2009-ben a The Collector egy egyszer nézhetős, Fűrész-utánérzésként tört be az amcsi mozikba. A Fűrész hatása nem véletlen, hiszen eleve annak az előzményének szánták, csak aztán végül egy saját filmet faragtak belőle. Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy mire fel a "gyűjtő" cím? Hiszen erről csak homályos utalások voltak a lezárás tekintetében. Itt jegyzem meg, hogy aki az első részt nem látta, az ne is olvasson tovább.

Akkor lássuk, hogy mennyivel lettünk okosabbak, illetve, hogy a felcsigázó előzetes beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket.

The Collection (2012)

Rendezte: Marcus Dunstan

A kezdés meglehetősen gyorsan belecsap a lecsóba és egy elég sok áldozatot követő mészárlásnak lehetünk a tanú. Én már a The Collectort is irracionálisnak tartottam a csapda elkészítése és a ráfordított maximális idő függvényét tekintve. Vagyis elképzelhetetlen volt számomra, hogy valaki ilyen gyors és precíz legyen. Na ezt itt sikerült a sokszorosára fokozni.

Hiszen egy ilyen szerkezet kiépítése a helyszínként szolgáló diszkóban több hetes meló, figyelembe véve, hogy rengeteg járatot kellet fúrni az épületbe. Az meg már szinte mellékes, hogy a ránézésre 10 méter széles cséphadarót hogy a picsába csempészte be, és hogy a tulajnak hogy a francba nem tűnt fel?! Mert ez nem lehetett "illegal party" se. Jó, szemet hunynék felette, ha legalább sikerült volna kihozni ebből a maximumot. Azonban olyan pocsék vágásokkal van tarkítva az egész film, hogy még a gore-ra éhes közönséget is képtelen kielégíteni.

De lépjünk tovább, mert ez még csak a kezdet! Ugyanis visszahozzák az előző felvonás főszereplőjét Arkint (akit ugyanaz a Josh Stewart alakít), ami valahol logikus is lenne, hiszen gyilkosunk rituáléja ismétlődik a piros dobozzal. Emlékezzünk, hogy anno ugyanez az elem már akkor is jelen volt. Csakhogy a derék maszkosunk most hibát vét és hagyja megszökni Arkint, cserébe sikeresen magával vitte a film női főszereplőjét, Elenát (Emma Fitzpatrick - Lopott idő, A közösségi háló). Valahogy nekem mégse tetszett, túl könnyen beletörődött. Hiszen egy gyűjtő a kollekciójának egyik darabjától se szeret megválni. Ez lenne a lényeg, nem?

A 2012-es toplistámnál írtam, hogy bár megnéztem A jelenést, időhiány miatt nem tudtam róla írni. Pedig már csak  a bloghoz köthető múltja miatt is "muszáj" kifejtenem róla a véleményemet.

Még a nyáron "megjósoltam", hogy el fogják hozzánk hozni a téma és a Warner Brothers lógó miatt. Mi több, nekem még az előzetes is tetszett, szóval egy picit vágytam is rá.

Aztán hüledeztünk egy jót, hogy hazájában mekkorát bukott. Nem csak anyagilag, de kritikailag is. Vagyis mindenki szerint egy nagy szar. Ekkor már reménykedtem, hogy "ezt ugye nem akarják elhozni?". Bár mozikba mégse jutott el, azért DVD-n csak kihozták mindenki nagy örömére... Megjegyzem, hogy ugyanaz a forgalmazó, aki a Ház az erdő mélyént is elhozta, csak ez valamiért igényesebb kiadás lett (vagyis van rajta 5.1-es magyar hang és extra tartalom). Igaz, drágább is. Magyarul vedd a szépen kivitelezett szart több pénzért, mint a lebutított jó filmet olcsón...

Na de térjünk inkább arra, hogy miért is nézhetetlen. Mert gondolom nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy az.

