A poszt félig "remake vs. eredeti" lesz, azzal a különbséggel, hogy szó lesz az amerikai változat két folytatásáról is. Így többek között az is kiderül, hogy érdemes-e befektetni a gyűjtődobozára. Na jó, azt most megmondom, hogy nem.
1. Kairo / Pulse (2001 - Kiyoshi Kurosawa) - Mezsgye / Pulse (2006 - Jim Sonzero)
A Kör sikere felébresztette Hollywoodban a feldolgozási lázat. Így jöttek is szépen sorban az ázsiai filmek pofátlan átiratai: a The Grudge-féle Átok, a Fekete víz, Az Árnykép, a Hívatlan vendég, a Nem fogadott hívás, a Tükrök, A túlvilág szülötte és még ki tudja, hogy mik. Ezek többsége ugyan szánalmas újraforgatás, de van azért olyan, ami érzésem szerint jobban sikerült az eredetinél. Reményeim szerint majd egy nagyobb cikk keretében ki fogjuk mindezeket tárgyalni. De egyelőre maradjunk jelenlegi tárgyunknál, a Mezsgyénél.
Azt kell, hogy mondjam 11 év távlatából, hogy a Kairo megelőzte korát. Emlékeztek még 2001-re? A DOS-ra? A floppy lemezre? A Windos XP, YouTube, Facebook, Twitter előtti időkre? A betárcsázós internetre? Arra, hogy még egy kép betöltése is sokszor időigényes volt? Ami nekünk ekkor még az internet hajnalát jelentette, addig a nálunk fejlettebb országokban már a kézzel fogható valóság volt.
De mit is értettem az alatt, hogy ez a film megelőzte a korát? Azt, hogy már ekkor felhívta a figyelmet egy, azóta már világszerte létező társadalmi problémára. Ez pedig nem más, mint az individuum teljes elszigetelődése a külvilágtól, az "én" önkéntes magányba menekülése. Ez a jelenség pedig úgy érzem, hogy sosem lehetne aktuálisabb a közösségi oldalak idején (most is azon csüngsz, mi?) és a tudaton, hogy jóformán már el sem kell hagynia az embernek az otthonát, mert a világháló segítségével a székben ülve el tudunk bármit intézni (na jó, itt Kelet-Európában, a sárga csekk földjén ez még annyira nem lehetséges). Tudom, hogy nem tűnik olyan vészesnek a helyzet, mi több, paradicsomi állapotnak, csak így az ember szociális képességei erősen csökkennek.
Jó-jó, tudom, nem erre vagytok kíváncsiak, hanem magára a műre. Az pedig kérem erről szól. Ugyanis az, hogy a szellemek átszivárognak a telefonokon és interneten keresztül a Földre, majd az embereket öngyilkosságokba kergetik, még önmagában talán leküzdhető lenne összefogással. Csak hogy ebben a világban az emberek már egyre jobban eltávolodnak egymástól. Így csoda, hogy a munkahelyen csak egy hét múlva tűnik fel az ott dolgozóknak, hogy munkatársukkal mégis mi a rák lehet? Hogy a főszereplő számítástechnika tanárlányka (a "nő" úgy érzem túlzás lenne) két kézzel kapkod minden személyes interakció után? Mert az remélhetőleg nem véletlen, hogy ilyen segítőkész szegény retardált főhősünkkel.
Sajnos ez utóbbi karakter a film legrosszabb eleme. Az egy dolog, hogy valaki full analfabéta a számítógépekhez. (Azért jegyezzük meg, hogy 2001-ben ez kissé furcsa egy közgazdász hallgatótól, mikor én ekkor már túl voltam az általános iskolában (!) tanított alapismeretekkel is. De mit tudhatok én a japán oktatási rendszerről?) Viszont ez a szerencsétlen tényleg egy hülye. Talán a legjobb példa erre a kijelentése lenne, miszerint "A szellemekben akkor se hiszek, ha a saját szememmel látom!". Ugyanakkor az is beszédes, hogy amikor betéved egy teljesen üres játékterembe, és csak játék közben tűnik fel neki, hogy ITT VALAMI NINCS RENDBEN! A legrosszabb azonban az, hogy a forgatókönyv még igazat is ad ennek a faroknak! Mert amikor lemennek a LEZÁRT metróba, amire kiírják, hogy "nem üzemel", ő mégis felkiált, hogy "azért próbáljuk meg"!. Erre bazzmeg TÉNYLEG JÖN EGY METRÓ! WTF?!! De hagyjuk is.
Maga a történetvezetés eléggé lassú. Ráadásul a 120 perces játékidőt kissé soknak is éreztem, noha túl hosszú felvezetésről nem beszélhetünk. Paráztatni azt tud, ahogy azt a legtöbb ázsiai horrortól el is várja az ember. Főleg a képernyőn látható bizarr alakok alkalmasak pulzusszám növelésre. Jók voltak az alig hallható segítség kérések is. A kivitelezés pofás, látszik, hogy tisztában voltak a lehetőségeik határaival.
