2009-ben a The Collector egy egyszer nézhetős, Fűrész-utánérzésként tört be az amcsi mozikba. A Fűrész hatása nem véletlen, hiszen eleve annak az előzményének szánták, csak aztán végül egy saját filmet faragtak belőle. Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy mire fel a "gyűjtő" cím? Hiszen erről csak homályos utalások voltak a lezárás tekintetében. Itt jegyzem meg, hogy aki az első részt nem látta, az ne is olvasson tovább.

Akkor lássuk, hogy mennyivel lettünk okosabbak, illetve, hogy a felcsigázó előzetes beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket.

The Collection (2012)

Rendezte: Marcus Dunstan

A kezdés meglehetősen gyorsan belecsap a lecsóba és egy elég sok áldozatot követő mészárlásnak lehetünk a tanú. Én már a The Collectort is irracionálisnak tartottam a csapda elkészítése és a ráfordított maximális idő függvényét tekintve. Vagyis elképzelhetetlen volt számomra, hogy valaki ilyen gyors és precíz legyen. Na ezt itt sikerült a sokszorosára fokozni.

Hiszen egy ilyen szerkezet kiépítése a helyszínként szolgáló diszkóban több hetes meló, figyelembe véve, hogy rengeteg járatot kellet fúrni az épületbe. Az meg már szinte mellékes, hogy a ránézésre 10 méter széles cséphadarót hogy a picsába csempészte be, és hogy a tulajnak hogy a francba nem tűnt fel?! Mert ez nem lehetett "illegal party" se. Jó, szemet hunynék felette, ha legalább sikerült volna kihozni ebből a maximumot. Azonban olyan pocsék vágásokkal van tarkítva az egész film, hogy még a gore-ra éhes közönséget is képtelen kielégíteni.

De lépjünk tovább, mert ez még csak a kezdet! Ugyanis visszahozzák az előző felvonás főszereplőjét Arkint (akit ugyanaz a Josh Stewart alakít), ami valahol logikus is lenne, hiszen gyilkosunk rituáléja ismétlődik a piros dobozzal. Emlékezzünk, hogy anno ugyanez az elem már akkor is jelen volt. Csakhogy a derék maszkosunk most hibát vét és hagyja megszökni Arkint, cserébe sikeresen magával vitte a film női főszereplőjét, Elenát (Emma Fitzpatrick - Lopott idő, A közösségi háló). Valahogy nekem mégse tetszett, túl könnyen beletörődött. Hiszen egy gyűjtő a kollekciójának egyik darabjától se szeret megválni. Ez lenne a lényeg, nem?

Két film sok közös vonással: hasonló magyar cím, hasonló történet és mindkettőt a Lionsgate stúdió pénzelte. Azonban a különbségek még nagyobbak, már csak azért is, mert az egyiket Amerika, míg másikat Japán készítette. Kezdjük is az utóbbival.

Kísértetjárás - Kaidan (2007)

Rendezte: Hideo Nakata

Ha van japán rendező, akit talán nem kell bemutatni, az Hideo Nakata. Neki köszönhetjük, hogy a Ringuval (azaz az eredeti Körrel) a világ felfigyelt a J-horrorra. Majd szépen leforgatta annak a második részét, a remake folytatását (!) is és nem utolsó sorban a Sötét vizet (amit szintén feldolgoztak az amcsik Fekete víz néven). Szóval ő már az a rendező, akinek a munkáira érdemes odafigyelni, pláne, ha az eljutott kis hazánkba is direkt DVD formában.

Maga a film egyszerre illeszkedik be a már említett művek halmazába és mutat valami újat. Mert bár tény, hogy ezúttal is egy hosszú fekete hajú szellemasszony (vagyis legalább nem gyermek) áll bosszút az őt ért sérelmeken, ugyanakkor az egész történet jó 250 évvel ezelőtt játszódik. Csak sajnos ez a korszakbeli újítás annyira nem érződik fontosnak, minden gond nélkül át lehetett volna emelni a jelenbe. Igaz, akkor viszont már tényleg csak egy hagyományos szellemes horrort kapnánk szerelmi drámával megfűszerezve.

Mert a cselekmény fő mozgató rugója a szerelem, vagy legalábbis ezt akarják velünk elhitetni. Talán pontosabb megfogalmazás lenne a "kanos dohányárus kalandozásai" - mint egy rossz pornónak a címe. A főhősünk ugyanis egy fiatal fiú, aki maga sem tud róla, de egy szörnyű átkot hordoz magával apja bűne miatt. Az ugyanis megölte az uzsorását, aki még agóniájában elátkozta az egész családját. Hogy  a sors még jobban közbeszóljon, a fiú beleszeret abba a nőbe, kinek az apja volt a már említett meggyilkolt uzsorás. Bár a korkülönbség elég nagy, végül a nő is beleszeret a kis dohányárusba (azért nem kell pedofíliára gondolni vagy bármi ilyesmire, kellően  érett a srác).

