Újabb hét, újabb kriptamese. Az e heti rész, a maga 20 percével igen rövid, ám ebbe a kis időbe belepréseltek egy zseniálisan szórakoztató epizódot. Reno (Lance Henriksen) afféle modern cowboy és nagy szerencsejátékos, éppen most tért vissza a városba Vegas-ból. Elmegy régi törzshelyére, ahol letol egy whiskey-t, majd beszélget kicsit a csapossal, aki elmondja neki, - ahogy a felszolgálólány is – hogy még mindig régi nagy riválisa, Sam (Kevin Tighe – Kutyám, Jerry Lee, A rózsa vére, Véres Valentin 3D) az ász, ha komoly játékra vágyik.
Pár pillanattal később Reno meg is látja egykori ellenfelét egy asztalnál. Odamegy hozzá és nem túl szívélyesen üdvözlik egymást, ugyanis mindkettő gyűlöli a másikat. Mivel mindketten jobb játékosnak gondolják magukat a másiknál. Sam szerint a cowboy egy vesztes ripacs, Reno pedig ócska csalóként tartja számon az előbbit. Nem tudják elviselni egymást. Valakinek el kell hagynia a várost! Ezt milyen más módon dönthetnék el, mint kedvenc szenvedélyükkel, a szerencsejátékkal. Nekiállnak kockázni. Reno kezd, a kockák zörögnek a kis dobozban és végül két 6-ost dob. Sam, persze nem hagyja annyiban, jól megrázza ő is a cuccot és lám, 12-t dob ő is. Megelégelik ezt az egyszerű játékot és kicsit súlyosabbat választanak; az orosz rulettet.
A csere főszereplője az idős, ám vagyonos Carlton Webster, (William Hickey – Bábjátékos/Gyilkos bábok, A rózsa neve) aki mindent megtenne a fiatal Linda (Kelly Preston – Christine, Ikrek, Jerry Maguire – A nagy hátraarc) szerelméért. A lány azonban érthető módon nem szeretne egy olyan emberhez hozzámenni, aki a nagyapja lehetne. Mr. Webster ezért plasztikai sebészhez fordul, de neki nem elég, amit a doki nyújtani tud. Ezért kap egy tippet egy orvosról, aki állítólag szinte csodákra képes. Fel is keresi a szakembert, (Roy Brocksmith – Az emlékmás [1990], Arachnophobia – Pókiszony) aki egy kastély-szerűségben él, tiszta Frankenstein. Az ajtót is egy "Igor-szerű" alak nyitja ki. A doktor biztosítja a férfit, hogy a műtét nem okoz problémát, viszont 1 000 000 $-ba kerül. Ugyanis Carlton egy teljesen új arcot fog kapni, amit egy élő emberről, Hans-ról (Rick Rossovich – Terminator – A halálosztó, Top Gun) kell eltávolítani, aki 900 000 $-ért be is vállalja ezt. A dolog úgy néz ki, hogy a doki átoperálja az arcbőrt, izmokat stb. Pontosabban kicseréli.
az ebédideje is lejárt már 20 perce. Ahogy az utcán kóborol, egy csapos, Al (Troy Evans – Halloween 5, A fűnyíró ember) munkát ajánl neki a bárjában. Talán a jósnő valóban látja a jövőt? Főhősnőnk el is szalad az orosz asszonyhoz, aki a kutyájával, Trockij-jal együtt már tárt karokkal várja. Elmondja a pénzéhes nőnek, hogy hamarosan megismerkedik egy "hatalmas" férfival, akivel össze kell házasodnia, de később a leendő férje nem kevés vagyont örököl valakitől, majd nem sokára meg is hal. Kathy-nek felcsillannak a szemei.
