Nagyon úgy tűnik, hogy az idei év nem az eredeti ötletektől lesz emlékezetes, már ami a horrorfilmeket illeti. Feldolgozások és folytatások tömkelege. Utóbbiról lássunk két elrettentő példát.

The Last Exorcism Part II. (2013)

Rendezte: Ed Gass-Donnelly

Már maga az ötlet, a cím sugallja, hogy ennek a filmnek egyszerűen nincs joga létezni. Az első rész attól volt újító, hogy kézikamerával vettek fel egy ördögűzést. Na meg attól, hogy a rítust végző pap kvázi "csaló" volt. Akárhogy is, akadtak benne épkézláb ötletek.

A folytatás megtartotta "rendes" film formátumát és ezzel voltaképpen sikerült tető alá hozni egy sokadik mezei ördögűzős horrort, ami bravúr, figyelembe véve, hogy ennek van előzménye. Ha már itt tartunk: annak a záró képsorai egy apokaliptikus vég előjeleit mutatták, ettől is volt olyan hátborzongató. Erre bazdmeg kitalálják, hogy az nem is úgy volt, elégett mindenki és a főszereplő áldozati bárány túlélte. Ehh...

Akit természetszerűleg kínozni fognak a múlt árnyai, sötét előjeleket kap és persze Ő maga a kulcs a Sátán segglyukához. A narratíva végig arra lett felépítve, hogy a végén láthassunk majd egy újabb szertartást - hűha!

A legnagyobb baj, hogy az odáig vezető út mindenféle bedobott hatásvadász elem ellenére baromi unalmas. Ráadásul steril. Képtelen drámai lenni, pedig nagyon az akar lenni. Látszólag a központi karakterre épít mindent, de igazából lófasznyi teret sem kap szerencsétlen. Amint lehetősége adódik komplexebb érzelmi vívódásokra, a film rögtön tesz róla, hogy ez megszűnjön, már-már komikus módon. Magyarul kinyírnak mindenkit körülötte.

Úgy érzem ideje, hogy már róluk is tisztességesen megemlékezzek. Amúgy is hiányoltátok már a "nagyobb projektjeimet". Tessék.

Figyelem! Mivel folytatásokról, egymásra épülésekről beszélhetünk, így óhatatlanul is spoilerezni fogok. Másrészről viszont az ilyen kaliberű művekről nem igazán beszélhetünk nagy fordulatokról...

Háttérzenének a magyar psychobilly-t játszó Yellow Spots egy korai slágerét ajánlanám.

1. A texasi láncfűrészes mészárlás  - The Texas Chain Saw Massacre (1974)

Rendezte: Tobe Hooper

Az igazi klasszikus, ami örökre beírta magát a horror képzeletbeli történelemkönyvébe. A történet annyira jól ismert, hogy azt csak nagy vonalakban ismertetném. Mert már úgyis látta mindenki. Ugye?! (Tessék sürgősen pótolni, kukoricán térdepelve természetesen.)

Egy öt fős baráti társaság elmegy egyikük rokonának az üresen álló házába, hogy bulizzanak egy jót. A helyszín Texas és durván nagy a forróság. Útközben felvesznek egy stoppost, akiről kiderül, hogy kissé beteg. Ki is dobják. Megérkezvén a házhoz, feltűnik egy másik, szintén elhagyatottnak tűnő épület. Csak hogy az rohadtul nem az. Hanem egy belterjes kannibál család lakja. A többi ismert, a srácok szép sorjában elhunynak.

Könyvet lehetne írni a filmről és annak készülésének körülményeiről. Baromi minimális költségvetésből dolgoztak, ami csak néhol tűnhet fel. Az is közismert, hogy a történet hátterét Ed Gein élete adta. Ő volt az inspiráció ahhoz, hogy létrejöhessen egy olyan háztartás, ami hullákból és csontokból szépítgette magát. Ezzel kapcsolatban kitűnő munkát végeztek, a rothadás szaga még ennyi év után is érződik a képernyőn keresztül. Érdemes odafigyelni minden apró részletre: csirke kalitkában? Beteg.

