Cannibal Ferox (1981)

Rendezte: Umberto Lenzi

A világot megbotránkoztató Cannibal Holocaust sikere után (az csak jelent valamit, ha az ember filmjét 50 országban betiltják?) bizony megindult a kannibálos, dzsungeles filmek divathullámja. Ezt nem ecsetelném tovább, mert ezt már bővebben kifejtettem A dzsungel árnyékában c. borzadálynál. A lényeg, hogy nagyon sokan próbáltak  az előbb említett hullámot meglovagolni, a legtöbben elég kevés sikerrel. Kivételt képez talán ez a mű, teljes joggal, annak ellenére hogy a különbségek ellenére ez is voltaképpen egy másolata Deodato művének.

A sztori önmagában még akár érdekes is lenne, ha a főszereplők nem lennének ennyire ellenszenvesek: egy hisztis- és egy okostojás picsa. Ez utóbbi pedig különösképpen irritáló, noha neki van a legfontosabb szerepe a filmben, amit a csak a végén fogunk megérteni. De mitől is zavaró ez a karakter? Mert eleve úgy megy el az esőerdőbe, hogy az antropológiai szakdolgozatával bebizonyítsa azt az elméletet, hogy olyan, mint "kannibalizmus" nem létezik, ez csak a fehér ember meséje, amivel anno legalizálta az őslakosok módszeres kiirtását. Azért valljuk be, van ebben ráció, de nekem egy ilyen kaland kb. azzal egyenértékű, mintha valaki elmenne Csernobilba megbizonyosodni arról, hogy tényleg sugárzik-e. Természetesen két városi lány három percet sem bírna ki egy ilyen vidéken, ezért felbérelnek egy hasonló kaliberű kísérőt, akit a nagy klasszikusban is láthattunk. Igaz, itt nem hal meg rögtön, sőt még flörtölgetésre is futja.

The Case of the Bloody Iris / Perché quelle strane gocce di sangue sul corpo di Jennifer? (1972)

Rendezte: Giuliano Garnimeo

Az eredeti cím meglehetősen hosszú, erre manapság nagyon kevesen vetemednek, ami nem is csoda. Ugyan nem horror, de talán az utóbbi időben a jelenségre a legjobb példa a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, ami egyben a világ legspoileresebb filmcíme is. Akár hogy is, az ilyesmi nem befolyásolhatja a film élvezeti értékét, kivéve, ha a (magyar) fordítások bosszantóra sikerednek. Ez kérem egy hamisíthatatlan giallo, ami látszatra nem több és nem is kevesebb, de azért újdonságokat is tartalmaz. Lássuk ezt bővebben.

A történet kezdetben eléggé szerteágazó, amit leginkább csak a vezérfonal tart egyben, ez mi más lehetne, mint egy sorozatgyilkos rémtettei. Rengeteg karakter van, ez azt eredményezi, hogy kb. az első fél óráig nem tudjuk eldönteni, hogy akkor most konkrétan kik is a főszereplők, ami azért valahol izgalmas egy filmben. Viszont ekkor már nekem volt egy erős sejtésem a tettes kilétét illetően, ami sajnos beigazolódott, ez persze csak nekem szomorú, mert elmaradt a meglepetés. Az már más kérdés, hogy közben azért rendesen összekavartak mindent, amivel jól eltudtak bizonytalanítani, de ennek ellenére az a bizonyos "basszus, erre nem is számítottam" érzés elmaradt.

Last house on the beach / Terror / La settima donna (1978)

Rendezte: Franco Prosperi

Az angol cím nyilvánvalóan Az utolsó ház balra c. film sikerének köszönhető, ami azért kár, mert történet szempontjából nem igazán vannak köszönő viszonyban. Amíg Wes Craven zsánerfilmje egy egyértelműen rape and revenge féle exploiton horror, addig ezt én inkább a nem túl közismert, explicit horror filmek közé raknám. E műfajnak a leghíresebb képviselője a hazánkban is beszerezhető Ház a park szélén c. remekmű.

