A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Na, csak sikerült nekiállnom egy rendes kritikának.

Frankenstein bosszúja - The Revenge of Frankenstein (1958)

Rendezte: Terence Fisher

Elég sok átfedés van e film és a nem olyan rég bemutatott Sebhelyes Drakula között, ami nem véletlen, hiszen mindkettőt a Hammer Film hozta tető alá. Hozzá hasonlóan igyekeztek egy klasszikus szörnyről minél több bőrt lehúzni, noha hogy ki is itt a szörny valójában, az már más kérdés.

A film az 1957-es Frankenstein átkának a folytatása, amit még nem volt szerencsém megtekinteni, így megint mentesültem mindenféle előzménytől, de majd pótoljuk. Mert bizony itt a nyitójelenetben nem mással szembesülünk, mint hogy a címadó professzort éppen kivégzéshez készítik elő. Valószínűleg az előző részben az egyik kreálmánya kicsit duhajkodott, amit a jónép nem nézett el neki. Talán kitalálhattátok, hogy a lefejezés nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt eltervezték, így az őrült tudósunk - akit Peter Cushing formál meg (a Csillagok háborújában ő volt a Halálcsillag parancsnoka) -, álnéven egy német kisvárosban gyógyítja a szegényeket. Szabadidejében pedig folytatja a maga kis "humán puzzlejét". Amihez alapanyagot a szerencsétlen gyógyulni vágyók szolgáltatják.

Elég hamar leleplezi őt egy fiatal tudós titán, aki nem megy el árulkodni a hatóságokhoz, hanem rögtön beáll segédnek. Mivel ez az '50-es évek, így nincsenek felesleges moralizálások, meg olyan jelenetek, amiben próbatételt kell kiállnia ahhoz, hogy megfeleljen a követelményeknek. De ez így is van jól, sőt, ha már itt tartunk, akkor azt is kiemelném, hogy a "töltelékjelenetekből" viszonylag kevés van, mindegyiknek van valami minimális funkciója. A történet harmadik lényeges szereplője a kötelező paralízises púpos segéd. Azonban most nem csak téblábol és vigyorogva "igengazdámozik", hanem az ő agyából lesz a Teremtmény, akit meg kicsit vicces módon Christopher Lee formál meg. Így voltaképpen ezzel be is járta azt az utat, amit anno a mi derék Lugosi Bélánk is megtett az Universal Pictures-szel.

Az ember azt hinné, hogy akkor most minden kezdődik előröl, vagyis megy majd az ámokfutás, de ez csak részlegesen lesz igaz. Ráadásul a legfontosabb különbség az eddigi Frankenstein filmekkel kapcsolatban, hogy a "szörny" külseje egész emberi lett, leszámítva a homlokán lévő kapcsokat. Ez egy ügyes húzás volt be kell vallani, kár, hogy ezzel sokat veszített a horror jellegéből. Mert bizony ez a legnagyobb baj a filmmel, hogy nagyon sok, a műfajra jellemző tulajdonság egyszerűen hiányzik. Jó, értem én, hogy így is elég sokkos lehetett ebben az időszakban azt látni a moziban, hogy egy levágott kéz magától mozog, meg miegymás, de ezek felett eljárt sajnos az idő. Egyszerűen nem lett olyan maradandó darab, mint teszem azt, a '30-as évek remekművei.

Az egész atmoszféra steril lett. Hiányzik belőle a gótikusság, a sötétség, a feszültség. Mert maga a sztori jó és jogosan kellett neki a vérfrissítés, csak az a baj, hogy ezzel pont a velőt rázó izgalmakat vették ki belőle. Pedig erősen próbálkoztak, amire a legjobb példa a lény megvadulása, csak itt is elrontották azzal, hogy nem mertek tovább lépni egy bizonyos ponton. Ha azt megteszik (aki látta, az tudni fogja, hogy most mire gondolok), akkor akár egy szép kis botrányfilm is lehetett volna belőle. Ami akár hogy is nézzük, remek pénzkeresési lehetőség volt már akkor is.

Így viszont egy precíz iparosmunkát kapunk, mellőzve belőle minden izgalmat. Mindenesetre megtekinteni mindenképpen érdemes, mert jónak jó, csak hát éppen az ember többet várt volna el a cím után. Hiszen semmiféle konkrét bosszút nem kapunk.

A színészek jók, a két sztárt látván gondolom ezt nem is kell tovább ragoznom. A technikai kivitelezésben meg semmi extra sincs: színes és ugyan nem olyan rikító, mint a Sebhelyes Drakuláé, de olyan élettelennek hat az egész.

A Hammer természetesen ezután még vagy egy további féltucat Frankenstein-filmet leforgatott.

Értékelés: 5/10