A Gyilkos vágyak után az ADS Service ismételten lehetőséget biztosított számomra, hogy jóval a premier előtt nézhessem meg egy filmjüket (köszi). Ezúttal kivették a zavaró lógójukat a kép közepéről, ellenben nem kaptam semmiféle magyar vonatkozást. Szerencsére ez nem okozott túl nagy gondot, ugyanis ez a film annyira egyszerű, hogy akár szavak nélkül is meg lehet érteni.

A kritika ezúttal kissé spoileres lesz, de más különben nem tudnék róla érdemlegeset írni.

A kolónia  - The Colony (2013)

Rendezte: Jeff Renfroe

A nem túl távoli poszt-apokaliptikus jövőben járunk. A civilizációk nem háborúkban, vagy űrlény invázióban tűntek el, hanem mert el kezdett esni a hó és soha nem állt el... Igen, beköszöntött egy új jégkorszak. Akár a Holnapután 2-nek is hívhatnánk, leszámítva annak pozitív kicsengését. 

A túlélők kis kolóniákban élik túl a mindennapokat. Meglepő módon a megmaradt emberiség nem esik egymás torkának. Így amikor az egyik telep segélyhívást ad le, akkor egy másik miniexpedíciót indít, hogy utána nézzen. Igen, ennek a közösségnek az életét láthatjuk. Azért ne essünk túlzásba humanizmus terén, ugyanis rögtön a kezdéskor rögtön lelövik azt, aki csúnyán köhög. Mert ugye nincsenek gyógyszerek és senki sem szeret kockáztatni. Hideg racionalizmus, amit ki nem találtok, de az egyikük agyára fog menni...

A horror sajnos nem e feszült környezetből adódik, hanem kannibállá vált vademberekből. Akik vélhetően visszafejlődtek az evolúcióban, mert beszéd helyett csak üvöltenek. Másrészről viszont megtanulhattak teleportálni, mert ez az egyetlen magyarázat a gyorsaságukra. Konkrétan hőseink hiába robbantják maguk mögött a kijáratot, meg egy egész hidat, ennek ellenére is csak pár órát tudnak lefaragni. Őrület.

A hétvégi meleget ellensúlyozzuk egy fagyos filmmel. Bár inkább sétáljatok céltalanul az utcán, mintsem hogy ezt végig nézzétek (és akkor még a homokzsákolás még fel sem merült alternatívaként).

The Frozen (2012)

Rendezte: Andrew Hyatt

A nő terhes, de nem mondja el barátjának. Így mennek el télen a vadregényes erdőbe kempingezni. Aztán a motorosszánnal felborulnak, és sehogy se találnak vissza a kocsijukhoz, pedig még nyomokat is hagytak...

Ez egy dráma. Vagy legalábbis annak akar mutatkozni, csak ahhoz nem elég falsúlyos. Egyszerűen nem tud mit kezdeni a két főszereplővel, holott mást jóformán nem is látunk. Pedig maga az alapanyag olyan szempontból nem rossz, hogy abszolút emberi.

Ugyanis hőseink először kempingeznek életükben és ez látszik is. Az elektromos hószánt is először használják, nem csoda, hogy rögtön tönkre is teszik. Az mondjuk már kissé túlzás, hogy a pasi direkt egy elhagyatott helyre viszi kedvesét mindenféle gyakorlat nélkül. Hülyeség persze, de szerintem mindenki követett már el ehhez hasonló hibát az életében. Ebből lesznek a legjobb kocsmai sztorik ugyebár.

Emlékeztek még a Halloween Night Festre? Én anno többek között azért is hagytam ki, mert végül pont azt a három filmet nem tudták levetíteni, melyekre kifejezetten kíváncsi voltam. A forgalmazó ADS Service azonban nem volt rest kiadni őket szép sorban DVD-n, mondhatni teljesen titokban. Ezek közül kettőt be is mutatok, mivel a harmadik, a Menekülés műfajából adódóan nem az oldalra való.

