Pusztulás - The Plague (2006)

Rendezte: Hal Masonberg

A legutóbbi kettővel ellentétben, itt író barátunk csak produceri teendőket látott el, sok más személlyel egyetemben. Voltaképpen nagyon sokan gyűjtötték hozzá a pénzt, hogy létrejöjjön ez a direkt-DVD film. Szerintem kár volt ennyire görcsölni ezen.

A történet eléggé "Clive Barker"-es, erre nem lehet panasz, ugyanakkor szinte semmi újat nem tud felmutatni, ami meg egyedivé teszi, az viszont szimpla baromság. Nincs semmi cicó, rögtön arra leszünk figyelmesek, hogy a Földön minden 9 év alatti gyermek kómába esik egyszerre. Mondhatni elég erős kezdés, ami tetszett is. A bajt  még tetézi, hogy ezután minden gyermek ilyen állapotban születik meg. Ezt onnan derűl ki, hogy közben ugrottunk az időben 10 évet. A helyszín pedig nem más, mint egy vidéki kisváros. Nahát... Az emberiség abszolút átállt arra, hogy ezeket a betegek hogyan kezelje (tornateremből lett megfigyelő szoba), továbbá kötelezővé vált az abortusz is, mert ugye nem kis pénz ennyi embert életben tartani.

Sok egyetemista/főiskolás fellélegezhet, hiszen (legalábbis tudtommal) már a vizsgaidőszaknak nagyjából vége van, így nincs más hátra, mint azt a sok stresszt levezetni három olyan filmmel, amiben mások, másképp izzadnak helyettük. A lényeg, hogy nekik is meg kell felelniük. Külön csemege, hogy mindegyik különböző kontinensről származik.

A vizsga - Exam (2009)

Rendezte: Stuart Hazeldine

Ez a film is bizonyíték arra, hogy az angolok horror/thriller terén a XXI. században valódi mesterekké váltak. Előre leszögezném, hogy ez egy eléggé vér nélküli alkotás, ráadásul abszolút egyhelyszínes, mégis lesz miért izgulni.

A sztori nem szokványos: adott egy tucatnyi ember, aki felvételizik egy óriási vállalatnál, amiről ugyan nagyon sok sötét pletyka kering, de attól még az állásajánlat több mint csábító. Magyarul szólván, aki megkapja, annak lesz miből félretennie a gyerekkorára. Az sem mellékes, hogy gyógyszer gyártók lévén az ott dolgozók simán kapnak a méregdrága ellenanyagra. Ja igen, elfelejtettem közölni, hogy ez egy alternatív valóság (vagy közeljövő?), amiben egy elég veszélyes vírus pusztítja a Föld lakosságát. A lényeg, hogy van bőven motívácíó arra, hogy minden résztvevő maximálisan komolyan gondolja a felvételit.

Az agy - The Brain (1988)

Rendezte: Ed Hunt

Nem tudom, hogy mennyire fogtok ennek örülni, de most egy kicsit visszakanyarodunk a '80-as évek "gumiszörny" filmjeire, ismételten Kanadából. Úgy tűnik, hogy anno ez az ország volt a műfaj fellegvára, vagy mi.

A rendezőnek ez volt az utolsó munkája, nem mondanám, hogy méltó módon fejezte be, vagy hogy ez lenne munkásságának az ékköve. Több műfajban is kipróbálta magát, de leginkább a sci-fi volt a kedvenc témája, ahogy ez is egy sci-fi horror. Most lássuk, hogy pontosan miről is van szó konkrétan.

A történet kissé hézagos és eléggé buta is: van egy pszichológiai intézet, aminek a tulajdonosa egy saját, helyi műsorral is rendelkezik. Amiben voltaképpen más sincs, mint hogy mantrázza az embereket, hogy milyen jó is ezt nézni. Aztán van egy vagánykodó pöcs, aki "poénból" felrobbantja a suli toalettjét. Bruhaha milyen vicces... Az igazgató persze ultimátumot ad neki és a szüleinek, hogy vagy a beutaló a már fent említett intézménybe, vagy nincs érettségi. A gyerek persze nem szeretne élete végéig utcaseprő lenni, ezért rááll. Ott aztán el kezd hallucinálni mindenféle csápokat és képbe kerül egy kb. 2 méter átmérőjű AGY. Ami már nem elégszik meg az eddig kapott egerekkel (!), ezért rákap az emberhús ízére. Külsőre leginkább a Doom lebegő fejeire hasonlít. Sőt, meg is merem kockáztatni, hogy a játékkészítők innen (is) merítettek ihletet.

