Amikor felálltam a moziszékből (keddi premier előtti vetítés, ugye), akkor az első gondolatom az volt a filmmel kapcsolatban, hogy erről kurva jó kritika lesz. Végre megszállt az ihlet! Mert tudom jól -bár senki se mondta ki-, hogy az utóbbi írásaim nem voltak túl izmosak (mármint magamhoz képest). Talán az a kényszer tehető felelőssé, hogy a toplista kedvéért minél több mindent megnézzek és még be is számoljak róla. Na de most! Mert gyerekek az Én, Frankenstein nem hogy ezer sebből vérzik, hanem egyenesen egy darab, véres húscafattal van dolgunk. 

Én, Frankenstein - I, Frankenstein (2014)

Rendezte: Stuart Beattie

Megértem, ha valaki előítélettel viseltet eme mű iránt, hiszen lássuk be, hogy nincsenek túl jó előjelek. Egyrészt 3D, az a kibaszott 3D, ami nagyon kevés filmnél képvisel tényleges értéket. Már kifejezetten fárasztó, hál' Istennek szép lassan kezd kikopni a divatból. Másrészt a műfaji besorolás: akció-horror. Ez pedig az Underworld és Resident Evil után valóságos szitokszó, senki se (az egyébként zseniális) Pengére asszociál már. Ennek a megfejelése az a reklámszöveg, hogy az "Underworld alkotóitól"... brrr... Sokadik indokként pedig az igazi húzónevek hiánya. Aaron Eckhart, hiába szerepelt már több közismert filmben is, nem hiszem, hogy a legtöbb ember a neve alapján felkapná a fejét. Jó, manapság már amúgy sincs sztárkultusz, de azért tessék csak megnézni a sikerfilmek stáblistáját!

További probléma, hogy a történetről az alapkoncepción kívül semmit se közöltek a nyilvánossággal - utólag belegondolva talán nem véletlenül. Ó, és a PG-13-as besorolásról meg ne feledkezzünk! Fel is merült bennem a kérdés, hogy a hazai korhatárbizottság mi a fenéért ragaszkodott a 16-os karikához? Annyiban talán jogos, hogy egy szerencsétlen 12 éves valószínűleg megállna a fejlődésben, ha végignézné. De sajnos meg fogják, mert ez az ő színvonaluk, az ő korosztályuk terméke. Szomorú.

Amikor anyagot gyűjtöttem a toplistához, természetes volt, hogy a 2010-es év győztesének a folytatását is megnézem. Azonban -mint azt a cím is elárulja- hatalmasat kellett csalódnom, így gondoltam, hogy egyrészt ez megér egy külön posztot, másrészt nem rondítom el az abszolút pozitív hatos fogatot. Most pedig kénytelen leszek beállni a sorba és szapulni a művet, pedig Isten a tanúm, szerettem volna szeretni.

Machete gyilkol - Machete Kills (2013)

Rendezte: Robert Rodriguez

Az első részt minden hibája ellenére imádtam, most nem ecsetelném, hogy miért, hiszen egyszer már bővebben kifejtettem. A folytatás iránti izgatottságomat pedig tovább fokozta a parádés szereposztás és az olyan belengetett finomságok, mint a cici-golyószóró vagy maga a tény, hogy Charlie Sheen fogja az amerikai elnököt alakítani. Valóságos megváltást vártam. Helyette mi jutott? Egy nagy kupac SZAR!

Amikor felröppentek az első (hazai) kritikák, hogy ez most mennyire mellé ment, egyszerűen nem akartam elhinni. Az se ingatott meg, hogy hazájában anyagilag csúfosan megbukott. Sajnos azonban most nincs árral szemben úszás purga módra, mert tényleg rossz lett.

A történet szerint Machetét átdobják Mexikóba, hogy megöljön egy helyi kartell-főnököt, aki rakétatámadással fenyegeti Amerikát. Az illető egy őrült, mármint nem elég, hogy tudathasadásos, de az egyik énje valóban őrült. Képes volt a szívére köttetni a rakéta indítóját, vagyis ha az megáll, akkor Wassinghton eltűnik a térképről. Bónuszként beindult egy időzítő is, vagyis a hatástalanítást 24 óra alatt kell elvégezni. Így Machete magával hurcolja és mindenféle bérgyilkos ellen menti meg az életét. Aztán a végén szembe találkozik egy James Bond-féle klasszikus főgonosszal, akit nem más, mint Mel Gibson alakít!

Ne tévesszen meg senkit a naptár, még a 2013-as évből jöjjön három folytatás! (Megjegyzés: a cikk egy kissé másnapos állapotban íródott.)

1. Insidious - A gonosz háza / Insidious: Chapter 2

Rendezte: James Wan

Anno kérdeztétek, hogy miért nem írtam róla, amikor még ment a mozikban. Ennek oka prózai: a forgalmazó (az Intercom) még mindig nem vesz tudomást a létezésünkről, így nem kapunk sajtóvetítésre meghívást. Az első rész pedig azért annyira nem tetszett, hogy fizessek a folytatásért, pláne, hogy a rendező másik idei projektjében, a Démonok közöttben személy szerint csalódnom kellett (amiért pedig még fizettem is).

Eleve merészség volt úgy "harcba küldeni" az alkotást, hogy az előzményt a mai napig nem adták ki még csak DVD-n se. A magyar cím meg nettó félrevezetés, kíváncsi vagyok, hogy hányan lepődtek meg, amikor beültek rá és bevillant az angol cím, rajta a baromi nagy kettessel. (Vagy képesek voltak kivágni azt a pár kockát? Akik látták moziban, nyilatkozzanak!)

Na de térjünk rá magára a filmre! Röviden: meglepő módon egész jól sikerült! Sokkal jobb lett elődjénél! Amiket anno felsoroltam hibákat, azokat jórészt kijavítottak. Először is nincs unalmas felvezetés, elejétől a végéig történnek a paranormális jelenségek. Na jó, azért ez is nehezen indul be, és egy ideig én is közömbös fejjel néztem, de a felétől már elkezdtem izgulni! Amúgy arról van szó, hogy a rémisztő furcsaságok ismét feltűntek és apucival sincs minden rendben... 

Nyakunkon az év vége, én pedig egy kis lemaradásban vagyok az idei termést illetően. Úgy hogy most kutyafuttában próbálom darálni az arra érdemeseket, elvégre mindenféle ócskasággal nem akarom fárasztani sem magamat, sem a nagyérdeműt. Sajnos ennek ellenére ebben az eresztésbe is bekerült egy borzadály, de a többi az egész fogyasztható.

1. A hívás - The Call 

Rendezte: Brad Anderson

Kezdjük a legismertebbel, ami anno még a magyar mozikba is bekerült és nem meglepő módon nem rengette meg a jegypénztárakat. Mert miért is tette volna, hiszen egy olyan thriller, amiben a főszereplő egy segélykérős diszpécser, az nem tartogathat magában túl nagy izgalmakat.

És valóban eltér egy kicsit a megszokott nyomozgatós filmektől, mert itt a cselekmény főszála ugyanabban az idősíkban mozog: egy elrabolt lány segélyhívása a csomagtartóból. Tetszett, ahogy próbáltak neki telefonon keresztül segíteni, hogy mikkel próbálkozzon, hogy hogyan tájékozódjon és adjon jeleket. Sajnos azonban pusztán maga a tény, hogy ez megtörténhetett már magában foglalja azt, hogy a világ leghülyébb pszichopatájával van dolgunk. Mert mégis miféle retardált nem kutatja át az áldozatát, mielőtt betuszkolja egy csomagtartóba? És ha annyira zavarja a zaj, amit csap, akkor miért nem kötözte meg és tömte be a száját? És még sorolhatnánk...

Technikailag sincs éppen toppon: minek ennyi közeli? Ráadásul ilyen rémesen kivitelezett? A rendező sose volt a kedvencem, mert se A gépész, se a Session 9 és se a Vanishing on 7th Street nem tudott meggyőzni. Jó, még így is ez a legjobb, legösszeszedettebb munkája, de valahogy olyan üres. Tipikusan egyszer nézős, annak ellenére, hogy nincs az a jól ismert "vajon ki a tettes?"-féle egyszer használatos faktor sem. Semmilyen faktora sincs, ez a baj.

Halle Berry anno megérdemelten kapta az Oscar-díjat a Szörnyek keringőjében nyújtott alakításáért, itt viszont nyomott egy laza rutint. Cserébe a frizurája borzalmas, aki kitalálta, azt kötelezném a viselésére is. Az meg külön baki, hogy az áldozatot alakító, már Oscar-díjra jelölt Abigail Breslin (Zombieland, Jelek, A család kicsi kincse) a film végén melltartóban flangál és izé... megmozgatta a fantáziámat, amivel remekül elterelték a figyelmemet minden másról. 

(Megjegyzés: a következő írás erősen náthás állapotban készült, így valószínűleg nem ez lesz életem legjobb munkája.)

Csak eljutottam odáig, hogy megnézzem azt a bizonyos filmet, aminek a screenerért maga a producer küldött el Brazíliából. Vajon megérte megtennie ennyi utat? Háááát....

Beyond the Grave / Porto dos Mortos (2010)

Rendezte: Davi de Oliveira Pinheiro

Sajnos Magyarországon kialakult egy olyan kényszerképzet, hogy ha valamit ingyen/ajándékba kapsz, akkor arról nem illik rosszat mondani. Persze nem is kell bunkózni, de én az őszínteséget mindig is többre tartottam a hazug mosolynál. A kritikáknál is gyakran előkerül a téma, hogy a "szemét zugfirkász" jobban értékelné az adott alkotást, ha nem ingyen, sajtóvetítésen nézte volna meg. Különben is, örüljön, hogy nem kellett érte fizetnie. Természetesen ez egy gyerekes hozzáállás, hiszen akkor nem is lenne értelme kritikákat írni. Mindenesetre nekem is most fájó csúnyákat írnom ezen alanyunkról, hiszen megtisztelő, hogy ilyen messziről küldték el hozzám. De akkor sem hazudhatok, még akkor se, ha a többség amúgy se nézné meg. Nem is éri meg, mert ez bánatomra nem sikerült túl jól.

A történet egy nem túl távoli poszt-apokaliptikus jövőben játszódik, melyben egy zombivírus kiirtotta az emberek többségét. Hősünk egy magányos pisztolyos, kardos hős, aki egy bizonyos személy után kutat, hogy végezzen vele. Útközben akadnak barátai és ellenségei is. Na meg zombik.

Karácsonyi horror? Slasher? Csöcsök? 1984-es? Angol? Ez csakis jó lehet! Nem sajnos, nagyon nem. Íme a bizonyíték, hogy attól, hogy még karácsonyi, nem folytatás és nem remake, attól még lehet ótvar szar. És most a bevezetőben még enyhe voltam, alant szabadjára engedem démonaimat.

Don't Open Till Christmas (1984)

Rendezte: Edmund Purdom

Sokszor volt már szó gyilkos Mikulásokról, de ezúttal fordult a kocka: London utcáin egy őrült egyesével levadássza a piros jelmezes embereket. Ezzel szerintem már fel is ütöttem az egyik leggyengébb pontját a műnek. Mert jól sejtitek, az áldozatok között többnyire semmilyen kapcsolat nincs. Ezek a Télapók csak úgy random megjelennek a filmben, csakis azért, hogy változatos körülmények között meghaljanak. Karakterileg is jóformán a részeges váltja a paráznát. Akad köztük elvileg "rendes" is, de honnan is tudhatnánk bármit is róluk?

El se tudjátok képzelni, hogy mennyire fárasztó így nézni egy filmet. Az elején még oké, mert kell felvezetésnek, de utána már nem a megismert szereplők közül kellene aprítani? Mégis miért kellene izgulnunk teljesen vadidegen emberekért? Ez ráadásul még egy ordas nagy logikai baki is, mert SENKI SE TÁJÉKOZTATJA A LAKOSSÁGOT, HOGY NE ÖLTÖZZENEK TÉLAPÓNAK, HA ÉLNI AKARNAK!!! Nem hiszitek el, de kb. kilenc Mikulást is elintéznek a történetben (jaj, lehet, hogy nem is létezik?) és ez csakis azért lehetséges, mert se a rendőrség, se a sajtó nem tulajdonít jelentőséget a kommunikációnak!

