Dans ma peau / In my skin (2002)

Rendezte: Marina de Van

A film abszolút a rendezőnő saját elképzelései szerint alakulhatott, hiszen a fogatókönyvet is ő írta, továbbá a főszerepet is saját magának adta. Ez utóbbi azért meglepő, mert elég sokat pucérkodik benne (ne örüljünk annyira, elég csúnyácska), szóval exhibicionizmusban sem szenvedhet hiányt.

A történet pár mondatban összefoglalható: főhősnőnk egy partin csúnyán megsérül, amit ő eleinte nem vesz komolyan. Aztán rájön, hogy "tökre jó érzés" az, ha az ember saját magát vagdoshatja, tépheti le a bőrét, egyszóval öncsonkítást végez magával. No ne tessék olyan túlzásokra se gondolni, hogy levágja a lábait, ugyanakkor  olyan "emóst" se tessék vizionálni, aki körömcsipesszel csipkelődik. Valahogy a kettő közé kell belőni. Mindenesetre véresnek véres, ezt majd még bővebben kifejtem.

Szóval itt nem mást látunk, mint a függőség nagyon egyedi metaforáját. Nem kell ide egy sablonos drogos, vagy alkoholistával operáló dráma: ezeken a Dans ma peau jóval túlmutat. Ez maga a húsba vágó addikció: a nő egy idő után teljesen elveszti a kontrollját és másra sem képes gondolni, mint hogy minél hamarabb élvezhesse a gyönyört. Mert számára ez az. Attól függetlenül, hogy de Van-t nem igazán indítanám egy szépségkirálynő versenyen, meglepően jól és hitelesen játszik. Mondhatni saját magára írta meg a karaktert. Ennek is megvan a maga előnye.

Last house on the beach / Terror / La settima donna (1978)

Rendezte: Franco Prosperi

Az angol cím nyilvánvalóan Az utolsó ház balra c. film sikerének köszönhető, ami azért kár, mert történet szempontjából nem igazán vannak köszönő viszonyban. Amíg Wes Craven zsánerfilmje egy egyértelműen rape and revenge féle exploiton horror, addig ezt én inkább a nem túl közismert, explicit horror filmek közé raknám. E műfajnak a leghíresebb képviselője a hazánkban is beszerezhető Ház a park szélén c. remekmű.

Nincs totojázás a kezdésnél, rögtön egy bankrablás tanúi lehetünk, szigorúan csak a lábakat láthatjuk, ami egyrészt hatásos, másrészt ennek komoly funkciója is lesz a későbbiekben. A tettes három férfi, akiknek a kocsija beadja az unalmast, ezért kénytelenek egy közeli, félreeső kis háznál megállni. Ki nem találjátok, de a tengerpartnál helyezkedik el. A ház azonban nem üres, aminek részben örülnek, hiszen tele van fiatal, csinos diáklányokkal, akiket egy még jó bőrben lévő apáca tanít. Gazembereinknek pedig több se kell, úgy döntenek, hogy maradnak egy kicsit, és elszórakoznak a hölgyekkel. Ezzel az elején még gondok vannak, így egyikük kap egy csúnya bibit a combjába, ami persze el kezd fertőződni, a kórház meg kizárva.

Nem olyan rég többen is említették, hogy kíváncsiak lennének arra, hogy mik az én személyes kedvenceim, hát íme. Az összeállítás kissé nehéz volt, egy jó pár film ki is maradt. Így igyekeztem úgy összerakni, hogy melyeket nézem meg a mai napig a legszívesebben és leggyakrabban.

Azonban szeretném előre leszögezni, hogy ez lista NEM azt mutatja, hogy szerintem mely horror filmek a legjobbak, hanem hogy NEKEM mik a favoritjaim. Szóval számonkérést nem szeretnék kapni.

Igen, ezek nálam mind 10/10-es (na jó egy nem, de azt majd megmagyarázom).

Sorozatomban olyan filmeket mutatok be, amelyeket a rajongók nagyon vártak, ám a megjelenésük csalódásokat okoztak.

