattak. Akár hogy is, nehéz lesz izgulni érte, pedig ez lenne a fő cél.

Már csak azért is izgulhatnánk, hiszen amit a karakter képvisel, az egy nemes ügy. Konkrétan kiáll a családon belüli erőszak ellen, ami azért ebben az időben még nem kapott ekkora reflektorfényt. Ráadásul egy másik női főszereplő képében (Linda Purl - ő még a Joe, az óriásgorillából lehet ismerős) megjelenik az Elvált Erős Nő, Aki Dolgozik És Gyermeket Nevel Egyedül. Mondhatni minden ízében feminista-horror jellege van. Azért szerencsére nem viszik túlzásba, ezért is szerepel egyfajta balanszként a barátságos Shatner karaktere. Mennyivel érdekesebb lett volna, ha ő a gyilkos!

Most végre többé-kevésbé sikerült felvennem a ritmust és "időben" írnom egy friss alkotásról. Bár eddig már három hazai kritikát is olvastam róla. Sebaj, jelentem itt vagyok én is!

Oculus (2013-2014)

Rendezte: Mike Flanagan

Azt, hogy a tükör, mint tárgy milyen para tud lenni, már nem egy filmnek sikerült bebizonyítania. A legklisésebb példa erre az, amikor a karakter kinyitja a fürdőszobatükröt, kivesz valamit, majd mikor becsukja, hirtelen ott terem mögötte valami rémisztő alak. Vagy éppenséggel magát látja valami torz formában. De az se újdonság, hogy ha a tükör nem csak a félelemkeltés eszközeként van jelen, hanem központi szerepet kap. Lásd Kampókéz-filmek. Ennek tudatában tényleg valami újdonságot kell mutatnia annak a mozgóképes alkotásnak, aminek röviden annyi a története, hogy van egy gonosz tükör, ami öl. Nem csoda, hogy az olvasóink többsége nem lelkendezett eme hír hallatán még anno. Azért szerencsére a végeredmény nem lett tragikus.

Adott egy huszonéves testvérpár, az öcsit 11 év után kiengedték az elmegyógyintézetből, mivel anno lelőtte apucit, miután az végzett anyucival. Csoda, hogy a nővére túlélte bármilyen komolyabb pszichológiai zavar nélkül. Ja nem, mégsem, ugyanis meggyőződése, hogy mindenről egy antik tükör tehet, amihez az évszázadok során több bizarr haláleset is köthető. Ezt olyan komolyan veszi, hogy a régi házukba viteti az ominózus tárgyat, amit fullosan beszerelt kamerákkal, mobil lámpákkal, hőérzékelővel, számítógépekkel, különböző időpontokban riasztó ébresztőórákkal és több tucat szobanövénnyel. Most akkor kinek is kellett volna a sárga házban csücsülnie?

Rendkívül dicséretes dolog, hogy egy ilyen filmfesztivál külön szekciót épít a mi kedvenc műfajunkra, ezért örömmel vettük a lehetőséget, hogy sajtós jeggyel bármelyik filmre bemehetünk ingyen. Igyekeztünk is élni minél többször a lehetőséggel, én például az ötből négy filmet elfogyasztottam, igaz, nem mind a moziban. Az egyedüli kimaradó a Frankenstein's Army lett (amiről purga anno már amúgy is írt), az sajnos csak később kerül elfogyasztásra. Összességében - habár kifejezetten horrorról egyik film esetében sem beszélhetünk - én elégedett vagyok a programmal. Jó lenne minél több ilyen mozis fesztiválon viszontlátni a horror műfaját.

(purga: Természetesen nekem is lesz majd külön beszámolóm napokon belül.)

Lássuk is mindjárt a filmeket!

Gonosz lélek közeleg - Here comes the Devil (2012)

Ilyet sem hittem, hogy valaha leírok anélkül, hogy pisztolyt tartanának a fejemhez, de ez volt az a film, amit elrontottak a mellek! Igen, a női mellek! Igen, tényleg elrontották!

