Hamut szórok a fejemre és bűnbocsánatot kérek, mert Balint_bacsi nevű törzsolvasónk már egy jó ideje elküldte eme írását én meg megfeledkeztem róla. Na de most!

Amúgy már régóta akartam róla írni én is. A leírtakkal egyet értek, de én talán eggyel kevesebbet adnék neki.

Cannibal Inferno - Massacre in Dinosaur Valley / Nudo e selvaggio (1985)

Rendezte: Michele Massimo Tarantini

Mivel ezúttal már negyedszer láthattok Balint_bacsis posztot, és saját blogom is volt, már azt hiszem, tudom, mik szoktak lenni a legnagyobb hibáim. Például, hogy kurva hosszúak az írásaim, amik sokszor a hosszú, és fölösleges felvezetések miatt lesznek olyan kéretlenül grandiózusak. Úgyhogy most próbálom rövidre fogni magam...ja, hogy már késő? Francba, legközelebb!

Na de tényleg nem hinném, hogy ezen a blogon szükséges bevezetőt tartanom a kannibálfilmekről. A legtöbben tudják, melyik volt az első, és mindenki tudja, melyik a leghíresebb. A korszakot is szerintem be tudjátok lőni, és a műfaj nagyobb rendezőit is ismeritek. Személy szerint én imádom ezeket a filmeket. Valahogy olyan felszabadító érzés egy olyan alkotást nézni, ahol csak szép tájak, belezések és csöcsök vannak...

Ezért is vetettem rá magam a Cannibal Infernora, amit régóta szerettem volna megnézni, mert még a viszonylag ismert kannibálfilmek közé tartozik... Lássuk!

A Gyilkos vágyak után az ADS Service ismételten lehetőséget biztosított számomra, hogy jóval a premier előtt nézhessem meg egy filmjüket (köszi). Ezúttal kivették a zavaró lógójukat a kép közepéről, ellenben nem kaptam semmiféle magyar vonatkozást. Szerencsére ez nem okozott túl nagy gondot, ugyanis ez a film annyira egyszerű, hogy akár szavak nélkül is meg lehet érteni.

A kritika ezúttal kissé spoileres lesz, de más különben nem tudnék róla érdemlegeset írni.

A kolónia  - The Colony (2013)

Rendezte: Jeff Renfroe

A nem túl távoli poszt-apokaliptikus jövőben járunk. A civilizációk nem háborúkban, vagy űrlény invázióban tűntek el, hanem mert el kezdett esni a hó és soha nem állt el... Igen, beköszöntött egy új jégkorszak. Akár a Holnapután 2-nek is hívhatnánk, leszámítva annak pozitív kicsengését. 

A túlélők kis kolóniákban élik túl a mindennapokat. Meglepő módon a megmaradt emberiség nem esik egymás torkának. Így amikor az egyik telep segélyhívást ad le, akkor egy másik miniexpedíciót indít, hogy utána nézzen. Igen, ennek a közösségnek az életét láthatjuk. Azért ne essünk túlzásba humanizmus terén, ugyanis rögtön a kezdéskor rögtön lelövik azt, aki csúnyán köhög. Mert ugye nincsenek gyógyszerek és senki sem szeret kockáztatni. Hideg racionalizmus, amit ki nem találtok, de az egyikük agyára fog menni...

A horror sajnos nem e feszült környezetből adódik, hanem kannibállá vált vademberekből. Akik vélhetően visszafejlődtek az evolúcióban, mert beszéd helyett csak üvöltenek. Másrészről viszont megtanulhattak teleportálni, mert ez az egyetlen magyarázat a gyorsaságukra. Konkrétan hőseink hiába robbantják maguk mögött a kijáratot, meg egy egész hidat, ennek ellenére is csak pár órát tudnak lefaragni. Őrület.

Hamarosan a hazai boltok polcaira kerül a remake, éppen ezért ideje felidézni emlékeinkben a klasszikus eredeti verziót. Azt mondtam már, hogy az alapműveltség része? :)

Egyes boltokban még lehet kapni DVD-n, szerintem egész korrekt kiadást kapott.