Azonban hiába a két óra, nagyon sok mindent nem magyaráznak meg, vagy csak megmaradnak teória szintjén. Továbbá a forgatókönyv nem csak a metrós dologgal segíti hőseinket, hanem alapjáraton végig. Mert felmerül a kérdés, hogy ők miért maradnak olyan sokáig életben? Hiszen mindegyikük kerül a "tűz" közelébe. Meg az a baromi nagy váltás sem tetszett, hogy kb. minden különösebb vágókép nélkül eltűnt a város lakosságának jelentős része. Az előzményeket tekintve ez igencsak abszurd. Ez utóbbi két probléma sajnos a remake esetében még feltűnőbbre sikeredett.
Ha már szóba került, nyergeljünk át az amerikai verzióhoz, ami érzésem szerint egy fokkal jobb lett.
Ez egyrészt az időnek köszönhető, hiszen öt év alatt baromi sokat fejlődött a technológia, ami pedig még fontosabb, egyre elérhetőbbé vált, vagyis szélesedett a felhasználók száma is. Már a nyitóképek hangsúlyozzák, hogy, mennyire rabjai lettünk a telekommunikációs eszközeinknek (azóta sem változott semmi, sőt). Ez pedig remek táptalaj egy horrornak, mert az mindig sokkal félelmetesebb, ami velünk is megtörténhet. Vagyis ugyanúgy kiszolgáltatottak lehetünk adott esetben a "cyber térben mozgó szellemeknek", mint a filmben lévő személyek. Jó, tudom, az ilyesmibe nehezebben éli bele magát az ember, de remélem értitek, hogy mire akartam kilyukadni.
Persze ez még kevés lenne a sikerhez. Azonban itt a tempó sokkal feszesebb és sokkal kevesebb a nyugodt percek száma is. Nagyrészt a 90 perces játékidőnek köszönhetően. Ráadásul míg elődjénél két teljesen különböző történetet láthatunk, amelyek csak a legvégén érnek össze, addig itt egy egységes sztorit kapunk, mellékágak nélkül. Ami követhetőbbé is teszi a cselekményeket. Paráztatást persze itt is kapunk. Noha ugyanolyan erős pillanatai nincsenek, de ahhoz hasonlókból többet is kapunk. Ezeket csak néhol éreztem hatásvadásznak.
A mondanivaló felett kissé elsiklottak, de legalább maga a történet sokkal érthetőbb lett. Pl. itt a vörös ragasztószalag fontosságára fény derül, ahogy arra is, hogy konkrétan hogyan kerültek a lények a világunkba.
Értelemszerűen nem csak az alapsztorit, de nagyon sok elemet átemeltek az eredetiből. Van, amiben tisztelet, kikacsintást éreztem (a híradó ugyanúgy áll meg, a műanyag zsákos fejű alak), de van, ami csak szimpla lopás (lezuhanó repülő, ugyanazzal a perspektívával). Ezek között is van olyan, ami rosszabbra sikeredett (a nő látja magát a monitorban - na, ez gáz lett). Mindezek mellett szerencsére akadtak egyedi, saját ötletek is (a mosógépes jelenet odabasz rendesen).
A forgatókönyv, mint már említettem, itt is kínosan a kedvében jár a két főszereplőnek, akik közül a férfi egyébként nagy meglepetésre programozó. A végén már nem is törődtek mással, csak hogy ez a két szerencsétlen túlélje az egészet, aminek következtében elég sok kérdés merül fel az emberben. Mindenesetre képes atmoszférát teremteni, és a Kairohoz hasonlóan itt is vannak nyomasztó pillanatok. Elég, ha csak az önmagát a gardróbba záró fickóra gondolunk.
Ugyan képes volt ugyanazokba a hibákba belelépni, mint eredetije, de valahogy mégis sikerült fogyaszthatóbbá, közvetlenebbé tenni.
A stábról még egy pár szót. A színészek közül egyedül a főszereplőt alakító Kristen Bell-t kell kiemelni, aki ismerős lehet a Sikoly 4-ből, a Dívából és a Fanboys-ból. De érdekesség gyanánt megemlíthetjük még a nyúlfarknyi jelenettel bíró Octavia Spencer-t is, aki tavaly kapott Oscar-díjat. Szép karrier, ismerjük el. A rendező, Sonzero ugyan azóta se lett felkapott, de a forgatókönyvírásában maga Wes Craven segédkezett, akit remélhetőleg már nem kell bemutatnom.
A japán változat kapcsán csak annyit emelnék ki, hogy a rendezője nem rokona a legendás Akira Kurosawának, és hogy az itthon is ismert horrorja a Megtorlás.
