Így februárra csak megjött a nagy betűs TÉL, mindenki pánikban, és nem győzzük a fűtéssel. A horror világában azonban vannak sokkal rosszabb helyek, cudarabb időjárási viszonyokkal. Íme három film, három különböző kontinensről. Következzen két csontfagyasztó thriller és egy "melegebb" slasherrel.

Frozen (2010)

Rendezte: Adam Green

A rendező korántsem ismeretlen a blogon, hiszen a Baltával belopta magát a szívembe, hogy aztán később összehozzon egy középszerű folytatást. Ez a film viszont abszolút meglepett, mintha nem is az ő keze munkája lett volna. Két teljesen más világ. Persze pozitív értelemben.

A történet egyszerű, de éppen ebben rejlik a zsenialitása. Két srác, és egyikük barátnője kiugranak a hegyekbe síelni, szórakozni. Aztán folyamatos emberi mulasztásoknak hála fenn akadnak a sífelvonón, fenn a magasban. Vasárnap lévén legközelebb csak egy hét múlva fog üzemelni a pálya. Igaz, előbb fognak halálra fagyni, mint éhen halni, elvégre sípályákat ritkán raknak a trópusokra.

A nagy kérdés, hogy lehet e ebből a minimális történetből izgalmas filmet forgatni? Igen, lehet, ha jól eltaláltak a karakterek. Erre pedig nem lehet panasz, mindhármuk végtelenül szimpatikus. Mi több, jó színészek is alakítják őket, akik a horror berkein belül se ismeretlenek. A lányt Emma Bell (Végső állomás 5), a fiúját Kevin Zegers (Halálos kitérő), a haversrácot pedig Shawn Ashmore (Mother's Day) alakítja. Nagyon ironikus módon ez utóbbi játszotta az X-Men franchise-ban "Jégembert"...

Következzen egy specialitás egyenesen Dél-Amerikából, amit idén fognak feldolgozni a derék északiak.

La casa muda / The Silent House (2010)

Rendezte: Gustavo Hernández

A film különlegessége (túl a származását tekintve) az, hogy a teljes játékidő valós időben, vágás nélkül zajlik le. Ugyan nem ez az első ilyen alkotás a filmművészetben, de attól még rendkívüli, és el kell ismernünk, hogy nem kis munka lehetett összehozni. Már pusztán ezért kijár egy hatalmas riszpekt. Kár, hogy maga a történet... khm... lássuk.

Apa és főiskolás korú (?) lánya egy vidéki, lerobbant házhoz megy, hogy szépen rendbe rakják. Az állapotokról annyit, hogy még az ablakok is be vannak deszkázva, ergo oda bent baromi sötét van még nappal is. A bevezetés roppant unalmas, az első 15 percet elég nehéz túlélni, de aztán csak beindulnak az események. Minden azzal kezdődik, hogy apuka meghal, a lány pedig nem tud kijutni a házból, mivel időközben minden ajtó bezáródott. Az atmoszféra magáért beszél, hiszen itt sötét, szűk helyekről beszélünk, az egyetlen fényforrás pedig egy viharlámpa. Az ijesztés, feszültségkeltés egész jó lett, ráadásul csak kicsit lett hatásvadász. Volt egy pillanat, amikor konkrétan meg is hűlt a vér az ereimben. Ettől függetlenül azért kifejezetten vontatott lett. Vagy talán jobban mondva, hullámzó teljesítményt nyújt.

Eljött az ideje, hogy idén is beszámoljunk egy olyan karácsonyi filmről, amit a magyar nagyközönség is láthatott, hiszen az alábbi alkotást nálunk is kiadták DVD-n.

P2 - A rettegés új szintje (2007)

Rendezte: Franck Khalfoun

Karácsony van, a Nagyon Fontos Üzletasszony pedig még az irodájában dolgozik, miközben a családja epekedve várja. Itt már rögtön kiderül, hogy főszereplőnknek a karrier az első, aztán pedig minden más.Igen ám, de olyan sokáig benn maradt, hogy végül ott is rekedt, ráadásképpen a kocsija is bemondta az unalmast. Az egyetlen még ott dolgozó ember a garázs biztonsági őre, és annak méretes rottweilere. Aki egy kis huzavona után csak foglyul ejti a nőt, hogy eltölthesse vele az estét, meghitten vacsorázva. legalábbis ez a terve. Aztán persze jól sejthető módon a hölgy kiszabadul és kezdetét veszi egy órányi macska-egér játék. Vagyis hol sikerül a derék pszichopatánknak elkapnia áldozatát, hol nem.

Hogy ne legyen egyhangú, időközben egy-két külső személy is belekeveredik a műsorba. De lényegében ez egy elég erős pszicho-thriller, mert ahogy haladnak előre a történések, kiderül, hogy a biztonsági őr barátunk már régóta kiszemelte magának a nőt. Egyébként szerencsére akadnak kifejezetten véres jelenetek is, szóval a film horror része is rendben van.

