Dellamorte Dellamore / Cemetery Man (1994)

Rendezte: Michele Soavi

Azt kell, hogy mondjam: VÉGRE! Vagyis végre találtam egy olyan italo-horrort, amit mindenki csak ajnároz és nekem is bejön, sőt ez még enyhe kifejezés. Igaz, a Démonok is ilyen megítélésben van nálam, de azért ez most mégis csak más.

Ez a film egyszerűen káprázatos: olyan tökéletesen tudja keverni a morbid humort a véres horrort, hogy az egésznek az összhatása mégis egy drámai művészfilm marad. Most szólok, hogy aki nem szereti, ha egy filmben kettőnél több műfaj jegyei láthatóak, pl. a már sokat említett Gazdatestnél (The Host - majd egyszer, ha van rá igény, írok róla), akkor az ne is olvasson tovább.

A történet látszólag egyszerű: egy olasz kisváros temetőjében elkezdenek egyes holtak feltámadni, általában temetésüket követő 7 nap elteltével. Az ott dolgozó, nevezzük "mindenesnek", Francesco Dellamorte-nak meg esze ágába sincs az illetékes hatóságoknak szólni, hiszen akkor elvesztené az állását. Vagy csak egyszerűen diliházba zárnák, ami szintén nem egy jó alternatíva. Így kénytelen saját kezűleg elintézni az élőholtakat (igen, a szokásos "csak a fejére lő, hogy meg ne sántuljon" módszer eléggé hatásos). A munkában van egy segítője is, az együgyű Gnaghi, akinek a szókincse egy darab értelmetlen szóra koncentrálódik. Igazából egyben lakótársak is, mondhatni barátok.

Slaughtered Vomit Dolls (2006)

Rendezte: Lucifer Valentine

Ugye mindenki emlékszik a trilógia második részére, ami talán minden idők legbetegebb és leggusztustalanabb filmje. No, az előd se semmi.

Itt végre van kerettörténet, csak éppen ez sincs túlbonyolítva: egy férfi call-girl-öket hív fel, közösül velük, majd megöli őket. Persze mindegyiküket változatos és elég gyomorforgató módon. A lányok meg időnként mesélnek magukról, mindezt lelassítva, így olyan, mintha egy mélyhangú férfi beszélne helyettük, igen hátborzongató.

A megvalósítás most "amatőrebb", mivel nagyrészt kézi kamerát használtak. Mindezt szándékosan, nem pedig költségkímélés miatt. Ezzel azt a hatást próbálta a rendező elérni, mintha maga a gyilkos készítette volna a mészárlások felvételeit.  Persze szó sincs áldokumentarizmusról. Egyébként időközönként megjelenik egy VHS kamerával felvett, vagyis eléggé szemcsés képű videó egy kislányról, aki mindenfélét csacsog. Különösebb funkcióját nem véltem felfedezni. (Nem mintha a töbi jelenetben túl sok mögöttes tartalom lenne.)

Three... extremes - Sam Gang yi (2004)

A film, mint azt a cím is sejteti, három kisfilmből áll, melyet különböző nemzetiségű, ázsiai rendezőmesterek készítettek el. Amúgy érdekes, hogy a második részt már 2 évvel korábban bemutatták, persze más (kevésbé ismert) rendezőkkel és történetekkel.  További említeni való, hogy az egész a LionsGate-nek köszönhető, szóval megvolt az amcsi hátszél. Haladjunk levetítési sorrendben, és derítsük ki, hogy jó-e ha több nagyágyút egy filmbe tuszkolunk.

Thirst - Bakjwi (2009)

Rendezte: Chan-wook Park

Kivételes alkalom az, amikor egy koreai rendezőt nem kell bemutatnom a nagyközönségnek, ugyanis Chan-wook Park Dél-Koreának olyan, mint Takashi Miike Japánnak. Az ő nevéhez fűződik többek között a Bosszú-trilógia is. Ez a film azonban merőben más elsőre, de ha lejjebb ásunk, akkor hamar előkerülnek a rendezőre jellemző vonások, mint pl. a meglehetősen bizarr szerelmi vonal vagy épp az elegáns vontatottság.