2. Mezsgye 2: Túlvilág - Pulse 2: Afterlife (2008)
Rendezte: Joel Soisson
A folytatást semmi sem indokolta. Egyrészt az első rész sem kritikailag, sem anyagilag nem volt sikeres (a gyártási költségét hozta csak vissza). Ráadásul a végkifejletet figyelembe véve nem is volt nagyon értelme. Valaki a Dimension-nál mégis úgy gondolta, hogy érdemes lenne legalább direkt DVD-re piacra dobni, a "hülye rajongók" majd úgyis megveszik. A végeredmény pedig a filmtörténelem egyik legnagyobb selejtjét eredményezte.
A történet nagyjából annyi, hogy időben nagyjából ott tartunk, ahol az első rész befejeződött, csak épp teljesen más szereplőket láthatunk. Egy apukát és a kilenc éves kislányát, akik menekülnek a digitális szellemmé vált anyuka elől. kb. ennyi.
Bővebben azért nem fejtem ki, mert nincs értelme. Ugyanis a film iszonyatosan ótvar, igénytelen. Kapaszkodjatok. Itt kérem MINDEN EGYES SZÁJBAKÚRT JELENETET GREEN-BOXBAN VETTEK FEL!!! Ez nem vicc! Ilyet baszki még nem láttatok! Minden külső és belső tér egy műteremben játszódik, amivel az a legnagyobb baj, hogy iszonyatosan látszódik! Undorító, röhejes és szánalmas egyben. Ezek bazzmeg még a mezőre se voltak hajlandóak kimenni, azt is inkább a szereplők mögé vetítették! De még egy faház (!) belsejét is! Tudom, hogy hihetetlen -én se akartam elhinni-, de ilyen létezik! Ezt mégis hogy a picsába gondolták?! Ez SZÉGYEN!
Ennek következtében oda minden illúzió, egyszerűen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy tudjuk, hogy ez egy film. "Természetesen" itt semmi más sem működik, szóval a szellemek is nagyon röhejesek, a színészek két filléresek, a dialógusoktól meg legszívesebben sírni támadna kedvem. Arról nem is beszélve, hogy még rá is köp az előzmény filmre / filmekre, hiszen itt már nem csak a piros ragasztószalag az egyetlen túlélési esély, hanem a maga a piros szín... Azért had érzékeltessem a váltás súlyát: sokkal kiszolgáltatottabb az ember, ha csak pár tekercs szigszalagja van, amivel dolgozni ráadásul időigényesebb, mintha szerez pár vödör festéket. Mert akkor egyszerűen lefested a házad, a lakásod ajtaját, az ablakokat, és kész. Nem?
De minek is próbálok én ilyenekbe belekötni, amikor az egész film úgy rossz, ahogy van. Valakinek azonban ez nem volt elég...
3. Mezsgye 3: Invázió - Pulse 3 (2008)
Rendezte: Joel Soisson
Mivel ezek nagyrészt egy időben jelentek meg, így vélhetően nem beszélhetünk arról, hogy a közönségnek, vagy akár a stúdiónak tetszettek a látottak. Sokkal inkább arról, hogy Soisson beletenyerelt a tutiba és rögtön két film rendezésére írt alá. Senki más nem járt jól ezzel a döntéssel.
Mondanom se kell, hogy a sztori szorosan kapcsolódik a második epizódhoz, azzal a különbséggel, hogy eltelt pár év és az említett kislányból egy hisztis tini picsa lett. Az ő kalandozását követjük végig. Aki annyira hülye és idegesítő, hogy nagyon hamar kiérdemli a "szívlapát pozitív" jelzőt. Szóval elhagyja a biztonságos "otthonát" (ami egy roncstelep), hogy a "chat-barátjával" találkozzon. Igen, az interneten keresztül. Nem fog gyanút. Pedig a hülyének is leesik, hogy ez csapda. Ehh...
Ki nem találjátok, de itt sem valódi semmi. Ennek folyamán ez is egy nézhetetlen vacak. Most mondanám, hogy ez egy fokkal jobban tetszett, de azzal úgy érzem legitimálnám ezt az egész merényletet, amit elkövettek a mozival. Mert ez az.
A DVD-ket nem hogy kerülni, de égetni kellene. Egy nagy máglyában. Soisson meg könyörgöm maradjon a producerkedésnél, mert nem csak hogy rendezőnek, de írónak is pocsék. Ez utóbbira néhány példa: Drakula 2-3, Árnyék nélkül 2, Mimic 2 stb. Jobban belegondolva, ha kreálni kell teljesen felesleges folytatásokat, akkor valamiért neki szólnak. Ez egy bűnöző, egy sorozatgyilkos. (Értitek, haha.)
Úgy hogy a trilógiára semmiképpen se ruházzatok be, egyedül az első részt érdemes megvenni. Már csak azért is, mert tele van érdekes extrákkal.
Friss kommentek