Nincs totojázás a kezdésnél, rögtön egy bankrablás tanúi lehetünk, szigorúan csak a lábakat láthatjuk, ami egyrészt hatásos, másrészt ennek komoly funkciója is lesz a későbbiekben. A tettes három férfi, akiknek a kocsija beadja az unalmast, ezért kénytelenek egy közeli, félreeső kis háznál megállni. Ki nem találjátok, de a tengerpartnál helyezkedik el. A ház azonban nem üres, aminek részben örülnek, hiszen tele van fiatal, csinos diáklányokkal, akiket egy még jó bőrben lévő apáca tanít. Gazembereinknek pedig több se kell, úgy döntenek, hogy maradnak egy kicsit, és elszórakoznak a hölgyekkel. Ezzel az elején még gondok vannak, így egyikük kap egy csúnya bibit a combjába, ami persze el kezd fertőződni, a kórház meg kizárva.

Fontos információk! Kéretik előbb ezeket elolvasni!

Napra pontosan 1 éve volt annak, hogy a blog mai napig legnépszerűbb posztját megírtam. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretném azt a listát állandó  jelleggel megbolygatni, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő múltán már kissé megkopott a fénye. Így eljött az ideje a  frissítésnek, mert azóta több olyat művet is volt szerencsém megtekinteni, amelyek annyira betegre sikeredtek, hogy egyszerűen "kiérdemlik ezt a megtiszteltetést".

Mielőtt belevágnánk, arra kérek mindenkit, hogy előtte nézzen rá az eredeti bejegyzésre, mert nincs kedvem még egyszer ide írni azokat a szempontokat, amelyek alapján egy adott mű ide kerülhetett.

Előre szólok, hogy a felsorolás még korántsem teljes, még vagy körülbelül 20 olyan filmről hallottam, ami az elmondások alapján simán dobogós helyezést érne el. Szóval jövő ilyenkorra számítani lehet egy újabb, esetleg teljesen új (?) TOP-listára. Remélem megbocsájtható lesz tőlem az, hogy ami megmaradt, azoknál az eredeti szöveget többnyire meghagytam, az egyszerűség kedvéért.

Továbbá ismételten figyelmeztetem a kedves látogatókat, hogy csak az olvassa tovább, akinek van hozzá gyomra, idegzete. Nem egyszer találkoztam olyan kommentekkel, hogy "én már a leírtaktól is rosszul lettem". A filmek megtekintését pedig tényleg csak saját felelősségre tudom ajánlani, bár gondolom ez úgyis hasztalan, a kíváncsiság gyakorta erősebb a józan észnél. 18 évnél fiatalabbak meg könyörgöm ne ezeknek a megtekintésével próbáljanak "menőzni", mert még megállnak a fejlődésben.

Az olyan megjegyzéseket meg kérem mellőzük, hogy "aki ilyeneket néz, az beteg és börtönbe kellene zárni", mert akkor jogos a kérdés, hogy az illető egyáltalán mit keres itt? Moderálni csak a legvégsőbb és legszélsőségesebb esetben fogok, de ilyenre még nem igazán volt példa, éljen a szólásszabadság:)

Most akkor egy nagy levegő, és kezdjük is el:

Először is elnézést, amiért a hosszú hétvégén nem írtam, de kiakartam használni a szabadnapok minden egyes percét, de most szokásomhoz híven egyszerre három filmről olvashattok. A "sorozat" (első rész itt, második pedig itt) legújabb epizódjában most olyan Fulci filmeket sikerült meglesnem, amelyekben voltak jobb pillanatok, persze egyik se egy nagy durranás (nahát). Akkor kezdjük is.

1. A fekete macska - Black Cat / Gatto nero (1981)

Nem is olyan rég láthattuk mindannyian a TV6-on (bocsánat, hivatalosan már Viasat 6), azonban a hazai sajtó valahogy félreértésbe áldozata lett: mivel a gyilkos egy fekete macska, ezért  szerintük az csak paródia lehet. Elég csak megnézni ezt a port.hu-n, de én a nyomtatott Színes RTV-ben is ilyen jelzőkkel láttam. Vagy lehet, hogy megnézték az első 10 percet és mindenki felröhögött? Ugyanis abban egy sajátos autóbaleset van, aminek következtében a sofőr kirepül az ablakon keresztül, kár, hogy még a vak is látja, hogy az csak egy bábu. Nagyon gáz. De ettől függetlenül ez egy korrekt horror és itt a tettes kiléte csak néhol válik röhejessé. Igaz, akkor nagyon.