Return to Sleepaway Camp (2008)

Rendezte: Robert Hiltzik

Ugye emlékszünk még a pár hónapja nálunk is megjelent klasszikus slasher-trilógiára? Nos, a derék Robert miután megrendezte a zseniális első részt, rögtön vissza is vonult, hogy helyét átadja más tehetséges alkotóknak. Azonban a tétlenséget úgy tűnik így idősebb korára megunta, ezért gondolta, hogy ír egy forgatókönyvet, felhív néhány régi kollégát és megrendezi a sorozat ötödik (!) részét. A negyediknek ugyanis tragikus a története. Abból sajnos csak pár nyers felvétel készült el, ill. maradt fenn az utókornak, amit csak a legelvetemültebb rajongók tudnak élvezni. Voltaképp igazi filmről nem is beszélhetünk. A rendező meg gondolom nem akart balhét, ezért számozás nélkül jött létre a projekt.

Azonban a világ sokat változott 1983 óta, amit sajnálatos módon Hiltzik nem igazán akart figyelembe venni, vagy éppen túlságosan is beleerőltetett ebbe a műbe. Ellentmondásosnak tűnik? Na majd meglátjátok.

Fontos információk! Kéretik előbb ezeket elolvasni!

Napra pontosan 1 éve volt annak, hogy a blog mai napig legnépszerűbb posztját megírtam. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretném azt a listát állandó  jelleggel megbolygatni, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő múltán már kissé megkopott a fénye. Így eljött az ideje a  frissítésnek, mert azóta több olyat művet is volt szerencsém megtekinteni, amelyek annyira betegre sikeredtek, hogy egyszerűen "kiérdemlik ezt a megtiszteltetést".

Mielőtt belevágnánk, arra kérek mindenkit, hogy előtte nézzen rá az eredeti bejegyzésre, mert nincs kedvem még egyszer ide írni azokat a szempontokat, amelyek alapján egy adott mű ide kerülhetett.

Előre szólok, hogy a felsorolás még korántsem teljes, még vagy körülbelül 20 olyan filmről hallottam, ami az elmondások alapján simán dobogós helyezést érne el. Szóval jövő ilyenkorra számítani lehet egy újabb, esetleg teljesen új (?) TOP-listára. Remélem megbocsájtható lesz tőlem az, hogy ami megmaradt, azoknál az eredeti szöveget többnyire meghagytam, az egyszerűség kedvéért.

Továbbá ismételten figyelmeztetem a kedves látogatókat, hogy csak az olvassa tovább, akinek van hozzá gyomra, idegzete. Nem egyszer találkoztam olyan kommentekkel, hogy "én már a leírtaktól is rosszul lettem". A filmek megtekintését pedig tényleg csak saját felelősségre tudom ajánlani, bár gondolom ez úgyis hasztalan, a kíváncsiság gyakorta erősebb a józan észnél. 18 évnél fiatalabbak meg könyörgöm ne ezeknek a megtekintésével próbáljanak "menőzni", mert még megállnak a fejlődésben.

Az olyan megjegyzéseket meg kérem mellőzük, hogy "aki ilyeneket néz, az beteg és börtönbe kellene zárni", mert akkor jogos a kérdés, hogy az illető egyáltalán mit keres itt? Moderálni csak a legvégsőbb és legszélsőségesebb esetben fogok, de ilyenre még nem igazán volt példa, éljen a szólásszabadság:)

Most akkor egy nagy levegő, és kezdjük is el:

Evil Breed: The legend of Samhain (2003)

Rendezte: Crhistian Viel

Ez a film egyszerűen rossz. A történet elfér egy söralátéten is: egy csapat fiatal elmegy Írországba kirándulni, majd szépen megöli őket valami démonszerűség, aki sokkal inkább röhejes, mint rémisztő. A készítők próbálkoztak valami kelta misztikumot is beletenni, de hiába. Egyszerűen bűzlik az olcsóságtól. Szinte érezni azt, hogy az egydimenziós színészek még fizettek is, csak hogy benne lehessenek, ugyanis szellem láthatólag a költségek jelentős része a film splatter mivoltára ment el. De még abból sincs elegendő, hogy legalább elfelejtessen velünk minden mást.