Egy újabb "ez eddig miért nem jutott másnak az eszébe?" típusú horror. A kérdésre maga a film ad választ.

Under the Bed (2012)

Rendezte: Steven C. Miller

A rendező tavaly egy percet sem lazsált, hiszen a Silent Night remake és a The Aggression Scale mellett még erre a filmre is volt ideje. Ami hozza előbbiek színvonalát, ezzel örökre kitörölve a Scream of the Banshee borzalmas emlékét.

A sztori pofátlanul egyszerű, mégis valahol zseniális: két fiútestvér küzd az ágyuk alatt megbúvó szörny ellen. Persze azért ez korántsem ilyen egyszerű. A történet hátterét darabokban adagolva kapjuk meg, már-már idegesítő lassúsággal. Pedig csak arról van szó, hogy az idősebb fiú két éve el akarta égetni a titokzatos lényt, ami természetesen nem hogy nem jön össze, de még anyuci is odaveszett.

A srác megúszta a komolyabb felelősségre vonást és inkább száműzték egy távoli rokonhoz, aki megfelelő orvosokhoz járatta, úgy tűnik sikerrel. Csak ugye a valóságot nem lehet semmiféle terápiával kiölni az emberből. Így rögtön "visszaesik", amint megtudja, hogy bizony az öcsi is észleli a kaparászó hangokat és egyéb furcsaságokat. Természetszerűleg erről nem mert szólni a szülőknek, nem akart a bátyus sorsára jutni.

Emlékeztek még a Halloween Night Festre? Én anno többek között azért is hagytam ki, mert végül pont azt a három filmet nem tudták levetíteni, melyekre kifejezetten kíváncsi voltam. A forgalmazó ADS Service azonban nem volt rest kiadni őket szép sorban DVD-n, mondhatni teljesen titokban. Ezek közül kettőt be is mutatok, mivel a harmadik, a Menekülés műfajából adódóan nem az oldalra való.

A rend - The Cloth (2013)

Rendezte: Justin Price

"Danny Trejo és Eric Roberts papot alakít egy ördögűzős akció-horrorban?! Látnom kell baszki!" - Ezzel a felkiáltással vártam rá, hiszen ez a felállás egy olyan erős B-filmet is takarhatott volna, amire a Machete óta várunk. Sajnos várnunk kell továbbra is a Machete Kills-re, mert ez egy simán szar film.

Már akkor gyanút kellett volna fognom, hogy bajok lesznek, amikor még ki se írták a címet, de Trejo nem túl erős karakterét rögtön kinyírták. Mégis milyen film az, amelyik a legnagyobb húzóneve egy olyan B-listás színész, akinek csak 5 perc játékidőt voltak hajlandóak kifizetni?! Eric Roberts ugyan három jelenetet kapott, de az egyikben még arra is képtelen volt, hogy egy helyben megálljon, holott csak ennyi lett volna a feladata (agyilag biztos már az ebédnél járt). A másodikban flörtöl, a harmadikban meg csak simán leütik. Nagyszerű! Ennél még a Sharktopusban is jobban megerőltette magát!

Akkor lássuk magát a történetet, de abban sem lesz köszönet! Adott a "Rend", mely egy titkos katolikus akcióegység, kik ádáz harcot folytatnak a démonok által megszállt emberekkel szemben. Beavatnak egy újoncot, kinek egyébként semmi kedve hozzá, nincs is felszentelve, nem is annyira vallásos és csak azért vonják be, mert az apja anno ragaszkodott hozzá. Bár van valami démonmegállító szuperképessége, amire elvileg a végén fény derül, de addigra én már el-el kalandoztam és csak a stáblistát vártam

Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy már annyi olyan amerikai, illetve nyugat-európai horrorról volt szó a blogon, mely azt taglalja, hogy Kelet-Európában valamilyen veszély leselkedik az emberre, hogy miért pont kis hazánkat hagyták ki? Hiszen minden egyes szomszédunkról készült már turista riogató mű, tán nálunk kolbászból lenne a kerítés? Jelentem, ez nincs így, ugyanis az angolok már hét éve megmutatták, hogy "mi a helyzet" itthon. A kérdés már csak az: eddig erre miért nem hívta fel senki sem a figyelmemet?! Hiszen anno még a hazai mozikban is ment! Na de akkor!