Amikor még két éve (!) bemutattam a teasert, majd' összefostam magam a gyönyörűségtől. Aztán jött egy rendes előzetes is és hát egy kis elvette tőle a kedvem. De csak megnéztem!

Inbred (2011)

Rendezte: Alex Chandon

A történet igazából semmi újat nem tud felmutatni. Két szociális gondozó elvisz magával négy bajkeverő kölyköt vidékre, hogy egy sajátos csoportterápia keretében jó útra térjenek. Vagy legalább csak egy kicsivel legyenek haszontalanabbak a társadalom számára.

Így az első fél óra nagyjából velük foglalkozik, ezzel ismertetve meg a karaktereket. Pontosabban ez lenne a cél, de igazából semmit se tudunk meg róluk. Az egyik egy idegesítő faszfej, a másik piromán, a harmadik borzasztóan visszahúzódó, míg a negyedik annyira semmilyen, hogy a fejére is írhatnák, hogy "az elsők között fog meghalni". Míg a szociális gondozók pedig olyanok, amilyennek elképzeljük az ilyen embereket: kissé esetlenek, de elszántak. Próbálnak jó fejként viselkedni, ám ezek a mozzanatok annyira kínosak, amilyen kínos az, amikor a középsulis osztályfőnök az osztálykiránduláson próbál oldódni - kevés sikerrel. Hozzá kell tennem, hogy ez így is van jól, mondhatni eltalálták a karaktereket. Csak épp nem tudunk meg róluk semmit se...

Az általam kedvelt hobbi filmkritikus oldalon bukkantam erre a két rövidfilmre. Mindjárt rájuk is kerestem, megnéztem őket, és késztetést éreztem, hogy veletek is megosszam. A filmek rendezője, egy bizonyos Can Evrenol, aki Törökországban született 1982-ben. A középsulit még ott végezte el, de az egyetemet már Canterburyben (Anglia). Még két filmművészettel foglalkozó iskolába járt, Los Angelesben és Londonban. A hamarosan tálalásra kerülő két alkotásán kívül még két rövidfilmet tudhat maga mögött; a Screws (2007) és a Sandik (2007) címűeket. Evrenol maga írta, rendezte és vágta is a műveit, és még a produceri teendőket is elvégezte. Nem is húzom az időt, íme a 

My Grandmother (2008)

No, hát egy ilyen filmnek ha valaki a My Grandmother címet adja, az azért szerintem beszédes. Szóval szerintem ebben vannak saját élmények, persze egy jó adag "barokkos" túlzással nyakon öntve. Amit még esetleg rá lehet húzni, az a karót nyelt, bigottan vallásos, angol arisztokrácia (nem általánosítok) kigúnyolása. Elképzelhető, hogy Evrenol-nak, mint Törökország szülöttének furcsa volt az, amit Angliában tapasztalt és beleszőtte ezt is a filmjébe. A megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, látszik a kis költségvetés. Tehát a hentelésből nem is látunk sokat, de helyette vannak hideg színek, jó kamerabeállások, és ennek az összhangja a rideg atmoszféra. Nekem tetszett. Lássuk a következő kisfilmet, mely több díjat is nyert kategóriáján belül, és melyet gyengébb lelkű olvasóinknak nem ajánlok:

Az évet eredetileg egy szokásos "adag trágyával" akartam kezdeni. Azonban a kipécézett Mandrake-ből csak annyi maradt meg, hogy egy fa a gyilkos és az egész übergagyi. A többit pedig átpakolom egy 2012-es csomagba. Szóval marad ez, amiről muszáj írnom, mert egyesekből még kiváltaná a "meg kell néznem" érzést. Ezt pedig gyökerestől kell kitépni.

The Bunny Game (2010)

Rendezte: Adam Rechmeier

Adott egy szőke prostituált, akinek nincs otthona, mert minden megkeresett pénzét drogokra és néha kajára költi. Így egy hátizsákkal járja a várost és keres kuncsaftokat. Igen, a társadalom legaljai veszik igénybe szolgáltatásait, alacsony tarifákkal.

Magyarul egy lecsúszott kurva.