A dialógusokat szerintem úgy improvizálták össze. A hangosítás siralmas: mikor fordul elő az, hogy egy filmben az autó hangja elnyomja a párbeszédeket? A zenei aláfestésnek az alaptémája egyszerű Carpenter-lopás, igaz, legalább őrá megemlékeznek cserébe. Az operatőri munkát meg hagyjuk, én élesebb és élettel telibb képeket hozok össze a saját kis digitális kamerámmal.

Röviden: kerüljétek. Ha nem lenne benne az a minimális gore és egy közepes adag csöcs, akkor járna neki a 0/10. Egyébként ez mind benne van az első 7 percben, többet kár is rá vesztegetni. Kerüljétek. Komolyan.

Értékelés: 2/10

Először is elnézést, amiért a hosszú hétvégén nem írtam, de kiakartam használni a szabadnapok minden egyes percét, de most szokásomhoz híven egyszerre három filmről olvashattok. A "sorozat" (első rész itt, második pedig itt) legújabb epizódjában most olyan Fulci filmeket sikerült meglesnem, amelyekben voltak jobb pillanatok, persze egyik se egy nagy durranás (nahát). Akkor kezdjük is.

1. A fekete macska - Black Cat / Gatto nero (1981)

Nem is olyan rég láthattuk mindannyian a TV6-on (bocsánat, hivatalosan már Viasat 6), azonban a hazai sajtó valahogy félreértésbe áldozata lett: mivel a gyilkos egy fekete macska, ezért  szerintük az csak paródia lehet. Elég csak megnézni ezt a port.hu-n, de én a nyomtatott Színes RTV-ben is ilyen jelzőkkel láttam. Vagy lehet, hogy megnézték az első 10 percet és mindenki felröhögött? Ugyanis abban egy sajátos autóbaleset van, aminek következtében a sofőr kirepül az ablakon keresztül, kár, hogy még a vak is látja, hogy az csak egy bábu. Nagyon gáz. De ettől függetlenül ez egy korrekt horror és itt a tettes kiléte csak néhol válik röhejessé. Igaz, akkor nagyon.

Mert nincs mit szépíteni: a cica egyszerűen gonosz és halhatatlan. Erre magyarázatot nem igazán kapunk, helyette egy már sokat megjárt idős színészt, Patrick Magee-t, akit többek között a Mechanikus Narancsban láthatott a nagyérdemű. De a többi szereplő is ismerős lehet korabeli horror filmekből. Szóval a kis szőrös bitang embereket öldös különböző módokon, a legtöbbet nem is direkt -karmokkal-, hanem példának okáért egyszerűen csak hagy egy szerelmes párt megfulladni egy csónakházban.

Az újdonsült olvasóknak a Vomit Gore Trilogy első két része: a Slaughtered Vomit Dolls és a ReGOREgitated Sacrifice.

Figyelem! A film szigorúan csak erős idegzetűeknek ajánlott! Sértheti egyesek vallási meggyőződését!

Slow Torture Puke Chamber (2010)

Rendezte: Lucifer Valentine

A figyelmeztetést már az első képkockákban megkapjuk, elég részletesen kifejtve, hogy kiknek  nem ajánlják a megtekintését. Továbbá az egyik főszereplő szájából is hallhatjuk, hogy nem kell aggódni, a forgatás rendben lezajlott: minden biztonsági előírást betartottak, jó barátja a rendezőnek, és élvezte a munkálatokat. Úgy látszik a készítőknek elegük lett a folyamatos (és valljuk be) jogos kritikákból, úgy hogy egyszerűen kijelentette, hogy csak az nézze meg, akit tényleg ez érdekel.