Csapatleépítés - Severance (2006)

Rendezte: Christopher Smith

Egy csapat, nem túl lelkes brit irodista csapatépítésre jön kis hazánknak egy eldugott erdei nyaralójába. Mert miért is mennének a Balatonra, nem? Cégük fegyvergyártással foglalkozik, és erre annyira büszkék, hogy még a buszukra is ráfestik a lógójukat - természetesen ez lesz a vesztük. Rögtön adott a kérdés, hogy ha a busz az övék, akkor miért helyi sofőrt alkalmaznak és miért olyat, aki nem szpíkeli az englisht?

Végül eljutnak egy lerobbant kis vityilóba, majd elkezdik a lelkesítő programokat. A team tagjai szépen elkülöníthetőek, mindenki kapott egy, a karakterére jellemző attitűdöt. Sajnos mélységet azonban egyik sem. De mivel ez alapvetően egy horror-vígjáték, így ezt annyira nem kell felróni. Maradjunk annyiban, hogy nincs két egyforma, noha jóformán mind sablon-Office figura. Bár jobban belegondolva, talán ez még pozitívum is, elvégre nagyjából így képzeljük el őket.

Aztán ahogy annak lennie kell egy slasher esetében, szépen egyesével meghalnak. Mindez tart nagyjából a film közepéig, ahol aztán szembesülünk valamiféle agyzsibbasztó fordulattal és ráeszmélünk, hogy nem ennyi az annyi. Igazából nem is lenne ezzel nagy gond, csak sikerült még jobban felhígítani a film horror részét.

Amikor felröppent a hír, hogy a maga nemében zseniális Maniac-ot feldolgozzák Frodó úrfival a főszerepben, nem kicsit kiakadtam. Aztán jött egy biztató előzetes, és azon kaptam magam, hogy kifejezetten várom a megtekintését. A végeredményre azonban még én sem számítottam.

Maniac (2012)

Rendezte: Franck Khalfoun

Mindenki látott már olyat, hogy egy adott jelenetnél a gyilkos szemszögéből látjuk a történéseket. Ez a fajta a szubjektív kamerakezelés különösen nagy divat volt a '70-es évek gialloiban és a '80-as évek slasherjeiben. Azonban, hogy valaki egy egész filmet így forgasson le, ahhoz nagy bátorság kell. Rizikós vállalkozás, hiszen a found footage filmeket leszámítva nem találni hivatkozási alapot, nincsenek kapaszkodók. Így egy olyan történetet kell hozzá kreálni, ami indokolja ezt a nézetet. Keresve sem találhattak volna jobb alapanyagot.

Már az 1980-as darab is egészen egyedi volt azzal, hogy főszereplőnek a gyilkost tette meg, akiről ráadásul az első perctől fogva tudjuk, hogy mit művel. Ennél fogva jogos a kérdés, hogy nem azért remakeelték újra, mert erre a történetre rá lehetett húzni a sajátos nézetet? Igazából mindegy, mert végre ismét volt értelme egy régi klasszikust feltámasztani, nem csak egy újraforgatott hulladékot kapunk.

Visszatérve a kényszerszünetből rögtön két nézhetetlen filmet mutatok be, hogy lássátok mennyire szeretem a drága olvasókat (kac-kac).

Az eltűntek háza - Toolbox Murders (2004)

Rendezte: Tobe Hooper

Azt a tényt, hogy Hooper-nek a Texasi láncfűrészes mészárláson, a Poltergeisten és az Életerőn kívül nincs vállalható filmje, már nem egyszer sikerült alátámasztani a blogon, így most had ne linkeljek egyet se. Mert bőven elég, ha valaki megtekinti ezt a förmedvényt - vagy inkább ne.

