Itt is van a második évad, ami azért tovább fog tartani, és mindjárt egy kellemes kis történettel kezdünk.

Kathy (Demi Moore – Ghost, Félhomály, Zaklatás) titkárnőként dolgozik. Egy nap az ebédidejében elmegy egy jósnőhöz, aki fel is vázolja az igazságot; unalmas életébe egy gazdag férfitől vár felüdülést, de a szerelem nem játszik. Azt is elmondja, hogy a fiatal nő még ma elveszíti az állását, ugyanakkor rögtön talál is egy újat. Kathy nem igazán hiszi el a hallottakat, úgyhogy vissza is megy a munkahelyére. Ott azonban leseggfejezi a főnökét, (akit addig az egy percig, míg szerepel, nem más alakít, mint a Terminator 1-2-3. Silberman dokija, azaz Earl Boen) akiről azt hitte, hogy nincs bent, erre az közli vele, hogy ki van rúgva, mert még az ebédideje is lejárt már 20 perce. Ahogy az utcán kóborol, egy csapos, Al (Troy Evans – Halloween 5, A fűnyíró ember) munkát ajánl neki a bárjában. Talán a jósnő valóban látja a jövőt? Főhősnőnk el is szalad az orosz asszonyhoz, aki a kutyájával, Trockij-jal együtt már tárt karokkal várja. Elmondja a pénzéhes nőnek, hogy hamarosan megismerkedik egy "hatalmas" férfival, akivel össze kell házasodnia, de később a leendő férje nem kevés vagyont örököl valakitől, majd nem sokára meg is hal. Kathy-nek felcsillannak a szemei.

Miközben az új melóhelyén felszolgálóként dolgozik, egyszer csak meglát egy hihetetlenül kövér, kopaszodó, büdös leheletű, ocsmány fazont; Charlie Marno-t ( - a durván testessé maszkírozott - Jeffrey Tambor – Hellboy 1-2, Észvesztő, Másnaposok 1-2). Beugrik neki, amit jósnő mondott a nagy darab férfiről. A "jó kiállású" pasasnak már az első perctől kezdve nagyon bejön a lány, Kathy-t azonban, talán mondanom sem kell, a hideg rázza tőle. Ennek ellenére, mégis elkezd vele randizgatni, bízik a jóslatban.

Minden megy a maga útján, ahogy az lenni szokott; moziznak, étterembe mennek, ahol Charlie hatalmas adagokat gyűr le kínai kajából, miközben undorító módon, röfögve röhög Kathy célozgatásain. A táncos partikat a lány lába bánja, az első búcsúpuszi után pedig a mosogató fölé rohan. Nem telik el sok idő, Charlie Marno megkéri szíve hölgye kezét, aki, miután megbizonyosodik róla, hogy a kisembernek van egy gazdag nagybátyja, igent mond. A nászéjszaka végét a lány alig tudta kivárni. A házasélet is hasonló idillben telik, az újdonsült feleség irdatlan mennyiségeket főz, meg mos, takarít és rászokik a zugivásra is, a feje pedig egyfolytában fáj, ha Charlie-nak áll a hancúrléce.

Egy nap, miután kiderül, hogy a férfi nagybátyjának családja is van, akik ugyebár örökölhetnek, Kathy feldúltan elmegy otthonról. Miután pénzt dob egy kaja automatába, lerohanják az újságírók és az automatalánc alkalmazottja egy 1 000 000 $-os csekket nyom a kezébe, mert ő az egy milliomodik vásárló. Kathy alig tér magához és nyugtázza, hogy a jósnő egy szemétláda. Miután jól bevásárolt ruhákból, hazamegy és elkezdi összepakolni a cuccait. Charlie nem érti, hogy szeretett feleségének mi baja, miért mondja, hogy sosem szerette és undorodik tőle. Azt pedig képtelen lenni elviselni, hogy elhagyja őt. Ezért ha az övé nem lehet, akkor másé se legyen! Ezen felbuzdulva megragad egy méretes konyhakést…

Az epizód rendezőjéről, Howard Deutch-ról már volt szó, ő dirigálta a Csak egy súlyos vétség című részt is. Ahogy az néha előfordul a kriptamesék esetében, most is inkább a poénokon, a vígjátékon van a hangsúly, ami szerintem egyáltalán nem válik hátrányára a történetnek. Hatalmas rész például, mikor Kathy szenvedésit mutatják, amiket a házasélet okoz neki, közben Fred Astaire énekli: „Heaven! I’m in Heaven!” Jeffrey Tambor szerintem nagyon jó, Demi Moore-al sincs baj. Az egyetlen dolog, ami kicsit zavar, hogy a story az ’50-es években játszódik, erre azonban egy-két fekete-fehér TV-adáson és pár pillanatig mutatott oldsmobile-okon kívül semmi nem utal. Lehetett volna korrektebb is a korrajz. De ez nem olyan nagy gond, remek epizód ez is, nézzétek meg nyugodtan!