Mert nincs mit szépíteni: a cica egyszerűen gonosz és halhatatlan. Erre magyarázatot nem igazán kapunk, helyette egy már sokat megjárt idős színészt, Patrick Magee-t, akit többek között a Mechanikus Narancsban láthatott a nagyérdemű. De a többi szereplő is ismerős lehet korabeli horror filmekből. Szóval a kis szőrös bitang embereket öldös különböző módokon, a legtöbbet nem is direkt -karmokkal-, hanem példának okáért egyszerűen csak hagy egy szerelmes párt megfulladni egy csónakházban.

Mivel ez a kifejezés lett 2010 szava, ideje megemlékezni két olyan műremekről, amely a nevét viseli.

Azonban mielőtt belekezdenénk: mindenki szavazzon, aki még nem tette meg, léciléci. Köszike.

Troll (1986)

Rendezte: John Carl Buechler

Ez kérem nem más, mint egy mesefilm, a mai 10-11 évesek is simán végig kacagják. Nekem abszolút az volt az érzésem, mintha egy tipikus, gumibábos Hallmark filmet néznék, hogy értsétek konkrétan mikre gondolok, példaként felhoznám a Végtelen történetet. Ez azért is jó párhuzam, mert mindkettőben ugyanaz a kisfiú lelhető fel. A rendező egyébként később megpróbálkozott még olyan horror-filmekkel, mint a Ghoulok 3, vagy a Péntek 13 hetedik része, ezzel szerintem pedig mindent elmondtam Buechlerről.

A történet nem igazán van túlbonyolítva: egy idilli család (szülők, plusz a tíz éves srác a hét év körüli húgával) beköltözik egy bérlakásba. Bizonyos szempontból rögtön van egy pozitívum: előkerül a troll, aki szépen elrabolja a kislányt, majd a varázsgyűrűje segítségével felveszi az alakját. Ez a réssze hagyján, de el is vegyül a család között. A számomra legmegdöbbentőbb az amúgy, hogy  apucit HARRY POTTER-nek hívják! Véletlenek vajon tényleg léteznek? A szomszédok megismerését elég egyszerűen, de mondhatni nagyszerűen lezavarják. Elég jó karakterek, mindnek van valami blőd egyénisége, többet nem is várunk el. Aztán jön a lényeg: trollunk szobáról szobára járva átváltoztatja a lakókat és otthonukat, egy-egy "tündérbirodalommá". Értsd: mindent ellepő növények és vicces gumilények.

Itt egy újabb adag bizonyíték, hogy én igenis "dolgozom" azon, hogy minél tökéletesebb listát állítsak össze, hiszen mégiscsak a 10 legparáztatósabbat keressük. Korábban már beszámoltam egy fél tucat műről, amiben rémisztgetést ígértek, helyettük viszont jóformán kínszenvedést kaptam. A most következőek már egy fokkal jobbak, de még így is elég gyengusok az elvárásaimhoz képest.

1. The Echo (2008)

Rendezte: Yam Larans

Na ez egy érdekes film, ugyanis a rendezője, a saját, 4 évvel korábbi filmjét remake-elte, hogy Amerika-kompatibilis legyen, az amúgy a Fülöp-szigetekről származó alkotás. Ennek fényében az eredeti sem lehet annyira jó, hiszen anno a Körnél is ugyanaz a rendező dolgozott a japán verzión, mint a feldolgozásánál is.

A lényeg: frissen szabadult csóka az elhunyt anyuka, régi, lerobbant bérházába költözik, ahol fura hangokra lesz figyelmes. Leginkább a szomszédok veszekedésére, de történnek más furcsaságok is. Voltaképpen itt sincs semmi más, "gyszerűen" szellemek garázdálkodnak, minket pedig megpróbálnak megijeszteni. Ez a része egyszer-kétszer sikerül is, hiszen már maga a kezdés is eléggé hátborzongató. De ezt, és még egy jelenetet leszámítva, kissé unalmas és kiszámítható az egész.

