Avagy adjuk a népnek minél betegebb filmeket online!
Az eddig bemutatott legdurvább darab a Begotten volt, ideje azt felülmúlni. Éppen ezért következzen három, nem kicsit polgárpukkasztó darab. Ezek még a szolidabbak (persze ez ízlés kérdése), holnapra durvábbakat fogtok kapni:)
Eléggé nyers és pornógráf. Szeretni fogjátok:) Vérre, ilyesmire azonban ne tessék számítani.
Anno a The Girl Next Door-nál említettem, hogy a történetről még ugyanabban az évben készült egy másik filmadaptáció. Többen írták is, hogy az szerintük hatásosabbra sikeredett. Most ennek nézünk utána. Előre szólok, hogy a film még annyira se horrorisztikus, mint Ketchum műve, ez egy kőkemény dráma, de mégis itt a helye a blogon. Meg különben is: neszójjábe!
Rendezte: Tommy O'Haver
A története szinte ugyanaz, mint a másik feldolgozásé. Természetesen azonban vannak alapvető különbségek. Hiszen míg a The Girl Next Door egy valós esemény alapján készült könyv filmadaptációja, addig ez magának a történéseknek a realistább beszámolója. Ezt megerősítvén időnként bevágnak egy-egy jelenetet a bírósági tárgyalásról, itt most ne valós archív felvételeket vizionáljatok magatok elé. Természetesen magában a cselekményekben is vannak jelentős különbségek, de ezekre mindjárt kitérünk.
Előtte azonban azt had meséljem el, hogy én még sose néztem meg egy filmet se ilyen állapotban. Konkrétan 90 percig sík ideg voltam, mert egyszerűen tudtam, hogy mi fog történni. Előre fel voltam készülve a borzalmakra és a végkifejletre. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Szörnyű érzés volt, azt meg kell hagyni. Talán ugyanígy éreznék akkor is, ha még egyszer rászánnám magam az Eden Lake megtekintésére (van olyan aki már legalább kétszer látta?).
Már rögtön az elején szembeötlik egy alapvető különbség: a két lánynak nagyon is élnek a szüleik, csak épp szarnak rájuk. Fontosabb számukra az utazást igénylő munkájuk, mint hogy a gyermekeik rendes családjuk lehessen. De ez még hagyján: szó nélkül rábízzák az egyik szomszédra, hogy ugyan vigyázzon már rájuk pár hónapig. Pénzt meg hetente küldjük csekken, csocsesz. A szomorú pedig az, hogy ez TÉNYLEG így történt! Agyam eldobom komolyan....
A francia horror filmek nálam instant megnézendőek, még akkor is, hogy egyre több, kifejezetten rossz filmet látok tőlük. Na de most végre felcsillant valami. Négy film, négy teljesen különböző műfajjal.
Rendezte: Quentin Dupieux
Ennél elborultabb filmet nehezen lehetne találni. Ugyanis itt a középpontban egy életre kelt gumiabroncsról (!) van szó, ami ráadásul rendelkezik egyfajta pszichokinetikus képességgel. Konkrétan az "akaratával" robbant szét kisebb dolgokat, mint pl. az emberei fejet. Ráadásul ezt ő nagyon is élvezi, így kedvére öldököl. Nos, ha ez nem lett volna elég formabontó, akkor meg kell említeni a film másik abszurditását, a közönséget. Ugyanis az abroncs tetteit egy kisebb tömeg követi egy dombról, távcsövekkel felfegyverkezve. Ők tehát a látottakat filmként élik meg, amiről egy bizarr pillanatban kiderül, hogy tényleg nem a valóság.
Ez kérem a szatírák csúcsa. Egyrészt már a kezdéskor jön az egyik szereplő, aki közli velünk, hogy a látottak a "mert csak" szellemében fognak történni. Hiszen rengeteg klasszikusban vannak olyan momentumok, amire nem kapunk kielégítő válaszokat, be kell érnünk a "azért mert csak" válasszal. Az már más kérdés, hogy erre a jelenségre enyhén szólva is nem a legjobb példákat hozzák fel. Mindenesetre a lényeget értjük, ezzel pedig a Rubber legitimizálta magát minden zavarba ejtő kérdés felől. Így nem is kell megmagyaráznia az alaphelyzetet sem, amit amúgy se lehetne úgy Isten igazából. Sajnos azonban egy egész estés filmet erre nem igazán lehet felépíteni, még akkor se, ha kifejezetten ez volt a cél. Hiszen, ha túl sok a kérdés, akkor a nézőnek egyszerűen megzápul az agya.