Sheitan (2006)

Rendezte: Kim Chaprion

Remélem senkinek sem kell bemutatnom Vincent Cassel-t. Ő egy roppant tehetséges és, - ahogy ezzel az alkotással is bizonyítja - sokoldalú színész. Horror filmek terén sem ismeretlen a neve, hiszen láthattuk már őt a Farkasok szövetségében és a Bíbor folyókban is, bár tudom ez utóbbi inkább thriller. Szintén emlékezetes volt a sokak szerint nagyon kemény Visszafordíthatatlanban is. A másik húzónév az egyik női főszereplőé, bizonyos Roxane Mesquida, akit csak azért említek meg, mert a mozikban most futó Rubber nevű abszurd-horrorban is szerepel. Nem utolsó sorban pedig maga Monica Belucci is feltűnik a színen, akit meg már tényleg mindenki ismer.

A sok név után térjünk rögtön a lényegre: ez a film unalmas. Ha A dzsungel árnyékában c. ratyiság láttán arra panaszkodtam, hogy az első 50 percig nem történik semmi, akkor a Sheitan még rá tesz 10 perccel. Hozzátenném, hogy ez is egy éppen hogy másfél órás produkció.

Lássuk, hogy a zseniális írónak, Clive Barker-nek melyik novellájából készült mostanság jobb film. Előre szólok, hogy sajnos egyik sem tudja kenterbe verni a Dread-et. Egyébként mindkét novella kapható nálunk a Vérkönyvek első kötetének keretében. Itt pl. meg is lehet vásárolni.

Éjféli etetés - The Midnight Meat Train (2008)

Rendezte: Ryuhei Kitamura

Mint az a névből is sejthető, a rendező japán, ráadásul tudtommal ez az egyetlen olyan filmje, ami nem hazájában készült. Voltaképpen rajta kívül szinte mindenki amerikai. Így eddigi munkásságát nem is firtatnám, kivéve a nálunk is kaphatót, a kultikus Versus-t. Egyébként készített már egy Godzilla-filmet is, ezt csak úgy érdekességképpen írom le.

A történet elég érdekes elsőre: van egy fotóművész, aki nagyon szeretne már egy saját kiállítást, csak épp annyira azért még nem tehetséges. Így mást nem tud tenni, mint hogy elmegy az éjszakába és várja, hogy történjen valami olyasmi, amit érdemes lekapni. Valami olyat, ami magával ragadja az embert. Így fut bele a tehetséges kőarcú Vinnie Jones-ba, aki a Fog és köröm című, enyhén gyengére sikeredett horrorban megismert csendes karaktert hozza vissza. Na jó, most még inkább szűkszavú, de cserébe keményebb. Mondanom se kell, ő a "rosszfiú", aki a legutolsó időpontban induló metróban ülőket aprítja fel. Most lehetne mondani, hogy ez hogy nem tűnik fel senkinek, ám az írót nem arról ismerjük, hogy minden fekete és fehér lenne. Szóval a fotósunk a megszállottja lesz annak, hogy kövesse mindenhova az ürgét. Közben meg összebalhézik minden ismerősével.

Elnézést a kissé Blikkes címadásért, de manapság muszáj az embernek figyelemfelkeltőnek lennie.

Maniac (1980)

Rendezte: William Lustig

Ez az a film, amit a hozzáértő horror-fanatikus első látásra meg nem mondana, hogy nem egy olasz giallo, hanem egy amerikai slasher. Igazából jobban megnézve, tiszteletadás a kor itallo-horror filmjei előtt, annak pedig tökéletes.

