Csütörtök óta megkezdődött 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál!

Így ez a poszt amolyan "jobb később, mint soha" elven készült. De még semmiről se maradtatok le, mivel minden filmet kétszer vetítenek le! Ráadásul örömmel lehet konstatálni, hogy talán minden eddiginél több, minket érintő film került be a fesztiválprogramba!

Lássuk!

Az ír szekció rögtön kettőt is magában foglal: a Csáposok (Grabbers) c. elborult kocsmás, szörnyes horror-vígjátékot és a sokkal keményebbnek ígérkező Citadellát (Citadel), melyről még anno lőttünk egy előzetest.

A "sötét oldal" szekció azonban még több csemegét tartogat. Először is nagy meglepetésre itt van a francia Livide, amiről már írtunk kritikát. Egyébként a semmilyen Halovány címen kell keresni. De sajnos a többi magyar cím is kissé félrevezető. Mert gondolnátok, hogy a Néptelen történet az Aftert takarja, míg az Elbocsátó szép szavak (Last Kins Word) egy gótikus horrort és nem egy romantikus drámát? A Borzongás (Shiver) már találóbb, melyben egy sorozatgyilkost és az áldozatának a kapcsolatát tekinthetjük meg thriller formájában. Illetve itt van még az egyértelmű favorit, a Feloldozás (Resolution) is, melyet a Ház az erdő mélyén rokonának tartanak.

Meglepetésre a "napos oldal" is tartogat számunkra valamit: a Shopping Tour c. orosz horror-vígjátékot, melyben kiderül, hogy a finnek évente egyszer turistákat esznek. Igen, az összes.

Az igazi ínyencek meg megnézhetik a Ragyogást is (elvégre moziban többségünk még nem láthatta) és az arról szóló 237-es szoba (Room 237) c. dokumentumfilmet is.

Szóval választék az van dögivel, ne tessék finnyáskodni!

Részletekeért katt a honlapra!

Kivételesen Varin kolléga írt beszámolót, mivel nekem mostanság nem lesz időm a film megtekintésére. - purga

A Djatlov-rejtély talán minden idők egyik legmisztikusabb és legtöbbet vitatott története, ami mindmáig megoldásra vár. Hónapok óta tűkön ülve vártam a filmet, mert sok átvirrasztott éjszakám szólt arról, hogy az ’59-es történetről olvassak. A történet legszebb része az, hogy napjainkig sem került elő olyan teória, amely mindent megmagyarázna, ami a kilenc orosz hegymászó rejtélyével kapcsolatos. A film alapja tehát adott, már csak valami maradandót kell alkotni a filmvásznon. 

Halálhegy - A Dyatlov-rejtély / The Dyatlov Pass Incident (2013)

Rendezte: Renny Harlin

Már a megvalósításnál kicsit csodálkoztam, hogy miért akarják feltétlenül a mába átültetni az incidens elmesélését. Részemről sokkal szívesebben ültem volna be egy olyan filmre, ami nem 2013-ban játszódik, hanem egyszerűen kitalál egy megoldást arra, hogy mi történt Djatlov barátunkkal és társaival 1959-ben, és azt viszi végig. De a forgatókönyvírók és Renny Harlin rendező (Die Hard 2, Háborgó Mélység, Cliffhanger) inkább úgy látták jónak, ha a jelenben látogatunk el a Halat Szjalra, azaz a Halálhegyre. Innentől pedig adta magát az, hogy a film egy found footage horror legyen, amit lehet vagy nagyon szeretni, vagy nagyon nem szeretni. Én speciel a rajongók közé tartozom, ezért – és persze a lebilincselő történet miatt – életem egyik legjobb filmjére készültem.

Három amerikai amatőr filmes és két tapasztalt hegymászó vág neki a hosszú útnak, hogy az egyetemük pénzén derítsenek fényt a több mint ötven éves titokra. Szerencsés véletlen folytán betérnek abba a kocsmába, ahol híres kilencek töltötték utolsó estéjüket a túra előtt Ivdel városában. Hűen elődeikhez, ők is egy teherautó platóján közelítik meg az Otorten-hegyet. Újabb véletlen szerencsének köszönhetően összeakadnak egy öreg hölggyel, aki 1959-ben ott volt a holttestek megtalálásánál. Hamar felkelti a filmesek érdeklődését, amikor egy olyan részletet oszt meg a hallgatósággal, ami valóban úgy is lehetett, viszont ennek lehetőségét nem osztja meg a rendező velünk. Ez hiba volt, mert biztos vagyok benne, hogy itt volt, aki rázta a fejét.