A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.
Rendezte: Tod Browning
A rendező másik nagy dobása a Drakula mellett, szintén alapmű. Mondhatni nem láttam még olyan nagyobb top listát, ahol ne lenne ez a film feltüntetve. És tényleg, ez egy kihagyhatatlan darab. Mielőtt jobban belemerülnénk, had említsem meg (mivel az ilyesmit imádjátok), hogy anno hamar levették a műsorról, mivel a nézőket rendesen kiakasztotta. Nagy-Britanniában 30 évig be is volt tiltva, és csak a hatvanas években "fedezték fel" újra, és szerzett magának kultikus státuszt. Mondhatni a film megelőzte korát.
De mire fel is ez a nagy tisztelet? Egyrészt azért, mert az alkotók megmerték azt tenni, hogy a szereplők igazi szörnyszülöttek, itt kérem nincsenek trükkök, maszkok és egyéb hollywoodi mesterkedések. Láthatunk "szimpla" törpéket, babaarcú törpéket, sziámi ikreket, tűfejűeket és a legbrutálisabbként egy emberi torzót (értsd: nincsenek végtagjai). No meg további "csodabogarakat". Ők mind egy vándorcirkusz tagjai, ahol persze dolgoznak "normális" emberek is, mint Phroso, a bohóc vagy az idomár Venus. Láthatjuk őket a mindennapjaikban és meg kell, hogy mondjam; végtelenül szimpatikussá sikerült formálni őket. Leszámítva két szereplőt, akik viszont nem csak hogy épek, de ők testesítik meg az emberi ideát. Az artista Cleopatra, aki egymaga a női szépség és elegancia, míg az erőművész Hercules az izmos és tekintélyt parancsoló férfi eszményképe. Viszont a személyiségük velejéig romlott, de nagyon.
Következzen egy specialitás egyenesen Dél-Amerikából, amit idén fognak feldolgozni a derék északiak.
Rendezte: Gustavo Hernández
A film különlegessége (túl a származását tekintve) az, hogy a teljes játékidő valós időben, vágás nélkül zajlik le. Ugyan nem ez az első ilyen alkotás a filmművészetben, de attól még rendkívüli, és el kell ismernünk, hogy nem kis munka lehetett összehozni. Már pusztán ezért kijár egy hatalmas riszpekt. Kár, hogy maga a történet... khm... lássuk.
Apa és főiskolás korú (?) lánya egy vidéki, lerobbant házhoz megy, hogy szépen rendbe rakják. Az állapotokról annyit, hogy még az ablakok is be vannak deszkázva, ergo oda bent baromi sötét van még nappal is. A bevezetés roppant unalmas, az első 15 percet elég nehéz túlélni, de aztán csak beindulnak az események. Minden azzal kezdődik, hogy apuka meghal, a lány pedig nem tud kijutni a házból, mivel időközben minden ajtó bezáródott. Az atmoszféra magáért beszél, hiszen itt sötét, szűk helyekről beszélünk, az egyetlen fényforrás pedig egy viharlámpa. Az ijesztés, feszültségkeltés egész jó lett, ráadásul csak kicsit lett hatásvadász. Volt egy pillanat, amikor konkrétan meg is hűlt a vér az ereimben. Ettől függetlenül azért kifejezetten vontatott lett. Vagy talán jobban mondva, hullámzó teljesítményt nyújt.