A rendező nem ismeretlen, hiszen ő dirigálta le mind a három Mániákus zsarut, amiről már nem is tudom hányszor ígérgettem, hogy majd írok. Azonban az írók közül az egyiknek ez az egyetlen filmiparhoz köthető motívum  az életében. A másik pedig egyben a főszereplő is; az abszolút hiteles Joe Spinell, aki olyan nagy formátumú filmekben volt mellékszereplő, mint a Rocky-sorozat, vagy a Keresztapa 2. Ahogy Danny Trejonak, így neki is kijárt már egy főszereplős alkotás, amiben kedvére gyilkolhatja az ártatlan lánykákat.

A történet voltaképpen ennyi is: szegény, azóta már elhunyt Spinell barátunk egy őrültet alakít, aki különböző lányokat hajkurászik. Eleinte csak kettyinteni akar, de aztán amint elborul az elméje, előkerül az a tipikus borotva, vagy a vadászpuska, vagy ami a kezébe akad (esetleg pont a puszta keze). Elméjének bomlottságának az mi sem jelzi még jobban, hogy szerény kis lakhelyét próbababákkal rakja ki, amiknek a csupasz fejére a levadászott nők véres skalpját szögeli. Na meg beszél is hozzá (mindig csak egy bizonyoshoz, aki kvázi a feleség szerepet tölti be), ami hagyján, de sokszor még össze is vesznek!

A dzsungel árnyékában - Welcome to the jungle (2007)

Rendezte: Jonathan Hensleigh

Hensleigh-nek ez a második rendezése, ez már direkt DVD-re készült, ami nem meglepő, hogy az első filmje a csúfosan megbukott 2004-es Megtorló... Egyébként íróként nagyon sok, nálunk is híres produkcióban részt vállalt, elég, ha példaként említem a Die Hard 3-at. De horrorhoz eddig nem sok köze volt, és ez sajnos ezen a filmen is meglátszik. A poszt címe nem véletlen: az ürgének valószínűleg megtetszett Ruggero Deodato klasszikusa, aztán gondolta, hogy egy ilyet ő is simán le tudna forgatni.  Hát nem. Még a látszat kedvéért belekevert egy valódi háttértörténetet, egész pontosan Michael Rockefeller rejtélyes eltűnését.

Azért a tisztánlátás végett szögezzük le, hogy nem ez volt az első eset, hogy valaki egyszerűen megakarta lovagolni az "emberevős-őserdős" hullámot az olasz rendező sikerét látván. Csak persze meg kellett húzniuk a határt, hogy ne tiltsák be. Első a profit ugyebár. Így született meg pl. a '80-as Cannibal Apocalypse, a szintén '80-as Mangiati vivi! (ezt több helyen egyszerűen átkeresztelték Cannibal Holocausto 2-re, pofátlanság), a '81-es Cannibal Ferox, de egyébként külön irodalmat lehetne szentelni a Cannibal Holocaust 2 néven (is) futó horror-filmekről. Továbbá a már nálunk is kapható '85-ös Cannibal Inferno (eredetileg Nude e selvaggio). A lényeg, hogy szinte külön műfajjá nőtte már ki magát. Ez pedig ennek a legkorcsabb változata.

Mivel ez a kifejezés lett 2010 szava, ideje megemlékezni két olyan műremekről, amely a nevét viseli.

Azonban mielőtt belekezdenénk: mindenki szavazzon, aki még nem tette meg, léciléci. Köszike.

Troll (1986)

Rendezte: John Carl Buechler

Ez kérem nem más, mint egy mesefilm, a mai 10-11 évesek is simán végig kacagják. Nekem abszolút az volt az érzésem, mintha egy tipikus, gumibábos Hallmark filmet néznék, hogy értsétek konkrétan mikre gondolok, példaként felhoznám a Végtelen történetet. Ez azért is jó párhuzam, mert mindkettőben ugyanaz a kisfiú lelhető fel. A rendező egyébként később megpróbálkozott még olyan horror-filmekkel, mint a Ghoulok 3, vagy a Péntek 13 hetedik része, ezzel szerintem pedig mindent elmondtam Buechlerről.