A rend - The Cloth (2013)

Rendezte: Justin Price

"Danny Trejo és Eric Roberts papot alakít egy ördögűzős akció-horrorban?! Látnom kell baszki!" - Ezzel a felkiáltással vártam rá, hiszen ez a felállás egy olyan erős B-filmet is takarhatott volna, amire a Machete óta várunk. Sajnos várnunk kell továbbra is a Machete Kills-re, mert ez egy simán szar film.

Már akkor gyanút kellett volna fognom, hogy bajok lesznek, amikor még ki se írták a címet, de Trejo nem túl erős karakterét rögtön kinyírták. Mégis milyen film az, amelyik a legnagyobb húzóneve egy olyan B-listás színész, akinek csak 5 perc játékidőt voltak hajlandóak kifizetni?! Eric Roberts ugyan három jelenetet kapott, de az egyikben még arra is képtelen volt, hogy egy helyben megálljon, holott csak ennyi lett volna a feladata (agyilag biztos már az ebédnél járt). A másodikban flörtöl, a harmadikban meg csak simán leütik. Nagyszerű! Ennél még a Sharktopusban is jobban megerőltette magát!

Akkor lássuk magát a történetet, de abban sem lesz köszönet! Adott a "Rend", mely egy titkos katolikus akcióegység, kik ádáz harcot folytatnak a démonok által megszállt emberekkel szemben. Beavatnak egy újoncot, kinek egyébként semmi kedve hozzá, nincs is felszentelve, nem is annyira vallásos és csak azért vonják be, mert az apja anno ragaszkodott hozzá. Bár van valami démonmegállító szuperképessége, amire elvileg a végén fény derül, de addigra én már el-el kalandoztam és csak a stáblistát vártam

Visszatérve a kényszerszünetből rögtön két nézhetetlen filmet mutatok be, hogy lássátok mennyire szeretem a drága olvasókat (kac-kac).

Az eltűntek háza - Toolbox Murders (2004)

Rendezte: Tobe Hooper

Azt a tényt, hogy Hooper-nek a Texasi láncfűrészes mészárláson, a Poltergeisten és az Életerőn kívül nincs vállalható filmje, már nem egyszer sikerült alátámasztani a blogon, így most had ne linkeljek egyet se. Mert bőven elég, ha valaki megtekinti ezt a förmedvényt - vagy inkább ne.

Papíron ez bizony a (véleményem szerint) világ legelső slasherjének a feldolgozása. A The Toolbox Murders a mai napig nézhető, a maga módján kellemes, brutális, jóféle horror. Igazából semmi sem indokolta a hozzá nyúlást, de ugye a Rémálom az Elm utcában után már semmin sem lehet meglepődni. Viszont, ahelyett, hogy megpróbálnák ugyanazt eladni modern köntösben, helyette kapunk egy teljesen más filmet. Egy sokkal rosszabbat.

A történet középpontjában itt is egy lepukkant bérház van, melynek a lakóit egy eszelős állat trancsírozza fel különböző szerszámokkal. Aki ugyanúgy fekete símaszkot visel. A két film közös halmaza ezzel ki is merült. Ugyanis itt képesek voltak valamiféle természetfelettit belevinni, ami szorosan kapcsolódik az épület tervezésével.  Ennek jár utána - természetesen különösebb indok nélkül - egy szőke picsa, a főszereplőnk. (Ki gondolta volna, hogy később erre az alapfelállásra egy egész sorozatot húznak fel 666 Park Avenue címen?) Ugyan az ötlet akár jó is lehetett volna, de ahhoz nem volt elég bátor, hogy tovább lépjen egy mezei slashernél. Mert hiába a körítés, az maradt. Jobban mondva még annak a szintjét se éri el.

A film, amihez iszonyat mennyiségű poszter készült (mi ennek csak kb. felét mutattuk be), noha az előzetesét csak az első fesztiválos debütálása után lehetett megtekinteni. Érdemes volt várni Rob Zombie-nak egy olyan filmjére, ami se nem remake, se nem folytatás? Mindjárt kiderül!