A drogfüggősége odáig vezet, hogy beájul munka közben és ki is rabolják. De nem adja fel, folytatja tovább, mert ugye mást nem tehet. (Ja de, rendes munka, lakásbérlés, elvonó stb.) Ekkor beszáll egy kamionoshoz és ott is marad. Mert kiderül róla, hogy egy beteg állat, aki szeret nőket (prostikat?) kínozni. Nem megmondtam, hogy kerüljétek a kamionosokat?!

A fickó inkább pszichológiai terrort alkalmaz, mintsem testit. Vagyis ez nem kifejezetten egy torture porn, vagy legalábbis nem a szó szoros értelmében. Leborotválja, kipeckeli a száját, lemezteleníti, egy kicsit megveri, csak a szokásos. Mindezt filmre veszi és közben nagyon "okosakat" (vagyis totál elvont faszságokat) mond. Aztán a film közepén hirtelen megjelenik egy másik fickó, egy másik helyen, aki szintén épp egy nőt kínoz. Semmi felvezetés, vagy koherens kapcsolat, egyszerűen csak megjelenik a képernyőn. Agyfasz.

Ketyeg az óra és hamarosan köszönthetjük az újévet. Én pedig meg fogom írni a már hagyományos mondható top-listámat az idei év legjobbjairól. Ehhez pedig minél több filmen kell átrágnom magam - sajnos az utóbbi időben feleslegesen. A mostani négyesfogatból se kerül majd egy se a legjobbak közé, de lesz köztük azért nézhető darab is. Nosza!

1. House at the End of the Street

Rendezte: Mark Tonderai

Nagyon úgy tűnik, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben mégse mutatják be a hazai mozikban (azért egy direkt DVD-t el tudok neki képzelni), addig is maradnak más alternatívák a megtekintéséhez. Igazából nem nagy veszteség, mert ha nagyon szigorúan nézzük, akkor nem több egy kliséhalmaznál.

A történetet már félve merem leírni: anyuka és lánya új házba költözik. A mellettük lévőben egy szörnyű gyilkosság történt. A lány egy lázadó tini, akit anyuka rövid pórázon tart, még a széltől is óvja. Azért sikeresen megismerkedik a már említett sötét múltú ház egyetlen lakójával, Ryannal, a fiatal, visszahúzódó sráccal. Aki mellesleg az eltűntnek vélt húgát tartja a pincébe zárva, szemmel láthatóan joggal.

Ha túl tesszük magunkat a lassan csordogáló történeten, a rengeteg ismerős paneleken (könyörgöm a húgica kiköpött Samara!), akkor egy zseniális manipulációnak lehetünk a tanúi. Ugyanis valami elképesztő módon képes a szereplőkkel játszani, pontosabban azoknak a megítélésével. Mire a játékidő végére érünk, merőben más lesz a megítélésünk egyes, ha nem az összes szereplővel kapcsolatban.

Stílusosan valami karácsonyival akartam készülni, de semmi ilyesmit nem találtam nagy bánatomra. Viszont tudtátok, hogy a La Horde c. zombis akció-horrort leadták már nálunk a tévében? Íme az ékes bizonyíték erre a szinkronizált változat. Ahogy anno is írtam, nem egy nagy szám, de legalább pörgős és francia.

Fogyasszátok egészséggel.

Még karácsony előtt sikerült letudnom a kultikus és nagy kedvenc Silent Night, Deadly Night remakejét. Sokat írtunk róla, én ezek közül csak ráhangolódásképpen az előzetest linkelném. A kérdés pedig ott motoszkál minden fejben (minden átfagyott fejben), hogy mennyire szúrták el? Nem lett vészes.

Silent Night (2012)

Rendezte: Steven C. Miller

Az, hogy ez egy feldolgozás már maga a téma miatt is elkerülhetetlen. Hiszen nem lehet "büntetlenül" úgy leforgatni egy olyan horrort, amiben egy Mikulásnak öltözött alak öli a "rossz" embereket, mert erre azt mondanánk, hogy "de hiszen ezt már 30 éve leforgatták bakker!". Így viszont muszáj valami minimális szinten kapcsolódnia az elődhöz. Ez viszont sajnos túl kevés dologban mutatkozik meg, leszámítva persze az alapkoncepciót. Igaz, ilyenkor meg lehetne örülni, hogy új szemszögből nyúltak a témához, csak jelen esetben az a baj, hogy lecsupaszították, mint ahogy a banánt szokás evés előtt.