A cím nem túlzás:a főszereplő valóban egy koreai katolikus pap, ami szerintem a magyarok többségének elég furcsa így elsőre. No, ez a jóember annyira jó szeretne lenni és bűnhődni az elfojtott szexuális vágyai miatt, hogy részt vesz egy ember kutatáson. Ugyanis felütötte a fejét egy halálos kimenetelű járvány, melynek még nincs meg az ellenszere. Egyébként meglepő módon a vírus csak a korosabb férfiak számára veszélyes. Aztán ki tudja, hogy ez hogy lehetséges, de ha jön egy önkéntes, akkor rajta szívesen kikísérletezik az ellenszert, mondanom se kell, hogy ehhez szükséges beoltani magával a betegséggel is, ami látványos hólyagosodást okoz a halál beállta előtt. lényeg, hogy a tisztelendő nem járt sok sikerrel: belehal a vírusba, de rögtön fel is támad immáron teljesen gyógyultan! A környékbeliek persze csodát látnak az egészben, hiszen csak ő élte túl, ráadásul az Úr szolgája is.

Igazán nem akarom elvenni a ZS-kategória kenyerét, de erről be kell számolnom.

Sharktopus (2010)

Rendezte: Declan O'Brien

Nem tudom, hogy tudjátok-e, de Amerikában van egy SyFy nevű sci-fi csatorna, aminek rendre ZS-kategóriás, gagyi sajátkészítésű filmjei készülnek. Ezeket pedig egyenesen a szerencsétlen TV nézők elé vetik, beékelve az igényesebb sorozatok közé. Igazából köztük és az Asylum Project között annyi a különbség, hogy ez a csapat legalább nem másol le nagy, hollywoodi produkciókat (talán kivételt képez a "zseniális" Megacápa az Óriáspolip ellen c. eposz).

A címet tessék komolyan venni: igen, egy olyan lény van benne, ami félig cápa (felsőtest), félig polip (alsó), baromi nagy és vérszomjas. Természetesen a kivitelezését tekintve full low-budget CGi, tehát annyira igénytelen 3D-s figura, amin még egy 6 éves is felröhög. A helyzet csak rosszabb lesz, amikor a csápjaival elkapja az embert, lelki szemeinkkel szinte látjuk, ahogy az utólagos munkálatok előtt a statiszták körbe-körbe forogtak meg sikongattak.

Új sorozat, amiben 1970 előtti horror-filmek lesznek terítéken. Bár ez pont 1970-ben készült, szerintem még belefér.

Hentesbárd - Il rosso segno della follia / Hatchet for the Honeymoon (1970)

Rendezte: Mario Bava

Legújabb klasszikusom szintén egy Mario Bava mű, csak úgy, mint a Sátán maszkja. Múltkor elfelejtettem, azonban most pár szóban megemlíteném, hogy a rendező nem akárki. Mint az sejthető, ő az, akinek művei sok szempontból formabontóak voltak, aki egyáltalán feltette Olaszországot a képzeletbeli horror-térképre. Szerintem nem túlzás ha azt állítom, hogy ha Carpenter a slasher atyja (a Fekete Karácsony szerintem még nem az), akkor Bava a giallo-é (1963. The Evil Eye). Ez pedig egy zseniális film tőle. Tessék.