The Lords of Salem (2012-2013)

Rendezte: Rob Zombie

Nehéz a történetről bármit is írni. Mert a színes-szagos, látványos és elborult körítés mellett ilyet igazából nem kapunk. Nincs másról szó, mint a salemi boszorkányok bosszújáról a jelenben. Ehhez ugyan van egy főszereplőnk -ki ki más lenne, mint az örök feleség Sheri Moon Zombie -, de ő is csak sodródik a történésekkel. Jóformán nincsenek saját döntései, csak egy sokat mutogatott báb.

Ez a "bábállapot" azonban jóformán mindenkire igaz, leszámítva a boszorkánykutató Francis karakterét. Ő képzi az ellensúlyt, amit ez a sötét, szentségtelennek beállított film képez. Az Apokalipszis eljövetelét vizionáló filmekbe mindig kell egy reményt keltő szál is, hogy azért mégse fogunk elkárhozni. A gond csak az, hogy ez jelen esetben borzasztóan erőtlen  és néhol nevetséges is. Mégis, ki a franc hiszi el, hogy a Google kidob egy online családfa-kutató programot? Amibe beírja az ember a nevet és több száz évre kiadja a felmenőinek a nevét? Ne már... De nem is ez a legnagyobb baj. Maga Francis is csak kíváncsiságból kutakodik, nem érezni a megszállottságot, félelmet vagy bármi komolyabb motivációt.

Ami horrorrá teszi a filmet, az leginkább a múltból bevágott boszorkánykodás jelenti. Ezek a rituálék egyszerre felkavaróak és idézik meg Shakespeare Macbethjét is. Sőt, próbál ijesztgetni is a fel-fel bukkanó szellemeikkel a jelenben. Azonban ezeket csak úgy random kapjuk, amikor már várjuk, hogy történjen valami. Így voltaképp nem mondhatjuk, hogy unalmas. Csak kissé elborult.

Rég írtam már "tisztességes" posztot, rég írtam már "retro cikket" és már régóta be akarom pótolni azt a hiányosságot, hogy nem írtam még Cronenberg legmeghatározóbb filmjéről. Na de most!

A légy - The Fly (1958 Kurt Neumann - 1986 David Cronenberg)

A '80-as évek nem csak a slasherekről és a szinti popról, hanem az '50-es évek sci-fi zsánerfilmjeinek az újraértelmezéseiről is szólt. Elég csak A masszára, vagy A dologra gondolni. Ez a folyamat azonban már 1978-ban elkezdődött a Testrablók támadásának feldolgozásakor. Ha végig nézzük eme remekműveket, akkor rögtön feltűnik, hogy anno a remake még nem szitokszó volt, és nem is azt jelentette, hogy egy régi filmet újraforgatunk, csak modernebb környezetbe helyezve. Nem, ekkor még radikálisabb változtatásokat eszközöltek, mindössze csak az alapkoncepciót hagyták meg.

Így van ez A légy esetében is. A történetet mindenki jól ismeri: egy megszállott tudós maga próbálja ki a teleportáló szerkezetét, csak sajnos szó szerint légy kerül a levesbe  és hősünk kissé átalakul. Mai szemmel nézve az eredeti változat eléggé bájosan hat, már pusztán azzal az értelmezéssel, hogy a két élőlény nem egyesül, hanem csak néhány testrészt "cserélnek egymással". Vagyis lesz egy emberfejű és karú rovarunk, illetve egy emberünk, légy fejjel és karral. Noha a készítők mentségére legyen mondva, hogy a végeredményt csak a legvégén láthatjuk, addig a főszereplőnk gondosan takargatja magát.

A tegnapi vásárlásra ösztönző posztom után jöjjön egy vásárlás elrettentő. Ezt a "gyöngyszemet" 400 forintért találtam egy áruházban. Utólag belegondolva magam sem tudom, hogy az olcsó ár mellett mi vett rá, hogy megvegyem. Talán csak akartam egy butácska, hentelős szörnyfilmet. Mert bár maga a borító egy az egyben a Dögnek a koppintása, azért ez a pofa eléggé "csábító". Aztán rá kellett jönnöm, hogy engem csúnyán átbasztak.

A szörnyeteg - The Blackout (2009)

Rendezte: Robert David Sanders

Most rendhagyó módon előbbre helyezem a hazai DVD borítóját és alulra a külföldi egyik alternatíváját, hogy lássátok az égbekiáltó különbséget. Gyorsan teszem hozzá, hogy ez a változat odaát is létezik, szóval nem a honi kiadó "turpisságáról" van szó.

A film ugyan karácsonykor játszódik, de mivel a történet szerint 30 fokos rekordhőség van éppen, így nem okoz nekem gondot, hogy nem a szezonális rovaton belül mutatom be. Mert semmi, de semmi ünnepi hangulata nincs. (Más milyen se.)

Tehát, elviselhetetlen forróság van és a nagyvárost még áramkimaradások is sújtják. Egy toronyház lakóit láthatjuk, kiknek a többsége egy partin lődörög. Aztán megjelenik egy mutáns szörny és szép sorban lemészárolja az embereket. Nagyjából ennyi. Igen, nem túl sok, de egy ilyen kaliberű filmtől semmi extrát nem vár az ember. Ráadásul 80 perces sincs, szóval azt hihetnénk, hogy jó pörgős agymenés. Nem, nem az.

Nem is tudom, hogy a felvezetés mennyi időt vett el, lehet, hogy csak 10 percet, de én rohadtul untam. Hovatovább lefekvés előtt álltam neki és bizony nagy küzdelem volt az ébren maradás. Tetézve a bajt, az egyik szereplőnek 2 perc sem kellett, hogy olyan szinten megvessem és megutáljam, amiből már a szememben nincs visszaút. De ő legalább kiváltott belőlem valami érzelmet, míg a többség olyan szinten feláldozható iktatós papír szintjén vannak jelen, hogy az már valahol rekord.

Az ADS Service-nek hála, lehetőségem nyílt online sajtóvetítésen részt venni, mivel a "rendesre" a munkaidőm miatt nem tudtam volna elmenni. Ennek viszont elég komoly hátulütője volt (túl azon, hogy itthon nem tudok mozivásznat keríteni): a film másolásvédelemmel volt ellátva. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a kép közepén egy elég nagy, átlátszó, mozgó ADS lógó volt látható. Mondanom se kell, hogy baromi zavaró így nézni bármit is. Azonban e nélkül sem lettem volna maradéktalanul megelégedve a látottakkal...

Gyilkos vágyak - Passion (2012-2013)

Rendezte: Brian De Palma

A rendezőt had ne mutassam be. Ő az a kategória akit illik ismerni. Akkor is láttad valamelyik filmjét, ha nem tudsz róla. Azért a rend kedvéért emlékezzünk meg néhány, a bloghoz illő alkotásáról: Carrie, Őrjöngés és a Káin ébredése. Külön ki kell emelni az erotikus thrillereit a Gyilkossághoz öltözvét és az Alibi testet, mivel jelen darabunk is az. Legalábbis papíron. Amúgy meg ez a 2010-es (!) Szerelmi bűnök feldolgozása...

A sztori tipikus a "nagyvállalatnál a gonosz, ám szexi főnökasszony vegzálja az alkalmazottait, különösképpen a helyettesét" mese. Ilyet már láttunk sokat, de tényleg. Még az sem számít túl nagy újdonságnak, hogy kettejüknek közös pasijuk van, amiről persze a gonosz vezérasszony (Christine) nem tud, de majd megtudja, mert így nem lenne elég konfliktus. Ehh...

Jönnek a szokásos körök: ötlet ellopás, csicskáztatás, megalázás (többször is), idegösszeomlás és persze a gyilkosság. Amint ez bekövetkezik, onnantól végre kapunk valami nyomozgatós, titkokat felfedős thriller-félét. Addig be kell érnünk egy sablonos, steril felvezetéssel. Feszültség nincs, holott ennél a műfajnál ez alapnak kellene lennie.