Szokatlan dolog Mikulás napjára horrort vinni a mozikba, de kit érdekel? Örüljünk annak, hogy egyáltalán van. Mielőtt neki kezdenénk, hamut szórok a fejemre, amiért nyáron úgy kalkuláltam, hogy az alábbi filmet nem fogják nálunk bemutatni. Erre tessék. Több ilyen meglepetés is érhetne. Ráadásul még egy béna magyar címet sem fabrikáltak neki, pedig a forgalmazó ugyanaz a Big Bang Média, akik a Red Lights-ból kreáltak A gyilkos médiumot... Na de megérte ennyire lelkesülni? Mindjárt kiderül.

Sinister (2012)

Rendezte: Scott Derrickson

Adott egy család, akik új házba költöznek, majd apuci elkezd dolgokat látni. Nagyon kreatív! Na jó, igyekszek nem annyira kőszívű lenni. Mert annyi újítás van, hogy a családfő egy kriminalisztikával foglalkozó író (vagy mi ennek a pontos neve?) aki deklaráltan egy olyan helyre viszi a famíliát, aminek a kertjében négy embert akasztottak fel egyszerre. Persze erről a többiek nem tudnak. Széééép. Mintaszülő az ilyen bazzmeg.

Aztán "hősünk" rögtön talál a padláson egy doboz 8mm-es filmszalagot, hozzá lejátszóval. Amin, mint kiderül, rituális halálesetek láthatóak, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak egymással. Az egyébként egy percre sem gondolkodtatja el, hogy hogy a francban lehet ott ez a bizonyítéknak minősülő csomag... Igazából ez a fickó a tökéletes "anti-apa": mindent és mindenkit leszar maga körül. Egyedül saját maga és a könyve, majd az ebből fakadó siker izgatja.

Meghívást kaptunk a Big Bang Médiától A gyilkos médium (Red Lights) forgalmazójától a tegnap esti sajtóvetítésére. Én pedig örömmel éltem a lehetőséggel és sikerül partnerként egy kedves ismerősömet is elráncigálnom.

Már a belépéskor kissé "exkluzívnak" érezhettük  magunkat, hiszen a Strongbow promózta magát azzal, hogy kis talpas műanyag poharakba öntötte italát, amihez még jeget is szervíroztak. Bevallom én most kóstolhattam meg először és maradjunk annyiban, hogy megittam, de nem hiszem, hogy valaha is fogok érte fizetni.

Aztán felvezetésképpen jött maga Danny Blue (képen), a hazai Mentalista nyertese. Mit ne mondjak, siralmas volt. Nem voltak nagy elvárásaim az előadásával kapcsolatban, de amit művelt, arra nincsenek szavak. Már a legelső "trükkje" kínosra sikeredett, amikor az egyik néző által gondolt kétjegyű számot akarta kitalálni. Most szó szerint idézem, hogy hogy zajlott, mert ez megmaradt bennem:

"- 94? - Nem. - 34? Nem. - Ööö 38? - Nem. - De közel járok? - Igen - Öööö nem tudom, mi volt? - 43. - Majdnem!"

Innentől kezdve pedig lehetetlen volt bármit is komolyan venni. Volt óvodajeles rajzolgatás, aztán boríték húzogatás, de valahogy mind olyan olcsón hatott. Egyikünknek se volt olyan pillanata, hogy "ezt meg hogy csinálja?". Minden magyarázható volt mezei pszichológiai trükkökkel. A szórványos tapsokból ítélve nem csak mi gondolhattuk így. Igazából kár volt erőltetni, csak lefárasztott.

A végén pedig öten még valami ajándékcsomagot is kaptak, akiknek boríték volt a székük aljára ragasztva.