Giallo-nak indul, de annál több lesz belőle. Igaz, már eleve az egyedi, hogy itt maga a gyilkos a főszereplő. Követjük minden lépését, így nincs meg bennünk az az izgalom, hogy "jaj, mikor csap le megint", de furcsa mód nem is hiányzik. Épp elég érdekességet tartogatnak a készítők számunkra: miért öl? Aztán meg, hogy mit fog majd látni, amikor végre visszaemlékszik? Természetesen mindenre kapunk majd magyarázatot. Az talán nem meglepő, hogy az elkövetőnk gazdag és híres, aki feleségével él nem kimondottan boldog házasságban. A nő annyira utálja már, hogy csak azért sem válik el tőle, nehogy jó legyen férjének, kemény, mi? Ennek az egész gazdag emberes őrületnek a legismertebb darabja a sokak által ismert Amerikai Pszicho (2000), persze ennek a filmnek a tükrében már ez se egy olyan nagy durranás.

Ha ez így folytatódik, nem sokára új listát kell írnom. Nekem pedig egy beutalót kell majd szereznem egy jó pszichiáterhez. Ezt a filmet úgy tessék elképzelni, hogy még a ReGOREgitated Sacrifice-nél is keményebb! Ez pedig nem egy naiv túlzás tőlem, nem-nem, higgyetek nekem! Aki már azt sem bírta végignézni, az az Isten szerelmére, bele ne kezdjen! Sőt, most rögtön tessék elkattintani az oldalról, és leülni megnézni 1-2 rajzfilmet, mert az a világ, amit most a szemetek elé fogok tárni, az iszonyat kegyetlen. Szó szerint.

Srpski film / A Serbian Film (2010)

Rendezte: Srdjan Spasojevic

A trailert korábban már megmutattam, és bár már akkor is írtam, hogy elég durvának ígérkezik, akkor még nem sejthettem, hogy ennyire az lesz. De mennyire!

Igen, a cím egyszerű, mint a faék: "Szerb film". Ám ez a választás eléggé kockázatos, hiszen ezzel a készítők akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy azok a külföldiek, akik megtekintik alkotásukat, önkéntelenül is arra fognak asszociálni, hogy "ezek a szerbek betegek". Ugyanakkor legalább könnyen megjegyezhető, ez tény. Na de ez szerintem azért ez túl nagy ár. Mert gondoljunk bele, ha a Taxidermiának az lett volna a címe, hogy Magyar film, mit közvetítettünk volna ezzel a külvilág felé? Azonban az összehasonlítás bűn, mert míg a saját "kölkünknek" van mély mondanivalója, amiben a brutális és perverz részek csupán eszközök, addig itt az aberráció maga a veleje az egésznek. Igaz, ez sem öncélú, itt akad egy kerek történet, amit én önkéntesen három harmadra tudtam bontani.

The Human Centipede [First Sequence] (2010)

Rendezte: Tom Six

Végre sikerült megnéznem. Már régóta kíváncsi voltam rá. Nem csalódtam. Már láthattunk a trailert a B-oldalon, olvashattunk róla marketing cikket a Velveten, Most az írásommal pedig a kör bezárul, innentől kezdve már mindenki maga eldöntheti, hogy meg akarja-e nézni ezt a filmet.

Előzőleg annyit, hogy semmi újdonságot nem tartalmaz annak, aki már látta a bemutató videót róla, az sajnos eléggé spoileresre sikeredett. Voltaképpen tényleg nincs másról szó, mint hogy egy őrült tudós három embert összevarr, hogy létrehozzon egy Emberi százlábút. Most mindenki egyre gondolhat: igen, a második az elsőnek a végtermékéből táplálkozik, míg a harmadik a végtermék végtermékéből. Illetve ez utóbbi csak táplálkozna, ha addig kitartana a film, de ne szaladjunk ennyire előre.

A hollandok már egyszer megpróbálkoztak horrorral, az SL8N8-al, ami mellesleg az első kritikám volt, Ezúttal azonban valóban magasra emelték a lécet. Azonban érdekes, ennek ellenére a két főszereplő lány amerikai, az "orvos" német (nahát... erre még kitérek), a harmadik delikvens pedig japán, aki anyanyelvén kívül semmilyen más nyelven nem szólal meg. Szóval igazán nemzetközire sikeredett.

