Chocolate

Kezdjük az elejéről: főhősünk egy tipikus amerikai überszerencsétlen férfi, Jamie (Henry Thomas – Halott madarak, Ragyogás minisorozat, Psycho 4, Kétségbeesés), aki egy kihallgatáson ülve meséli el történetét. Elhagyta a felesége, vitte magával a kisfiát, szóval olyan üres az élete, hogy... nagyon. Foglalkozás szempontjából viszont elég érdekes illető lehetne: mesterséges ízek kifejlesztésén fáradozik. De nem az. Mi a viharnak kellett ezt 5 percig boncolni, mikor sose jön elő többet a téma? Esetleg köze van ennek a címben szereplő csokihoz? NEM.

Miután túljut egy újabb dögunalmas munkanapon, Jamie hazamegy a dögunalmas lakásába, és rájön, hogy... csokoládét kíván? NEM. Arra jön rá, hogy ez bizony dögunalmas. Inkább lefekszik aludni, előtte még olvas egy kicsit (Stephen King Sivatagi rémálmát), majd csokoládé ízével álmodik. És erről a 25 másodperces (!!!) részről kapta az epizód a címét...

Innentől teljes őskáoszba fulladunk: kollégája utolsó koncertjén punk-rock helyett klasszikus zene ritmusa üti meg fülét. Majd miután jól megtémázott egy szupermarketben felszedett bigét, valamiféle transzba esik, és nőként éli meg, hogy egy férfi... hát... megtémázza. De ha ez még nem lenne önmagában elég, még maszturbál is... nőként! Sőt, még a pasiját is kinyírja! Azaz... ez a leírás önmagában nem pontos. Látja abban az elborult kis fejében, hogy az agytekervényeivel összekapcsolódott nőnemű lény megöli a fentebb említett hímpéldányt. Ezek után már tényleg találkoznia kell vele! Mert az még egy dolog, hogy mutogatja neki magát, meg magához nyúl a fejében... Na de egy gyilkosság... Hmm, frankón megkívánnánk utána az illetőt, nemde?

Kedvenc Kriptaőrünk egy újabb hihetetlenül kedves történetet mesél el, kedves gyerekek, ami ugyan az év eme részében nem túl aktuális, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó.

E heti részünk főszereplői Mary Ellen Trainor (Szellemes karácsony, Kongó) és Larry Drake (Darkman 1-2., Dr. Giggles). Az epizódot Robert Zemeckis rendezte, akit, gondolom nem kell bemutatni. Elég, ha a következőkre gondolunk: Forrest Gump, Vissza a jövőbe trilógia.

Igen nyugodalmasan kezdődik ez a rész; hóhullást láthatunk a koszorúval díszített ablakon át, pár pillanattal később a csillogó karácsonyfa tárul a szemünk elé, meg ajándékok, gyertyák, a Télapónak kikészített süti, s eközben andalítóan lágy karácsonyi muzsikát hallhatunk. De, ugyebár ez egy kriptamese, az idill nem tarthat örökké; a kandalló melletti piszkavasat egyszer csak megragadja egy vékony női kéz, akinek a tulajdonosa odaáll a kanapén könyvet olvasó, italt kortyolgató férje mögé. Mondanom sem kell, hogy a piszkavas a faszi fejében landol. Utána a nő nagy nehezen kirántja a koponyából a vasat, ám a zajra leszalad az emeletről a kislánya, aki már alig várja a Mikulást és az ajándékait. Miután mami visszatessékelte a kiscsajt az ágyba, felhívja a szeretőjét, hogy elmondja a jó hírt.

Ez után jöhet a hulla és a nyomok eltüntetése. Míg a testet cipeli az udvarra, nem hallja a bejelentést a rádión, miszerint egy beteg megszökött a helyi elmegyógyintézetből, miután kinyírt két ápolót és Télapóruhában kószál a városban. Igen, eltaláltátok, miközben anyu a holttesttel bajlódik, elő is kerül a gyilkos Mikulás és az udvarban talált baltával szándékozik kicsit átszabni hősnőnket. Ő azonban szó szerint kivágja magát a helyzetből egy jégcsap segítségével és még a baltát is megszerzi. Majd bemenekül a házba. Szalad is a telefonhoz, de hoppá, hogyan magyarázza meg a férje hulláját az udvaron? Míg ezen agyal, addig Mikulás megpróbál bejutni a házba, de a nő a balta segítségével segít neki elszenderedni.

És ha már így benne vagyunk a sűrűjében, nincs más hátra mint előre, és következzen eheti kiveséznivalónk, egy bájos (bajos) hölgy:

Jenifer

Figyelmeztetés: az epizód jellege néhol megkívánta tőlem az obszcén nyelvezetet, ezért virágosabb lelkű olvasóimtól előre is elnézést kérek!

