A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Blood Feast (1963)

Rendezte: Herschell Gordon Lewis

Először is úgy érzem, hogy tisztáznunk kell a "splatter" kifejezést, mert bár minden "tisztességes" horror rajongó bizonyára tisztában van vele, ugyanakkor egy-egy alkalmi olvasó nem biztos, hogy képben van. Röviden: az olyan film, ami nyíltan a belezésre megy. Nem feltétlen torture porn, vagyis az áldozatokat nem mindig kínozzák meg, a hangsúly itt a gyomorforgató (vagy csak annak szánt) vérbő, trancsírozós jeleneteken van. Ami legtöbb esetben "halottakon" végeznek el. Úgy is mondhatnánk, hogy a gore-ban bővelkedő horror filmek gyűjtőneve. Melyek legtöbbször értelemszerűen rendkívül alacsony költségvetéssel dolgoznak, ahogyan az alábbi mű is.

A rendező egy másik splatter művéről, a The Wizard of Gore-ról már korábban esett szó. Míg ott voltak olyan véres képsorok, melyek mai szemmel nézve is megállják helyüket, ilyesmivel itt alig találkozni. Ez többek között köszönhető persze annak, hogy ez volt a legelső, nem volt miből kiindulni. De leginkább a pénz hiányának.

Ez utóbbi jelenség mélységesen látszik a film minden egyes szegmensén. Ez egy 100%-os ótvar hulladék. Azonban mielőtt ebbe jobban belemennénk, lássuk a sztorit. Nem lesz valami hosszú.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Mivel eddig ebben a rovatban jóformán csak jó filmekről írtam, talán sokaknak az a kényszerképzete lehet, hogy régen minden jobb volt. Pedig már negyven-ötven éve is készültek kifejezetten rossz alkotások. A most következő is az, külön pikantériája, hogy ezt a merényletet egy rendezőzseni követte el.

Vámpírok bolygója - Planet of the Vampires / Terrore nello spazio (1965)

Rendezte: Mario Bava

Igen, Mario Bava. Aki megteremtette a giallo-t, mint műfajt, és olyan finomságokat adott a népnek, mint a Hentesbárd vagy a La maschera del demonio. Kivételes érzéke volt az atmoszféra teremtéshez. Híres volt arról, hogy jóformán minden műfajban kipróbálta magát. Ezúttal egy sci-fi horrorban villogtatta meg tehetségét - vagy pont hogy nem.

Elég hamar belecsöppenünk a történet lényegi részébe: két űrhajó (hogy kutató, kereskedelmi vagy hadi, az nem derül ki) ismétlődő jelet fog egy idegen bolygóról. Úgy döntenek, hogy megnézik, mivel ez értelmes és fejlett élőlények jelenlétére utal. A landolást követően a legénység tagjai megőrülnek és egymásnak esnek. Míg az egyiknek a fedélzetén ezt mindenki átvészeli (egy koppanástól jobban lesznek), addig a másikon az emberek többsége meghal. Vagyis végeznek egymással.

Innentől kezdve azonban eléggé leülepszik a cselekmény. Mondhatni oda-vissza futkosnak a két hajó között, miközben egyesével elhaláloznak. Vagy mégsem? Ugyanis úgy tűnik, hogy egy kis feltámadásnak is lehetünk tanúi. Vagy másról van szó? Azt azonban muszáj elárulnom, hogy -a magyar és amerikai címmel ellentétben- egy deka (űr-)vámpír sincs a filmben. Ez csak az amerikai producereknek köszönhető (így lehetséges az MGM lógó is). Egyébként imdb-n meg lehet nézni, hogy még előtte hányfélén gondolkoztak. De miért? Miért csapták be a nézőket?

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Ezt a klasszikus párost már sokszor felemlegettem a blogon, most eljött az idő ahhoz, hogy jobban megismertessem veletek. Az írás ezúttal meglehetősen spoileres lesz, de lássuk be, hogy ezek az alapműveltség részét képezik, már ha az illető "horror-rajongónak" vallja magát.