Természetesen mindenki emlékszik a már azóta is sokszor emlegetett TOP 10-es listámra. Írtam akkor, hogy minden bizonnyal fogok még elég durva filmeket találni, amik átrendezhetnék a sorrendet, de ezzel nem szeretnék bíbelődni. Persze attól még beszámolok ezekről. Nos, nem sokat kellett várni erre a pillanatra. A most következő film nem hogy bekerülne a "kiválasztottak" közé, de nyugodt szívvel helyezném rögvest az első helyre. Mert ez a film kib*szott durva! Ezzel Amerika leigázta Ázsiát és Európát.

Ezt a filmet tényleg csak az szerezze be és tekintse meg, akinek van az ilyesmihez gyomra! Előre elnézést, ha egyesek már a kritika alapján rosszul lesznek. Természetesen csak nagykorúaknak, bár ez az a film, amit senkinek se ajánlok!

ReGOREgitated Sacrifice (2007)

Rendezte: Lucifer Valentine

Sokat elmond egy filmről, ha még az imdb-n sincs fenn. Ellenben a rendező másik alkotása (Slaughtered Vomit Dolls) igen, ami így képek alapján ugyanolyan falsúlyú. Ami nem véletlen, hiszen mindkét film egy készülő trilógia, a Vomit Gore első két epizódja. A rendező egy elég érdekes ember: hithű sátánista, aki bár elvileg férfi, de a májspésén női arckép díszeleg, még hozzá a főszereplőé (Ameara Lavey). Az itt látható borító is megérne egy misét, tessék figyelni a részleteket. Remélem az Államokban nincsenek vaksi nagyszülők, akik naivan megveszik az unokáknak a DVD-t, mondván milyen aranyos ez a polip... A film hossza 66 perces, ami nem olyan meglepő a körülményeket tekintve.

Most gondolom mindenki egy olyan alkotásra számít, ami tele van sátánista motívumokkal, pl. pentagramma, gyertyák, kecske áldozás, visszafelé latinul való morgás stb. Aki ilyesmire tippelne, az alaposan melléfog, mivel a sátánizmus konkrétan csak egy jelenetben tűnik fel, amikor egy megkínzott nő magának Belzebubnak ajánlja fel lelkét, mindenét. De ez legyen a legkisebb gondunk. Ugyanis a ReGOREgitatedben minden benne van, amit el lehet, vagy még csak el sem lehet képzelni.

La bimba di Satana / Satan's Baby Doll (1982)

Rendezte: Mario Bianchi

Ez voltaképpen nem más, mint egy pornógráf olasz horror. Nem erotikus, de nem is kifejezetten pornó, amolyan keverék. Miért is? Mert a történet nem arra épül, hogy legyen mivel kitölteni az időt két "akció" között, hanem inkább a mesélést szakítja meg néha egy-egy szexuális kilengés. Ezen kívül a színészek többsége hiteles, nem egyszerű "szöveg felolvasó", mint ahogyan azt a pornóban megszokhattuk.

A sztori elég érdekes: rögtön (szó szerint) egy soft-leszbikus jelenettel találjuk szembe magunkat, amolyan ráhangolásként, hogy aztán egyből egy gyászszertartáson találhassuk magunkat. Itt pedig ízelítőt kapunk a filmnek a horror részéből: a halott asszony teste ugyanis egy pillanatra látványosan megmozdul, amit persze később az orvos megmagyaráz, hogy ebben nincs semmi különös. Persze mi tudjuk, hogy ez nem így van. Sajnos a film egyik nagy hibája is felszínre kerül ennél a jelenetnél: az elhunyt lányát játszó "színésznő" egy ripacs. Elismerem, nem kell nagy elvárás egy ilyen kaliberű produkciónál, de azért ez az alakítás siralmas, a többiek viszonylag elég tűrhetőek. Na meg szemérmes is, legalábbis tőle ne várjunk túl sok akciózást. Ezért fel is merült bennem a kérdés, hogy akkor mi a fenét keres egy ilyen nő ebben a filmben?!