A következő sorokban ismételten összeeresztünk egy eredeti és egy remake-t, ezúttal azonban a két film között óriási különbség van, mondhatni két, teljesen más alkotásról lesz szó. Azt viszont előre elárulom, hogy szorosan egyik sem kapcsolódik az Ányák napjához.

Mother's Day (1980)

Rendezte: Charles Kaufman

Ez egy minimalista grindhouse film. Ami nem csoda, tekintve, hogy mindössze 150 ezer dollárra rúgott a büdzsé. Így  az sem meglepő, hogy túl sok helyszín nincs, a szöveggel rendelkező színészek száma pedig nem túl nagy. A technikai kivitelezés meg olyan, amilyen: túl élénk színek és kissé homályos kép. Azonban ez sokat dob a hangulaton, tekintve a legfőbb színtér egy vidéki, a külvilágtól eldugott kis erdei családi ház. A lakói pedig egy idős néni és a két, kissé degenerált fia (akik már elég idősek, szóval ne gyerekekre vagy tinikre tessék gondolni). Az életvitelükre mindjárt bővebben is kitérek, de előbb lássuk a többi főszereplőt.

Velük kontrasztként ott van három lány, akik a főiskola óta elválaszthatatlanok, pontosabban minden évben egyszer kiruccannak egy hétvégére. Ők hárman teljesen különböznek egymástól: a szőke egy gazdag picsa, a szemüvegest terrorban tartja a magatehetetlen anyja, a harmadikuk pedig egy léhűtőbe szerelmes. Szóval mindegyiküknek jól esik időnként elszakadni a gondjaiktól és együtt tartani a "Patkány Falkával", ez a kis bandájuk neve. Az ő, illetve a barátságuk bemutatása elég sok időt vesz el a történetből, de jogosan, mivel így lehetőségünk akad ténylegesen megismerni őket, amire ritkán van lehetőség egy (grindhouse) horrorban. Így amikor bajba kerülnek, mert nyilván fognak, aggódhatunk értük. Szerencsére ez a felvezetőt nem éreztem olyan unalmasnak.

Sexual parasite: Killer pussy - Kiseichuu: kiraa pusshii (2004)

Rendezte: Takao Nakano

A poszt címe nem direkt lett bulváros, hanem tényleg "Gyilkos punci" a most górcső alá vett film hivatalos neve. Azonban itt máris adódik egy kis félreértés: ugyanis a tettes nem egy olyan kaliberű vagina, amit a Mély harapásban láthattunk, hanem sokkal inkább egy parazita. Konkrétan egy angolnára emlékeztető  lény, ami tele van tűhegyes fogakkal és a lányok "csúnyájában" bújkál és onnan eszeget. Hogy mi a fő tápláléka, az sejthető.

Egy ilyen felvezetésből világosan látszik, hogy nem egy kőkemény darabról van szó, hanem egy komédiáról. Erről már az első 10 percben meggyőződhetünk, hiszen dél-amerikai őslakosnak akarnak beállítani egy leopárdmintás ruhába bújtatott japánt. Bravó. Történet ugyan van, ami igazából kimerül abban, hogy egy amatőr pornóstábnak lerobban a furgonja, a legközelebbi menedék pedig egy lezárt, titkos terület. Mivel az előbb leírtam a bűvös szót, ezért sejthető, hogy lehet számítani egy kis szoft-pornóra, ami egyébként meglepően jóra sikeredett. Női meztelenség minden mennyiségben! Csöcsök, CSÖCSÖK!

Majomszeretet - Monkey Shines (1988)

Rendezte: George A. Romero

Ugyan ennek a kritikának a Romero-s posztban lenne a helye, de különleges mivolta miatt megérdemel egy saját bejegyzést. Mert ki hallott már olyan filmről, amiben egy édi-bédi kis csuklyásmajom öldökli az embereket? Aki nem tudná, hogy az meg hogy néz ki, annak íme egy kép. Egyébként nem gondoltam volna, hogy eljő a pillanat, amikor a blogon a Cukiságot fogom linkelni.

