Pontosabban belga-francia-luxemburgi koprodukciós alkotás, de ne szőrözzünk. A lényeg azon van, hogy ha hihetünk az előzetesnek, akkor egy tisztelgést látunk majd a műfaj előtt, természetesen francia újhullámos köntösbe burkolva, aminek mi csak örülhetünk.

A történetről egyelőre csak annyit tudni, hogy egy férfi arra megy haza, hogy eltűnt a felesége. Aztán hirtelen egy megelevenedett rémálomban találja magát. Az előzetes nagyon meggyőző és nem hiszem, hogy ezúttal becsapnak majd minket.

A L'étrange couleur des larmes de ton corps (The Strange Colour of Your Body's Tears - avagy szabadon fordítva A furcsa színei a tested könnyeinek) egy jól összeszökött író-rendező páros, Hélène Cattet és Bruno Forzani műve. Itt megjegyezném, hogy már maga a cím is könnyet csal az egyszeri giallo-rajongó szemébe. A blogon már láthattuk egyik rövidfilmjüket, a The ABCs of Death-ben, övék volt a kissé sajátosra sikeredett "O". De első nagyjátékfilmjük, az Amer is szintén egy neo-giallo, amiről majd próbálok beszámolni, csak tessék rá majd emlékeztetni.

A sorozat, amelyben 1970 előtti horror-filmek vannak terítéken.

Lélekszakadt hajsza - The Man Who Haunted Himself (1970)

Rendezte: Basil Dearden

A nyitó képsorok rögtön meggyőznek minket arról, hogy ez a film kissé más lesz, mint amit a közismert angol színésztől, Roger Moore-tól megszokhattunk. Az általa eljátszott karakter ugyanis a lehető legszélsőségesebben ábrázolt, mondhatni sztereotipizált és már-már karikatúrába hajló angol úr. Minden stimmel: tökéletes fekete öltöny, keménykalap, esernyő, rendben tartott bajusz és frizura. A vezetés terén meg olyan körültekintő, hogy akár egy atombomba szállítását is rá lehetne bízni. És még inasa is van! Vagyis amolyan igazi karót nyelt ember, ezt rögtön felismeri még a vak is.

Aztán az autópályán valami elpattan benne és kéjes (ám roppant rémisztő) mosollyal az arcán el kezd száguldozni. Annyira furcsa ez a viselkedés a színésztől, hogy ha csak ezt a jelenetet látom a filmből, meg nem mondom, hogy kit is látok voltaképpen. Természetesen a száguldozásnak csúnya vége lesz és hősünket kórházban látjuk viszont, ahol az életéért küzdenek. Bár maga a műtét sikeresen lesz, nagyon hamar kiderül, hogy valami azért nincs rendben.

A főszereplő ugyanis folyamatosan olyan visszajelzéseket kap olyan dolgokról, amit állítása szerint sosem tett meg. Az elején még csak véletleneknek és bizarr tréfáknak gondolja ezeket, de ahogy egyre komolyabb bonyodalmak születnek - többek között egy állítólagos szerető is feltűnik - úgy lesz egyre rémisztőbb is. Lehet hogy valaki szívatja a férfit? Előkerül egy sosem látott ikertestvér? Paranoia? Tudathasadás? Földönkívüliek? Tatárok? A film végére szerencsére megkapjuk a válaszunkat, csak éppen annak mikéntjére nem igazán.

A főszereplő Aiden (Josh Lawson) könyörög egy jobb életért. Utálja az ijesztő bűnügyi helyszínelői fotós munkáját és szívesebben élne hősként a tökéletes nővel az oldalán. Aztán megjelenik az életében egy fiatalabb hölgy (Emma Lung), aki természetesen kissé fura és egy idő után Aiden már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a fantáziától.

Amolyan thriller-dráma kombó lesz. Mellékszerepben a szegényt öreg korára mindent elvállaló Ron Perlman (Penge 2, Hellboy 1-2, Mutáns krónikák) és a blog kedvenc gagyigyárosa, a szebb napokat is látott Edward Furlong. Akinek a vonzerejével csak félig-meddig vannak tisztában az alkotók, mert az előzetesben van vagy 2 másodperce, de a nevét kiírják öles betűkkel.

Szigorúan véve 2012-es, de még csak most kerül rendes forgalmazásba.