Frankenstein (1931)

Rendezte: James Whale

Mary Shelley horror történetét szerintem mindenki ismeri. Az eredeti regénynek nem minden mozzanatát sikerült a filmbe átültetni, mi több, a folytatást látva az az érzése támad az embernek, hogy szándékosan "vágták ketté". Ugyanis ebben a változatban szinte csak a lény megteremtéséig jutunk, aki kiszabadul teremtőjének laboratóriumából, hogy aztán a végén  a falusiak rágyújtsanak egy öreg malmot.

De ne szaladjunk ennyire előre. Menjünk csak szép sorjában.

A nyitány rögtön megalapozza a hangulatot: Dr. Frankenstein és púpos társa, Fritz (nem Igor!) egy temetést les meg. amjd a szertartás végeztével rögtön ki is ássák a frissen eltemetett holttestet. Ráadásként még egy akasztott ember hulláját is magukkal viszik. Már csak egy agy hiányzik, ám a tökéletes példány helyett egy abnormálisat sikerül beszerezni. Hoppá.

Párhuzamosan időnként láthatjuk a doktor családját, akik aggódnak érte, amiért a világtól így elvonult. Itt megjegyezném, hogy Frankenstein keresztneve nem Victor (azt a barátja kapta meg), hanem Henry. Hogy erre mi szükség volt, azt nem tudom. Mindenesetre a család nem bírja tovább, és jóformán berontanak a laboratóriumba, ahol szembesülnek a halott testrészekből összetákolt lénnyel. Akit végül sikerült életre kelteni. Teremteni egy élőlényt, aki sose létezett. Mi ez, ha nem isteni hatalom? Frankenstein nincs tisztában tettének következményeivel, kreálmányával nem törődik kellőképpen, hagyja hogy szadista segédje kínozza. Ám a lény elszabadul és akaratlanul is pusztításba kezd.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Panoptikum - A viaszbabák háza / House of Wax (1953)

Rendezte: Andre de Toth (született Tóth Endre)

Erről a remekműről már tettem korábban említést a 10 mérföldköves posztban, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen kaliberű film megérdemel egy külön bejegyzést. Ezt talán még a "retro-ellenesek" is érdekesnek találhatják.

"Fúj már, minek egy jó filmet feldolgozni, színesíteni és háromdésíteni?! Megölik az eredeti művet! Barbárok!" - ismerős, ugye?  Manapság divat ilyesmiket hangoztatni, amit valahol meg is lehet érteni. Azonban most jön a feketeleves, ugyanis ez nem egy mai, XXI. századi tendencia. Ezt már 50 éve is megtapasztalhatta a nagyközönség.

Igen, ez egy remake-je az 1933-as Panoptikum című, szintén magyar származású (Kertész Mihály) horrorjának. Mi több, Tóth Endre képes volt színesben forgatni, ami akkoriban eleve ritkaság számban ment, kiváltképp ebben a műfajban. Ennek technikai hátterét már korábban is linkeltem, ezen ne változtassunk, felesleges lenne még egyszer ugyanazt leírnom. Íme.

De térjünk rá magára a történetre, mert elvégre ezért született meg ez a poszt is.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Szörnyszülöttek - Freaks (1932)

Rendezte: Tod Browning

A rendező másik nagy dobása a Drakula mellett, szintén alapmű. Mondhatni nem láttam még olyan nagyobb top listát, ahol ne lenne ez a film feltüntetve. És tényleg, ez egy kihagyhatatlan darab. Mielőtt jobban belemerülnénk, had említsem meg (mivel az ilyesmit imádjátok), hogy anno hamar levették a műsorról, mivel a nézőket rendesen kiakasztotta. Nagy-Britanniában 30 évig be is volt tiltva, és csak a hatvanas években "fedezték fel" újra, és szerzett magának kultikus státuszt. Mondhatni a film megelőzte korát.