A történet két rendkívül elfoglalt rendőrrel indul. Már épp beleunnának a légyfogásba, meg a tökeik vakarásába, amikor egyikük gyilkossági kísérletre lesz figyelmes: egy férfi hentesbárddal készül lefejezni egy hátulról csinosnak látszó hölgyet (Carrie Fleming – The Tooth Fairy), mert hogy neki elege van belőle. Zsarukánk (Steven Weber – Kétségbeesés, Ragyogás minisorozat,) jóhiszeműen lelövi a merénylőt, aki még halálában elárulja a hölgyike nevét, ami hinnétek vagy sem: Jenifer.

Kiszabadítása közben kezd gyanússá válni, hogy csak artikulálatlan morgások kiadására képes, ráadásul olyan rusnya szerencsétlen mint a busz eleje, és akkor még a szeméről nem is beszéltem! Épeszűbb ember egyből gyanút fog két éjfekete szem láttán (és ezt most tessék szó szerint érteni), sününk azonban hazaviszi őt magához. De csak miután jól megtömte az asszonyt és közben végig Jeniferre gondolt.

Akkor jöjjön az első évad pilotja, 1989-ből. Spoileres!

Az egyik kedvenc részem, remek főszereplővel, akit William Sadler alakít parádésan, őt jó néhány zsíros filmben láthattuk: Trespass, A remény rabjai, vagy ide illően a Halálsoron és A köd című King adaptációkban. Ezt a részt Walter Hill rendezte, aki szintén büszkélkedhet frankó múvikkal: 48 óra, Vörös zsaru stb.

Hősünknek nem mindennapi melója van: 20 éve állami ítélet végrehajtó. Több ezer voltot küld rá a páciensekre. Niles Talbot ugyanis szereti az elektromosságot. Szerinte megbízható. Niles egyszerű arc, egyszerű gondolatokkal, amik ennek ellenére sokszor figyelemre méltóak. Elég sok mindenről van sajátos véleménye. Hatalmas dumái vannak, amin olykor érdemes elgondolkodni. Niles szereti a munkáját, szeret minden nap a halállal találkozni.

A Horror Mesterei visszatértek! Ismét felveszünk egy elveszettnek hitt fonalat. Jelen esetben nekem jutott a megtiszteltetés, hogy jobb színben tüntessek fel egy olyan részt, amelyet az olvasók többsége bottal sem piszkálna meg, nemhogy pozitívan nyilatkozna róla. Pedig higgyétek el, van ennél sokkal rosszabb is... De először következzen a történet dióhéjban:

Dreams in the Witch House

Walter egy eléggé idealizált végzős főiskolai hallgató: kiköltözik a világ végére egy lepukkant bérházba, hogy tanulhasson a vizsgáira, nyugodtan írhassa a szakdolgozatát, sőt még irgalmas szamaritánus szerepben is tetszeleghessen. Életét azonban igencsak megkeseríti a tajparaszt főbérlő, egy hibbant lakótárs, az angyali szomszéd, Frances valamint kisbabája, Danny és az időközben rendszeressé vált rémálmok, melyekről szép lassan kiderül: nem is annyira álmok...

Itt kiemelnék egy pozitív momentumot kedves uraim: csöcsök. Meg akad más is, ami lejjebb van. Tessék gyönyörködni, jobb változatokban nincs cenzúra. Hölgyeim, nekünk meg ott a Walter hátán megjelenő szabásminta, megvan az esti program!

Vissza a sztorihoz: mielőtt azt hinnénk, a helyzet menthetetlenül közelít a szellemek kedvenc társasjátéka felé (Paranormal Activity), felbukkan egy emberfejű patkány, aki nemes egyszerűséggel közli, hogy a ház ügyeletes boszijának szüksége van a mi derék főhősünkre, ha tetszik ha nem. A beígért fenyegetés (nevezzük nevén: jóslat) végül annak rendje és módja szerint be is teljesedik, hiába próbál ellene tenni Joe (alsó szomszéd). Akiről kiderül, hogy minden oka megvan az őt behálózó elmebajra. Tobzódunk a vérben, haldoklunk, aztán persze rájövünk, hogy semmi nem úgy van, ahogy eddig mindenki meg volt róla győződve, de késő bánat – emberfejű patkány.

A második rész nagyon hangulatos lett. A kutatás közben a csapat egy sírkertre bukkan a dzsungelben, ami a 200 évvel ezelőtti telepesek nyughelye. Erre a hátramaradt kazetták segítségével találtak rá. Azonban ezek a lelkek nem tudnak békében nyugodni. Plusz itt van a hátborzongató fa, amiről játékbabák lógnak, amelyek néha maguktól mozognak.

Az atmoszféra páratlan.