Komolyra véve a szót, nem szeretem, ha egy film úgy akar engem megfogni, hogy egyből a nyitójelenetben egy, a történet szempontjából teljesen érdektelen női páros leszbikus jelenetét látjuk. A szükségtelen nudizmus rá is nyomta a bélyegét a film első felére, ami nemes egyszerűséggel értékelhetetlen és rossz. A filmet amúgy is végigkíséri a nagyon gyenge vágás, a hasonlóan gyenge operatőri munka és a hanghatások borzalmas kivitelezése. Mégis volt már az elejétől kezdve valami nagyon jó kis feszült atmoszféra, amit még az előbb említett negatívumok sem tudtak elszürkíteni. A film második felére aztán már nem foglalkozunk az utoljára Bud Spencer-filmekben tapasztalt távoli felvételeknél látható zoomolásokkal, sem az olykor megmagyarázhatatlanul lehalkuló hangokkal. Egy nem túl meglepő, de elfogadható végkifejlet, nem túl sok vér, egészen jó színészi játék és az említett feszült légkör kellett ahhoz, hogy egy összességében átlagosnak mondható filmet láthassunk.

Értékelés: 5/10

Már nem is sorolom, hogy hány ilyen francia filmes csomag volt a blogon, a lényeg, hogy tudjuk, hogy azért többnyire jó filmeket készítenek. Terítéken újabb három példány.

1. Vidocq (2001)

Rendezte: Pitof

Kezdjük a legismertebbel, amiről a korát tekintve már rég meg kellett volna emlékeznem. Már csak azért is, mert ifjúságom (13 éve... Istenem, hogy öregszem) egyik kedvence volt, amit még eredeti (!) VHS-en (!) nyúztam! Így elhihetitek, hogy ennyi idő elteltével mennyire éles volt a kontraszt, amikor végre DVD-n néztem meg. Sajnos ez által fel is tűnt egy nagy probléma a filmmel kapcsolatban...

Ez pedig az, hogy nagyon érződik a green box használata (jó, annyira nem, mint a Mezsgye-folytatásokban). Bár az alkotók nagyon szépen kidolgoztak egy 19. századi környezetet, mégis feltűnő, hogy pl. amikor a mezőn vannak, hogy a háttér csak oda van vetítve. Ennek ellenére az operatőri munka nagyon pazar, még ha a narancssárga-szűrőt turbó fokozatra állították. Igaz, a közelikből is lehetett volna kevesebb, a legemlékezetesebb, hogy a nyúlszájú szereplő gennyedző sebét milyen gyakorisággal csodálhatjuk meg. Azért szép, na.

Hiába no, ha kéritek (e-mail, Facebook, komment), akkor próbálok annak is eleget tenni. Ráadásul a kettő közül az egyikkel kapcsolatban megkaptam, hogy befért volna a toplistába is. És tényleg? Akkor megint beégtem? Rögtön kiderül!

Haunter

Rendezte: Vincenzo Natali

A Kocka és a Hibrid rendezőjének legújabb műve ezúttal mellőzi a sci-fit és inkább a divatos kísértetes irányzatot képviseli. Egy kis csavarral. Ugyanis a főszereplő egy 16 éves lány, akinek minden napja ugyanúgy telik, mármint szó szerint, tisztára, mint az Idétlen időkigben. Csak ez sokkal rosszabb, mert pl. a családi házat nem hagyhatja el és igazából nem tud semmit se variálni. Természetesen a családja mindenből semmit se érzékel. Így ebben a végtelen monotonitásban telnek a napjai, vagyis izé, pont, hogy nem telnek. Ennek az érzékeltetés egész jól sikerült és szerencsére túlzásba sem vitték.

A film nem csinál túl nagy titkot belőle, hogy bizony mindannyian halottak és csak szellemei önmaguknak. De ugye ezzel egyedül a lányka van tisztában és hiába magyarázná el a többieknek a helyzetet, másnapra úgyis elfelejtik. Vajon ez a purgatórium? Nem az.