Következzen három film az idei évből, amelyek a found footage szellemében készültek. Ráadásul mindegyik rendelkezik spanyol részvétellel. Igaz, az utolsó enyhén szólva is kilóg a sorból. Egyébként úgy tűnik, hogy 2011 ennek a technikának az évében telt, elég, ha csak a korábban általam beszámolt Grave Encounters-re, vagy a norvég Trolljegeren-re gondolunk. És akkor még a Paranormal Activity 3-ról (Parajelenségek 3) még nem is beszéltünk...
Ezek közül kettőről még volt szó az év elején, és nagy várakozás övezte őket, legalábbis részemről biztos. Csalódtunk? Az mindjárt kiderül.
Az ördögűző (The Exorcist) 1973-ban hatalmas sikert aratott, még két Oscar-díjat is bezsebelt. Azóta megélt több folytatást, sőt egy rendezői változatot is. A történetet majmoló rengeteg rip-off-ról meg már ne is beszéljünk. Így aki manapság ilyen típusú filmet akar forgatni, annak valami újjal kell előrukkolnia. Szerencsére erre több példa is van, lássunk ezek közül hármat.
Rendezte: Scott Derrickson
Kezdjük a legismertebbel. Ez a film azért különleges, mivel nem akarja az ember szájába rágni, hogy igenis van Isten, Sátán meg ilyesmik. Egy kettős képet kapunk, ami kielégítheti a szkeptikusok igényeit is. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy igaz történet alapján készült, hogy mennyire az, nem néztem utána.
A sztori voltaképpen egy visszaemlékezéssel egybekötött bírósági tárgyalás. A vádlott egy pap, aki ördögűzést hajtott végre -ki nem találjátok- a 19 éves Emily Rose-on. Sajnos ő maga nem élte túl a megpróbáltatásokat, így a tárgyalás tétje komoly. Az ügyészség pedig minden erejével azon van, hogy bebizonyítsa az esküdteknek azt, hogy az egész szertartásosdi egy nagy humbug. A lánynak pedig voltaképpen epilepsziás rohamai voltak.
A kettősség, amiről beszéltem, rögtön érzékelhető. Ugyanis minden egyes kulcsfontosságú jelenetet kétféleképpen láthatunk: egy természetfelettit és egy racionálisat. Nekem ez nagyon tetszett, valóban egyedi és egyben zseniális húzás volt az alkotóktól. Azonban a feszültség érthető módon vajmi kevés. Egyrészt nekem alapból visszás az, ha rögtön az elején megtudom, hogy mi lett a főszereplővel, onnantól kezdve már nem köt le. Másodszor pedig a film horror jellege sokszor csak hatásvadász ijesztgetésekben mutatkozik meg. Konkrétan amikor a címszereplő démonokat hallucinál (?).
Rendezte: Mariano Peralta
Igen, Argentínának is vannak beteg horror filmjei, nem csak szappanoperáik. A kérdőjel pedig azért jogos, mert van még egy-két figyelemfelkeltő darabjuk, mint pl. a hangzatos című Sadomaster. Szóval egyértelműen nem tudnám megítélni neki az "első helyezést". Azért az ominózus TOP 10-be beleférhetne.
A "snuff" kifejezést mi, a műfaj szerelmesei ismerjük, de azért a laikusok számára íme a definíció, bár ez elhangzik magában a filmben is: "Egy emberi lény meggyilkolását örökítik meg, s a kegyetlen aktus célja a filmek terjesztésén keresztüli profitszerzés." Az Urbanlegends oldalon egyébként van erről egy remek cikk, érdemes elolvasni. Már csak azért is, mert így nekem nem kell megemlítenem a legelső snuff-filmnek titulált Snuff c. '76-os filmet, vagy kitérni az olyan "finomságokra", mint a Halál 1000 arca sorozat. A lényeg, hogy ilyen felvétel, amiben bizonyítottan embert ölnek, kifejezetten haszonszerzés céljából, ilyen még nem került napvilágra. Egyébként hasonlóan a pedofil-filmekhez, ezeknek a pusztán megtekintése is börtönbüntetést von maga után. Azonban kivételt képeznek a kivégzés videók, ezek a Közel-Keletről csak úgy áradnak. Persze "szakavatottak" tudnának még olyan neten terjengő felvételeket mutatni, amelyikben feltehetően tényleges gyilkosság történt. Ilyenekre most had ne mondjak egy példát se, erre van a világháló, akit ez érdekel, az nézzen utána.
