Ugyan az évből még van egy szűk hónap, de szerintem már most szemezgethetünk, listázgathatunk az év legjobbjaiból. Ide ér belerakni azokat is, amik csak hazánkban voltak újdonságok, mint pl. az Antikrisztus. Tehát tessék nyilatkozni!

Nem szeretnék esetlegesen senkit sem befolyásolni, de gondolom sokatokat érdekelhet a személyes véleményem. Ezért a "tovább" gomb után megláthatjátok az én TOP listámat az idei év legjobbjairól. Előre szólok, hogy sajnos még nem volt módomban minden idei alkotást megtekinteni, ezért a foghíjjasság miatt előre is elnézést kérek.

Coming Soon (2008)

Rendezte: Sopon Sukdapisit

Bár a Shutter-nél sokatok írta, hogy kissé gyenge, mindazonáltal én tartanám magam ahhoz, hogy azért eléggé rémisztőre sikeredett. Ahogy ez is. Így Thaiföldnek is sikerült kitermelnie magának egy olyan írót, akit én nyugodt szívvel raknék Takashi Miike vagy Chan-wook Park mellé. Rendezőként ez az első filmje, amiben vannak ugyan gyermekbetegségek, de összegségében remek munkát rakott le az asztalra.

A történet annyira nem egyedi: egy új horror-filmet készülnek bemutatni egy plázában, amiben egy bosszúálló kísértet van a középpontban. Azonban aki megnézi, az hamarosan eltűnik... Röviden ennyi, de ezt olyan fordulatokkal tarkítják, amiket a már említett Árnyképben is láthattunk, igaz, ezekből kevesebb van, és azok sem  ütnek akkorát. A kezdése pedig egyenes egy mélyvizes csobbanás, semmi felvezetés, már rögtön idegben van a szerencsétlen néző.

The Tortured (2010)

Rendezte: Robert Lieberman

Gondolom már mindenki látott olyan filmet, amiben van egy nagyon szemét karakter. Egy olyan, amelyik puszta kedvtelésből belez ki cserkészkislányokat, majd tömi ki őket kölyök kutyusokkal. Aztán a végén a főhős lelövi, mi meg azon gondolkozunk, hogy ez bizony túl enyhe büntetés volt egy ilyen féregnek. Lelki szemeink előtt pedig már meg is jelennek a különböző kínzási módszerek: a spanyolcsizmától kezdve a Barátok Közt-maraton kényszernézéséig. Ismerős, nem? De a való életben is egyszer-egyszer csak előfordult már mindenkivel, hogy ezt, meg ezt az embert hogy megbüntetném. Senki se jöjjön nekem az álszerénységével, több tudományos kutatás is bizonyítja, hogy azért erre az emberek többsége hajlamos.

A film pedig nyíltan erre épül; egy fiatal házaspár tragédiájára, akiknek egy szem kisfiúkat elrabolja egy perverz, szadista állat, ő természetesen végez is szegénykével. Ugyan a fickót elkapják, de az elkeseredett szülők valahogy nem érzik kellően kemény büntetésnek a 25 év börtönt. Szegények biztos nem néztek utána, hogy a sitten az ilyen gyermekgyilkosoknak annyi esélyük sincs, mint vaknak az öttusán. Akár hogy is, a rabot megszöktetik, majd szépen egy kis vidéki kunyhóban változatos módszerekkel megkínozzák. Nyam-nyam.

Ismét egy premierfilm, sajnos ismételten több hónapos késéssel. Lehetne egyszer az, hogy ne ilyen kaliberű filmeket halogassanak, hanem valami béna romantikus vígjátékot, amit amúgy is kéthetente bemutatnak a mozik? Egyetlen örömünk az lehet, hogy a cím eredeti, nem fordították le és nem kapott valami röhejes alcímet sem. Ámen.

Megelőzvén a fröcsögéseket: TUDOM BAZZMEG, HOGY EZ NEM HORROR! De ez egy Grindhouse movie, ilyenről pedig itt megemlékeztem már. Másrészt pedig simán exploation film, csak épp nemi erőszak nélküli, de az nem is hiányzik. Akkor kezdjük.