Másnap az idős párnak szembesülnie kell azzal, hogy nem is olyan egyszerű ez az együttélés dolog, ha mind a ketten otthon vannak egész nap. Kezdődik reggel a fürdőben, ahol Jonas szeret egyedül eltölteni néhány percet. Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk ezzel ugyanígy. A közös fogmosás sem kényelmes. Aztán a reggeli sem különb, az ínycsiklandó sült marhaszelet ugyanis nem Jonas tányérján, hanem Skippy-kutya táljában landol, míg a férfi kap valami olcsó konzervet. Durván ki is akad, hogy azért melózott annyit, hogy az állatok felzabálják a pénzét? Érti ő, hogy Anitának kellett a társaság, míg ő dolgozott, de az állatsereg kiborítja. Nem segít ezen se az új hobbija, a kertészkedés, se a szomszéd Roy, (Martin Garner – Homályzóna – A film) aki a modellezést ajánlja neki.
Charles-nak, ugyanis meg van róla győződve, hogy a férfi csak a pénzéért veszi el szeretett unokahúgát. Charlie fiú azonban finoman elküldi a bizonyosba Edith nénit és már fel is zúg az autó motorja és zörögnek a konzervek a kocsi után.
Hófehérkéből. Barátnője stricije szemet is vet a lányra és ő nem osztja a szabadságról alkotott elvét. Durván "felajánlja", hogy megvédi őt–t. Persze, nem a jóindulat vezérli. Sylviának ez természetesen nem tetszik és elutasítja a férfit, de aztán rájön, hogy az utcán farkastörvények uralkodnak, ezért csábosan a sikátorba hívja a stricit. Ott azonban a szokásos helyett egy másik fegyver; egy forgótáras kerül elő és a férfira szegeződik. Megpróbál ellenállni, de a lány nem szórakozik, elsüti párszor a pisztolyt, majd a halott ékszereivel elfut a helyszínről.
Nem volt ő mindig tele zsetonnal. Sőt. Az utcán élt, kartondoboz "villákban" és mindig kínozta a macskajaj. Egy nap, felkeresi egy bizonyos Dr. Manfred. Rengeteg pénzt ajánl fel neki, hogy részt vegyen egy kísérletben, ami a következő: a doki kioperálja egy macska agyának egy részét és beülteti hősünk koponyájába. Mindezt azért, mert az orvos rájött, hogy hiába pusztul el egyszer egy macska, nem hal meg, hanem pár órával később feltámad. És mindez megismétlődik kilencszer. A macskáknak kilenc élete van, ezt tartja a régi hiedelem is. A pénz csábító, emberünk belemegy a dologba. A következő vágás után Ulric meg is riad a műtétből, iszonyatos fejfájások közepette. De honnan tudhatják, hogy a kísérlet sikeres-e? Egyszerű. A doki megragad egy pisztolyt és gond nélkül kiloccsantja a páciens agyát. Pár pillanattal később megtörténik a csoda: Ulric magához tér. Hősünknek van még nyolc élete, melyekből a doki szerint hatalmast cash-t lehetne leakasztani. Sokkal többet, mint amit a műtétért kapott.
Igen nyugodalmasan kezdődik ez a rész; hóhullást láthatunk a koszorúval díszített ablakon át, pár pillanattal később a csillogó karácsonyfa tárul a szemünk elé, meg ajándékok, gyertyák, a Télapónak kikészített süti, s eközben andalítóan lágy karácsonyi muzsikát hallhatunk. De, ugyebár ez egy kriptamese, az idill nem tarthat örökké; a kandalló melletti piszkavasat egyszer csak megragadja egy vékony női kéz, akinek a tulajdonosa odaáll a kanapén könyvet olvasó, italt kortyolgató férje mögé. Mondanom sem kell, hogy a piszkavas a faszi fejében landol. Utána a nő nagy nehezen kirántja a koponyából a vasat, ám a zajra leszalad az emeletről a kislánya, aki már alig várja a Mikulást és az ajándékait. Miután mami visszatessékelte a kiscsajt az ágyba, felhívja a szeretőjét, hogy elmondja a jó hírt.

Friss kommentek