Ilyenkor jön a jogos kérdés, hogy egy ilyen aranyos állat hogy lenne képes embert gyilkolni? Igen, egy klasszikus klisével: "tudományos" kísérlet áldozataként. A "tudományos" szót azért tegyük idéző jelbe, mert itt olyat csak nyomokban találhatunk. Mert bár van egy frankó labor, azért az elég nagy felszínességre utal, hogy szerencsétlen majmot egy olyan szerrel oltják be, amit fagyott emberi agy lereszeléséből (!) állítanak elő. Több magyarázat nem is kell a nézőnek: tessék, mirelit agycsíkok, ebből lesz az okos és intelligens majom! Persze mi horror kedvelők bátran átsiklunk az eféle "bakik" fölött, mert mennyivel tudományosabb a zombik létezésének megmagyarázása? Vagy egy olyan szerkezeté, ami a villám erejét használva feltámaszt egy több testrészből összerakott embert? Na ugye. Úgy hogy haladjunk is tovább.

A blog egy újabb mérföldkövet tett meg a siker felé, ugyanis pár hete felkeresett egy német rendező, hogy írnék-e a filmjéről. Igen, ő maga személyesen. Aztán rögtön elküldött postán egy tisztelet példányt, így elmondhatom magamról, hogy valószínűleg Magyarországon csak nekem van ilyen DVD-m. De menjünk szép sorjában, lássuk magát a filmet. Itt megjegyzem, hogy le akartam fotózni a korongot, de sajnos úgy néz ki, hogy a vinyóm haldoklik, most is csökkentett módban tudok írni. Elég kényelmetlen, azt meg kell hagyni.

Die Farbe (2010)

Rendezte: Huan Vu

A film egy H.P. Lovecraft adaptáció, a The Colour Out of Space (Szín az űrből, 1927), aminek az olasz változatát már volt szerencsém röviden bemutatni és maradjunk annyiban, hogy azt inkább kerüljétek.

Azonban két dolgot le kell szögeznünk előre: először is a két változat között ég és föld a különbség. Míg az leginkább egy vallási katyvasz volt, addig ez sokkal tudományosabbra sikeredett, és gyanítom, hogy az eredeti műhöz is több köze van. Másodjára pedig, hogy ez egyáltalán nem horror, inkább sci-fi thrillernek titulálnám, de még ez sem közelítene az igazsághoz. Ennek legnagyobb oka az, hogy van benne valami művészi, valami drámai. Példának okáért már maga a kivitelezés is: itt az egész film fekete-fehér. Ezt először erőltetettnek és feleslegesnek éreztem, aztán rájöttem, hogy valahol jogos ez a megoldás. Erre később még kitérek.

Fontos információk! Kéretik előbb ezeket elolvasni!

Napra pontosan 1 éve volt annak, hogy a blog mai napig legnépszerűbb posztját megírtam. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretném azt a listát állandó  jelleggel megbolygatni, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő múltán már kissé megkopott a fénye. Így eljött az ideje a  frissítésnek, mert azóta több olyat művet is volt szerencsém megtekinteni, amelyek annyira betegre sikeredtek, hogy egyszerűen "kiérdemlik ezt a megtiszteltetést".

Mielőtt belevágnánk, arra kérek mindenkit, hogy előtte nézzen rá az eredeti bejegyzésre, mert nincs kedvem még egyszer ide írni azokat a szempontokat, amelyek alapján egy adott mű ide kerülhetett.

Előre szólok, hogy a felsorolás még korántsem teljes, még vagy körülbelül 20 olyan filmről hallottam, ami az elmondások alapján simán dobogós helyezést érne el. Szóval jövő ilyenkorra számítani lehet egy újabb, esetleg teljesen új (?) TOP-listára. Remélem megbocsájtható lesz tőlem az, hogy ami megmaradt, azoknál az eredeti szöveget többnyire meghagytam, az egyszerűség kedvéért.

Továbbá ismételten figyelmeztetem a kedves látogatókat, hogy csak az olvassa tovább, akinek van hozzá gyomra, idegzete. Nem egyszer találkoztam olyan kommentekkel, hogy "én már a leírtaktól is rosszul lettem". A filmek megtekintését pedig tényleg csak saját felelősségre tudom ajánlani, bár gondolom ez úgyis hasztalan, a kíváncsiság gyakorta erősebb a józan észnél. 18 évnél fiatalabbak meg könyörgöm ne ezeknek a megtekintésével próbáljanak "menőzni", mert még megállnak a fejlődésben.