Na de térjünk rá magára a filmre, az azért nagyobb élmény volt (persze a léc ezek után alacsonyan volt).

Véget ért hát a mozi-maratonunk. Az utolsó napra akár fásultak is lehettünk volna, ha nem azokat a filmeket pakolják a legvégére, amelyek a legjobban érdekeltek minket. Sajnos kissé csalódnunk kellett, ugyanakkor megtaláltuk a fesztivál legjobbját is.

Ezúttal se ért minket túl sok újdonság, csak annyi, hogy a Stake Land előtt a a közönség tagjai között sorsoltak ki egy-egy koktélt. Pontosabban a főszervező, Vízer Balázs tett fel két mozis kvízkérdést, a helyes válaszolók pedig még helyben megihatták az itókát. Mi hoppon maradtunk.

Ledaráltuk a második napot is, és legnagyobb örömünkre találkoztunk magyar feliratos filmmel. Ami mondjuk ekkora hype után nem is meglepő. Viszont ennél lényegesebb, hogy homlokegyenest eltérően éltük meg az alkotást.

Mivel a filmeken kívül más élménnyel nem gazdagodtunk, vágjunk is bele a kritikákba!

A tegnapi napon Cadenzával lenyomtuk az első három filmet. Bár mindketten gyökeresen eltérő véleményre készültünk, ez most (még) nem igazán jött össze. Az viszont mindkettőnket meglepett, hogy a filmeket eredeti nyelven sugározták. Igen, még a svédet is. Bár ahhoz könnyítésül kaptunk angol  (amolyan "lebutított") feliratot. Akinek azonban ez nem volt elég, élhetett a szinkrontolmács eszközével is. Persze ez az aprócska tény egyikünknél sem okozott különösebb fennakadást, de Cadenza azért bevállalt egy (az ő szavaival élve) "audiotolmácsos" élményt. (Pedig papírom van róla, hogy tudok angolul... - Cadenza)

Mindeközben a helyet is jobban szemügyre vehettük (most már le is tudtunk ülni!), mi több, volt szerencsénk megtapasztalni, hogy az itt kapható popcorn köröket ver "plázás" társaira. Értsd: enyhén sózott, szép nagy szemű, rendesen kipattogott, egyszóval tökéletes. Mindazonáltal az italozás kissé nehézkes, ugyanis mindent üvegben vagy korsóban kapsz, továbbá az ülések karfájában nincs pohártartó. (Igen, tudjuk: ez egy művészmoziban nem szokás.) Külön érdem (purga szerint), hogy a férfi mosdó kellemes gyümölcsillatú. (Bezzeg a női nem... - Cadenza)

Egyébként olyan este 10-fél 11 magasságában egy dj nyomatta az előtérben az aláfestő elektronikus zenéjét (meg nem mondjuk a pontos műfaját).

Meghívást kaptam a tegnapi premiervetítésre a Cirko-Gejzírbe, én meg éltem a lehetőséggel. Nem csak a filmet láthattam, sok más élményben részesülhettem. Ez utóbbiakról a kritika után esik majd néhány szó.

Berberian Sound Studio (2012)

Rendezte: Peter Strickland

Először is hadd kezdjem azzal a nemzetközi összeesküvéssel, ami arra irányul, hogy ezt a filmet horrornak állítsa be, mert egyáltalán nem az. Ugyanakkor mégis itt a helye a blogon, ennek az okára hamarosan fény is derül, de előbb lássuk a sztorit.

Gilderoy egy hányatott sorsú angol hangmérnök, aki végső elkeseredésében munkát vállal egy kis olasz stúdióban, ahol egy horrort forgatnak. Persze a film jellegéről szerencsétlen csak ott értesül, és bizony szegénynek a gyomra nincs hozzászokva a látottakhoz. Ugyanis a '70-es években járunk, az olasz filmgyártás fénykorában, amikor még évente 300 celluloid művet tudtak felmutatni, rengeteg horrorral és gialloval (és persze spagetti-westernnel). Viszont a munka az munka, főleg annak, akinek semmi pénze sincs, így belevág.