Természetesen ez így önmagában elég unalmas lenne, így elég hamar felveszi (először) akaratlanul a kapcsolatot az élőkkel, akik ebben a fordított helyzetben viselkednek ijesztően. Vagyis tőlük kellene megijedni. Frappáns, de lássuk be: ez nem megy. Mégis, mi a francot lehet ártani egy halottnak? Miért izguljunk értük?

Hiába írtunk már róla korábban, szégyenszemre csak a héten értesültem arról, hogy az alábbi film e héttől már megy a hazai mozikban. Az újonc forgalmazó JIL Kft. úgy látszik még nem igazán fektetett hangsúlyt a reklámozásba. Na de érdemes érte elzarándokolni a moziba? Az alant kiderül! Vagy nem.

Mars - Az utolsó napok / The Last Days on Mars (2013)

Rendezte: Ruairi(Ruain) Robinson

A Marsról forgatni sci-fit nem jó ómen, hiszen valamiért az ilyen produkciók rendre elbuknak a mozik jegypénztáránál. És amíg a Mars szelleme esetében ez érthető, addig A vörös bolygó vagy a Mars mentőakció tekintetében már nehéz kitalálni ennek az okát. Mindenesetre érthető, ha valamiért az utóbbi időben a filmesek nem mertek a szomszédos bolygónkról bármilyen jellegű produkciót forgatni. Igazából ezt sem kellett volna az angoloknak és íreknek, mert semmi maradandó nem lett belőle.

Ez ugyanis nem más, mint Carpenter Dologja vörösben. Csak épp egy izgalmas, alakváltó földönkívüli helyett egy mezei baktérium pusztítja a kutatócsoport tagjait, ami zombulást okoz az áldozattal. Akik ugyan nem zabálják fel egymást, meg kimondottan okosak is, de attól még megölik az élőket. Szóval hiába az egzotikus helyszín, ezt a filmet igazából már láttuk.

Nyakunkon az év vége, én pedig egy kis lemaradásban vagyok az idei termést illetően. Úgy hogy most kutyafuttában próbálom darálni az arra érdemeseket, elvégre mindenféle ócskasággal nem akarom fárasztani sem magamat, sem a nagyérdeműt. Sajnos ennek ellenére ebben az eresztésbe is bekerült egy borzadály, de a többi az egész fogyasztható.

1. A hívás - The Call 

Rendezte: Brad Anderson

Kezdjük a legismertebbel, ami anno még a magyar mozikba is bekerült és nem meglepő módon nem rengette meg a jegypénztárakat. Mert miért is tette volna, hiszen egy olyan thriller, amiben a főszereplő egy segélykérős diszpécser, az nem tartogathat magában túl nagy izgalmakat.

És valóban eltér egy kicsit a megszokott nyomozgatós filmektől, mert itt a cselekmény főszála ugyanabban az idősíkban mozog: egy elrabolt lány segélyhívása a csomagtartóból. Tetszett, ahogy próbáltak neki telefonon keresztül segíteni, hogy mikkel próbálkozzon, hogy hogyan tájékozódjon és adjon jeleket. Sajnos azonban pusztán maga a tény, hogy ez megtörténhetett már magában foglalja azt, hogy a világ leghülyébb pszichopatájával van dolgunk. Mert mégis miféle retardált nem kutatja át az áldozatát, mielőtt betuszkolja egy csomagtartóba? És ha annyira zavarja a zaj, amit csap, akkor miért nem kötözte meg és tömte be a száját? És még sorolhatnánk...

Technikailag sincs éppen toppon: minek ennyi közeli? Ráadásul ilyen rémesen kivitelezett? A rendező sose volt a kedvencem, mert se A gépész, se a Session 9 és se a Vanishing on 7th Street nem tudott meggyőzni. Jó, még így is ez a legjobb, legösszeszedettebb munkája, de valahogy olyan üres. Tipikusan egyszer nézős, annak ellenére, hogy nincs az a jól ismert "vajon ki a tettes?"-féle egyszer használatos faktor sem. Semmilyen faktora sincs, ez a baj.

