Kéne már valami frappáns rovatnév annak, amikor rossz filmekről írok tömören, egy kupacba tálalva. Mert úgy tűnik, hogy a műfajban már egyre ritkábban találok gyöngyszemekre. Sokkal inkább felejthető, vagy nézhetetlen alkotásokba botlok bele. Akkor lássuk is!
1. Az ördög naplója - Devil's Diary (2007)
Rendezte: Farhad Mann
Kanadai tévéfilm. Még hétfő éjjel adta le az RTL Klub, én meg ott ragadtam. Annyira nem bántam meg, bár a baromi sok reklámszünet nélkül is ellettem volna.
Tipikus tini-horror, ez már a történetből is leszűrhető. Ursula a gimi "kitaszítottja", akit a "menők" folyamatosan megaláznak. Azonban egy napon rátalál Az ördög naplójára, aminek a lapjai üresek. Ő meg el kezd beleírni mindenféle rossz kívánságokat, amik hamar be is következnek. Vagyis a pom-pom csapat vezére eltöri a lábát, az izomagyú pasijának az arca csúnyán összeég stb. Jó dolgokat sajnos nem teljesít, így barátnőjének nem lesznek nagyobb cicijei. Szomorú.
Ahogy azt kell, hamar a könyv megszállottja lesz, azonban van olyan hülye és gyorsan le is bukik vele. Innentől kezdve pedig a napló -ha lehet- még rosszabb kezekbe kerül.
Alapjába véve nem lenne rossz, csak egyrészt nem túl egyedi. Az alaphelyzet engem a Bűvöletre emlékeztet, míg a megvalósítása a haláleseteknek meg egyértelműen a Végső állomás szériát idézik. Egy darabig. Aztán olyan ötlettelenségbe fullad ez a vonal is, amelynek a mélypontja az, amikor az egyik szereplőt egy életre kelt zsinór fojtja meg. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a bevésett kívánság "baleset" volt... A legviccesebb baki azonban az, amikor valamelyik azt szeretné, hogy ő legyen a legszebb, majd másnap rondábban néz ki, mint amilyen volt, mégis döglenek utána a pasik. Vérciki.
A szereplők siralmasan alakítanak, az általuk megformált karakterek meg szabályosan kivágott sablonok. A beleerőltetett két dilettáns pap pedig ebből a szempontból maga a mélypont. Azért film tempója egész feszes, szóval egyszer nézhető, már ha valaki fogékony a műfajra.
A rendezőről meg szerintem elég, ha csak annyit írok, hogy az utolsó mozifilmje A fűnyíró ember 2: Jobe háborúja volt...
2. Mérges pókok - Eight Legged Freaks (2002)
Rendezte: Ellory Elkavern
Szintén mostanság láthattam TV-ben, a Facebook-oldaunkon még akkor külön meg is említettem. Ezzel sikerült letudnom egy "megnézendő" művet, amit már régóta halogattam, talán nem véletlenül.
Mint az sejthető, a film óriássá nőtt, mutáns pókokról szól. Ennyi. Minden más körítés teljesen felesleges. Lehet, hogy ez egy tisztelgés akart lenni az '50-es évek szörnyfilmjei előtt, esetleg egy újhullámot akartak elindítani, teljesen mindegy. Az eredmény kissé félresikerült lett.
Örvendetes, hogy nem akarja magát komolyan venni, mert nem is tudná. Így amolyan műfajparódiaként kellene szolgálnia, de ez se nagyon jött össze. Ugyanis nem valami vicces. Lehet, hogy velem van a baj, de ezen nem tudtam nevetni, csak néhol mosolyogni. A poénok legtöbbször erőltetettek, még a "kötelező humoros feka" se hozza az elvárhatót, jó ha van 1-2 jó beszólása.
Mint az sejthető, a vérengzést abszolút elkerülik, mondhatni egész családbarátra sikeredett. A pókok kivitelezése egész tűrhető, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy egy már tíz éves műről beszélünk. Vannak kifejezetten jó jelenetek is, mint a látványos motoros-menekülős, vagy az abszurd "macska a falban". De a legtöbb az jól ismert klisé, ami lehet, hogy szándékos paródia lévén, de nem sarkítják őket eléggé. Így csak egyszerűen tipikus karakterekről és szituációkról beszélhetünk.
A szereplők közül David Arquettet kell kiemelni, ő a Sikoly szériából lehet ismerős. Aki szerintem egy pocsék színész és tenyérbemászó arcszerkezettel rendelkezik. Továbbá az azóta már sztárrá kinőtt Scarlett Johanssont (ő a Marvel univerzum Fekete Özvegye, ami jelen esetben kicsit vicces). Illetve az azóta kész horror-veteránná vált Kari Wuhrert (Anakonda, Angyalok háborúja 4-5, Hellraiser: Halálos stb.).
Erre is érdemes egyszer rászánni azt a másfél órát, mert lehet, hogy más jókat tud rajta kacagni. Nekem lapos volt. Viszont még mindig színvonalasabb, mint a legtöbb, hasonló stílusú film, ezt szögezzük azért le.
Amerikai-ausztrál koprodukció.
3. A vérszomjas dada - The Guardian (1990)
Rendezte: William Friedkin
Friedkin megvan? A Francia kapcsolatért Oscar-díjat kapott, majd letette az asztalra minden idők egyik legfontosabb horrorját, Az ördögűzőt, amiért szintén Oscar-díjra jelölték. és a Goldeon Globe-ot meg is kapta. A lényeg, hogy ez az ember már letett valamit az asztalra. Jogos a kérdés, hogy ezt a förtelmet hogy volt képes bevállalni? Vagy ő már megteheti?
