Mielőtt nekikezdenénk, szögezzük le, hogy a kedvenceim mellett ezek sem a "legjobbak", hanem egyszerűen olyan meghatározó alkotások, amik hatással voltak a filmiparra, mondhatni a nagy zsánerek következnek.

Biztos lesznek olyan közismert nevek, amiket kihagyok, de próbáltam a 10 legfontosabbat összeszedni. Az igaz, hogy ez is részint szubjektív, szóval a listával vitatkozni szabad, mi több, kötelező:)

Elkerülve azt a hibát, hogy valamiféle rangsort vizionáljatok bele, ezért az egyszerűség kedvéért kronológiai sorrendet állítottam fel.

Először is elnézést, amiért a hosszú hétvégén nem írtam, de kiakartam használni a szabadnapok minden egyes percét, de most szokásomhoz híven egyszerre három filmről olvashattok. A "sorozat" (első rész itt, második pedig itt) legújabb epizódjában most olyan Fulci filmeket sikerült meglesnem, amelyekben voltak jobb pillanatok, persze egyik se egy nagy durranás (nahát). Akkor kezdjük is.

1. A fekete macska - Black Cat / Gatto nero (1981)

Nem is olyan rég láthattuk mindannyian a TV6-on (bocsánat, hivatalosan már Viasat 6), azonban a hazai sajtó valahogy félreértésbe áldozata lett: mivel a gyilkos egy fekete macska, ezért  szerintük az csak paródia lehet. Elég csak megnézni ezt a port.hu-n, de én a nyomtatott Színes RTV-ben is ilyen jelzőkkel láttam. Vagy lehet, hogy megnézték az első 10 percet és mindenki felröhögött? Ugyanis abban egy sajátos autóbaleset van, aminek következtében a sofőr kirepül az ablakon keresztül, kár, hogy még a vak is látja, hogy az csak egy bábu. Nagyon gáz. De ettől függetlenül ez egy korrekt horror és itt a tettes kiléte csak néhol válik röhejessé. Igaz, akkor nagyon.

Mert nincs mit szépíteni: a cica egyszerűen gonosz és halhatatlan. Erre magyarázatot nem igazán kapunk, helyette egy már sokat megjárt idős színészt, Patrick Magee-t, akit többek között a Mechanikus Narancsban láthatott a nagyérdemű. De a többi szereplő is ismerős lehet korabeli horror filmekből. Szóval a kis szőrös bitang embereket öldös különböző módokon, a legtöbbet nem is direkt -karmokkal-, hanem példának okáért egyszerűen csak hagy egy szerelmes párt megfulladni egy csónakházban.

Félig lustaságból ugyan, de most másnak a kritikáját fogom posztolni. Ugyanis volt szerencsém a  hétvégén megtekinteni a Troll Huntert, aminek a trailerét jómagam is bemutattam.

Nekem tetszett, végre egy olyan áldokumentumfilm, amiben nem nyikorgó ajtókat, árnyakat látunk, hanem teljes egészében a keresett lényeket, azaz trollokat. Ezek pedig meglepően jól néznek ki, persze ehhez hozzájárult az a "fortély" is, hogy a többséget éjjellátón (vagyis zöld színben) látjuk. A hatás így is leírhatatlanul jó és látszik, hogy az eredeti filmes ötleteket nem a tengerentúlon kell keresni. Norvégia pedig végre büszke lehet egy horror filmjére, hiszen eddig csak egy koppintást, és egy 3 epizódot megélt tucat-slashert tudtak nekünk prezentálni. Csak így tovább!

A lényeg pedig, hogy kivételesen (igazából már másodszor) a Geekz-kritikát tudom ajánlani, aminek a 90 százalékával egyetértek. Egyetlen dolog volt, ami igazán taszított, az az a momentum, hogy a lények képesek kiszagolni (!) azt, aki keresztény. Ezt pedig még csak meg sem magyarázzák, legalábbis tudományosan nem. Továbbá a már említett, mondhatni tipikus bakit ebben a "műfajban", hogy a kamerás mindent, de mindent vesz. Ugyanis legtöbbünk az első rázósabb szituációnál eldobta volna a francba, hogy gyorsabban lehessen futni.

Értékelés: 7/10

Meg lehet nyugodni, lesz majd "rendes" kritika is, továbbá ezt sem szeretném rendszeresíteni.

Még valami: ide a rozsdás bökőt, hogy hamarosan tervbe lesz véve a folytatása.

UPDATE: Közben eszemben jutott, hogy a derék északiaknak van még egy híres filmjük, amit nálunk is kiadtak eléggé zavarba ejtő címmel, ez a Náci Zombik (Dead Snow). Jó film nagyon, de nem írok róla, mert ezt már biztos mindenki látta, aki meg nem, az egyszerűen nézze meg, mert jó:)

Ha el akarsz adni egy (horror-) filmet, akkor az egyik legköltséghatékonyabb opció ilyenkor az, ha egyszerűen oda biggyeszted azt a rövid, ám velőd mondatot, hogy "A film megtörtént események alapján készült". Ezután már szinte bármit megtehetsz, hiszen a cselekmények legnagyobb részét úgyis "homály fedi", te pedig akármit kitalálhatsz.

Most lássunk két olyan filmet, ami helyzetükből adódóan ugyan nagy része fikció, de sajnos van valóság alapjuk.

Nyílt tengeren - Open water (2003)

Rendezte: Chris Kentis

A történet egyszerű és jobban belegondolva pont ettől nyomasztó: egy amerikai házaspár elmegy a trópusokra nyaralni, konkrétan búvárkodni. Igen ám, de a hajó véletlenül ott hagyja őket a nyílt tengeren, ahol mondanom se kell, nem sellők úszkálnak.

