Az e heti történet, melyet a Kriptaőr jó szokásához híven jókedvűen felvezet, a szépségről szól. Szokták mondani, hogy a szépség mulandó. Sylvia, (Lea Thompson – Cápa 3, Vissza a jövőbe trilógia) a szabadúszó prosti nem foglalkozik ezzel. Egyenesen rabja saját bájának és fiatalságának. Folyton a tükröt bámulja, mint valami modern mostoha a Hófehérkéből. Barátnője stricije szemet is vet a lányra és ő nem osztja a szabadságról alkotott elvét. Durván "felajánlja", hogy megvédi őt–t. Persze, nem a jóindulat vezérli. Sylviának ez természetesen nem tetszik és elutasítja a férfit, de aztán rájön, hogy az utcán farkastörvények uralkodnak, ezért csábosan a sikátorba hívja a stricit. Ott azonban a szokásos helyett egy másik fegyver; egy forgótáras kerül elő és a férfira szegeződik. Megpróbál ellenállni, de a lány nem szórakozik, elsüti párszor a pisztolyt, majd a halott ékszereivel elfut a helyszínről.

A sok aranyat beviszi egy zálogházba, ahol nem kapna érte sok pénzt. A tulaj (Britt Leach – Silent Night, Deadly Night) azonban egy furcsa, de annál jövedelmezőbb ajánlattal áll elő. 10 ezer dollárért mintát vesz a lány arcáról – a „szépségéről” – amit négy hónapon belül kiválthat készpénzért, ha akar. Sylvia belemegy a dologba. Ám valami nincs rendben. Miután hősnőnk elmegy, a zálogos fura imákat mormol az arcminta felett érthetetlen nyelven, majd nyájasan beszélget egy koporsóban fekvő, menyasszonyruhában lévő hullával… Sylvia a soha nem látott mennyiségű pénzből rengeteg ruhát – mi mást? - vesz magának, miután átnézte a legfrissebb divatlapokat. És persze fodrász, pedikűr, minden, ami kell. Majd egy limuzinnal elviteti magát egy előkelő partira, hogy a kiszemelt pasit megszerezze. Fel is hívja magára a figyelmet, aztán, miután a liftbe csalta az áldozatot, az nem bír ellenállni tovább és a barátnőjét hátrahagyva össze is fonódik az érzéki lánnyal.

Ugrás az időben; négy hónappal később Sylvia és a szőke herceg együtt élnek, mint hal a vízben, a lány el van halmozva ajándékokkal. De a tükörrel már nincs olyan jóban, mint régen, ugyanis apró ráncokat vél felfedezni az arcán. A barátja üzleti útra megy, ő meg a bőrgyógyászhoz, aki elmondja neki, hogy a bőre öregedése drasztikusan felgyorsult. Ahogy az okokon gondolkodik, Sylviának eszébe jut a zálogos és amit mondott neki. Minden megvilágosodik előtte és már rohan is hozzá a cédulával és követeli vissza a szépségét. A négy hónap azonban lejárt. Egy pisztollyal mégis jobb belátásra bírja a sárga fogú férfit; 100 ezer dollárért visszakaphatja hőn áhított bájait. Hazaérve, őrült tombolás közepette, fejvesztve kutatja az ékszereket és főleg a készpénzt. De közben befut a barátja, aki már meg sem ismeri az azóta ronda öregasszonnyá aszalódott lányt, és hívni akarja a rendőrséget. Sylvia ezt nem hagyhatja, ezért gondolkodás nélkül beleereszti a tárat.

Visszamegy a zálogházba, ami akkor éppen zárva van. Bejut a hátsó ajtón és meglátja a rengeteg arclenyomatot, köztük a magáét is. A másik helyiségben pedig a szeme elé tárul a hullából széppé és a fiatallá váló nő is a koporsóban. Előkerül a tulaj is, aki elmondja, hogy a halott felesége számára lopja el más nők szépségét. Sylvia továbbra is követeli vissza elveszett gyönyörűségét. A férfi azonban felmutat egy újságot, ami arról szól, hogy a nőt keresik a barátja megöléséért. Mondjuk kicsit hamar jelent meg az az újság, konkrétan maximum pár óra alatt, de hát, na… Elnézzük. Én legalább is. A lány persze nem vágyik a halálbüntetésre és az arcmintájával a kezében, szomorúan elhagyja a zálogházat. Miközben az úton halad át, magába roskadva, nekimegy néhai barátnőjének és elejti az arcmintát. A fekete lány szitkozódik, hogy miért nem tud a lába elé nézni ez a csúnya öregasszony, miközben Sylvia a pocsolyából szedegeti össze néhai gyönyörűségének és fiatalságának darabkáit...

Az epizódot Howard Deutch dirigálta, akinek ismertebb filmjei leginkább sikeres vígjátékok folytatásai, úgy, mint; Még zöldebb a szomszéd nője, Furcsa pár 2, Már megint bérgyilkos a szomszédom. Az alakítások most sem kiáltanák Oscar-ért, de egyáltalán nem zavaróak. Sylvia karakterét nem nagyon lehet sajnálni, mert valljuk be, egy beképzelt, törtető, ravasz ribanc, aki megérdemli a sorsát. Az első rész óta ebben az epizódban lehet felfedezni társadalmi kritikát, jelen esetben ez a cicababákra vonatkozik. A téma ma aktuálisabb, mint valaha. A külsőségek, szépség, divat nem minden. Főleg akkor nem, ha a belső rothad. Tudtunkra adják, hogy a csillogás csak máz, egy értéktelen műanyag. Talán közhelyes, de manapság, azt hiszem sokan szenvednek abban a betegségben, amiben Sylvia. A zene megint remek, letagadhatatlanul ’80-as évek, bár én ebben a témában elfogult vagyok. Ismét kellemes 27 percetek lehet, ha megnézitek ezt a részt. Ajánlom minden agyhalott plázapipinek, bár kötve hiszem, hogy olvasnák a blogot…