A történet nem igazán van túlbonyolítva: egy idilli család (szülők, plusz a tíz éves srác a hét év körüli húgával) beköltözik egy bérlakásba. Bizonyos szempontból rögtön van egy pozitívum: előkerül a troll, aki szépen elrabolja a kislányt, majd a varázsgyűrűje segítségével felveszi az alakját. Ez a réssze hagyján, de el is vegyül a család között. A számomra legmegdöbbentőbb az amúgy, hogy  apucit HARRY POTTER-nek hívják! Véletlenek vajon tényleg léteznek? A szomszédok megismerését elég egyszerűen, de mondhatni nagyszerűen lezavarják. Elég jó karakterek, mindnek van valami blőd egyénisége, többet nem is várunk el. Aztán jön a lényeg: trollunk szobáról szobára járva átváltoztatja a lakókat és otthonukat, egy-egy "tündérbirodalommá". Értsd: mindent ellepő növények és vicces gumilények.

Ha el akarsz adni egy (horror-) filmet, akkor az egyik legköltséghatékonyabb opció ilyenkor az, ha egyszerűen oda biggyeszted azt a rövid, ám velőd mondatot, hogy "A film megtörtént események alapján készült". Ezután már szinte bármit megtehetsz, hiszen a cselekmények legnagyobb részét úgyis "homály fedi", te pedig akármit kitalálhatsz.

Most lássunk két olyan filmet, ami helyzetükből adódóan ugyan nagy része fikció, de sajnos van valóság alapjuk.

Nyílt tengeren - Open water (2003)

Rendezte: Chris Kentis

A történet egyszerű és jobban belegondolva pont ettől nyomasztó: egy amerikai házaspár elmegy a trópusokra nyaralni, konkrétan búvárkodni. Igen ám, de a hajó véletlenül ott hagyja őket a nyílt tengeren, ahol mondanom se kell, nem sellők úszkálnak.

Van egy elég komoly dokumentarista jellege, de ettől lesz minden körülmény érthető. Sajnos érezni itt is a szerény költségvetést (fél guriga), ám ennek ellenére olyan feszültséget gerjeszt, amire a Cápa óta nem volt e téren példa. A film pont attól erős, hogy próbál minél reálisabb lenni: egyszerűen beletudjuk magunkat élni a helyzetbe és a legrosszabb, hogy mi is hasonlóképpen cselekednénk. Pontosabban semmit se tudnánk tenni. Hiszen itt csak két szerencsétlen ember van, körülöttük pedig a hatalmas Óceán. Emiatt nem is hiányoznak a "robotcápák" és egyéb speciális effektek. Maga a mélytengeri látvány érzékelteti velünk, hogy itt aztán nincs túl sok esély az életben maradásra. Azonban az operatőri munka meg kell hagyni, elég amatőr, mármint ami a színeket illeti, a vágásokkal nincs nagyobb bajom. Tudjátok, amolyan TV-film hatásra gondolok.

Aftermath (1994)

Rendezte: Nacho Cerdá

A spanyolok mindig tudnak meglepetést okozni. Azt ugye tisztáztuk, hogy a horror terén ők az istenek. Ez a film viszont kissé megosztja az érzéseimet. Eléggé beteg, viszont mondhatni nagyon szépen kivitelezve.

Mivel mindössze egy félórás alkotásról beszélünk, én is rövid leszek. A történeten nincs nagyon mit ragozni: a patológián az egyik korboncnok felvág, majd megdug egy halott nőt. Igen, lényegében ennyi. Nekrofília.

Ami érdekessé teszi az összhatást, hogy mindezt emberi beszéd nélkül láthatjuk, mert azért elárulom, az illető eleinte nem magányosan boncolgat. Zene sincs, csak azok a hangok, amik gyanítom mindennaposak a proszektúrán, persze leszámítva a szexualitást. Ebből adódóan eléggé kitárulkozó, hímtagon kívül minden a szemünk elé tárul, mondjuk a blog szempontjából maga az anatómiai rész érdekes. E téren maximálisan meg lehetünk elégedve, abszolút hitelesek a khm... kellékek.