Van egy elég komoly dokumentarista jellege, de ettől lesz minden körülmény érthető. Sajnos érezni itt is a szerény költségvetést (fél guriga), ám ennek ellenére olyan feszültséget gerjeszt, amire a Cápa óta nem volt e téren példa. A film pont attól erős, hogy próbál minél reálisabb lenni: egyszerűen beletudjuk magunkat élni a helyzetbe és a legrosszabb, hogy mi is hasonlóképpen cselekednénk. Pontosabban semmit se tudnánk tenni. Hiszen itt csak két szerencsétlen ember van, körülöttük pedig a hatalmas Óceán. Emiatt nem is hiányoznak a "robotcápák" és egyéb speciális effektek. Maga a mélytengeri látvány érzékelteti velünk, hogy itt aztán nincs túl sok esély az életben maradásra. Azonban az operatőri munka meg kell hagyni, elég amatőr, mármint ami a színeket illeti, a vágásokkal nincs nagyobb bajom. Tudjátok, amolyan TV-film hatásra gondolok.

Igazán nem akarom elvenni a ZS-kategória kenyerét, de erről be kell számolnom.

Sharktopus (2010)

Rendezte: Declan O'Brien

Nem tudom, hogy tudjátok-e, de Amerikában van egy SyFy nevű sci-fi csatorna, aminek rendre ZS-kategóriás, gagyi sajátkészítésű filmjei készülnek. Ezeket pedig egyenesen a szerencsétlen TV nézők elé vetik, beékelve az igényesebb sorozatok közé. Igazából köztük és az Asylum Project között annyi a különbség, hogy ez a csapat legalább nem másol le nagy, hollywoodi produkciókat (talán kivételt képez a "zseniális" Megacápa az Óriáspolip ellen c. eposz).

A címet tessék komolyan venni: igen, egy olyan lény van benne, ami félig cápa (felsőtest), félig polip (alsó), baromi nagy és vérszomjas. Természetesen a kivitelezését tekintve full low-budget CGi, tehát annyira igénytelen 3D-s figura, amin még egy 6 éves is felröhög. A helyzet csak rosszabb lesz, amikor a csápjaival elkapja az embert, lelki szemeinkkel szinte látjuk, ahogy az utólagos munkálatok előtt a statiszták körbe-körbe forogtak meg sikongattak.

Ezzel a bejegyzéssel már vagy kb. másfél éve tartozok. Restellem, de nem is nagyon hiányolta a nagy közönség:) Az első rész itt. Mivel ezek klasszikusok, és a többség úgyis látta és/vagy olvasta őket, ezért nyugodt szívvel fogok spoilerezni, előre is bocsánat.

Cujo (1983)

Rendezte: Lewis Teague

Egész hű a könyvhöz, igaz, nincs annyira túldramatizálva és a mellékszereplők problémái sincsenek annyira előtérbe helyezve. A történet igen egyszerű: egy bernáthegyit, Cujot, megharapja egy denevér, majd veszett lesz és mindenkire rátámad a lakóhelyének a környékén. Igazából ez így önmagában kevés lenne. A lényeg leginkább azon van, hogy egy anyuka, meg a kisfia milyen megpróbáltatásokon megy át. Tekintve, hogy egy autóban rekedve várják a segítséget, a tűző napon.

A könyvben izgalmasabb az egész történet, vászonra vetítve azonban nem lehetett sok mindent kihozni belőle. Már csak azért sem, mert az idő múlása papíron sokkal feszültséggel telibb, addig képkockákon ez baromi unalmas lehet. Jó, itt egész jól bántak az arányokkal, de ettől még nem egy sokszor nézős darab. Igazából szerintem nem is kellett volna erőltetni. Lényegi különbség, hogy a filmesek nem merték megölni a végén kissrácot, had legyen happy end...

Értékelés: 6/10

Piranha (1995)

Rendezte: Scott P. Levy

Tudom, hogy a ZS-kategóriás filmekre már van külön blog, de emellett a film mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ez az 1978-as változat remakeje, amit még nem volt szerencsém megnézni. Mindenesetre ez az a film, ami iszonyat gagyi, azonban többször is megnézhető, már-már élvezhető.

Mi a titka? Nem tudom, mindenesetre minden kötelező elem benne van: csöcsök, vér, halál. A történet egyszerű, mint a bot: van egy titkos amerikai katonai bázis (egy kisváros mellett persze), aminek a medencéjében "szuperpiranhák" vannak, vagyis mindenféle vízben elélnek. Természetesen a bázis már elhagyatott, az állam le se szarja, hisz "ugyan mi baj lehet, ha egy elhagyatott bázis tele van vérszomjas vadállatokkal, nem messze egy kisvárostól". Őrszemélyzetnek meg ott marad egy öregedő asszonyság, aki képtelen összefüggően, értelmesen beszélni, nem csoda, ha nem hisznek neki. Lényeg a lényeg, a piranhák természetesen kiszabadulnak, és megtámadnak egy csapat fürdőzőt.

Nézzük meg, hogy a történeten kívül mitől érdemli meg a film a ZS-kategória címet: maguk a címszereplő lények. Az egy dolog, hogy úgy úsznak, hogy nem mozog testük, látszik, hogy húzzák őket. Továbbá az is gáz, hogy delfinhangot adnak ki, na de az, hogy egy felnőttel másodpercek alatt végeznek, míg a gyerekeket csak karcolgatják... Na jó, egyet azért megesznek a drámai hatás kedvéért.