De mire fel is ez a nagy tisztelet? Egyrészt azért, mert az alkotók megmerték azt tenni, hogy a szereplők igazi szörnyszülöttek, itt kérem nincsenek trükkök, maszkok és egyéb hollywoodi mesterkedések. Láthatunk "szimpla" törpéket, babaarcú törpéket, sziámi ikreket, tűfejűeket és a legbrutálisabbként egy emberi torzót (értsd: nincsenek végtagjai). No meg további "csodabogarakat". Ők mind egy vándorcirkusz tagjai, ahol persze dolgoznak "normális" emberek is, mint Phroso, a bohóc vagy az idomár Venus. Láthatjuk őket a mindennapjaikban és meg kell, hogy mondjam; végtelenül szimpatikussá sikerült formálni őket. Leszámítva két szereplőt, akik viszont nem csak hogy épek, de ők testesítik meg az emberi ideát. Az artista Cleopatra, aki egymaga a női szépség és elegancia, míg az erőművész Hercules az izmos és tekintélyt parancsoló férfi eszményképe. Viszont a személyiségük velejéig romlott, de nagyon.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Annyi filmről tudnék/szeretnék írni, de már rég volt ez a rovat. Mi több, nem szeretnék rászokni a "tömbösített" posztolásra sem. Éppen ezért következzen ez az ínyenc darab.

Kristálytollú madár - L'uccello dalle piume di cristallo / The Bird with the Crystal Plumage (1970)

Rendezte: Dario Argento

A címet jobb, ha rögtön tisztázzuk: igazából ez az első rendezése, hiszen korábban már több film megírásában is segédkezett. A legismertebb egyértelműen az 1968-as Volt egyszer egy vadnyugat c. western klasszikus. Argento műveiről már egy ideje készülök egy nagyobb poszttal, de mindig találok olyat, amit még nem láttam. Korábban itt a blogon egyébként már volt szó a túlértékelt Sóhajok-ról, és a botrányos hazai kiadású Álmatlanul-ról. Térjünk rá a lényegre.

Ugyan nem nagy meglepetés, de itt sincsenek felesleges felvezetések. Még ki sem írták a címet, de már egy kesztyűs kezet láthatunk késeket rendezgetni. További két perc várakozás után pedig már jön is az akció: egy kiállító teremben egy nő és egy bőrruhás idegen "birkózik". Ezt kívülről meglátja főhősünk, az amerikai író (apropó, a helyszín természetesen Olaszország) és megpróbál berontani. Annyit végül is sikerül elérnie, hogy a megsebzett hölgyet megmenti, míg az idegen törvényszerűen elmenekül. Aztán jön csak a kálvária. Mert amíg az áldozat nem lesz kihallgatható állapotban, addig a rendőrség a férfit gyanúsítja, aminek következtében elkobozzák az útlevelét is. Ezért csórikám nem tud mit tenni, elkezd ő is nyomozni. Azt említettem már, hogy a tettes amúgy egy sorozatgyilkos, aki lányokra vadászik? (Nahát!)

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Tudom, hogy a többség (sajnos) nem rajong a régiségekért, de hátha ez majd felkelti az érdeklődésüket, mivel a korszak talán legvéresebb filmjével van dolgunk.

The Wizard of Gore (1970)

Rendezte: Herschell Gordon Lewis

A rendező nevét tessék megjegyezni, ugyanis neki köszönhetjük a legelső splatter filmet (vagyis ami a belezésre épül, azaz sok benne a gore), az 1963-as (!) Blood Feast-et. Ami underground körökben igazi kultstátuszt vívott ki magának. A rendezőről még annyit, hogy elmondhatja magáról, hogy Fulcival osztozik a "Gore Keresztapja" címen. Egyébként még így, 90 évesen is elég aktív, hiszen legutóbbi filmjét csak 2 éve mutatták be. Remélem a felvezetés meggyőzött titeket, lássuk konkrétan a művet.