Papíron ez bizony a (véleményem szerint) világ legelső slasherjének a feldolgozása. A The Toolbox Murders a mai napig nézhető, a maga módján kellemes, brutális, jóféle horror. Igazából semmi sem indokolta a hozzá nyúlást, de ugye a Rémálom az Elm utcában után már semmin sem lehet meglepődni. Viszont, ahelyett, hogy megpróbálnák ugyanazt eladni modern köntösben, helyette kapunk egy teljesen más filmet. Egy sokkal rosszabbat.

A történet középpontjában itt is egy lepukkant bérház van, melynek a lakóit egy eszelős állat trancsírozza fel különböző szerszámokkal. Aki ugyanúgy fekete símaszkot visel. A két film közös halmaza ezzel ki is merült. Ugyanis itt képesek voltak valamiféle természetfelettit belevinni, ami szorosan kapcsolódik az épület tervezésével.  Ennek jár utána - természetesen különösebb indok nélkül - egy szőke picsa, a főszereplőnk. (Ki gondolta volna, hogy később erre az alapfelállásra egy egész sorozatot húznak fel 666 Park Avenue címen?) Ugyan az ötlet akár jó is lehetett volna, de ahhoz nem volt elég bátor, hogy tovább lépjen egy mezei slashernél. Mert hiába a körítés, az maradt. Jobban mondva még annak a szintjét se éri el.

A film, amihez iszonyat mennyiségű poszter készült (mi ennek csak kb. felét mutattuk be), noha az előzetesét csak az első fesztiválos debütálása után lehetett megtekinteni. Érdemes volt várni Rob Zombie-nak egy olyan filmjére, ami se nem remake, se nem folytatás? Mindjárt kiderül!

The Lords of Salem (2012-2013)

Rendezte: Rob Zombie

Nehéz a történetről bármit is írni. Mert a színes-szagos, látványos és elborult körítés mellett ilyet igazából nem kapunk. Nincs másról szó, mint a salemi boszorkányok bosszújáról a jelenben. Ehhez ugyan van egy főszereplőnk -ki ki más lenne, mint az örök feleség Sheri Moon Zombie -, de ő is csak sodródik a történésekkel. Jóformán nincsenek saját döntései, csak egy sokat mutogatott báb.

Ez a "bábállapot" azonban jóformán mindenkire igaz, leszámítva a boszorkánykutató Francis karakterét. Ő képzi az ellensúlyt, amit ez a sötét, szentségtelennek beállított film képez. Az Apokalipszis eljövetelét vizionáló filmekbe mindig kell egy reményt keltő szál is, hogy azért mégse fogunk elkárhozni. A gond csak az, hogy ez jelen esetben borzasztóan erőtlen  és néhol nevetséges is. Mégis, ki a franc hiszi el, hogy a Google kidob egy online családfa-kutató programot? Amibe beírja az ember a nevet és több száz évre kiadja a felmenőinek a nevét? Ne már... De nem is ez a legnagyobb baj. Maga Francis is csak kíváncsiságból kutakodik, nem érezni a megszállottságot, félelmet vagy bármi komolyabb motivációt.

Ami horrorrá teszi a filmet, az leginkább a múltból bevágott boszorkánykodás jelenti. Ezek a rituálék egyszerre felkavaróak és idézik meg Shakespeare Macbethjét is. Sőt, próbál ijesztgetni is a fel-fel bukkanó szellemeikkel a jelenben. Azonban ezeket csak úgy random kapjuk, amikor már várjuk, hogy történjen valami. Így voltaképp nem mondhatjuk, hogy unalmas. Csak kissé elborult.

Elnézést kérek a mostani "aszályért". Nem is nagyon mentegetőznék, Inkább nézzétek meg az eredeti Piranhát -aminek a hazai DVD-jéről nem rég írtam-, illetve annak az 1995-ös bájosan gagyi feldolgozását. Csak, hogy mindenkinek megjöjjön a kedve a strandoláshoz:)