Az első két rész elég izgalmasra és érdekfeszítőre sikeredett. Megdöbbentő képsorokkal és misztikus elemekkel tarkított dolgokba engedtek betekintést a készítők, sőt a szellemvilágot is beágyazták egy lehetséges szál gyanánt. Ezek a szellemi erők meg is mutatkoztak a második részben, méghozzá nem is egyszer. Elég gonoszaknak, illetve gyanakvóknak, de mégis felettébb igazságosnak tűntek, ugyanis szemet-szemért alapon bíráskodtak. Az egyik ilyen egy vízbefúlt kislányé volt, aki anya után sóvárgott. Ezért megpróbálta elragadni Tess-t, de a többiek egy kis szerencsével rátalálnak az elhunyt anya sírjára és a csontjait odaadják a szellemnek, ki ezzel kvázi megbékél.

A végén megtudjuk, hogy Lena-nak van egy ugyanolyan szimbólum alakú anyajegy a nyakán, amilyen Lincoln nyakláncán is van. Ez utóbbiról egyébként egy megható történetet is hallhattunk.

Az ehhez a részhez kapcsolódó GIf-et pedig még anno mutattuk.

Korábban beharangoztuk, hogy elég hamar elért hozzánk ez a 8 részes kis sorozat, amit az AXN ad le keddenként. Lássuk hát a pilotot. (Egyébként a tervek szerint nem én fogok hogyvoltozni, csak most az illetékes kollegina nem ért rá.)

Kezdésként részleteket kapunk egy természetjárós műsorból, ami a megboldogult krokodilvadász kalandjaira emlékeztet. Ebben is egy kalapos fickó (Dr. Emmet Cole) ismerteti meg a nézőkkel a természet csodáit, melyhez lelkesen (?) asszisztál a kis családja is. Minden idilli, gondolnánk. Csakhogy a derék felfedező apuka eltűnik az Amazonas mentén, és hat hónapnyi keresés után feladják a reményt, hogy még élhet valahol.

Azonban anyuka (Tess) egészen tűzbe jön, amikor megtudja, hogy a férje jeladója ismét aktív, ezért szól is gyorsan a már felnőtt fiacskájának (Lincoln), hogy nosza, szervezzünk egy mentőcsapatot! Persze szigorúan csak egy komplett stábbal, mert hát csak úgy odamenni önköltségen nem olcsó. Arról nem is beszélve, hogy a csatorna hajlandó egy szép summával honorálni a műsorra rögzítést. Nesze neked motiváció.

Incident on and off a Mountain Road

Ellen autója lerobban a semmi közepén, egy elhagyott hegyi úton. A kísérteties helyen a lány élete veszélybe kerül, amikor találkozik a szörnyszerű férfival. A teremtmény az arra tévedt utazókra vadászik, hogy testükből hátborzongató műtárgyakat készítsen. Ellen azonban nem adja könnyen az életét. Halálos macska-egér játék veszi kezdetét.

Ezután üldözős jelenetek következnek az erdőben, majd visszatekintgetés a múltba. Ellenről kiderül, hogy van egy férje. Kezdetben úgy tűnik, hogy jó a házasság, de aztán kiderül, hogy a férje nem is olyan jó fej.

A végén persze a lány túléli, legyőzi a torz, nagydarab, embert. Azért tudja legyőzni, mert a férjétől túlélési leckéket (?!) adott neki.

Elérkeztünk végül a zárófejezethez, ami egy hatalmas adrenalin bomba lett. Nem mondom, hogy minden résznek ilyennek kellett volna lennie, de azt mindenki elismeri, hogy túl sok volt a tötyi-lötyis epizód. Na akkor lássuk, hogy kik azok, akik nem élik meg a következő évadot!

Kezdésképpen láthatjuk, hogy a nagyvárosból hogyan vonult a horda a közeli erdőig. Fontos megemlíteni egy helikoptert is, mivel ilyesmivel nem igazán találkoztunk még, ennek jelentősége gondolom majd csak később lesz. Valami utalás van rá, hogy ez ugyanaz a csapat, amit láthattunk az évadnyitó epizódban is, de igazából ez lényegtelen. Csak az a fontos, hogy most egy a közel száz (vagy több) főből álló zombihadsereg megostromolja a házat. Bear Grylls rögtön ismerteti a szomorú tényállást: ekkora mennyiségű járkálót lehetetlen megfékezni, ízekre szedik a házat és töltény sincs elég. Szopás a köbön.

Idegesítő anyukánknak végre feltűnik fia eltűnése, persze rögtön be is pánikol, joggal, mert ha tudná, hogy kicsi babucikája apukával szlalomozik az élőholtak között, lehet, hogy infarktust kapna. Marlboro Man becsal egy nagyobb adagot a pajtába, aztán felgyújtja őket. Itt megjegyezném, hogy nem értem miért kellett a járkálók közzé digitális lángokat berakni, nem hinném, hogy néhány bevállalósabb kaszkadőrrel nem lehetett volna megoldani.