A filmnek nem túl meglepő módon ugyanolyan a felépítése, mint az elődeinek: sztori jóformán nincs, csak egymás után bekövetkező gusztustalanságok. Azonban annyiban kirí a többitől, hogy maga a gore sokkal, de sokkal kisebb mértékben található meg. Sőt, konkrétan 50 percet kell várnunk az első belezésre, a játékidő pedig ugye csak 76 perc. Akkor mi történik addig? Minden, amit csak el és amit el se lehet képzelni. Valentine érezte, hogy mint befejező rész, muszáj nagyot dobnia, ezért most betegebbnél betegebb dolgokat talált ki. Persze csak a "szokásosak" mellé, úgy mint a rengeteg hányás és pisilés. Apropó, talán ez a legpornógráfabb epizód, konkrétan ebben láthatjuk a legtöbb és legrészletgazdagabb puncivillantásokat. Masztit is kapunk a lányoktól, de még milyeneket. Erre még később kitérek.

Ezzel a filmmel már nagyon-nagyon régóta tartoztam. Lássuk, hogy hazánkba milyen kiadványban jelent meg.

Borzongás - Creep (2004)

Rendezte: Cristopher Smith

Ez kérem egy közös angol-német koprodukció, ami abban merül ki, hogy a főszereplőn  (Franka Potente, aki maga is germán) kívül a filmben minden az Egyesült Királysághoz köthető. Ami nem nagy szó, mert a helyszín a föld alatt játszódik, egy metróalagút és csatornahálózat kereszteződésével. Egyébként a rendező neve ismerősen csenghet egyes számára, hiszen a leghíresebb filmje, a Csapatleépítést nálunk még a mozikban is vetítették. Alanyunk pedig az első nagyjátékfilmje, amiben érződött, hogy van érzéke a szakmához. Vagy legalábbis a horrorhoz.

A történet alapfelvetése eléggé bután tűnik, vagy legalábbis elképzelhetetlennek: egy amolyan "szingli ribancz" nem tud taxit fogni az éjszakában (nálunk elmaradott magyaroknál bezzeg lehet hívni telefonon a taxitársaságokat), ezért úgy dönt, hogy elmegy metróval. Épp időben, mivel már az utolsó szerelvény érkezik, ez később még egy fontos adalék lesz. Sajnos senki nem szólt neki, hogy a fű+vodka kombináció nem a legjobb az ébren maradáshoz, ezért elalszik a peronon. Mire felébred, a metrót lezárták...

Nőnap alkalmából mi más is lehetne megtisztelőbb a gyengébbik nem iránt, mint egy olyan horror, amiben egy Nő majdnem kiírtja Montrealt?

Veszett - Rabid (1977)

Rendezte: David Cronenberg

Remélhetőleg ezzel a darabbal pedig sikerült egy kicsit visszafognom magam a kanadai filmekből. Na nem mintha bajom lenne az országgal, csak hát fő a változatosság. Viszont a rendező neve mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A filmet sokan a Paraziták "testvérének" tulajdonítják, nem véletlenül, ahogy az sem az, hogy itthon is egyszerre adták ki őket DVD-n. Ugyanis nagy a hasonlóság a két mű között: itt is nagy szerepet kap a szexualitás, ami egy veszélyes vírus terjesztésével párosul. Ahogy a tudomány előrehaladásának a kritikai értelmezése is nagy hangsúlyt kap.

A felvezetéssel nincs tökölés: épp hogy lement a cím, máris egy motorozó szerelmespár karambolját kapjuk a képünkbe. A lányt csak egy újfajta bőrátültetéssel lehet megmenteni, a műtét pedig természetesen sikerrel zárul, a beteg felépül. Igaz, mellékhatásként akárkit (férfit, nőt) bármikor leteperne, hogy a hónaljából (!) kitörő lény (?) megsebesítse, esetenként megölje áldozatát. Ami hagyján, de utána elkapnak egy újfajta veszettség vírust. Ez nem csak a száj habzásában merül ki, hanem abban is, hogy a betegek előszeretettel aprítják fel a körülöttük lévő egészségeseket. Mondhatni ez majdnem egy zombifilm, csak annál azért kifinomultabb.