A cím nem beszél mellé: itt valóban egy illuzionistát láthatunk, akinek a "tudománya" abból áll, hogy a nézők közül fiatal hölgyeket hív fel a színpadra, majd ott helyben megöli őket. Amint sejthető, ezek elég változatosak, kreatívok és baromi véresek. Aztán jön a csoda: hirtelen az áldozat felépül, mintha mi sem történt volna. Csak hogy! Ezek a nők miután szépen haza indulnak, út közben egyszerűen meghalnak, a testük pedig olyan állapotába kerül, ahogy az előadáson is végezniük kellett volna. Most akkor jön a kérdés: mi is akkor az illúzió? Az hogy az emberek a "varázslat" után jól vannak, vagy maga a színpadi látvány a szemfényvesztés?

Most csak egy vendégkritikára van időm, szerencsére továbbra is külditek őket lelkesen (csak így tovább). A következő írást Sörös Gergő nevű olvasónknak köszönhetjük! Egy másik Christopher Lee-féle vámpíros filmről már olvashattatok a blogon, a A sebhelyes Drakuláról.

Dracula has Risen from the Grave (1968)

Rendezte: Freddie Francis

A spanyol származású Carreras család irányítása alatt álló brit Hammer Film Stúdió az elmúlt század jelentős részében az európai filmgyártás egyik legtekintélyesebb pillére volt. Kezdetben ugyan elsősorban kisebb költségvetésű vígjátékokat, drámákat és háborús filmeket gyártottak, azonban a valódi áttörést az 50-es évek második felében leforgatott első horrorfilmjük a The Curse Of Frankenstein hozta, melynek sikerén felbuzdulva évtizedeken át ontották a jobbnál-jobb, a kor követelményeinek tökéletesen megfelelő horror remekműveket. Megjegyzem, a szóban forgó alkotások többségében valódi időtálló gyöngyszemeknek bizonyultak, amelyeken az idő vasfoga sem volt képes valódi sebet ejteni, az elkötelezett rajongók seregének legnagyobb megelégedésére. Az alábbiakban egy több irányból is erősen kritizált, az idők szavának súlya alatt azonban valódi mesterművé nemesedett darabról, az 1968-as Dracula Has Risen From The Grave-ről olvashattok egy rövidebb elemzést.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Na, csak sikerült nekiállnom egy rendes kritikának.

Frankenstein bosszúja - The Revenge of Frankenstein (1958)

Rendezte: Terence Fisher

Elég sok átfedés van e film és a nem olyan rég bemutatott Sebhelyes Drakula között, ami nem véletlen, hiszen mindkettőt a Hammer Film hozta tető alá. Hozzá hasonlóan igyekeztek egy klasszikus szörnyről minél több bőrt lehúzni, noha hogy ki is itt a szörny valójában, az már más kérdés.

A film az 1957-es Frankenstein átkának a folytatása, amit még nem volt szerencsém megtekinteni, így megint mentesültem mindenféle előzménytől, de majd pótoljuk. Mert bizony itt a nyitójelenetben nem mással szembesülünk, mint hogy a címadó professzort éppen kivégzéshez készítik elő. Valószínűleg az előző részben az egyik kreálmánya kicsit duhajkodott, amit a jónép nem nézett el neki. Talán kitalálhattátok, hogy a lefejezés nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt eltervezték, így az őrült tudósunk - akit Peter Cushing formál meg (a Csillagok háborújában ő volt a Halálcsillag parancsnoka) -, álnéven egy német kisvárosban gyógyítja a szegényeket. Szabadidejében pedig folytatja a maga kis "humán puzzlejét". Amihez alapanyagot a szerencsétlen gyógyulni vágyók szolgáltatják.