Eheti epizódunkat felfoghatjuk úgy is, mint a halál megmásíthatatlan tényének leszögezését, mint egy klasszikus démonidézős horrort, vagy akár mint egy újabb epizódot a Horror Mestereiből. Sokatok a jobb részek között tartja számon, jómagam nem estem hasra tőle. Mindez azonban csak nézőpont kérdése, így át is adom nektek eheti boncalanyunkat, ami nem más, mint a:

Fair-haired Child

A cím egyszerű, mint a faék. Bár az első kis őserdős-múmiás-vuduzós jelenet kicsit bekever, azért ne dőljetek be neki! Nincs banya, nincs dzsungel, csak egy szőke hajú leányzó, aki hiába szebb az átlagos tinédzser horrorhősöknél (lásd Carrie), mégis magányos. Elvan a saját kis világában, nem pasizik, nem bulizik, és még a címszerep sem az övé. Jogos kérdés, hogy akkor ki a szőke hajú gyermek? A kritika végén kiderül.

Az első tíz perc úgy indul, mint bármelyik mezei tinédzserfilm: láthatjuk a kiközösített, nagyjából aszexualitás érzelmi szintű Tara (Lindsay Pulsipher) egy átlagos iskolai napját. Aki a napi megaláztatások végeztével a lehető legelhagyatottabb és legfélelmetesebb utat választva hazaindul az erdőn keresztül. Ahol aztán elüti egy semmiből előbukkanó teherautó, sőt, még el is rabolják. Lehetne még rosszabb számára ez a nap? Ó, hogyne! Egy fura nővérke (Lori Petty) még furább kérdésekkel bombázza őt, mint pl.: Meg van-e keresztelkedve? vagy Létesített-e már szexuális kapcsolatot? Ajjaj, itt valami bizony nem stimmel. És hogy mennyire nem, azt nemsokára a ház pincéjéből követhetjük nyomon.

Büszkén jelentem, hogy megérte az eddigi „szenvedés”, ugyanis elérkeztünk a sorozat egyik legjobb (ha nem a legjobb!) darabjához! Ha valakinek esetleg valamilyen elfogadhatatlan okból nem ugrana be eheti rendezőnk, John Carpenter személye, az sürgősen kapcsolja ki a gépet, nézze meg a Halloween-t (az eredeti, 1978-ast) miközben kukoricán térdel a sarokba fordított tv előtt, aztán jöjjön vissza, és olvassa tovább a kritikát! Következzen a:

Cigarette Burns

„A gonosz az gonosz. Számít hát valamit a név?”

Kezdjük azzal, amit eddig jóformán egyetlen résznél sem érezhettünk: ennek a műnek atmoszférája van. Nem is akármilyen! Bár mintha a rendező még mindig a Halloween világában élne, ugyanis már az első kimondott szó előtt felcsendül egy jellegzetes zongorafőcím, amely végigkíséri az egész epizódot (kivételesen nem maga Carpenter, hanem a fia volt az elkövető). Nekem személy szerint a hideg futkározott tőle a hátamon (jó értelemben), és ezután már elégedetten hátra is dőltem, hogy ilyen kezdés után rossz nem lehet. Akit esetleg érdekel, az itt meg is tudja hallgatni.

Továbbá szeretném megjegyezni, hogy az egész film egy úgymond tisztelgés a műfaj előtt, hiszen több olyan híres alkotásról is szó esik benne, mint mondjuk Dario Argento Profondo Rosso-ja, vagy Robert Fues klasszikusa, A förtelmes Dr. Phibes.

A sztori: egy apró mozi üzemeltetőjét, Kirby Sweetman-t (Norman Reedus - Pandorum, A hírnök 2, The Walking Dead) azzal bízza meg egy horrorfanatikus-gyűjtő (nem, nem purga), hogy kerítse elő neki egy több mint harminc éves, eltűntnek hitt film, a Hans Backovic által rendezett La Fin Absolue du Monde (Az abszolút világvége) utolsó, még fellelhető kópiáját. A gazdag öregúr, Bellinger (Udo Kier - Vér Drakulának, Sóhajok, A vámpír árnyéka, Halloween remake, Paranoia 1.0 stb.) teljesen megszállottja ennek az alkotásnak: rengeteg poszter, relikvia, sőt még egy különleges szereplő is a birtokában van.

Tudjátok, van ez a játék... Neeem, nem a Fűrész. Amit most veletek szeretnék játszani, sokkal inkább hasonlít a Cluedo-ra. Ugyanis gyilkosság történt, és ránk hárul a feladat, hogy megoldjuk az ügyet. Segítségünkre lesz ebben a Horror Mestereinek hetedik része, melynek címe nem más, mint:

Deer Woman

Tehát, mint azt már említettem, egy kamionosoknak fenntartott ivó parkolójában gyilkosság történt. Annak rendje és módja szerint megérkezik a hatóság, Holmes és Wattson helyett azonban Faraday (Brian Benben) és Reed (Anthony Griffith) nyomozókhoz van szerencsénk. Szerintem egyikőtök sem lepődik meg, ha elárulom, hogy főhősünket elhagyta a felesége, lefokozták, és társai a lehető legmesszebb szeretnék őt tudni a nyomozási helyszíntől. Pár perc után sejthetővé válik, hogy páááratlan szakértelemmel rendelkezik a nők terén, de valljuk be, nem ezért van itt. Vagy mégis? Ugyanis képbe kerül egy titokzatos indián nő, de róla majd később.

Miután Faraday-t visszazavarták az irodájába, hogy törődjön a saját dolgával (egy öleb által kivégzett illegálisan tartott kismajom esetével, hűha...), ő csak azért is visszapofátlankodik ebbe az ügybe, ugyanis szerinte ez állattámadásnak minősül. Sőt, hogy fokozzam a helyzet izgalmát, a férfit izgalmi állapotban tették el láb alól! Csak nem zoofil volt? Könnyen lehet, hogy a szarvasbika rajtakapta üzekedés közben a tehenével, és úgy állt rajta bosszút, hogy kitaposta a belét.

Meg akartalak lepni titeket valami magasztos erkölcsi kezdéssel, mert az epizód, amit e hétre hoztam, igencsak bővelkedik az efféle momentumokban. Ám akárminek is álltam neki, egyik sablonosabb lett, mint a másik. Meg jómagam sem vagyok egy valamiféle erkölcscsősz, szóval inkább beszéljenek a tények! Következzen az amerikai kormány rémálma:

Homecoming

Kezdjük rögtön a végén. Jól sejtitek, ez is azon filmek közé tartozik, amelyek a végkifejlettel kezdődnek. Szóval nem szeretném azt hallani, hogy spoilereztem Legalábbis nem ennél a résznél... (Muhaha)

Holdvilágos éjszakán döglött macska lóg a fán (igazából nem, csak jól hangzik), egy férfi és egy nő hangos visítás közben elütnek valakit, majd autójukkal az árokban kötnek ki. Segítséget várnak a közeledő katonai konvojtól, ehelyett azonban csak zombikat kapnak. A nő bevadul, előkapja a fegyverét, ordít, gyilkol, ezzel szemben a férfi közli, hogy ez az egész miatta van, majd különösebb szívfájdalom nélkül agyonlövi társát. Érte már nem kell izgulnunk a továbbiakban...

Négy hetet visszaugrunk az időben, abba a TV műsorba, ahol a fentebb említett páros Jane (Thea Gill – Találkozás az ismeretlennel, My Mother's Secret) és David (Jon Tenney) először találkoznak. Javában zajlik az elnökválasztási kampány, a show témája ehhez kapcsolódva a Közel-Kelettel folytatott háború, melyet a jelenlegi elnök nevéhez kötnek, és sok fiatal amerikai katona életét követelte már. Az egyik betelefonáló pont egy hősi halott édesanyja, aki arra keresi a választ, mire volt jó az áldozata? David elmeséli neki, hogy az ő bátyja Vietnamban halt meg, és ha lehetne egy kívánsága, azt szeretné, ha az összes elesett katona visszatérne. Jól jegyezzétek meg ezt a mondatot, később még fontos lesz!

Chocolate

Kezdjük az elejéről: főhősünk egy tipikus amerikai überszerencsétlen férfi, Jamie (Henry Thomas – Halott madarak, Ragyogás minisorozat, Psycho 4, Kétségbeesés), aki egy kihallgatáson ülve meséli el történetét. Elhagyta a felesége, vitte magával a kisfiát, szóval olyan üres az élete, hogy... nagyon. Foglalkozás szempontjából viszont elég érdekes illető lehetne: mesterséges ízek kifejlesztésén fáradozik. De nem az. Mi a viharnak kellett ezt 5 percig boncolni, mikor sose jön elő többet a téma? Esetleg köze van ennek a címben szereplő csokihoz? NEM.

Miután túljut egy újabb dögunalmas munkanapon, Jamie hazamegy a dögunalmas lakásába, és rájön, hogy... csokoládét kíván? NEM. Arra jön rá, hogy ez bizony dögunalmas. Inkább lefekszik aludni, előtte még olvas egy kicsit (Stephen King Sivatagi rémálmát), majd csokoládé ízével álmodik. És erről a 25 másodperces (!!!) részről kapta az epizód a címét...

Innentől teljes őskáoszba fulladunk: kollégája utolsó koncertjén punk-rock helyett klasszikus zene ritmusa üti meg fülét. Majd miután jól megtémázott egy szupermarketben felszedett bigét, valamiféle transzba esik, és nőként éli meg, hogy egy férfi... hát... megtémázza. De ha ez még nem lenne önmagában elég, még maszturbál is... nőként! Sőt, még a pasiját is kinyírja! Azaz... ez a leírás önmagában nem pontos. Látja abban az elborult kis fejében, hogy az agytekervényeivel összekapcsolódott nőnemű lény megöli a fentebb említett hímpéldányt. Ezek után már tényleg találkoznia kell vele! Mert az még egy dolog, hogy mutogatja neki magát, meg magához nyúl a fejében... Na de egy gyilkosság... Hmm, frankón megkívánnánk utána az illetőt, nemde?

És ha már így benne vagyunk a sűrűjében, nincs más hátra mint előre, és következzen eheti kiveséznivalónk, egy bájos (bajos) hölgy:

Jenifer

Figyelmeztetés: az epizód jellege néhol megkívánta tőlem az obszcén nyelvezetet, ezért virágosabb lelkű olvasóimtól előre is elnézést kérek!

A történet két rendkívül elfoglalt rendőrrel indul. Már épp beleunnának a légyfogásba, meg a tökeik vakarásába, amikor egyikük gyilkossági kísérletre lesz figyelmes: egy férfi hentesbárddal készül lefejezni egy hátulról csinosnak látszó hölgyet (Carrie Fleming – The Tooth Fairy), mert hogy neki elege van belőle. Zsarukánk (Steven Weber – Kétségbeesés, Ragyogás minisorozat,) jóhiszeműen lelövi a merénylőt, aki még halálában elárulja a hölgyike nevét, ami hinnétek vagy sem: Jenifer.

Kiszabadítása közben kezd gyanússá válni, hogy csak artikulálatlan morgások kiadására képes, ráadásul olyan rusnya szerencsétlen mint a busz eleje, és akkor még a szeméről nem is beszéltem! Épeszűbb ember egyből gyanút fog két éjfekete szem láttán (és ezt most tessék szó szerint érteni), sününk azonban hazaviszi őt magához. De csak miután jól megtömte az asszonyt és közben végig Jeniferre gondolt.

A Horror Mesterei visszatértek! Ismét felveszünk egy elveszettnek hitt fonalat. Jelen esetben nekem jutott a megtiszteltetés, hogy jobb színben tüntessek fel egy olyan részt, amelyet az olvasók többsége bottal sem piszkálna meg, nemhogy pozitívan nyilatkozna róla. Pedig higgyétek el, van ennél sokkal rosszabb is... De először következzen a történet dióhéjban:

Dreams in the Witch House

Walter egy eléggé idealizált végzős főiskolai hallgató: kiköltözik a világ végére egy lepukkant bérházba, hogy tanulhasson a vizsgáira, nyugodtan írhassa a szakdolgozatát, sőt még irgalmas szamaritánus szerepben is tetszeleghessen. Életét azonban igencsak megkeseríti a tajparaszt főbérlő, egy hibbant lakótárs, az angyali szomszéd, Frances valamint kisbabája, Danny és az időközben rendszeressé vált rémálmok, melyekről szép lassan kiderül: nem is annyira álmok...

Itt kiemelnék egy pozitív momentumot kedves uraim: csöcsök. Meg akad más is, ami lejjebb van. Tessék gyönyörködni, jobb változatokban nincs cenzúra. Hölgyeim, nekünk meg ott a Walter hátán megjelenő szabásminta, megvan az esti program!

Vissza a sztorihoz: mielőtt azt hinnénk, a helyzet menthetetlenül közelít a szellemek kedvenc társasjátéka felé (Paranormal Activity), felbukkan egy emberfejű patkány, aki nemes egyszerűséggel közli, hogy a ház ügyeletes boszijának szüksége van a mi derék főhősünkre, ha tetszik ha nem. A beígért fenyegetés (nevezzük nevén: jóslat) végül annak rendje és módja szerint be is teljesedik, hiába próbál ellene tenni Joe (alsó szomszéd). Akiről kiderül, hogy minden oka megvan az őt behálózó elmebajra. Tobzódunk a vérben, haldoklunk, aztán persze rájövünk, hogy semmi nem úgy van, ahogy eddig mindenki meg volt róla győződve, de késő bánat – emberfejű patkány.

Incident on and off a Mountain Road

Ellen autója lerobban a semmi közepén, egy elhagyott hegyi úton. A kísérteties helyen a lány élete veszélybe kerül, amikor találkozik a szörnyszerű férfival. A teremtmény az arra tévedt utazókra vadászik, hogy testükből hátborzongató műtárgyakat készítsen. Ellen azonban nem adja könnyen az életét. Halálos macska-egér játék veszi kezdetét.

Ezután üldözős jelenetek következnek az erdőben, majd visszatekintgetés a múltba. Ellenről kiderül, hogy van egy férje. Kezdetben úgy tűnik, hogy jó a házasság, de aztán kiderül, hogy a férje nem is olyan jó fej.

A végén persze a lány túléli, legyőzi a torz, nagydarab, embert. Azért tudja legyőzni, mert a férjétől túlélési leckéket (?!) adott neki.

A sorozat 2005-ben indult az amerikai Showtime csatornán (ők készítik a Dextert is). Tizenhárom részből áll a A horror mestereinek első évada Az alapkoncepció, hogy minden egyes epizódot mindig más, a horror műfajában (is) jártas rendező rendezze meg. A sorozat minden egyes epizódja egy külön történet, melyek 60 percesek.

Íme az író- rendezők, akik közreműködtek:

Tobe Hooper  (A texasi láncfűrészes mészárlás, Poltergeist), John Carpenter (Halloween, A Dolog), Dario Argento (Sóhajok, Inferno), Joe Dante (Üvöltés, Szörnyecskék), Stuart Gordon (Re-animátor, Castle Freak), Takashi Miike (Meghallgatás, Visitor-Q), Don Coscarelli (Agyrém széria), John Landis (Egy amerikai farkasember Londonban, Harapós nő), William Malone (Félelem.com, Ház a kísértet-hegyen remake), John McNaughton (Henry: egy sorozatgyilkos portréja), Larry Cohen (It's Alive, Mániákus zsaru trilógia) Lucky McKee (The Woman, Az erdő).