Az olyan megjegyzéseket meg kérem mellőzük, hogy "aki ilyeneket néz, az beteg és börtönbe kellene zárni", mert akkor jogos a kérdés, hogy az illető egyáltalán mit keres itt? Moderálni csak a legvégsőbb és legszélsőségesebb esetben fogok, de ilyenre még nem igazán volt példa, éljen a szólásszabadság:)

Most akkor egy nagy levegő, és kezdjük is el:

Szörny csapat / The Monster Squad (1987)

Rendezte: Fred Dekker

Nem is olyan régen írtam Dekker zseniális tiszteletadásáról, a Rémes egy éjszakáról, ideje egy hasonló kaliberű, ám jóval gyermekdedebb filmet bemutatni tőle. Előre szólok, hogy ez sokkal inkább egy ifjúsági teleregény, mint horror, ám aki oda van az Universal legendás szörnyfilmjeiért, magyarul a klasszikusokért, annak kötelező darab.

A rendezőnek a horror iránti rajongása itt is adja magát, elég, ha csak az alapötletet nézzük, hiszen nem kis elszántságra vall az, hogy ezeket a lényeket valaki egy filmbe tömörítse. Persze nem ő találta fel a spanyolviaszt, hiszen ilyen próbálkozások már korábban is voltak, mint pl. a '44-es Frankenstein háza. Sőt, nála se ért véget az ilyesmi, hiszen 2004-ben meg jött a Van Helsing, ami eléggé átértelmezte a német tudósról eddig kialakított képet. Szóval mindig is volt igény az ilyen crossoverekre, hiszen ki ne képzelte volna már el, hogy mikre lennének képesek ezek a kreatúrák együtt? Nos, a film során nem sokra.

Rémes egy éjszaka - Night of the Creeps (1986)

Rendezte: Fred Dekker

Dekker íróként mindig is a vígjáték-horror-sci-fi tengelyen dolgozott, többnyire ezeknek a kombinációjával. Mely közismert filmek forgatókönyveit köszönhetjük neki? Például A ház, Spionfióka és a Robotzsaru 3, a rendezést azonban ez utóbbi filmmel abba is hagyta, amit ismerjünk el, megértünk. Ez - az első általa dirigált filmje - viszont egy valóságos gyöngyszem.

Nem elég, hogy a fenti "háromszöget" remekül sikerült összehangolnia, de emellett tiszteletét teszi több más mű előtt is. Minden hibája ellenére ez egy mestermunka. Most akkor lássuk, hogy miért is.

A kezdést nem lehet kibírni röhögés nélkül: annyira gagyi, hogy az már aranyos. Két "gumiruhás" földönkívüli üldöz egy harmadikat, akinél valami fura kísérleti anyag van, amit nemes egyszerűséggel kilő a világűrbe. Sajnos többet nem is hallunk róluk. Na és hova fog ez a valami landolni? Igen, kitaláltátok, a mi kis bolygónkra, ahol jelenleg még csak az '59-et írunk. Emiatt a színezés fekete-fehér, ami egy dolog, de a becsapódás egy az egyben az 1958-as Masszát idézi. Minden részletében ugyanazt a hangulatot kapjuk vissza: a párbeszédekben és a fiatalok attitűdjeiben is. Aztán hirtelen belerepül egy "űrpióca" az egyikük szájába, majd vágás és a "jelenben" ('86-ban) találjuk magunkat egy (hol máshol) amerikai egyetemi kollégiumnál.

Elnézést a kissé Blikkes címadásért, de manapság muszáj az embernek figyelemfelkeltőnek lennie.

Maniac (1980)

Rendezte: William Lustig

Ez az a film, amit a hozzáértő horror-fanatikus első látásra meg nem mondana, hogy nem egy olasz giallo, hanem egy amerikai slasher. Igazából jobban megnézve, tiszteletadás a kor itallo-horror filmjei előtt, annak pedig tökéletes.

A rendező nem ismeretlen, hiszen ő dirigálta le mind a három Mániákus zsarut, amiről már nem is tudom hányszor ígérgettem, hogy majd írok. Azonban az írók közül az egyiknek ez az egyetlen filmiparhoz köthető motívum  az életében. A másik pedig egyben a főszereplő is; az abszolút hiteles Joe Spinell, aki olyan nagy formátumú filmekben volt mellékszereplő, mint a Rocky-sorozat, vagy a Keresztapa 2. Ahogy Danny Trejonak, így neki is kijárt már egy főszereplős alkotás, amiben kedvére gyilkolhatja az ártatlan lánykákat.