A jelenés - The Apparition (2012)

Rendezte: Todd Lincoln

A film eleje meglepően jól indul: egy "megtörtént" kísérlet archív felvételeit látjuk, amelyben egy csapat paranormális jelenséget kutató megidézi nem rég elhunyt kollégájuk szellemét - sikerrel. Aztán jön még egy felvétel, ami már a jelenben játszódik. Ugyanazt a kísérletet végzi el néhány fiatal egyetemista, csak persze sokkal jobb és modernebb felszerelésekkel dokumentálva. Itt történik egy tragédia, melynek keretében egyiküket elnyeli a fal (!). Ezt követően ismét egy harmadik jelenetet kapunk, ám ezúttal végre ebben is maradunk,. Sajnos.

Ugyanis kit érdekel egy fiatal pár sorsa, akik kaktusz vásárlás után apró furcsaságokra lesznek figyelmesek a házukban? Ja bocs, erre már egy egész franchise épült... Itt is nagyjából ugyanaz a felállás: a csajszi pánikba esik (jogosan, teszem hozzá), míg a faszfej pasija mindent elintéz egy kézlegyintéssel. Még a szétforgácsolt ruhaakasztókat is! Ráadásul kiderül erről a kis köcsögről, hogy valójában nem retardált, hanem egyszerűen csak csak... nem is tudom, hogy mi. Suttyó? Mert nagyon is tisztában van azzal, hogy mi az igazság, sőt...

Az évet eredetileg egy szokásos "adag trágyával" akartam kezdeni. Azonban a kipécézett Mandrake-ből csak annyi maradt meg, hogy egy fa a gyilkos és az egész übergagyi. A többit pedig átpakolom egy 2012-es csomagba. Szóval marad ez, amiről muszáj írnom, mert egyesekből még kiváltaná a "meg kell néznem" érzést. Ezt pedig gyökerestől kell kitépni.

The Bunny Game (2010)

Rendezte: Adam Rechmeier

Adott egy szőke prostituált, akinek nincs otthona, mert minden megkeresett pénzét drogokra és néha kajára költi. Így egy hátizsákkal járja a várost és keres kuncsaftokat. Igen, a társadalom legaljai veszik igénybe szolgáltatásait, alacsony tarifákkal.

Magyarul egy lecsúszott kurva.

A drogfüggősége odáig vezet, hogy beájul munka közben és ki is rabolják. De nem adja fel, folytatja tovább, mert ugye mást nem tehet. (Ja de, rendes munka, lakásbérlés, elvonó stb.) Ekkor beszáll egy kamionoshoz és ott is marad. Mert kiderül róla, hogy egy beteg állat, aki szeret nőket (prostikat?) kínozni. Nem megmondtam, hogy kerüljétek a kamionosokat?!

A fickó inkább pszichológiai terrort alkalmaz, mintsem testit. Vagyis ez nem kifejezetten egy torture porn, vagy legalábbis nem a szó szoros értelmében. Leborotválja, kipeckeli a száját, lemezteleníti, egy kicsit megveri, csak a szokásos. Mindezt filmre veszi és közben nagyon "okosakat" (vagyis totál elvont faszságokat) mond. Aztán a film közepén hirtelen megjelenik egy másik fickó, egy másik helyen, aki szintén épp egy nőt kínoz. Semmi felvezetés, vagy koherens kapcsolat, egyszerűen csak megjelenik a képernyőn. Agyfasz.

Ketyeg az óra és hamarosan köszönthetjük az újévet. Én pedig meg fogom írni a már hagyományos mondható top-listámat az idei év legjobbjairól. Ehhez pedig minél több filmen kell átrágnom magam - sajnos az utóbbi időben feleslegesen. A mostani négyesfogatból se kerül majd egy se a legjobbak közé, de lesz köztük azért nézhető darab is. Nosza!

1. House at the End of the Street

Rendezte: Mark Tonderai

Nagyon úgy tűnik, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben mégse mutatják be a hazai mozikban (azért egy direkt DVD-t el tudok neki képzelni), addig is maradnak más alternatívák a megtekintéséhez. Igazából nem nagy veszteség, mert ha nagyon szigorúan nézzük, akkor nem több egy kliséhalmaznál.

A történetet már félve merem leírni: anyuka és lánya új házba költözik. A mellettük lévőben egy szörnyű gyilkosság történt. A lány egy lázadó tini, akit anyuka rövid pórázon tart, még a széltől is óvja. Azért sikeresen megismerkedik a már említett sötét múltú ház egyetlen lakójával, Ryannal, a fiatal, visszahúzódó sráccal. Aki mellesleg az eltűntnek vélt húgát tartja a pincébe zárva, szemmel láthatóan joggal.

Ha túl tesszük magunkat a lassan csordogáló történeten, a rengeteg ismerős paneleken (könyörgöm a húgica kiköpött Samara!), akkor egy zseniális manipulációnak lehetünk a tanúi. Ugyanis valami elképesztő módon képes a szereplőkkel játszani, pontosabban azoknak a megítélésével. Mire a játékidő végére érünk, merőben más lesz a megítélésünk egyes, ha nem az összes szereplővel kapcsolatban.

Olvasói ajánlásra néztem meg, ami bevallom kapóra jött, mivel az idei szezonra nem volt több ötletem. Meg amúgy is szemeztem már vele egy ideje. Hogy érdemes volt megnézni? Hááááát...

Dermesztő szél - Wind Chill (2007)

Rendezte: Gregory Jacobs

Ha a történetet lecsupaszítjuk, akkor egy borzasztóan egyszerű valamit kapunk. Azért megpróbálom érdekesen leírni. Szóval két fiatal igyekszik haza karácsony alkalmával a suliból egyikük ütött-kopott verdájával. Ahogy azt kell, letérnek a sztrádáról, majd balesetet is szenvednek. Ugyan túlélik, de nagyon-nagyon fáznak. A horror faktort meg a néha felbukkanó szellemek és a környék tragikus múltja (?) adja. Nagyjából ennyi. Hmm... nem lett izgalmasabb.

Ehhez hasonló koncepciójú filmet forgattak pár évvel később (ez volt a Frozen), ami jobban megragadta a lényeget, vagyis a kilátástalan küzdelmet a fagyás ellen. Ez jelen esetben nem igazán működik. Ennek az okát a két főszereplőben kell keresni, ugyanis egyáltalán nem szimpatikusak. Rokonszenv nélkül pedig nem érdekel a sorsuk. Felőlem megdögölhetnek. Mégis kit érdekelnek? Hiszen a csaj egy beképzelt és bunkó picsa, míg a srác egy szimpla lúzer, akit csak egy hajszál választ el attól, hogy ballonkabátos szatírrá váljon.

Szokatlan dolog Mikulás napjára horrort vinni a mozikba, de kit érdekel? Örüljünk annak, hogy egyáltalán van. Mielőtt neki kezdenénk, hamut szórok a fejemre, amiért nyáron úgy kalkuláltam, hogy az alábbi filmet nem fogják nálunk bemutatni. Erre tessék. Több ilyen meglepetés is érhetne. Ráadásul még egy béna magyar címet sem fabrikáltak neki, pedig a forgalmazó ugyanaz a Big Bang Média, akik a Red Lights-ból kreáltak A gyilkos médiumot... Na de megérte ennyire lelkesülni? Mindjárt kiderül.

Sinister (2012)

Rendezte: Scott Derrickson

Adott egy család, akik új házba költöznek, majd apuci elkezd dolgokat látni. Nagyon kreatív! Na jó, igyekszek nem annyira kőszívű lenni. Mert annyi újítás van, hogy a családfő egy kriminalisztikával foglalkozó író (vagy mi ennek a pontos neve?) aki deklaráltan egy olyan helyre viszi a famíliát, aminek a kertjében négy embert akasztottak fel egyszerre. Persze erről a többiek nem tudnak. Széééép. Mintaszülő az ilyen bazzmeg.

Aztán "hősünk" rögtön talál a padláson egy doboz 8mm-es filmszalagot, hozzá lejátszóval. Amin, mint kiderül, rituális halálesetek láthatóak, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak egymással. Az egyébként egy percre sem gondolkodtatja el, hogy hogy a francban lehet ott ez a bizonyítéknak minősülő csomag... Igazából ez a fickó a tökéletes "anti-apa": mindent és mindenkit leszar maga körül. Egyedül saját maga és a könyve, majd az ebből fakadó siker izgatja.

Ismét itt van a szokásos név nélküli rovatunk, amiben a világ minden tájáról és korából lapátoltam össze nektek a rossz filmeket. Lehet gyönyörködni.

1. Kórház a pokolban - Sublime (2007)

Rendezte: Tony Krantz

Ez is az a fajta film, ami többnek gondolja magát egy horrornál. Azt hiszi magáról, hogy művészi, meg hogy egyedi. Egyik sem. Cserébe viszont borzasztóan unalmas és vontatott.

Főhősünk egy mezei végbéltükrözésre fekszik be, helyette egy olyan műtétet végeznek el rajta, ami meggátolja a tenyerén való izzadást. Természetesen kiakad, de kissé túlságosan is: úgy viselkedik, mintha minimum kasztrálást hajtottak volna végre rajta. Mindegy, a baj nem jár egyedül, és mint kiderül, műhibát vétettek, minek következtében állapota egyre rosszabbá válik. Mindeközben a családja is egyfolytában meglepi valami bosszantó dologgal. Ja és valamiért folyton folyvást visszaemlékezik a legutóbbi születésnapjának minden egyes elemére.

Ez utóbbi elem borzasztóan fárasztó. Miért nem lehetett lineárisan egybevágni? Semmi pluszt nem ad a filmélményhez, sőt, csak elvesz. Ráadásul közel egy órát kell várnunk ahhoz, hogy bármiféle horrorisztikus dolog történjen. Itt gyorsan teszem hozzá, hogy a játékidő két óra, amit valami eszméletlenül fájdalmas végig szenvedni. Ha nem írják különböző fórumokon, hogy a "végén lévő csavar miatt megéri", akkor már húsz perc után feladtam volna. Egyébként nem éri meg, rutinos horrorfilmesnek ez semmi, teljesen kiszámítható.

Bár a végével kapcsolatban hozzá kell tennem, hogy akár morális kérdéseket is felvetethetne, de ahhoz nem elég bátor. Sőt, a film meg is könnyíti a szerencsétlen néző dolgát, hogy ne kelljen ezen gondolkoznia. Méghozzá meglehetősen gusztustalan módon. Ha bevállalósabb és képes a kérdés körül állást foglalni, akkor jobban tudnám értékelni. Így viszont úgy rossz, ahogy van.

Pénteken fog a nagyközönség előtt debütálni Steven Spielberg új életrajzi- és történelmi drámája, a Lincoln. Amit máris nagy Oscar-tarolónak tartanak, nem véletlenül. Ebben a műben biztos nem fog fény derülni az elnök úr azon titkára, hogy a hivatalos teendői mellett vígan vadászott élőholtakra. Pedig ezt két idei film is bizonyítja!

Abraham Lincoln, a vámpírvadász - Abraham Lincoln: Vampire Hunter (2012)

Rendezte: Timur Bekmambetov

Sokakkal ellentétben én vevő vagyok az ilyen elborult ötletekre és "történelem hamisításokra". Szóval, amikor először hallottam a projektről, rögtön felkaptam rá a fejemet. Valami agyatlan kis hentelős baromságot vizionáltam magam előtt, tekintve, hogy a sztori kicsit sem vehető komolyan. Mármint, hogy Amerika leghíresebb (?) elnökre titokban vámpírokra vadászott.