A sztori elég zagyva. Ugyanis egy házaspárnak gyermeke születik, ám mindketten olyan elfoglaltak, hogy kell nekik egy bennlakásos dada is. Csakhamar rá is találnak, aki kedves, készséges és még szexi is. Ja és egy amolyan "faimádó", aki babákat áldoz az erdőnek, vagy valami ilyesmi. Lényegtelen, mert az egész onnan kezdve röhejes, hogy a dadára rátámad három rosszarcú, majd egy fa (!) a védelmére kell és megöli mind. Az egyiket konkrétan meg is eszi. Aztakurva.
Ugyanis egészen eddig a pillanatig egy, A kéz, amely a bölcsőt ringatjához hasonló thrillert láthatunk. Persze közel sem olyan jót, de legalább valamilyen szinten komolyan vehetőt. Innentől kezdve azonban minden megmozdulás kínos. Így a végén már azon se lepődünk meg, hogy kiderül az, hogy babysitterünket le se ellenőrizték... A záróképsorokat pedig nem kommentálnám.
A kivitelezés siralmas, már-már tévéfilm jellegű. A színészek borzalmasak, és ahogy elnézem, a többség meg is rekedt a B-filmes mocsárban. Egyszerűen nincs értékelhető momentum az egész másfél órás játékidő alatt. Egyedül pont a kiemelt fás jelenet miatt nem kap 1 pontot, mert az akkora egy mindfuck, hogy muszáj látni. De amúgy messziről kerülendő.
4. Session 9 (2001)
Rendezte: Brad Anderson
A rendező itt is ismerős lehet, hiszen mai napig a legnagyobb sikere A gépész, amit azóta sikeresen beárnyékolt a nyögvenyelős Vanishing on 7th Street. Erről a művéről már sok jót olvastam és rá kellett eszmélnem, hogy ezt is borzasztóan túlértékelik. Lehet, hogy jobban tetszett volna olyan tíz évvel ezelőtt, de ezen én eléggé szenvedtem.
Egy azbesztmentesítő csapat zsíros melót kap egy elhagyott elmegyógyintézetben. Máris tökéletes táptalaj egy horrornak. Sajnos a munkavégzés nagy része nappal történik, így az atmoszféra ereje máris jelentősen csökken. A brigád tagjai színes karakterek, akik közül mindenképpen ki kell emelni a Miami helyszínelők sztárját, David Carusot. Tehát a csapat tagjai végzik a melót, egyikük azonban archív hangfelvételekre bukkan, amelyek egy hátborzongató interjút tartalmaznak egy tudathasadásos nőről. Nem szól róla senkinek, ellenben teljesen rákattan. Mindenesetre a fiúk szép lassan el kezdenek fogyni.
Az operatőri munka szörnyű, már ami a világos jeleneteket érinti, és sajnos ezekből van több. Élettelen, fakó képek, tompa, steril hangok a jellemzőek. Egyáltalán nem képes hangulatot teremteni, pedig pofon egyszerű lenne. A történetvezetés baromi félrevezető, ami lehetne akár jó pont is, de az amire kilyukad, az nekem fárasztó volt. Persze tudom, hogy anno biztos ütős lehetett, ezt elismerem.
De ez teljesen lényegtelen, ugyanis ez egy lassú, vontatott és meglehetősen unalmas film. A sokféle szereplő és érdekes helyszín ellenére is.
SPOILER!
Ennek fényében viszont már maga A gépész is csupán egy rendezői önismétlés.
5. Alyce (2011)
Rendezte: Jay Lee
Jay Lee-ről is hallottunk már: Zombi sztriptíz. Ezúttal viszont sokkal komolyabbra vette a figurát. Vagy legalábbis próbálta. Mert amit itt összehányt, annak egyes elemit már nem egyszer láthattuk.
A sztori alapkoncepciója nem nagy szám: Alyce mindig is fura volt, akit csak egyetlen barátnője, Caroll értett meg igazán. Aztán egy átmulatott, bedrogozott este következtében a barátnő leesik egy tetőről. Alyce szintén padlót fog, csak ugye más milyen értelemben. A lelkiismeret furdalás démonai azonban nem hagyják nyugodni, így a drogokhoz nyúl. Ahogy pedig az lenni szokott, testét cserébe áruba bocsátja, melóhelyéről kirúgják, mondhatni mindent szépen előkészítettek egy nagy robbanáshoz. Maga a folyamat jó, csak baromi vontatott, sok töltelékjelenettel.
Akkor lássuk. A főszereplő karaktere akár Amélie csodálatos életéből is lehetne: ugyanolyan fura és cuki. A drog okozta testi-lelki lecsúszás meg egy Rekviem egy álomért utánérzés. Az pedig, hogy a film végére tartogatnak egy brutalitásbombát, az akár a Meghallgatásból vagy a Red White and Blue-ból is lehet ismerős. Ha így nézzük, akkor nem beszélhetünk túl sok egyediségről.
Azért annyira nem vészes, csak a felvezetés borzasztó lassú.. Ráadásképpen még elég sok kérdést is felvet a mű. Alyce miért hazudik a tragédia kapcsán? Miért egyből a droggal kezd, miért nem az italhoz nyúl először? Ami pedig a legnagyobb WTF: miért maszturbál a híradóra?!
Ha az utolsó 15-20 percet nem számítanánk bele, akkor egy sablonos drámát kapnánk. De talán pont ez az utolsó negyed menti meg a filmet, mert az kifejezetten jóra sikeredett. Kár érte, sokkal többet is ki lehetett volna ebből hozni. Még csöcsöket se kapunk.
Friss kommentek