Machete (2010)

Rendezte: Robert Rodriguez

A rendező közismert, ez tény. A Tarantinoval való egykori közös projektjükre, a Grindhouse-ra se térnék ki, ahogy arra se, hogy ez a produkció egy ál-előzetesből született meg. Ezt úgyis tudja mindenki. Egyébként Rodrigueznek bírom a filmjeit, de a Kémkölykök trilógiát és a Cápasrác és Lávalány borzadályokat soha nem fogom neki megbocsájtani. Azt a magyarázatot sem fogadom el, hogy ezeket a gyerekei miatt forgatta le.

Akkor térjünk rá végre magára a filmre. Röviden: k*rva jó. Lájkolom ezerrel. Az utóbbi időben divat lett a régi, '70-es, '80-as évekbeli filmek hangulatának a vászonravarázsolása, többnyire sikeresen. Elég, ha csak Stallone nagydurranására, a The Expendables-ra gondolunk, vagy a horror műfajnál maradva a Baltára, aminek a második részét nem rég mutatták be. A tökéletes "csalásra" pedig a legjobb példa a House of the Devil. Nekem ezek a kezdeményezések nagyon tetszenek, főleg, ha magas színvonalú a kivitelezés. Meg nyugodhattok, a Machete profi munka.

Igen, mint ahogy azt nem rég megírtam, továbbra is várom vendégkritikákat. Most InnerSlaughter nevű olvasónk írt egy rövid, velőset. Sajnos ezt sem láttam, így én nem tudok nyilatkozni erről az alkotásról. Továbbá bevallom, a másik kettőt se láttam még.

Zombi sztriptíz - Zombie Strippers (2008)

Rendezte: Jay Lee

Üdv mindenkinek, régebben említettem purgának hogy írhatna erről a filmről, mivel ez nem történt meg, gondoltam átveszem tőle ezt a felelősségteljes feladatot:) bocsi:)

Dellamorte Dellamore / Cemetery Man (1994)

Rendezte: Michele Soavi

Azt kell, hogy mondjam: VÉGRE! Vagyis végre találtam egy olyan italo-horrort, amit mindenki csak ajnároz és nekem is bejön, sőt ez még enyhe kifejezés. Igaz, a Démonok is ilyen megítélésben van nálam, de azért ez most mégis csak más.

Ez a film egyszerűen káprázatos: olyan tökéletesen tudja keverni a morbid humort a véres horrort, hogy az egésznek az összhatása mégis egy drámai művészfilm marad. Most szólok, hogy aki nem szereti, ha egy filmben kettőnél több műfaj jegyei láthatóak, pl. a már sokat említett Gazdatestnél (The Host - majd egyszer, ha van rá igény, írok róla), akkor az ne is olvasson tovább.

A történet látszólag egyszerű: egy olasz kisváros temetőjében elkezdenek egyes holtak feltámadni, általában temetésüket követő 7 nap elteltével. Az ott dolgozó, nevezzük "mindenesnek", Francesco Dellamorte-nak meg esze ágába sincs az illetékes hatóságoknak szólni, hiszen akkor elvesztené az állását. Vagy csak egyszerűen diliházba zárnák, ami szintén nem egy jó alternatíva. Így kénytelen saját kezűleg elintézni az élőholtakat (igen, a szokásos "csak a fejére lő, hogy meg ne sántuljon" módszer eléggé hatásos). A munkában van egy segítője is, az együgyű Gnaghi, akinek a szókincse egy darab értelmetlen szóra koncentrálódik. Igazából egyben lakótársak is, mondhatni barátok.

Sóhajok  - Suspiria (1977)

Rendezte: Dario Argento

Bevallom eddig hadilábon álltam a rendezővel, mivel csak két filmjét volt szerencsém látni. Az Álmatlanságról korábban már megemlékeztem, ami a magyar kiadó miatt, olyan megtévesztő borítóval került a polcokra, hogy az már több mint szégyen. A másikat pedig még az egykori, hazai Fangoria magazin adta ki, igen, a Traumáról van szó. Mindkettő egy közepes alkotás, valahogy nem láttam bennük a "mester" tehetségét. Máig úgy voltam vele, hogy sokak szerint pont ezek a legrosszabb művei Argento-nak. Arról már nem én tehetek, hogy nálunk még csak ezeket adták ki (mármint akkor még). Zárójeles megjegyzés: tavaly napvilágot látott a Giallo c. filmje is, Adrien Brody-val, amit mindenki szét szedett, szóval valószínűleg az az igazi sereghajtó.