Azonban a film túlságosan is komolyan vette magát. Vagyis végig arra apellál, hogy a néző moziból kifelé jövet elgondolkodjon azon, hogy "és ha ez lehetséges?". Próbált végig a realitás talaján maradni, és a különböző történelmi események hátterét úgy megmagyarázni, hogy annak köze lehetett a vámpírokhoz. Még ezzel se lenne nagy baj, csak akkor az életrajzi részeknek jobban igazodniuk kellett volna az általunk ismert valósághoz. Egy történésznek kész kínszenvedés ezt végig néznie. Mert például mi az hogy csak egy gyereke volt? Meg egy szerelme? Meg, hogy egykori szatócs főnökét megteszi elnöki tanácsadónak? Ne mááááár. Manapság nem kell könyvtárba mennie az embernek, hogy ilyesmiknek utánanézzen, ott van a Wikipédia.

Gőzerővel darálom az idei termést, amibe óhatatlanul is becsúszik 1-2 silányabb darab. Jelen felsorolásból akadnak nézhetőbbek is, de az már biztos, hogy egyik se lesz benne az év végi TOP 10-ben. Meglátjátok, hogy miért.

1. Vérfarkas: A szörny köztünk van - Werewolf: The Beast Among Us

Rendezte: Louis Morneau

Az előzményeket gondolom mindenki ismeri. Az Universal stúdió leforgatta a Farkasembert, ami megérdemelten lett bukás, tekintve, hogy semmi újat nem tudott felmutatni. Azonban valamiért nem adták fel és készítettek egy reboot-ot, ezúttal direkt DVD-re. Csak a korelhelyezés egyezik, minden másban teljesen más. A végeredmény azonban így is siralmas.

Adott egy nagyobb falu (vagy kisebb város?), ahol egy farkasember zaklatja a jónépet. Ami pozitívum, hogy ezt mindenki elfogadja, senki se kezeli úgy a történteket, hogy "már pedig ilyen nincs". Az viszont abszurd, hogy még a hivatalos rémvadászok is kiröhögik azt a feltételezést, hogy vannak vérfarkasok, akik akármikor átalakulhatnak, nem csak teliholdkor. MERT AZ KÉPTELENSÉG BAZZMEG! Ez olyan, mintha valaki nem hinne az alkoholmentes sörben, vagy nem is tudom mihez hasonlítani.

Már lassan heti szinten számolunk be egy-egy közelgő found footage filmről. Azonban ezeknek a folytatásairól már kevésbé. Egyszerűen azért, mert ilyenek ritkán fordulnak elő, és nem véletlen. Mert ezeknek az alkotásoknak abban rejlik az ereje, hogy el akarják hitetni a nézővel a felvételek valóságtartalmát. Ugyan manapság tényleg retardáltnak kell ennek a benyeléséhez, de az embernek szüksége van az illúzióra. Vagy legalábbis kell lennie valamiféle oknak arra, hogy miért készül annyi belőlük. Persze túl azon, hogy baromi kevés pénzből lehet sokat szakítani.

Egy esetleges folytatással azonban sikerül a "varázslatot" végképp tönkre tenni. Vannak persze kivételek, a legismertebb egyértelműen az Ideglelés 2 esete. Ami egy "rendes" film lett, ráadásul sikerült megtartani az elsőnek az "erejét" is. (A Karantén 2 meg lényegében egy mezei zombifilm lett, bár még így is eredetibb, mint az elődje.)

Az viszont még ritkább, hogy megtartsák a kézikamerás jelleget. A [REC] 2 felemás megítélést kapott (én ugyan imádtam), és talán nem véletlen a harmadik rész szakítása a hagyományokkal (olyan is lett). Azonban a legismertebb zászlóshajója a műfajnak egyértelműen a Paranormal Activity széria. Azt ne kérdezzétek, hogy miért képesek a nézők negyedszerre is beülni rá. Főleg úgy, hogy már a harmadik is egy előzménynek az előzménye volt. A stúdiónak persze megéri, hiszen rengeteget kaszálnak. Vagyis ez a brand lett a kivétel, hiszen végig (anyagilag) sikeresen megtartották a found footage jelleget.

Miire fel ez a hosszúra nyújtott bevezető? Mert most egy olyan műről lesz kritika, amelyik egyértelműen a Paranormal Activity babérjai akar törni. Nem fog menni, ennek okait maga a produktum fogja megmutatni. Ez pedig (már biztosan tudjátok) nem más, mint a: