Avagy adjuk a népnek minél betegebb filmeket online!
Az eddig bemutatott legdurvább darab a Begotten volt, ideje azt felülmúlni. Éppen ezért következzen három, nem kicsit polgárpukkasztó darab. Ezek még a szolidabbak (persze ez ízlés kérdése), holnapra durvábbakat fogtok kapni:)
Eléggé nyers és pornógráf. Szeretni fogjátok:) Vérre, ilyesmire azonban ne tessék számítani.
Anno a The Girl Next Door-nál említettem, hogy a történetről még ugyanabban az évben készült egy másik filmadaptáció. Többen írták is, hogy az szerintük hatásosabbra sikeredett. Most ennek nézünk utána. Előre szólok, hogy a film még annyira se horrorisztikus, mint Ketchum műve, ez egy kőkemény dráma, de mégis itt a helye a blogon. Meg különben is: neszójjábe!
Rendezte: Tommy O'Haver
A története szinte ugyanaz, mint a másik feldolgozásé. Természetesen azonban vannak alapvető különbségek. Hiszen míg a The Girl Next Door egy valós esemény alapján készült könyv filmadaptációja, addig ez magának a történéseknek a realistább beszámolója. Ezt megerősítvén időnként bevágnak egy-egy jelenetet a bírósági tárgyalásról, itt most ne valós archív felvételeket vizionáljatok magatok elé. Természetesen magában a cselekményekben is vannak jelentős különbségek, de ezekre mindjárt kitérünk.
Előtte azonban azt had meséljem el, hogy én még sose néztem meg egy filmet se ilyen állapotban. Konkrétan 90 percig sík ideg voltam, mert egyszerűen tudtam, hogy mi fog történni. Előre fel voltam készülve a borzalmakra és a végkifejletre. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek. Szörnyű érzés volt, azt meg kell hagyni. Talán ugyanígy éreznék akkor is, ha még egyszer rászánnám magam az Eden Lake megtekintésére (van olyan aki már legalább kétszer látta?).
Már rögtön az elején szembeötlik egy alapvető különbség: a két lánynak nagyon is élnek a szüleik, csak épp szarnak rájuk. Fontosabb számukra az utazást igénylő munkájuk, mint hogy a gyermekeik rendes családjuk lehessen. De ez még hagyján: szó nélkül rábízzák az egyik szomszédra, hogy ugyan vigyázzon már rájuk pár hónapig. Pénzt meg hetente küldjük csekken, csocsesz. A szomorú pedig az, hogy ez TÉNYLEG így történt! Agyam eldobom komolyan....
Természetesen ma sem maradtok film nélkül, ezúttal tényleg valami különlegessel készültem. A Szörny csapatról korábban már írtam, ami igaz, hogy sokkal inkább egy ifjúsági kalandfilm, mint horror, de remek tisztelgés is egyben a műfaj klasszikusai előtt. Ráadásul itthon nem igazán forgalmazzák, szóval nem könnyű beszerezni. De itt van, továbbra is szinkronosan!
Sajnos a beágyazást a feltöltő letiltotta (aminek nem tudom mi értelme van), úgy hogy ezúttal csak egy linket kaptok.
A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.
Rendezte: Tod Browning
A rendező másik nagy dobása a Drakula mellett, szintén alapmű. Mondhatni nem láttam még olyan nagyobb top listát, ahol ne lenne ez a film feltüntetve. És tényleg, ez egy kihagyhatatlan darab. Mielőtt jobban belemerülnénk, had említsem meg (mivel az ilyesmit imádjátok), hogy anno hamar levették a műsorról, mivel a nézőket rendesen kiakasztotta. Nagy-Britanniában 30 évig be is volt tiltva, és csak a hatvanas években "fedezték fel" újra, és szerzett magának kultikus státuszt. Mondhatni a film megelőzte korát.
De mire fel is ez a nagy tisztelet? Egyrészt azért, mert az alkotók megmerték azt tenni, hogy a szereplők igazi szörnyszülöttek, itt kérem nincsenek trükkök, maszkok és egyéb hollywoodi mesterkedések. Láthatunk "szimpla" törpéket, babaarcú törpéket, sziámi ikreket, tűfejűeket és a legbrutálisabbként egy emberi torzót (értsd: nincsenek végtagjai). No meg további "csodabogarakat". Ők mind egy vándorcirkusz tagjai, ahol persze dolgoznak "normális" emberek is, mint Phroso, a bohóc vagy az idomár Venus. Láthatjuk őket a mindennapjaikban és meg kell, hogy mondjam; végtelenül szimpatikussá sikerült formálni őket. Leszámítva két szereplőt, akik viszont nem csak hogy épek, de ők testesítik meg az emberi ideát. Az artista Cleopatra, aki egymaga a női szépség és elegancia, míg az erőművész Hercules az izmos és tekintélyt parancsoló férfi eszményképe. Viszont a személyiségük velejéig romlott, de nagyon.
Ezzel a rovattal is régen foglalkoztam, pedig ez a téma sajnos mindig is aktuális lesz.
A magyar cím teljesen más mindkét verziónál. Kezdjük is az eredetivel, ami idehaza A vesszőből font ember címen ismert. Meg kell jegyezni, hogy a film eleve David Pinner "Ritual" c. novellájának az adaptációja.
A történet szerint egy angol rendőrtisztet, Howie őrmestert (Edward Woodward) elhívnak egy kis skót szigetre, hogy kutasson fel egy eltűnt lányt, akiről természetesen fényképet is kap. A szigetről (Summerisle) tudni kell, hogy a lakói egy sajátos zárt közösségben élnek, fura szokások között, saját vallással. Ezekre csak apránként derül fény, kezdve azzal, hogy kezdetben senki se ismeri fel a kislányt, mintha nem is létezett volna. Aztán egymást követik a szokatlan dolgok: mindenki parázna dalokat énekel, amiből egyenesen következik egy olyan szabad szelleműség, ami nem csak megengedi a laza szexuális kapcsolatokat, de kimondottan támogatja is. De hamar fény derül hitük alappillérjeire is, ami egy eléggé természetközpontú vallást takar. Hisznek a reinkarnációban, továbbá abban is, hogy a természettől nem csak elvenni kell, hanem adni is. Ennek kapcsán fény derül olyan rituálékra is, ami megköveteli az emberáldozatot.
Még az év elején hatalmas hype övezte a Red State c. filmet, amiről éppen ezért mi nem is írtunk, hiszen feleslegesnek gondoltam. Miért is övezte nagy várakozás? Mivel úgy volt aposztrofálva, mint Kevin Smith első horrorja. Tudjátok, ő az, akinek köszönhetjük a Jay és Néma Bob-os filmeket (Shop-Stop 1-2, Dogma stb.), illetve a Bruce Willis főszereplésével készült Két kopper című akció-vígjátékot is. Mondhatni érdekesnek tűnt tőle egy ilyen projekt, hiszen most jócskán vissza kellett fognia a humoros elemeket. Sikerült végül megfelelni a követelményeknek? Mindjárt kiderül.
Rendezte: Kevin Smith
Legelőször is azzal kezdeném, hogy ez abszolút nem horror, bár tény, hogy vannak erre utaló momentumok. Sokkal inkább egy sajátos egyveleg, amit én akció-dráma-thrillernek titulálnék, amiben még humor is akad, elvégre még is csak egy alapvetően vígjáték-rendezőről beszélünk. Mindazonáltal ez senkit ne riasszon el, ugyanis maga a film ettől még kifejezetten jó, még ha a sztori nem is tűnik valami izgalmasnak.
Adott egy amerikai, déli kisváros, ami mellett létrejött egy meglehetősen szerény létszámú vallási közösség. Vezetőjük az "atya", aki ebben az esetben kétértelmű jelzővel bír, hiszen nem csak prédikátor, de az ő családja teszi ki a szekta tagjait. Igazán megható, ahogy az óvódás korúak "nagypapizzák", amire ő rákontrázva úgy tart előadásokat, mint egy kedves télapó-pótlék. Teszem hozzá gyorsan, hogy csak az előadás módja bájos, a szavai tele vannak gyűlölettel, melynek jelentős hányadát a homoszexuálisok szidalmazása tesz ki, illetve a "nekik köszönhető torz Amerika" becsmérlése. De nem csak papol, cselekszik is: tőrbe csalják a "romlott lelkületű" fiatalokat és kivégzik őket. Egy ilyen "misének" lett áldozata három srác, akik szerettek volna egy kis gang-bang-et egy középkorú anyukával. Akit mellesleg az Oscar-díjas Melissa Leo (A harcos) alakít, igencsak meggyőzően.
Következzen néhány film, lényegre törő, rövid kritikákkal. Minden tekintetben vegyes a felhozatal: nemzet, műfaj, kor és minőség. Ezekről vagy nincs kedvem hosszabban írni, vagy csak egyszerűen nem akartam. Viszont, ha már meglestem őket, legalább ennyi haszna legyen belőlük. Nosza.
Rendezte: Lucky McKee
Az év egyik legjobban várt horrorja. Mi is vártuk, hiszen a The Girl Next Door nagy kedvenc, ráadásul ez a szintén korrektül sikerült Offspring folytatása. Amit, ha nem látott a néző, az se nagy baj, csak így nem tudatosul benne, hogy a főszereplő "Nő" egy szadista, barlanglakó, kannibál család tagja volt, akik bárkit képesek voltak lemészárolni.
A történet szerint a "Nő" egyedüli túlélőként bolyong az erdőben, míg egy férfi be nem fogja, mint egy állatot. Aztán szépen kikötőzi a pincében (!), majd nevelő célzattal megkínozza családja asszisztálása mellett. Rém ismerős sztori, nem? Igen, igen: Jack Ketchum mintha újraforgatta volna a The Girl Next Door-t, csak éppen minden jót kivett belőle. A szereplőkkel nem tudunk együtt érezni, így a lány megpróbáltatásai sem húsba vágóak. A karakterek felszínesek, és elcseszettek. Ráadásul a film végén van egy bizarr fordulat, ami az egész eddigi cselekményeket teljesen más fényben tünteti fel. Vagyis itt nem egy civilizált család degradációját követtük nyomon, hanem egy eleve degenerált közösség életvitelét. Ennek következtében a mondandó is arra redukálódik, hogy a "férfiak mekkora egy állatok", tekintve, hogy hímnemű szereplők eléggé korlátozott számban jelennek meg, míg minden résztvevő nő csupán áldozat.
A legnagyobb baj, hogy egyszerűen mindenki sejtheti, hogy mi lesz a vége. Nincs igazi meglepetés (leszámítva azt, amiről az előbb tettem említést). A rengeteg negatívum ellenére valamiért mégis tetszett. Van egy sajátos hangulata és néhány jól eltalált pillanata. Az egyik kedvencem az, amikor az anyuka megindul a pincében, kezében egy deszkával. Ha minden jelenet ilyen erős lett volna, akkor most egy mesterműről beszélnénk. Kár érte, mert ez így csak egy nagy hakni. De legalább a nézhető fajtából.
Apropó, a stáblista után van egy bónusz jelenet, amit én sehogy se tudtam értelmezni. Kérem valaki írja már meg, hogy az mi akart lenni. Vagy csak el kellene olvasni a könyvet?
Rendezte: Marina de Van
A film abszolút a rendezőnő saját elképzelései szerint alakulhatott, hiszen a fogatókönyvet is ő írta, továbbá a főszerepet is saját magának adta. Ez utóbbi azért meglepő, mert elég sokat pucérkodik benne (ne örüljünk annyira, elég csúnyácska), szóval exhibicionizmusban sem szenvedhet hiányt.
A történet pár mondatban összefoglalható: főhősnőnk egy partin csúnyán megsérül, amit ő eleinte nem vesz komolyan. Aztán rájön, hogy "tökre jó érzés" az, ha az ember saját magát vagdoshatja, tépheti le a bőrét, egyszóval öncsonkítást végez magával. No ne tessék olyan túlzásokra se gondolni, hogy levágja a lábait, ugyanakkor olyan "emóst" se tessék vizionálni, aki körömcsipesszel csipkelődik. Valahogy a kettő közé kell belőni. Mindenesetre véresnek véres, ezt majd még bővebben kifejtem.
Szóval itt nem mást látunk, mint a függőség nagyon egyedi metaforáját. Nem kell ide egy sablonos drogos, vagy alkoholistával operáló dráma: ezeken a Dans ma peau jóval túlmutat. Ez maga a húsba vágó addikció: a nő egy idő után teljesen elveszti a kontrollját és másra sem képes gondolni, mint hogy minél hamarabb élvezhesse a gyönyört. Mert számára ez az. Attól függetlenül, hogy de Van-t nem igazán indítanám egy szépségkirálynő versenyen, meglepően jól és hitelesen játszik. Mondhatni saját magára írta meg a karaktert. Ennek is megvan a maga előnye.
A blog egy újabb mérföldkövet tett meg a siker felé, ugyanis pár hete felkeresett egy német rendező, hogy írnék-e a filmjéről. Igen, ő maga személyesen. Aztán rögtön elküldött postán egy tisztelet példányt, így elmondhatom magamról, hogy valószínűleg Magyarországon csak nekem van ilyen DVD-m. De menjünk szép sorjában, lássuk magát a filmet. Itt megjegyzem, hogy le akartam fotózni a korongot, de sajnos úgy néz ki, hogy a vinyóm haldoklik, most is csökkentett módban tudok írni. Elég kényelmetlen, azt meg kell hagyni.
Rendezte: Huan Vu
A film egy H.P. Lovecraft adaptáció, a The Colour Out of Space (Szín az űrből, 1927), aminek az olasz változatát már volt szerencsém röviden bemutatni és maradjunk annyiban, hogy azt inkább kerüljétek.
Azonban két dolgot le kell szögeznünk előre: először is a két változat között ég és föld a különbség. Míg az leginkább egy vallási katyvasz volt, addig ez sokkal tudományosabbra sikeredett, és gyanítom, hogy az eredeti műhöz is több köze van. Másodjára pedig, hogy ez egyáltalán nem horror, inkább sci-fi thrillernek titulálnám, de még ez sem közelítene az igazsághoz. Ennek legnagyobb oka az, hogy van benne valami művészi, valami drámai. Példának okáért már maga a kivitelezés is: itt az egész film fekete-fehér. Ezt először erőltetettnek és feleslegesnek éreztem, aztán rájöttem, hogy valahol jogos ez a megoldás. Erre később még kitérek.
Napra pontosan 1 éve volt annak, hogy a blog mai napig legnépszerűbb posztját megírtam. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretném azt a listát állandó jelleggel megbolygatni, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő múltán már kissé megkopott a fénye. Így eljött az ideje a frissítésnek, mert azóta több olyat művet is volt szerencsém megtekinteni, amelyek annyira betegre sikeredtek, hogy egyszerűen "kiérdemlik ezt a megtiszteltetést".
Mielőtt belevágnánk, arra kérek mindenkit, hogy előtte nézzen rá az eredeti bejegyzésre, mert nincs kedvem még egyszer ide írni azokat a szempontokat, amelyek alapján egy adott mű ide kerülhetett.
Előre szólok, hogy a felsorolás még korántsem teljes, még vagy körülbelül 20 olyan filmről hallottam, ami az elmondások alapján simán dobogós helyezést érne el. Szóval jövő ilyenkorra számítani lehet egy újabb, esetleg teljesen új (?) TOP-listára. Remélem megbocsájtható lesz tőlem az, hogy ami megmaradt, azoknál az eredeti szöveget többnyire meghagytam, az egyszerűség kedvéért.
Továbbá ismételten figyelmeztetem a kedves látogatókat, hogy csak az olvassa tovább, akinek van hozzá gyomra, idegzete. Nem egyszer találkoztam olyan kommentekkel, hogy "én már a leírtaktól is rosszul lettem". A filmek megtekintését pedig tényleg csak saját felelősségre tudom ajánlani, bár gondolom ez úgyis hasztalan, a kíváncsiság gyakorta erősebb a józan észnél. 18 évnél fiatalabbak meg könyörgöm ne ezeknek a megtekintésével próbáljanak "menőzni", mert még megállnak a fejlődésben.
Az olyan megjegyzéseket meg kérem mellőzük, hogy "aki ilyeneket néz, az beteg és börtönbe kellene zárni", mert akkor jogos a kérdés, hogy az illető egyáltalán mit keres itt? Moderálni csak a legvégsőbb és legszélsőségesebb esetben fogok, de ilyenre még nem igazán volt példa, éljen a szólásszabadság:)
Most akkor egy nagy levegő, és kezdjük is el:
Friss kommentek