Castle Freak / Full Moon (1995)

Rendezte: Stuart Gordon

Először is, laikusokban felmerül a kérdés, hogy ha ez a második, akkor melyik az első? Erre kioktatják őket a nagyokosok, hogy "hát a Re-Animator, amit szintén Stuart Gordon rendezett", amiben kivételesen igazuk is van. Mert még véletlenül sem a túlértékelt From Beyond (újabban van már magyar címe is: Tágra nyílt elme), amit ironikus módon szintén ő rendezett. De ha már itt tartunk, Gordon bá' (blő) nem állt meg ennyi Lovecraft-adaptációnál, hiszen leforgatta még 2001-ben a Dagon-t is. Szóval mondhatjuk rajongó az öreg, ami azért nem hátrány ebben a szakmában.

Az, hogy a film története mennyire hű a könyvhöz, sajnos az elolvasásának hiányában nem tudom megítélni, de mivel ezt is a "jelen korba" helyezték - na meg ismerve az eddigi adaptációkat -, valószínűleg nem sok. Őszintén szólva ez teljesen mindegy, mivel a végeredmény önmagában is megállja a helyét a "piacon".

A kezdés elég nyomasztó: a helyszín egy ódon kastély, ahol egy idős hölgyet látunk, aki éppen szerény reggelit készít egy tömlöcben sínylődő lénynek. Grátisz kap egy kis korbácsolást is. A dolga végeztével azonban a nénit magához hívja az Úr, így a placc üresen marad, nem lesz ki etesse a foglyot.

Vágás után láthatjuk azt a bizonyos családot, akik útban vannak a  friss  örökségükhöz. Mellesleg ezzel remekül letudták a "jaj vegyük meg ezt a házat apuuuuuuu" sablontémát, na nem mintha ez a megoldás annyira egyedi lenne, de legalább valamilyen szinten reálisabb. Szerencsénkre a szereplők felállása egyáltalán nem hétköznapi: nyoma sincs az idillinek, sőt. Kezdjük azzal, hogy a főszereplőnek ritkán adnak testi fogyatékosságot, már pedig az egyetlen gyerekük vak. Tán mondanom se kell, hogy e mögött egy tragédia áll, aminek következtében a felnőttek már a válás szélére kerültek, mondhatni már csak a pöcsétes papíros hiányzik.

A központi elem maga az említett lény,  aki valaha ember volt, csak a beteg lelkületű gazdája  a legjobb nevelési eszköznek a külvilágtól való teljes elzárást tartotta. Ehhez persze rengeteg, a sebekből ítélve (mert ruha minek neki alapon meztelen) tényleg sok korbácsolás párosult. Az igazi kegyetlenség pedig az, hogy még a két lába között lógó húsdarabjától is megszabadították, nehogy már szerencsétlen elfoglalja magát valamivel. Én mondom, ez maga a pokol. Jogos a kérdés, hogy aki ilyen körülmények között szocializálódik, az mivé válhat? Természetesen egy szeretetre éhes szörnyeteggé, aki a világból semmit, de semmit sem érzékelt. Voltaképpen nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, egyedül azt tudja, hogy mi az a fájdalom. Nagy bajban lehet az, akire egy ilyen rászabadul, és így is lesz, a kis retardált egyszerűen kiszökik, mivel nincs ki etesse. Na meg az új lakok is teljesen izgalomba hozták.

A várakozásokkal ellentétben nem egy esztelen mészárlás veszi kezdetét, mert itt sokkal többről van szó, ami nagyban hozzájárul a film sajátos hangulatához. A lény ugyanis, mint ahogy már említettem, egyszerűen ki van éhezve a gondoskodásra, amit maximálisan meg lehet érteni. Ráadásul mint az szintén hamar kiderül, rendkívül tanulékony is: hamar rájön például, hogy ő egyszerűen ronda, ezért beszerez egy fehér lepedőt, ami persze nem elég, ezért elsajátítja a lopakodás művészetét is. Hátborzongató élmény, ahogy jár-kell a család között.

A cselekményeknek a másik vezérfonalát pedig az apa depressziója okozza, ami végül egy vad döngölésben csúcsosodik ki a helyi alfa-kurvával, akit persze a kis torzszülött akaratlanul megöl, mert horror film révén kell azért a gyilkolás is. Gyors megjegyzés: igen, a kis ribi kivillant előtte mindent, amit csak tud! Ha már itt tartunk: hűen az eddigi munkákhoz, itt sem panaszkodhatunk a vérre, mivel a maszkmesteri munka profi lett. Ahogy az egész film kivitelezése is: a hangulata olyan, mintha a '80-as években készült volna, és ez most bóknak számít. Egyaránt tükröződik benne a barokkos ódonitás, a klasszikus  giallok  legjobb pillanataival. Még egy kis fekete humorra is futotta, ami már csak hab a tortán.

Egyetlen negatívum talán pont maga a szörny összetettsége: egyszerűen túl okos lett. Ilyen "neveltetés" mellett olyan hülyének kellene lennie, mint egy töknek, de nem, taktikázik vazze. Ugyanakkor valami bizarr módon aranyos, amikor ismerkedik a szexualitással, persze ez nemi szerv nélkül nehezen megy. Itt meg kell még említenem a már említett vak lány szerepét is, akinek a hátrányos helyzetét remekül kihasználják a vásznon, ilyet legutóbb a Reeker-ben tapasztaltam.

Pár szó a szereposztásról: szép dolog, ha egy rendező ragaszkodik a saját embereihez, színészeihez, erre rengeteg példát tudnánk felsorolni (elég csak Carpenter és Kurt Russel kapcsolatára gondolni), és ez Gordonnal sincs másképp. A főszereplő a már említett Re-Animatorból is ismert Jeffrey Combs, ami hagyján, de a filmbéli párja is ugyan onnan ismert Barbara Crampton. Sőt, maga "Giorgo", a lény is  (polgári nevén Jonathan Fuller) dolgozott már együtt a rendezővel a The Pit and the Pendulum-ban. Szóval jó, ha az ember egyszer bekerül egy ilyen "körbe". Ezzel azt akartam sugallni, hogy a karakterek hitelesen lettek megformázva, én elhittem a házban lévő feszültséget, átjött. A körülöttük lévőkre sem lehet panasz, hozzák azt a régi, megszokott vészjósló távolságtartó viselkedést, amit megannyi Universal szörnyfilmben láthattunk már.

Lényegében ez egy hangulatos, változó tempójú horror (néha sajnos leülepszik a cselekmény), amit mindenkinek ajánlani tudok, aki még nem szokott hozzá a gyors vágásokhoz és a "10 percenként meg kell valakinek halnia" mozikhoz.

Értékelés: 8/10

Trailer: