Úgy érzem ideje, hogy már róluk is tisztességesen megemlékezzek. Amúgy is hiányoltátok már a "nagyobb projektjeimet". Tessék.

Figyelem! Mivel folytatásokról, egymásra épülésekről beszélhetünk, így óhatatlanul is spoilerezni fogok. Másrészről viszont az ilyen kaliberű művekről nem igazán beszélhetünk nagy fordulatokról...

Háttérzenének a magyar psychobilly-t játszó Yellow Spots egy korai slágerét ajánlanám.

1. A texasi láncfűrészes mészárlás  - The Texas Chain Saw Massacre (1974)

Rendezte: Tobe Hooper

Az igazi klasszikus, ami örökre beírta magát a horror képzeletbeli történelemkönyvébe. A történet annyira jól ismert, hogy azt csak nagy vonalakban ismertetném. Mert már úgyis látta mindenki. Ugye?! (Tessék sürgősen pótolni, kukoricán térdepelve természetesen.)

Egy öt fős baráti társaság elmegy egyikük rokonának az üresen álló házába, hogy bulizzanak egy jót. A helyszín Texas és durván nagy a forróság. Útközben felvesznek egy stoppost, akiről kiderül, hogy kissé beteg. Ki is dobják. Megérkezvén a házhoz, feltűnik egy másik, szintén elhagyatottnak tűnő épület. Csak hogy az rohadtul nem az. Hanem egy belterjes kannibál család lakja. A többi ismert, a srácok szép sorjában elhunynak.

Könyvet lehetne írni a filmről és annak készülésének körülményeiről. Baromi minimális költségvetésből dolgoztak, ami csak néhol tűnhet fel. Az is közismert, hogy a történet hátterét Ed Gein élete adta. Ő volt az inspiráció ahhoz, hogy létrejöhessen egy olyan háztartás, ami hullákból és csontokból szépítgette magát. Ezzel kapcsolatban kitűnő munkát végeztek, a rothadás szaga még ennyi év után is érződik a képernyőn keresztül. Érdemes odafigyelni minden apró részletre: csirke kalitkában? Beteg.

Lécrezgősen, de még a premier hetén sikerült írnom róla. Noha kérdéses, hogy van-e értelme győzködnöm bárkit is egy olyan filmről, amit a hétvégén még 800-an se néztek meg... Pedig messze nem olyan rossz!

Utórengés - Aftershock (2012 - 2013)

Rendezte: Nicolás López

Ez Eli Roth filmje, hiába más rendezte papíron. Mert az látszik, hogy nem csak a forgatókönyvbe segített bele. Mondhatni majdnem újraforgatta a Motelt, csak a vígjáték-rendező López elkomolytalankodta az egészet. Ami nem feltétlenül áll neki rosszul, csak épp egy sokkal jobb film is lehetett volna a végeredmény.

Mert van abban potenciál, hogy horrort csináljunk egy katasztrófahelyzetből. Amiben ráadásul nem direkt a katasztrófa pusztításában gyönyörködhet a publikum, hanem az azt követő káoszban. Amikor kiderül, hogy mennyit is ér az ember. Hogy mennyire igaz lehet az a mondás, hogy "ember embernek farkasa". Megjelennek a fosztogatók, a gátlástalan hullarablók és jóformán minden mocsok, ami csak feltörhet a mélyből.

A film próbálja ezt bemutatni, de nem mer, nem tud elég nagy ívű lenni. Eleve a helyszín -Chile- nem teszi befogadóképessé, hitelessé az ún. "nyugatiak" számára  a lényeget, vagyis az emberi állatias ösztöneinek a kibukását. Mert mit tudunk mi Dél-Amerikáról? Hogy ott egymást érik a a gazdasági válságok, hatalmas drog ültetvényekkel rendelkeznek és előfordul, hogy egy focimeccs is ki tud robbantani egy háborút. A lényeg, hogy nem megszokott látvány az, hogy az emberek arrafelé Molotov-koktélokat dobnak a rendőrökre, vagy hogy az utcai huligánoknak nem bicskájuk, hanem pisztolyuk van.

Hamut szórok a fejemre és bűnbocsánatot kérek, mert Balint_bacsi nevű törzsolvasónk már egy jó ideje elküldte eme írását én meg megfeledkeztem róla. Na de most!

Amúgy már régóta akartam róla írni én is. A leírtakkal egyet értek, de én talán eggyel kevesebbet adnék neki.

Cannibal Inferno - Massacre in Dinosaur Valley / Nudo e selvaggio (1985)

Rendezte: Michele Massimo Tarantini

Mivel ezúttal már negyedszer láthattok Balint_bacsis posztot, és saját blogom is volt, már azt hiszem, tudom, mik szoktak lenni a legnagyobb hibáim. Például, hogy kurva hosszúak az írásaim, amik sokszor a hosszú, és fölösleges felvezetések miatt lesznek olyan kéretlenül grandiózusak. Úgyhogy most próbálom rövidre fogni magam...ja, hogy már késő? Francba, legközelebb!

Na de tényleg nem hinném, hogy ezen a blogon szükséges bevezetőt tartanom a kannibálfilmekről. A legtöbben tudják, melyik volt az első, és mindenki tudja, melyik a leghíresebb. A korszakot is szerintem be tudjátok lőni, és a műfaj nagyobb rendezőit is ismeritek. Személy szerint én imádom ezeket a filmeket. Valahogy olyan felszabadító érzés egy olyan alkotást nézni, ahol csak szép tájak, belezések és csöcsök vannak...

Ezért is vetettem rá magam a Cannibal Infernora, amit régóta szerettem volna megnézni, mert még a viszonylag ismert kannibálfilmek közé tartozik... Lássuk!

Hamarosan a hazai boltok polcaira kerül a remake, éppen ezért ideje felidézni emlékeinkben a klasszikus eredeti verziót. Azt mondtam már, hogy az alapműveltség része? :)

Egyes boltokban még lehet kapni DVD-n, szerintem egész korrekt kiadást kapott.

Egy újabb "ez eddig miért nem jutott másnak az eszébe?" típusú horror. A kérdésre maga a film ad választ.

Under the Bed (2012)

Rendezte: Steven C. Miller

A rendező tavaly egy percet sem lazsált, hiszen a Silent Night remake és a The Aggression Scale mellett még erre a filmre is volt ideje. Ami hozza előbbiek színvonalát, ezzel örökre kitörölve a Scream of the Banshee borzalmas emlékét.

A sztori pofátlanul egyszerű, mégis valahol zseniális: két fiútestvér küzd az ágyuk alatt megbúvó szörny ellen. Persze azért ez korántsem ilyen egyszerű. A történet hátterét darabokban adagolva kapjuk meg, már-már idegesítő lassúsággal. Pedig csak arról van szó, hogy az idősebb fiú két éve el akarta égetni a titokzatos lényt, ami természetesen nem hogy nem jön össze, de még anyuci is odaveszett.

A srác megúszta a komolyabb felelősségre vonást és inkább száműzték egy távoli rokonhoz, aki megfelelő orvosokhoz járatta, úgy tűnik sikerrel. Csak ugye a valóságot nem lehet semmiféle terápiával kiölni az emberből. Így rögtön "visszaesik", amint megtudja, hogy bizony az öcsi is észleli a kaparászó hangokat és egyéb furcsaságokat. Természetszerűleg erről nem mert szólni a szülőknek, nem akart a bátyus sorsára jutni.

Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy már annyi olyan amerikai, illetve nyugat-európai horrorról volt szó a blogon, mely azt taglalja, hogy Kelet-Európában valamilyen veszély leselkedik az emberre, hogy miért pont kis hazánkat hagyták ki? Hiszen minden egyes szomszédunkról készült már turista riogató mű, tán nálunk kolbászból lenne a kerítés? Jelentem, ez nincs így, ugyanis az angolok már hét éve megmutatták, hogy "mi a helyzet" itthon. A kérdés már csak az: eddig erre miért nem hívta fel senki sem a figyelmemet?! Hiszen anno még a hazai mozikban is ment! Na de akkor!

Csapatleépítés - Severance (2006)

Rendezte: Christopher Smith

Egy csapat, nem túl lelkes brit irodista csapatépítésre jön kis hazánknak egy eldugott erdei nyaralójába. Mert miért is mennének a Balatonra, nem? Cégük fegyvergyártással foglalkozik, és erre annyira büszkék, hogy még a buszukra is ráfestik a lógójukat - természetesen ez lesz a vesztük. Rögtön adott a kérdés, hogy ha a busz az övék, akkor miért helyi sofőrt alkalmaznak és miért olyat, aki nem szpíkeli az englisht?

Végül eljutnak egy lerobbant kis vityilóba, majd elkezdik a lelkesítő programokat. A team tagjai szépen elkülöníthetőek, mindenki kapott egy, a karakterére jellemző attitűdöt. Sajnos mélységet azonban egyik sem. De mivel ez alapvetően egy horror-vígjáték, így ezt annyira nem kell felróni. Maradjunk annyiban, hogy nincs két egyforma, noha jóformán mind sablon-Office figura. Bár jobban belegondolva, talán ez még pozitívum is, elvégre nagyjából így képzeljük el őket.

Aztán ahogy annak lennie kell egy slasher esetében, szépen egyesével meghalnak. Mindez tart nagyjából a film közepéig, ahol aztán szembesülünk valamiféle agyzsibbasztó fordulattal és ráeszmélünk, hogy nem ennyi az annyi. Igazából nem is lenne ezzel nagy gond, csak sikerült még jobban felhígítani a film horror részét.

Amikor felröppent a hír, hogy a maga nemében zseniális Maniac-ot feldolgozzák Frodó úrfival a főszerepben, nem kicsit kiakadtam. Aztán jött egy biztató előzetes, és azon kaptam magam, hogy kifejezetten várom a megtekintését. A végeredményre azonban még én sem számítottam.