Halle Berry anno megérdemelten kapta az Oscar-díjat a Szörnyek keringőjében nyújtott alakításáért, itt viszont nyomott egy laza rutint. Cserébe a frizurája borzalmas, aki kitalálta, azt kötelezném a viselésére is. Az meg külön baki, hogy az áldozatot alakító, már Oscar-díjra jelölt Abigail Breslin (Zombieland, Jelek, A család kicsi kincse) a film végén melltartóban flangál és izé... megmozgatta a fantáziámat, amivel remekül elterelték a figyelmemet minden másról. 

Végre sikerült megtekinteni, ráadásul ingyen, hála a Fórum Hungarynak. (Ti posztert, én jegyet kaptam, ez szerintem fair megoldás.) Lássuk először a kötelező linkeket: az első két filmváltozatról itt, a könyvről pedig itt lehet olvasni. Az írás meglehetősen spoileres lesz. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a sztorit minden olvasónknak illik ismernie, így nem okozhatok túl nagy meglepetést.

Carrie (2013)

Rendezte: Kimberly Peirce

Kezdjük talán a legfontosabb problémával. Ez a film -sajnos- sokkal inkább a remake-je az első, Brian De Palma-féle változatnak, mintsem a könyv egy újabb, ne adj' Isten újszerű feldolgozása. Mert ugyan az a változat a maga nemében nagyon jól sikerült, de azért az embernek mégis volt egy kis hiányérzete. Így én igazából örültem is egy újabb feldolgozás felvetésének. Már csak azért is, mert talán ez a kedvenc King-történetem.

De itt erről szó sincs. Nagyon kevés az újítás és az se mind működőképes. Kezdjük a pozitívumokkal. Carrie anyja sokkal fanatikusabbra sikeredett, annyira, hogy konkrétan kínozza saját magát. Ez tetszett. A négyszeres Oscar-díjra jelölt Julianne Moore (Hannibal, Az elveszett világ, Boogie Nights) meg a lehető legtökéletesebb választás volt erre a szerepre, de ezt már látatlanba is megmondtam volna. Tehetsége azért is feltűnő, mert idén már láthattam a Don Jonban és ott egy homlokegyenest különböző karaktert alakított szintén elég meggyőzően.

További pozitívum, hogy a film reagál a kor szellemére és ennek következtében a jól ismert tampondobálós jelenet felkerül a videómegosztókra. Ezzel is növelve a szemétség-faktort.

Azt hiszem ennyi volt az összes pozitív újítás.

Úgy tűnik, akaratlanul is csináltam egy sajátos rovatot az idei 2013-as horror termésnek. Akkor lássunk is neki!

1. Z világháború - World War Z

Rendezte: Marc Forster

Tudom, már épp itt volt az ideje, hogy írjak róla. Komolyabb mentségem nincs, csak talán annyi, hogy valahogy nem vitt rá a lélek egy PG-13-as besorolású zombis horror megtekintéséhez... Pedig még a kasszáknál (itthon és a világban szerte) is szépen teljesített és a kritikák se alázták a sárga földig. Mondjuk azt mindenki kiemelte, hogy a könyvhöz semmi, de semmi köze. Amit mivel még nem volt szerencsém olvasni, így az összehasonlítás réme nem fenyeget, tehát nem kell elfogultságtól tartani. Az természetesen elítélendő, ha egy adaptáció ennyire figyelmen kívül hagyja az eredeti művet.

Ez 100%-ig Brad Pitt-film (aki egyébként már 4 Oscar jelölést tudhat magáénak). Köré épül minden. Ami valahol vicces, mert amolyan pestisként működik szinte végig a játékidő alatt. Vagyis bárhová megy, bárkivel érintkezik, ott hamarosan elszabadul a pokol és jóformán mindenki meghal. Mármint a zombi járványon kívül (vagy felül?). A fertőzés okát természetesen a mai trendnek megfelelően nem tudni, ugyanakkor ez most nem rendezői könnyedség, hanem maga a cél a filmben. Magyarul Pitt körbeutazza rohamtempóban a világot, hogy megtalálja a vírus eredetét és persze gyógymódot keressen. Igen, ő egymaga. Chuck Norris elismerően bólogat a sarokban.