Aztán jött ez, mint a rendező munkásságának egyik ékköve, hogy ez mennyire "hű meg há"! Mondanom se kell; ezúttal is csalódnom kellett.

Slaughtered Vomit Dolls (2006)

Rendezte: Lucifer Valentine

Ugye mindenki emlékszik a trilógia második részére, ami talán minden idők legbetegebb és leggusztustalanabb filmje. No, az előd se semmi.

Itt végre van kerettörténet, csak éppen ez sincs túlbonyolítva: egy férfi call-girl-öket hív fel, közösül velük, majd megöli őket. Persze mindegyiküket változatos és elég gyomorforgató módon. A lányok meg időnként mesélnek magukról, mindezt lelassítva, így olyan, mintha egy mélyhangú férfi beszélne helyettük, igen hátborzongató.

A megvalósítás most "amatőrebb", mivel nagyrészt kézi kamerát használtak. Mindezt szándékosan, nem pedig költségkímélés miatt. Ezzel azt a hatást próbálta a rendező elérni, mintha maga a gyilkos készítette volna a mészárlások felvételeit.  Persze szó sincs áldokumentarizmusról. Egyébként időközönként megjelenik egy VHS kamerával felvett, vagyis eléggé szemcsés képű videó egy kislányról, aki mindenfélét csacsog. Különösebb funkcióját nem véltem felfedezni. (Nem mintha a töbi jelenetben túl sok mögöttes tartalom lenne.)

Rendezte: a Halál - Dark Reel (2008)

Rendezte: a Halál Josh Eisenstadt

Ezt a hulladékot 99 Ft-ért (!) vettem meg egy másik filmmel együtt (!), aminek a címe egyszerűen Mutánsok (nem, nem a francia), erről a párom írt is a blogján, így ahhoz túl sokat én se tudnék hozzátenni.

A film remek példája, hogy hogyan kell sztárokkal iszonyatos ZS-kategóriás filmet forgatni. Mert kik is vannak benne? A már a Varrónőben is haknizó, egykori Alien android Lance Henriksen, aki ennél mélyebbre már nem süllyedhet. Szegényként valahol sajnálom is emiatt. Aztán magát a Kampókézt megformáló Tony Todd, aki szintén jó példa arra, hogy egy korrekt, személyéhez örökké kapcsolódó B film után is lehet ZS-sztárrá és haknizó mellékszereplővé válni. Az igazi sztár azonban nem más, mint Edward Furlong. Képzelem, most sokan meresztitek a szemeteket, hogy ki a rák ez, éppen ezért segítek: Terminator 2, Kedvencek Temetője 2, Amerikai História X. Igen, ebből kettő A-kategóriás alkotás, így őt tekinthetjük a sorban a "legütősebb kártyalapnak", kár, hogy az eddigi filmes múltja egy csöppet sem látszik meg ebben az alakításában. Azt elhiszem, hogy állítólag komoly drogproblémái vannak, mert ez látszik is rajta. Szerintem az egész forgatás alatt be volt lőve, ahogy a rendező, a szövegkönyvíró, meg úgy mindenki más. Erre később még kitérek. Mindenesetre ő megérdemelten szerepel egy ilyen trágyában, hiszen teljesítménye vetekszik Lorenzo Lamas-éval is, de ez a kijelentésem szerintem még sértő Lorenzo személyét tekintve.

Three... extremes - Sam Gang yi (2004)

A film, mint azt a cím is sejteti, három kisfilmből áll, melyet különböző nemzetiségű, ázsiai rendezőmesterek készítettek el. Amúgy érdekes, hogy a második részt már 2 évvel korábban bemutatták, persze más (kevésbé ismert) rendezőkkel és történetekkel.  További említeni való, hogy az egész a LionsGate-nek köszönhető, szóval megvolt az amcsi hátszél. Haladjunk levetítési sorrendben, és derítsük ki, hogy jó-e ha több nagyágyút egy filmbe tuszkolunk.