A történet egyébként merőben más felépítésű. Voltaképpen nincs is. Mert míg anno képesek voltak egy gondosan felépített jellemábrázolásra, történetvezetésre, addig itt kérem egy karácsonyi köntösbe burkolt Halloween-t kapunk. Remélem lehet érteni a képzavart. A gyilkos egy kiköpött Mike Myers: hallgatag, nagy darab, maszkot (!) visel és látványosan öl. A legfontosabb pedig, hogy voltaképpen semmit se tudunk meg róla. Leszámítva az utolsó 5 (!) percet, amikor végre kiderül, hogy ki volt és vélhetően miért rendezett mészárlást. Csak sajnos ez nekem édes kevés. Egyszerűen hülyén hat így utólag. Meg amúgy is sem kielégítő.

Nem karácsonyi, de legalább télen játszódik (és nem, nem pornó). Sőt, kísértetiesen emlékeztet a Dermesztő szélre, csak itt legalább történik valami. (Jobban belegondolva az hasonlít erre.) Amúgy is rég volt szó After Dark horrorfesztiválos filmről, pedig ez a darab itthon is beszerezhető. Na de most!

Stoppos gyilkos - Penny Dreadful (2006)

Rendezte: Richard Brandes

A címben szereplő Pennynek sajátos fóbiája van: fél az autóktól. Mármint bennük ülni. Az sajnos nem derül ki, hogy hol a határ, például egy mikrobusz már okés-e, vagy már a távolsági buszoktól is kiveri a hideg veríték. És akkor még a villamosról vagy vonatról még nem is beszéltünk. Elkalandoztam. Szóval le akarja győzni a félelmét, ezért útnak indul pszichológusával fel a hegyekbe, ahová eredetileg is ment volna családjával az életét beárnyékoló tragédia előtt. Természetesen kettesben egy autóban.

Ahogy azt ilyenkor el lehet képzelni, nagyon nem bírja az utat: állandóan meg kell állniuk, hogy hányhasson és megnyugodhasson. Ez még csak a kezdete a kálváriájának. Ugyanis elütnek egy kapucnis stoppost, akit a drága pszichológus lelkiismeret-furdalásból felvesz. Meg amúgy is ez a legkevesebb.

Az utas azonban nagyon csendes, már-már zavaróan. Amikor pedig előveszi a nyársra húzott nyers húsdarabokat, hogy azzal kínálja meg elgázolóit, tudatosul mindenkiben (a nézőkben is), hogy ezt bizony becumizták. Mert bár sikerül kirakni ott, ahová kérte, mindannyian tudjuk, hogy ezzel nem hogy nincs vége, de még csak most kezdődik.

Rég volt szó igazán brutális filmről. Essünk is neki!

The Orphan Killer (2011)

Rendezte: Matt Farnsworth

Egy maszkos férfi valamiért nagyon berágott egy szőkeségre és végig üldözi őt az egyház egyik árvaházában. Mindeközben előszeretettel fejezi ki teljes megvetését a keresztény vallás iránt és öl meg bárkit, aki az útjába kerül. Bizonyos időközönként  flashbackeket kapunk a múltból, így megismerve a két főszereplő közötti kapcsolatot.

Amit nincs értelme takargatni, hiszen a lényeg jelen esetben a brutalitáson van. Ráadásul már maga a film is spoileresen kezd, hiszen rögtön megtudjuk, hogy hőseink testvérek. Mindenesetre aki szeretné élvezni a sztorit, az most hagyja abba az olvasást, ugyanis ennek az ismertetése nélkül nagyon nem is tudnék miről írni. De még egyszer: ez másodlagos. Igazi "eye candy" darab a gore fanoknak: egy splatter slasherrel van dolgunk. (Aki ezt a mondatot nem tudta értelmezni, annak legyen elég annyi, hogy itthon megkapná az X-kategóriát a túlzott és felesleges erőszak miatt.)

Akkor tehát lássuk, hogy miért ilyen dühös a bratyó. Röviden azért, mert úgy véli, hogy a húgi elárulta őt. Ugyanis gyerekként az előbb említett árvaházban kötnek ki. Csakhogy amíg a kislány aranyos tündi-bündi, addig a kisfiú egy pszichopata állat. Konkrétan szarrá veri a testvérének a pajtiját egy baseball-ütővel. Erre az apácák megbüntetik és egy maszkot adnak rá, hogy mindenki elkerülje. Nagyon derék ötlet volt egy amúgy is labilis idegzetű gyereket megalázni és kiközösíteni! Így az ő élete kész pokol lesz, míg a húgit örökbe fogadják és valódi otthonra lelhet. Na ez az ő "bűne". A gyilkosunk megvetése az egyház iránt pedig szerintem érthető. Bár ezzel kapcsolatban vannak gyerekes megnyilvánulások, pl. a pápa képének az elégetése... Fú de kemény!