Így hétvégére összeállítottam Nektek egy halom rossz filmet, mazochistáknak és olyanoknak, akik nem szeretnék az idejüket ilyenek megtekintésére pazarolni. Ezeket viszont már egytől egyig végignéztem. Mit meg nem teszek értetek? :)

1. The Jail - A Women's Hell / Anime perse (2006)

Rendezte: Bruno Mattei

Annak ellenére, hogy a film jelentős részében ázsiaiak hölgyek szerepelnek (börtöntöltelékek), ez egy hamisítatlan olasz trash. Az azóta megboldogult rendező a haláláig rengeteg szemetet termelt, leginkább (mily meglepő) zombi produkciókra specializálta magát, de azért a fiatal lányok megalázásához és kínzásához is egész jól értett, ahogy a mellékelt film is mutatja.

Amint azt a cím is sugallja, itt egy nyomorúságos női börtön lakóinak az életét követhetjük nyomon, ami nem éppen cukormázas. Nevük nincs, csak számuk (bár egymást azért a rendes nevükön szólítják) és a kiválasztottaknak időnként egy bordélyházban kell elviselni a gazdag vendégek különböző perverzióit. A fenyítés meg kíméletlen. Igazából az egész egy Ilsa-filmhez hasonlít, csak nincs benne annyi szenvedély, de gagyiság kétszer annyi.

Dans ma peau / In my skin (2002)

Rendezte: Marina de Van

A film abszolút a rendezőnő saját elképzelései szerint alakulhatott, hiszen a fogatókönyvet is ő írta, továbbá a főszerepet is saját magának adta. Ez utóbbi azért meglepő, mert elég sokat pucérkodik benne (ne örüljünk annyira, elég csúnyácska), szóval exhibicionizmusban sem szenvedhet hiányt.

A történet pár mondatban összefoglalható: főhősnőnk egy partin csúnyán megsérül, amit ő eleinte nem vesz komolyan. Aztán rájön, hogy "tökre jó érzés" az, ha az ember saját magát vagdoshatja, tépheti le a bőrét, egyszóval öncsonkítást végez magával. No ne tessék olyan túlzásokra se gondolni, hogy levágja a lábait, ugyanakkor  olyan "emóst" se tessék vizionálni, aki körömcsipesszel csipkelődik. Valahogy a kettő közé kell belőni. Mindenesetre véresnek véres, ezt majd még bővebben kifejtem.

Szóval itt nem mást látunk, mint a függőség nagyon egyedi metaforáját. Nem kell ide egy sablonos drogos, vagy alkoholistával operáló dráma: ezeken a Dans ma peau jóval túlmutat. Ez maga a húsba vágó addikció: a nő egy idő után teljesen elveszti a kontrollját és másra sem képes gondolni, mint hogy minél hamarabb élvezhesse a gyönyört. Mert számára ez az. Attól függetlenül, hogy de Van-t nem igazán indítanám egy szépségkirálynő versenyen, meglepően jól és hitelesen játszik. Mondhatni saját magára írta meg a karaktert. Ennek is megvan a maga előnye.

Nem olyan rég többen is említették, hogy kíváncsiak lennének arra, hogy mik az én személyes kedvenceim, hát íme. Az összeállítás kissé nehéz volt, egy jó pár film ki is maradt. Így igyekeztem úgy összerakni, hogy melyeket nézem meg a mai napig a legszívesebben és leggyakrabban.

Azonban szeretném előre leszögezni, hogy ez lista NEM azt mutatja, hogy szerintem mely horror filmek a legjobbak, hanem hogy NEKEM mik a favoritjaim. Szóval számonkérést nem szeretnék kapni.

Igen, ezek nálam mind 10/10-es (na jó egy nem, de azt majd megmagyarázom).

...amikben az a legszebb, hogy hazánkban is könnyen beszerezhetőek. Ráadásul mindkettőt ugyanaz az ember rendezte.

31. kilométer - Kilométro 31 (2006)

Rendezte: Rigoberto Castaneda

Sok más filmből ihletett mű, mondhatni semmi újat nem tud felmutatni, de attól még egész kellemes. Lényegében ez is egy kísértetes történetet dolgoz fel, ám itt most nem egy halott, hosszú fekete hajú kislány rendetlenkedik, hanem egy halott meztelen kisfiú. De igazából ő sem olyan gonosz, csak éppen úgy megijeszti az autósokat, hogy azok egy bizonyos 31. kilométert jelző táblánál meghalnak. Ja és az anyukája is arrafelé kóborol.