Lustaságomat orvosolandó, kaptunk egy vendégírást, egy "új hústól", Erebos nevű olvasónktól, amit ezúton is köszönünk neki!

Thanatomorphose (2012)

Rendezte: Éric Falardeau

A társadalom belülről rohad. Hallottuk már ezt sokszor,  egyfajta oxymoron jelenségre hívva fel a figyelmet, mivel  ami él az nem rohadhat, főleg nem belülről. Játszunk el a gondolattal, hogy mégis lehetséges. Megvan?! Akkor itt jön a Thanatomorphose!

Elég beteg dolgot láttunk már a vásznon és ezt mindig megpróbálják felülmúlni az alkotók, megpróbálnak kiugrani. Ez helyes, mivel nem feltétlen kell mindig minden klisét alkalmaznunk, alkothatunk újakat is! Ez vagy bejön, vagy nem. Azt kell mondjam, ebben az alkotásban, be is jött, meg nem is. Filmünk egy lányról szól, aki egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy rohad és egyre rohamosabb lesz ez a folyamat, miközben ő éli az egyre őrültebb életét. A probléma csak az, nem tudunk meg a filmből semmit.

Alapvetően túl sok benne és erőltetett az erotika kérdése, de ha már nem tudunk egy olyan filmbe többet belevinni, amit 28 azaz 28 ember készített, ez még logikus is lehet. De én akkor is azt mondom, lehetett volna ebbe vinni a maszturbáló félig elrohadt lány helyett egy kis oknyomozást, magyarázatkeresést beletuszkolni, mert őszintén, ha te észrevennéd, hogy rohadsz, nem az lenne az első, hogy rohamléptekkel keresed a miértjét és a gyógymódot? Első filmes film, látszik is rajta nagyon, benne van a merész kísérletezés, vannak benne elég szépen átvitt motívumok, mint pl. amikor a hölgy attól élvez el, hogy szétveri a barátja fejét egy kalapáccsal, akivel a nemi aktusuk sem olyan már mint volt, illetve a kishölgy meg is csalja. A probléma megint csak az, hogy egy darab magyarázatot nem kapunk arra, hogy miért is teszi mindezt.

Nem olyan rég sikeresen beégtem (ismét) azzal, hogy egy 2011-es filmet állítottam be újdonságnak. A trailer alapján nagyon fellelkesültem, de a kedves olvasók gyorsan lehűtöttek, hogy bármennyire is jól néz ki, ez egy szar. Emiatt el is ment tőle a kedvem, de most erőt vettem magamon és megnéztem. Elvégre én vagyok az örök árral szemben menő, nem? Most viszont sodródnom kell a tömeggel, ugyanis ez tényleg egy szar.

Cassadaga (2011)

Rendezte: Anthony DiBlasi

Pedig basszus, a kezdést két egymás után következő erős jelenettel oldották meg. Az egyikben egy lánynak öltözött, babázó kisfiút látunk, akit anyuka emiatt nagyon megszid. A fiú elkeseredésében lenyisszantja magának a fütyijét. Kemény. Ezt követi a süket festészetet tanító nő és kishúga kapcsolata. Ami rögtön úgy ér véget, hogy a kislányt halálra gázolják. Mondanom se kell, az alaphangulatot sikerült eltalálni.

Elsőre jó ötletnek tűnik az, hogy a főszereplő süket legyen. Másodjára azonban az alkotóknak szembesülniük kell olyan hátrányokkal, amiket nagyon ostobán elkendőznek. Rögtön megemlíteném a legordenárébbat. A gyászoló hölgy elmegy egy szeánszra, hogy beszélgethessen a húgi szellemével. Egy a bibi, hogy a hangja egy fonográfból jön, vagyis nem tud szájról olvasni! Ő MÉGIS HALLJA BAZZMEG, HALLJA A HANGJÁT!!! Úgy fél órával később a film kapcsol, hogy ez így gáz és kitalálják, hogy a csajszi a "fejében" hallotta a hangokat, de ez szintén baromság, meg ez már túl késői magyarázat. Ugyanis innentől kezdve lehetetlen komolyan venni a filmet. Ja és ez csak egy példa volt...