Maniac (2012)

Rendezte: Franck Khalfoun

Mindenki látott már olyat, hogy egy adott jelenetnél a gyilkos szemszögéből látjuk a történéseket. Ez a fajta a szubjektív kamerakezelés különösen nagy divat volt a '70-es évek gialloiban és a '80-as évek slasherjeiben. Azonban, hogy valaki egy egész filmet így forgasson le, ahhoz nagy bátorság kell. Rizikós vállalkozás, hiszen a found footage filmeket leszámítva nem találni hivatkozási alapot, nincsenek kapaszkodók. Így egy olyan történetet kell hozzá kreálni, ami indokolja ezt a nézetet. Keresve sem találhattak volna jobb alapanyagot.

Már az 1980-as darab is egészen egyedi volt azzal, hogy főszereplőnek a gyilkost tette meg, akiről ráadásul az első perctől fogva tudjuk, hogy mit művel. Ennél fogva jogos a kérdés, hogy nem azért remakeelték újra, mert erre a történetre rá lehetett húzni a sajátos nézetet? Igazából mindegy, mert végre ismét volt értelme egy régi klasszikust feltámasztani, nem csak egy újraforgatott hulladékot kapunk.

Visszatérve a kényszerszünetből rögtön két nézhetetlen filmet mutatok be, hogy lássátok mennyire szeretem a drága olvasókat (kac-kac).

Az eltűntek háza - Toolbox Murders (2004)

Rendezte: Tobe Hooper

Azt a tényt, hogy Hooper-nek a Texasi láncfűrészes mészárláson, a Poltergeisten és az Életerőn kívül nincs vállalható filmje, már nem egyszer sikerült alátámasztani a blogon, így most had ne linkeljek egyet se. Mert bőven elég, ha valaki megtekinti ezt a förmedvényt - vagy inkább ne.

Papíron ez bizony a (véleményem szerint) világ legelső slasherjének a feldolgozása. A The Toolbox Murders a mai napig nézhető, a maga módján kellemes, brutális, jóféle horror. Igazából semmi sem indokolta a hozzá nyúlást, de ugye a Rémálom az Elm utcában után már semmin sem lehet meglepődni. Viszont, ahelyett, hogy megpróbálnák ugyanazt eladni modern köntösben, helyette kapunk egy teljesen más filmet. Egy sokkal rosszabbat.

A történet középpontjában itt is egy lepukkant bérház van, melynek a lakóit egy eszelős állat trancsírozza fel különböző szerszámokkal. Aki ugyanúgy fekete símaszkot visel. A két film közös halmaza ezzel ki is merült. Ugyanis itt képesek voltak valamiféle természetfelettit belevinni, ami szorosan kapcsolódik az épület tervezésével.  Ennek jár utána - természetesen különösebb indok nélkül - egy szőke picsa, a főszereplőnk. (Ki gondolta volna, hogy később erre az alapfelállásra egy egész sorozatot húznak fel 666 Park Avenue címen?) Ugyan az ötlet akár jó is lehetett volna, de ahhoz nem volt elég bátor, hogy tovább lépjen egy mezei slashernél. Mert hiába a körítés, az maradt. Jobban mondva még annak a szintjét se éri el.

Elnézést kérek a mostani "aszályért". Nem is nagyon mentegetőznék, Inkább nézzétek meg az eredeti Piranhát -aminek a hazai DVD-jéről nem rég írtam-, illetve annak az 1995-ös bájosan gagyi feldolgozását. Csak, hogy mindenkinek megjöjjön a kedve a strandoláshoz:)

Ha van valaki, aki az utóbbi években maradandót alkotott a horrorpiacra – szigorúan mindennemű morális és erkölcsi értéktől mentesen – és nem szerb nemzetiségű, akkor minden rutinosabb olvasó egy személyre gondol: Lucifer Valentine-ra.

Egy ideig online is megtekinthető volt a rendező Vomit Gore Trilogy-jának talán legvitatottabb és legfelkavaróbb darabja, a ReGOREregitated Sacrifice, ami legtöbbünk szerint nem szólt semmi egyébről, mint hányásról, belekről, leszbikről, Sátánról és még egy kis hányásról. Bár a videó azóta már törlésre került, a poszt alatt továbbra sem csillapodtak a kedélyek. Vajon volt valami egészen konkrét célja is Valentine-nak? Vagy csak egy fanatikus elme örök ragyogásának lehetünk szemtanúi?

Többetek kérésére ennek próbáltam utánajárni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jó fél éve maga a blog is megkísérelte felvenni a kapcsolatot a rendezővel egy esetleges interjú reményében, azonban ennek a mai napig sem jutottunk a végére. Azonban elérkezettnek látom az időt arra, hogy megosszam veletek az eddig összegyűjtött információimat, melyeknek egy részét mi kérdeztük, míg másokat innen-onnan csippentettem össze. Én magam fordítottam mindent, elnézést, ha néhol kissé bonyolultabbra sikerült a megfogalmazás.

Ladies and gentlemen, a szó Lucifer Valentine-é!

FIGYELEM!!! FELKAVARÓ INTERJÚ, AMELY SÉRTHETI EGYES OLVASÓINK LELKI VILÁGÁT! SZIGORÚAN 18 ÉV FELETT ÉS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!!!