Technikailag nincsen vele semmi gond, szépek a színek, van a filmben bőven munka, csak épp maga a forgatókönyv nevetséges. Egyszerűen nem tud meglepni. Pedig ez elvárás lenne, ha már "rejtélyeket" akar felgöngyölíteni a főszereplőnk. Egyébként meg buta is a film. Ahogy a karakterek többsége is az. Ráadásul mindenféle eredetiséget nélkülöz. Kár érte, pedig ígéretesnek indult.

A legutóbbi hír, hogy az Eden Lake kijön nálunk korongra, annyira felcsigázott, hogy azóta azon kattogok, hogy vajon még miknek örülnék, illetve örülnénk, ha behoznának hozzánk. Ehhez szorosan kapcsolódik az a hír is, hogy a 100 feet is megjelent, 100 halálos lépés néven, mondanom se kell, 990 Ft-os áron. Ami hamar le fog menni, amint az emberek meglátják a gagyi CGI szellemet:)

Tehát az én kis listám, elsősorban miket várok:

Dellamorte Dellamore / Cemetery Man (1994)

Rendezte: Michele Soavi

Azt kell, hogy mondjam: VÉGRE! Vagyis végre találtam egy olyan italo-horrort, amit mindenki csak ajnároz és nekem is bejön, sőt ez még enyhe kifejezés. Igaz, a Démonok is ilyen megítélésben van nálam, de azért ez most mégis csak más.

Ez a film egyszerűen káprázatos: olyan tökéletesen tudja keverni a morbid humort a véres horrort, hogy az egésznek az összhatása mégis egy drámai művészfilm marad. Most szólok, hogy aki nem szereti, ha egy filmben kettőnél több műfaj jegyei láthatóak, pl. a már sokat említett Gazdatestnél (The Host - majd egyszer, ha van rá igény, írok róla), akkor az ne is olvasson tovább.

A történet látszólag egyszerű: egy olasz kisváros temetőjében elkezdenek egyes holtak feltámadni, általában temetésüket követő 7 nap elteltével. Az ott dolgozó, nevezzük "mindenesnek", Francesco Dellamorte-nak meg esze ágába sincs az illetékes hatóságoknak szólni, hiszen akkor elvesztené az állását. Vagy csak egyszerűen diliházba zárnák, ami szintén nem egy jó alternatíva. Így kénytelen saját kezűleg elintézni az élőholtakat (igen, a szokásos "csak a fejére lő, hogy meg ne sántuljon" módszer eléggé hatásos). A munkában van egy segítője is, az együgyű Gnaghi, akinek a szókincse egy darab értelmetlen szóra koncentrálódik. Igazából egyben lakótársak is, mondhatni barátok.

Sóhajok  - Suspiria (1977)

Rendezte: Dario Argento

Bevallom eddig hadilábon álltam a rendezővel, mivel csak két filmjét volt szerencsém látni. Az Álmatlanságról korábban már megemlékeztem, ami a magyar kiadó miatt, olyan megtévesztő borítóval került a polcokra, hogy az már több mint szégyen. A másikat pedig még az egykori, hazai Fangoria magazin adta ki, igen, a Traumáról van szó. Mindkettő egy közepes alkotás, valahogy nem láttam bennük a "mester" tehetségét. Máig úgy voltam vele, hogy sokak szerint pont ezek a legrosszabb művei Argento-nak. Arról már nem én tehetek, hogy nálunk még csak ezeket adták ki (mármint akkor még). Zárójeles megjegyzés: tavaly napvilágot látott a Giallo c. filmje is, Adrien Brody-val, amit mindenki szét szedett, szóval valószínűleg az az igazi sereghajtó.

Aztán jött ez, mint a rendező munkásságának egyik ékköve, hogy ez mennyire "hű meg há"! Mondanom se kell; ezúttal is csalódnom kellett.