Ó, hogy mi is a történet? Az, hogy a kasztrált kisfiú időközben felnőtt és szép lányokból csinál marionett bábút. De úgy, hogy levágja a végtagjaikat és újrakapcsozza őket. Betegnek beteg, de ez csak egy ötlet. A brutalitás ki is merült ennyiben. Maradnak a béna ijesztgetések egy áldozat elkeseredett és agresszív kísértete által. Ezek viszont nem csak a kivitelezést tekintve bénák, hanem egyszerűen logikátlanok.

Múlt héten Halottak napja alkalmából stílusosan valami zombis filmről akartam írni, ezért előzetes ismeretek nélkül megnéztem ezt. Aztán kiderült, hogy sajnos ez nem zombis, de legalább jó szar. Így legalább annyi haszna legyen, hogy azért megemlékezek róla.

Underground - A mélybe rejtve (2011)

Rendezte: Rafael Eisenman

Legszívesebben csak annyit írnék, hogy ez a film rossz és kerüljétek. Természetesen ez azért kevés lenne, meg még a végén a fordított pszichológia elve mentén tömegével esnétek neki. Az istenekre, csak azt ne!

Egy csapat kartonból kivágott karakter egy balul sikerült tucc-tucc party után egy elhagyatott bunkerben találja magát. A bejáratot meg kívülről lezárták, így keresniük kell egy másik kiutat. Aztán döbbenten veszik tudomásul, hogy a hely egy elhagyott titkos katonai kísérleti telep, ahol vérszomjas "gyíkemberek" garázdálkodnak.

Iszonyatosan blőd és unalmas. Ezt a 83 percet 3 órának éltem meg. Komolyan mondom, inkább válogattam volna kölest. A szereplők mennek, mennek, majd egyenként elhurcolják őket, míg a többiek szájtátva végig nézik. A kommunikáció egymás között meg csak is kizárólag kiabálás útján történik. Iszonyatosan fárasztó.

Csak azért nem kap 1 pontot, mert van egy-két valóban véres jelenet, De tényleg ennyi az összes pozitívuma. Az operatőri munka meg túl sötét és túlságosan is kapkodó.

Többet tényleg felesleges erről írnom, higgyétek el, hogy egyszerűen nem éri meg megnézni!

Értékelés: 2/10

Folytassuk a tavalyi posztunkat két folytatással!

1. Halloween II. (1981)

Rendezte: Rick Rosenthal

Carpenter ezúttal "csak" iró, producer és zeneszerző volt a filmben, noha utóbbival nem volt nehéz dolga, hiszen a dalok voltaképpen ugyanazok maradtak, csak egy picit variáltak rajtuk. Ez persze így van jól. Az viszont nem kis merészséget jelentett, hogy a rendezést egy olyan emberre bízta, aki nem sok mindent tudott e téren felmutatni (azóta meg lelkes sorozat-rendező lett belőle, na jó neki köszönhetjük az egész pofásra sikeredett Feltámadás záróepizódot is).

Az eredmény viszont több, mint meggyőző. Az külön bravúr, hogy sok folytatással ellentétben itt tényleges folytatásról beszélhetünk, ami ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előd lezárult. Ilyenből manapság több kellene. Az se zavart senkit, hogy időközben 3 év telt el és szegény Jamie Lee Curtis már abszolút nem nézett ki 17 évesnek.... De ez nem is annyira baj, ugyanis ebben a  filmben Myers az abszolút főszereplő.

Az eredeti szériát tekintve, talán ebben gyilkol a legtöbbet, nagyjából egy tucatot. Mi pedig élvezhetjük a kreativitásának gyümölcsét. Ugyanis hiába tesz szert rögtön egy helyes kis konyhakésre, minden eszközt bevet, amit csak talál: injekciós tűt, kalapácsot, tűzforró vizet. Fel is merül a kérdés, hogy akkor mi a ráknak neki kés? Sőt, néhol a karaktertől kissé idegen módon már-már perverz eszközökhöz nyúl. Ilyen mondjuk a főnővér kivéreztetése. Itt dőlt el az is, hogy derék szociopatánk voltaképpen halhatatlan. Mást nem lehet arra mondani, akibe hatot beleeresztenek és vígan tovább áll.