Ha el akarsz adni egy (horror-) filmet, akkor az egyik legköltséghatékonyabb opció ilyenkor az, ha egyszerűen oda biggyeszted azt a rövid, ám velőd mondatot, hogy "A film megtörtént események alapján készült". Ezután már szinte bármit megtehetsz, hiszen a cselekmények legnagyobb részét úgyis "homály fedi", te pedig akármit kitalálhatsz.
Most lássunk két olyan filmet, ami helyzetükből adódóan ugyan nagy része fikció, de sajnos van valóság alapjuk.
Rendezte: Chris Kentis
A történet egyszerű és jobban belegondolva pont ettől nyomasztó: egy amerikai házaspár elmegy a trópusokra nyaralni, konkrétan búvárkodni. Igen ám, de a hajó véletlenül ott hagyja őket a nyílt tengeren, ahol mondanom se kell, nem sellők úszkálnak.
Van egy elég komoly dokumentarista jellege, de ettől lesz minden körülmény érthető. Sajnos érezni itt is a szerény költségvetést (fél guriga), ám ennek ellenére olyan feszültséget gerjeszt, amire a Cápa óta nem volt e téren példa. A film pont attól erős, hogy próbál minél reálisabb lenni: egyszerűen beletudjuk magunkat élni a helyzetbe és a legrosszabb, hogy mi is hasonlóképpen cselekednénk. Pontosabban semmit se tudnánk tenni. Hiszen itt csak két szerencsétlen ember van, körülöttük pedig a hatalmas Óceán. Emiatt nem is hiányoznak a "robotcápák" és egyéb speciális effektek. Maga a mélytengeri látvány érzékelteti velünk, hogy itt aztán nincs túl sok esély az életben maradásra. Azonban az operatőri munka meg kell hagyni, elég amatőr, mármint ami a színeket illeti, a vágásokkal nincs nagyobb bajom. Tudjátok, amolyan TV-film hatásra gondolok.
Rendezte: Uwe Boll
A rendezőt szokás a mai kor "Ed Woodjaként" emlegetni, mert amihez csak hozzányúl, az bukás lesz. De tényleg. Az imdb-n nincs 5.0 feletti átlagú filmje, sosem termelt bevételt. Azonban a német adózási kiskapuknak hála mindig van cash egy újabb borzalomra. Magyarországon egyébként a legismertebb műve a Bloodrayne nevű pc játék adaptáció volt, amit még a mozikban is vetítettek.
Akárhogy is, ez egy kissé alul értékelt produkció, pedig egész nézhető és mi több, eléggé beteg is. Ez azért jó, mert ha sz*r filmet forgatsz, akkor legalább aberrált töltetű legyen, hátha csak azért is megnézik. Bár ahogy elnézem ez nem nagyon jött be, szerintem maga Boll neve elég riasztó (csak úgy, mint egy Asylum Projekt matrica).
A kezdés nem is lehetne sokkolóbb, talán bele is férne a TOP 10 legkeményebb horror-kezdés evör c. képzeletbeli listába is. Tehát először egy öles betűs felirat jelzi, hogy a következő képsorok igazi felvételek, aki még akar ilyet látni, az menjen a PETA oldalára (ami egy elég markáns állatvédő szervezet). Innentől kezdve pontosan tudtam, hogy mi lesz majd látható, hiszen anno az interneten terjengett egy elég brutális kis videó arról, ahogy Kínában élve nyúznak le állatokat. Mi meg ezt megint megnézhetjük, de jó. Aki netalántán még nem látta, az szerintem elég gyorsan ki fogja kapcsolni a filmet, talán ez a másik ok, amiért ennyire lepontozták imdb-n, meg úgy mindenütt. Mellékesen megjegyzem, hogy aki igazi horrort akar látni, annak valóban elég annyit tennie, hogy szép sorban megnézi a PETA kisfilmjeit, igazán brutálisak, persze nem ők tették azzá, hanem maga az élet.
Friss kommentek