De hogy legyen valami konkrét váza is a sztorinak: a bevezetőben egy lány autóbaleset áldozata lesz, akinek ezért amputálni kellett a lábait, ami hagyján, de kómába is esett. Neki van egy ikertestvére és ahogy az várható, valamiféle spirituális kapcsolat van közöttük. Ez a szegmense a filmnek még egész hihető, hiszen ilyen iker-jelenségekről gyakorta olvasni a világsajtóban, nem hoznék fel most egy konkrét példát sem. Szóval a tesó elkezd nyomozni az ügyben, mert gyanús, hogy az elvileg elgázolt gyermekről nincs egy deka nyom se. Ebbe persze belesegít a hölgyek fiúi is, akik sajnos annyira jelentéktelenek, hogy bár nem ők a testvér-pár, de én egyszer-kétszer összekevertem őket.

Pin... (1989)

Rendezte: Sandor Stern

A rendező neve ne tévesszen meg senkit se, Kanadában született 1936-ban, szóval nem mondanám biztosra, hogy magyar, de ez nem is annyira lényeges. Ami viszont az, hogy ez volt az egyetlen olyan filmje, ami nem direkt televízióra szántak, hanem bizony a mozivásznat is megjárta. Egyébként a horror terén még az Amityville 4 is az ő nevéhez fűződik.

Sajnos a történetet muszáj lesz kissé spoileresen felvázolnom, mert nem szeretném nagyon körülírni, meg kacsintgatni, hogy "majd meglátjátok úgyis".

Az alapszituáció: gazdag kertvárosi család két gyerekkel. A szülők roppant szigorúak. Apuka orvosként állandó jelleggel a gyermekek elméjének pallérozásával foglalatoskodik, míg az anyuka meg egyszerűen bakterofób. A minden téren való tisztaság és a karriercentrikusság  szelleme körbelengi a fészküket. Élmény lehet így felnőni, nem? A nevelés hatása teljesen másképp mutatkozik meg a két testvér életvitelében. A srác bezárkózott lesz, aki nem tud normális kapcsolatokat kialakítani, míg a lány egyszerűen már 15 évesen befogadóképes lesz a f*sz iránt.

Ma hajnalban kiosztották az Oscar-díjakat, ezt ugye mindenki tudja. Azonban nekem már korábban is feltűnt az, hogy egy kifejezetten horror-filmet is jelöltek, ez pedig a Farkasember volt a legjobb maszk kategóriában. Amit örömmel közlök, hogy meg is nyert! A filmet persze lehet kritizálni több okból is, de azért tegyük hozzá, hogy ezt az elismerést megérdemelte. Továbbá azt is, hogy ebben a kategóriában csak három jelölt volt, na de akkor is.

Egyébként minden a papírforma szerint alakult, így Natalie Portman is méltán megkaphatta a szobrocskát a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért. Nagy kár, hogy a film csak ezt az egyet tudta megkaparintani.

De sebaj, a lényeg, hogy ilyen rangos díjat csak nagy ritkán kap a kedvenc műfajunkat képviselő alkotás, így örüljünk annak, hogy legalább ennyi összejött.

Egyébként ilyen elismerés legutóbb 2008-ban volt, amikor a Nem vénnek való vidék és a Sweeney Todd is arathatott.

Mivel legutóbbi posztomban többen is (ketten) kérték, hogy írjak róla, no meg hogy vigyünk egy kis aktualitást a blogba, íme, tessék. Előre szólok, hogy mivel az interneten mindenki csak úgy áradozik róla (joggal), így sok új nézőpontot én se tudok hozzátenni, nem úgy mint a túlértékelt Hibrid esetében.

Fekete hattyú - Black swan (2010)

Rendezte: Darren Aronofsky

A rendezőnek mindig is a súlyos drámák voltak az erősségei, elég ha csak a legutóbbi Oscar-díjra jelölt Pankrátort, vagy a zseniális Rekviem egy álomért c. valóságos eposzt nézzük. Most is alapvetően egy kamaradrámát láthatunk, csak éppen egy sajátos pszichothrillerbe csomagolva. Hogy ezt hogy tessék elképzelni, azt mindjárt kifejtem bővebben.

Maga a forgatókönyv zseniális abban a tekintetben, hogy a film története remekül illeszkedik a Hattyúk tava c. balettelőadáshoz, mondanom se kell, hogy ezt fogják a lelkes balerinák előadni. A darab röviden arról szól, hogy a kedves és szerethető hercegnőt, (vagyis a Fehér hattyút) madárrá varázsolták, akik csak az éj leple alatt ölthetik fel emberi alakjukat. A hercegnőbe ily módon beleszeret a herceg, ám őt később a lány ikertestvére, a Fekete hattyú rútul elcsábít. Azonban a vége happy end, hiszen a király junior elmeséli az egészet a lánynak, az átok meg megtörik és mindenki boldog. Sajnos ez így ebben a formában nem lett volna elég hatásos a filmhez, ezért átírták sokkal tragikusabbra a végét: igen, bánatában a hölgy a mélybe veti magát.