A történet voltaképpen ennyi is: szegény, azóta már elhunyt Spinell barátunk egy őrültet alakít, aki különböző lányokat hajkurászik. Eleinte csak kettyinteni akar, de aztán amint elborul az elméje, előkerül az a tipikus borotva, vagy a vadászpuska, vagy ami a kezébe akad (esetleg pont a puszta keze). Elméjének bomlottságának az mi sem jelzi még jobban, hogy szerény kis lakhelyét próbababákkal rakja ki, amiknek a csupasz fejére a levadászott nők véres skalpját szögeli. Na meg beszél is hozzá (mindig csak egy bizonyoshoz, aki kvázi a feleség szerepet tölti be), ami hagyján, de sokszor még össze is vesznek!

Előtte: holnap este 7-ig még lehet szavazni, tessék klikkelgetni!

A Sátán kapuja  - The Gate (1987)

Rendezte: Takács Tibor

Erre a gyöngyszemre még az előző posztban, Róka-Rudi nevű kommentelőnk hívta fel a figyelmemet. Pontosabban már egy ideje megvolt, de még nem vitt rá a lélek a megtekintésére, viszont a Troll 1-2 után rákaptam a '80-as évek gumiszörnyes remekeire, a végső lökést pedig a kulcsszó adta meg: magyar. Igen, egy mondatban a magyar és a horror szavak, az egészségügyi ellátás szókapcsolat nélkül! Eddig csak egy, szélesebb körökben is ismert ilyen produkcióról tudtam, a Hasfalmetszőkről, amin sajnos messziről érződik a lelkes amatőrizmus és az ultra szerény költségvetés. Tudom persze, hogy a készítőknek még van 1-2 ilyen filmjük, de azok még ennyire se ismertek. Jó, igaz, ott van még Antal Nimród is, üsse kő... Na de ez! Ez végre egy rendes "stúdiós", több kamerás film! Egyenesen Kanadából! Na hoppá.. Igen, ugyanis a rendezőn, az operatőrön (Thomas Vámos) és az egyik produceren kivűl (Andras Hamori) mást nem találni, aki hazánkfia lenne. De ez így is elég szép teljesítmény.

Hogy rögtön a tárgyra térjek: ez is egy eléggé családias hangvételű horror, ám van benne azért egy-két borzongatóbb jelenet. De hogy is lehetne bármilyen horror igazán hatásos, ha a két főszereplő kisfiú még a pubertás kort is csak alulról súrolják? A legnagyobb gondjuk pedig a tinédzser nővérke és a f*sz barátai, akiknek persze a legfontosabb dolog az életükben a bulizás. Ami alapból nem lenne gond, de ezek egytől egyig ellenszenvesek, ráadásul sajnos egyik sem hal meg. Sőt, ha már itt tartunk, az egész film eléggé vérszegény, bár azért akadnak érdekes dolgok, mint pl. a telefon magától történő megolvadása, ezt mellesleg nagyon szépen kivitelezték.

Mivel holnap már Szenteste, ezért vegyük mi is egy kicsit könnyedebbre a blogot. Következzen a két legabszurdabb horrorfilm a Karácsony téma keretében, ezeknél a filmeknél már központi szerepet kap.

Jack Frost (1997)

Rendezte: Michael Cooney

Szegény Cooney-nak csak ezt és ennek a folytatást sikerült rendeznie. Azonban íróként olyan filmeket köszönhetünk neki, mint pl. az Azonosság. Talán így járt mindenki a legjobban.

Jack Frost, mint olyan, az amerikaiaknál egy eléggé ismert mesekarakter. Ő alapvetően egy olyan hóember, akit egy varázskalap életre keltett. Ez köszön vissza egyébként az azonos című (nálunk Hóbarát néven futott) családi filmből is. De teljesen más kontextusban találkozhatunk vele a Télapu 3-ban is. A sok rajzfilmsorozatos utalásról pedig már ne is beszéljünk (Family Guy: Epic).

A lényeg, hogy itt a hóember nem más, mint egy genetikai baleset során létrejött élő hó, akinek a tudatát egy mániákus sorozatgyilkos adja. Kvázi olyan, mint a Homokember, aki mese szinten valójában ugyan úgy egy kedves lény, nem pedig egy őrült. Azonban alapvető különbség, hogy amíg ez utóbbi félelmetes, addig egy öldöklő hólényt nem lehet egyszerűen komolyan venni. Ezt a készítők is nagyon jól tudták, ezért igyekeztek az egészet viccesre kreálni, ez sajnos nem igazán jött össze. Pedig bárki megállapíthatja, hogy ebben lenne potenciál.