Az általam kedvelt hobbi filmkritikus oldalon bukkantam erre a két rövidfilmre. Mindjárt rájuk is kerestem, megnéztem őket, és késztetést éreztem, hogy veletek is megosszam. A filmek rendezője, egy bizonyos Can Evrenol, aki Törökországban született 1982-ben. A középsulit még ott végezte el, de az egyetemet már Canterburyben (Anglia). Még két filmművészettel foglalkozó iskolába járt, Los Angelesben és Londonban. A hamarosan tálalásra kerülő két alkotásán kívül még két rövidfilmet tudhat maga mögött; a Screws (2007) és a Sandik (2007) címűeket. Evrenol maga írta, rendezte és vágta is a műveit, és még a produceri teendőket is elvégezte. Nem is húzom az időt, íme a 

My Grandmother (2008)

No, hát egy ilyen filmnek ha valaki a My Grandmother címet adja, az azért szerintem beszédes. Szóval szerintem ebben vannak saját élmények, persze egy jó adag "barokkos" túlzással nyakon öntve. Amit még esetleg rá lehet húzni, az a karót nyelt, bigottan vallásos, angol arisztokrácia (nem általánosítok) kigúnyolása. Elképzelhető, hogy Evrenol-nak, mint Törökország szülöttének furcsa volt az, amit Angliában tapasztalt és beleszőtte ezt is a filmjébe. A megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, látszik a kis költségvetés. Tehát a hentelésből nem is látunk sokat, de helyette vannak hideg színek, jó kamerabeállások, és ennek az összhangja a rideg atmoszféra. Nekem tetszett. Lássuk a következő kisfilmet, mely több díjat is nyert kategóriáján belül, és melyet gyengébb lelkű olvasóinknak nem ajánlok:

To My Mother and Father (2010)

Evrenol-nak nem volt elég a nagymama, anyunak és apunak is címeznie kellett egy barátságos alkotást. Ez, kérem veszettül beteg. Már az elején látszik, hogy valami nincs rendben a házaspárral, a gondosan fólia alá tett ruhaneműk ezt mutatják. Aztán ez egyértelművé válik a szokványosnak nem nevezhető szexuális aktus láttán. Eközben láthatjuk a kisfiú szemében azt a kietlen senki földjét, ami gondolom a lelki állapotára utal. Aztán az utolsó másfél-két perc végleg meggyőzi a nézőt, hogy ez az Evrenol gyerek nem normális. A színek, a zene megint végig piszok sötét és rossz előjelű. És most már az effektekre sem lehet panasz. Korrekt kis gore-nak lehetünk szemtanúi. Kíváncsi lennék a rendező gyermekkorára. De, lehet, hogy csak én látok bele mindkét filmbe személyes élményeket. Ha ez így van, akkor még durvább a dolog, mert ha valakinek ok nélkül ilyenek járnak a fejében, azzal bajok vannak. Hozzáteszem, engem ez egyáltalán nem zavar, mert szerintem zseniális ez a kis szösszenet. Kíváncsi vagyok a véleményekre.