Talán még nem volt olyan film, amiről még a megjelenése előtt ennyit posztoltunk volna, így már csak azért is muszáj volt megnézni. A díjmentes megtekintésért pedig a forgalmazónak, a Fórum Hungary-nek tartozunk köszönettel. Lássuk.

Démoni doboz - The Possesion (2012)

Rendezte: Ole Bornedal

Kezdjük rögtön a legnagyobb bajjal: sem maga a film, sem a történet nem nevezhető egyedinek. A szülők elválnak, apuka egy új házba költözik. Nahát. A lányaik meg ingáznak kettejük között. Aztán egy garázsvásáron a kisebbik megvetet magának egy különös dobozt. Ezt a gyerek sikeresen kinyitja, de utána nagyon megváltozik. Eleinte természetesen ezeket a változásokat a válás által kiváltott szorongásnak tudják be, ugyanakkor az már intő jel, ha a gyerek szó nélkül beledöf egy villát apuka kézfejébe.

Ezt követően a képlet meg szinte már magától értetődik: a fater szív, mint a torkosborz, megjelenik anyuka pöcs udvarlója, anyuka hisztis és egy különös haláleset. Majd jöhet a pap, hogy véghez vigyen egy ördögűzést. Illetve majdnem, ugyanis egy rabbit hívnak, hogy egy "dybbuk"-ot küldjön vissza a dobozába. Most mindenféle bántás nélkül: dramaturgiai értelembe véve, van különbség a kettő között? Ha így nézzük, akkor csak egy újabb "ördögűzős" filmet kapunk, semmivel se többet. Sőt, mondhatni kevesebbet.

Ma éjfélig még tart a nyereményjátékunk az 5 db páros mozikuponért, melynek keretében meg lehet tekinteni az alábbi filmet. Lássuk, hogy mire vállalkoznak a jelentkezők! (Valami rejtélyes oknál fogva eltűnt az utolsó két bejegyzés, úgy hogy akit érdekel a játék, az nézzen fel a blog Facebook-oldalára, lájkolja, majd ossza meg az ezzel kapcsolatos posztot.)

Ideglelés Csernobilban  - Chernobyl Diaires (2012)

Rendezte: Bradley Parker

Kezdjük azzal, hogy a film teljesen más, mint amit az előzetese sugall. Abban ugyanis azt érezzük, mintha ez is egy újabb futószalagon gyártott found footage darab lenne, szellemekkel. Nos, ez kérem rohadtul nem így van. Ugyanis hál' Istennek nem egy ál-dokutt kapunk, hanem egy "rendes" filmet. Az más kérdés, hogy az operatőri munkája eléggé szabadon mozgó, ilyesmire példának a Karantén 2-t tudnám felhozni. Ez a megoldás nekem tetszett, így a néző jobban bele tudja magát élni, és mégse kell azon fognia a fejét, hogy "ezt akarják velem elhitetni?".

A másik kellemes meglepetés, hogy szellemek sincsenek, helyettük veszett kutyák és még valami kergeti őrületbe szereplőinket. De ezt most egyelőre hagyjuk, térjünk rá magára a történetre.

Két fiatal amerikai pár  bejárja Európát, amit egy montázs keretében láthatunk, ebben egyébként a Hősök tere is felbukkan, yee. Folyamatosan haladnak Kelet felé, így kilyukadnak Ukrajnában. Befizetnek egy extrém túrára, melynek keretében elzarándokolnak az egykori csernobili atomerőmű melletti halott városba. Hozzájuk csatlakozik még egy ausztrál-norvég (!) szerelmes pár is. Aztán persze hazafelé már nem tudnak elindulni, mert a kisbuszuk bemondja az unalmast. Az éjszaka folyamán meg elragadja valaki vagy valami a vezetőjüket. Innentől kezdve meg egy sablonos "egyenként elhullanak a szereplők" filmet kapunk, amit csak a helyszín tud feldobni úgy igazán. Mert mik elől is menekülnek? Arra sajnos csak a végén kapunk választ. Nem túl kielégítőt, de a maga nemében egyedit. Viszont sokat nem lehet az ezzel operáló jelenetekből látni, így aki annyira odavan azért, hogy az "ismeretlen félelmetesebb", annak ez maga lesz a mennyország.