Aki követ minket Twitteren és / vagy Facebookon, az értesülhetett róla, hogy tegnap a Duna TV (!) nem kis meglepetést okozott azzal, hogy az alábbi filmet vetítette le. Mi maximálisan támogatjuk az ilyesfajta kezdeményezéseket, még több horrort a köztévékbe!

Hat nő és a gyilkos - Sei donne per l'assassino / Blood and Black Lace (1964)

Rendezte: Mario Bava

Bava munkásságáról már nem egyszer emlékeztünk meg. Igazi úttörő volt, abban megegyezhetünk. Ezt az állítást ezzel a filmjével is bebizonyította.

Érdekes, hogy egyes rendezők hogyan nyúlnak vissza időnként bizonyos témákhoz. Jelen esetben a film most is egy divatszalonban dolgozó emberek körül forog, csak úgy mint majd évekkel később elkészült Hentesbárd esetében. Persze a két mű jóformán össze se hasonlítható egymással. Természetesen fiatal lányok ezúttal is csúnyán meghalnak egy "arc nélküli" gyilkos keze által.

Ami kifejezetten érdekessé teszi a Hat nő és a gyilkost az az, hogy voltaképpen nincsenek főszereplők. Mondhatni a nézőt rendesen végig szopatják azzal, hogy amint rákerül a fókusz az egyik szereplőre, az rövid időn belül meghal. Képbe kerül ugyan egy kötelező nyomozó, de ő olyan, mintha ott se lenne. Az egyik leghanyagabbul megírt detektív, akit filmben eddig láttam.

Egy giallohoz képest meglepően gyors tempót diktál - már amennyire ez a műfajon belül lehetséges. A lánykák szépen, sorjában halnak meg, a legkülönbözőbb módszerekkel kivitelezve. Nem is tudom melyik tetszett a legjobban: a spéci három kampós kesztyű (vagy micsoda), vagy a tűzforró kályhához nyomott arc. Azt írtam már, hogy mindez 16-os karikával ment?

Folytassuk a legutóbbi posztunkat újabb három filmmel az idei termésből.

1. Eleven testek - Warm Bodies

Rendezte: Jonathan Levine

Anno nagyon megtetszett az előzetese, aztán valahogy mégsem siettem a megtekintésére. Talán a tudatalatti radarom érzékelte a veszélyt, mert sajnos nem olyan jó, mint ahogy azt sejtetik. De nem is rossz. Na de térjünk rá inkább a részletekre!

A világ elszenvedett egy zombi-apokalipszist, erről pedig egy zombi gondolatain keresztül értesülünk. Itt rögtön álljunk meg egy szóra! A film elég formabontóan kezeli a "zombiizmust", éppen ezért azt azért tisztázzuk már kérem, hogy nincs sehol kőbe vésve az élőholtak viselkedése! Gyermekded felfogás lenne számon kérni azt, hogy hogy lehet ilyen intenzív agyműködése hősünknek, vagy hogy hogy eshet szerelembe. Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy ebben a világban ez így működik! Az agyevés spirituális hatásán sem illik felhúznunk a szemünket, hiszen a zseniális Az élőhalottak éjszakájában is hasonlót láthattunk.

Akkor folytassuk. A főszereplő egy támadás során meglátja élete (hehe) szerelmét, aztán kimenti a hordája elől. Közben egyre jobban beszél, gyorsabban mozog és végül... -spoiler!- meggyógyul. A folyamat pedig egyfajta anti-vírusként szétterjed a csoszogó barátai között. Nagy kár, hogy ez az elkorcsosult "csontikra" már nem hat.  Nos, most muszáj következetesnek maradnom. Ugyanis a Daybreakersben majd hogy nem ugyanez történt és ott felháborodtam ezen az eshetőségen, itt sem tehetek másként. Hiába vígjáték alapvetően, ez azért már túlzás.

Az alábbi thriller egy tipikus "időutazós" helyzetet pörget a százszorosára.

Van benne három főiskolás, akik egy orbitálisan nagy házi buli közepette észreveszik, hogy egy kicsit visszamentek az időben. Ez azt is jelenti, hogy hirtelen kettő lett mindegyikükből. Ha az előzetes nem egyszerű parasztvakítás, akkor végre egy film, aminek lesz töke ahhoz, hogy olyan szituációknak legyünk tanúi, amikre igazából mindig is foglalkoztattak a zsánerfilmekkel kapcsolatban. Például a nárcisztikus kifejezés egészen új értelmet fog kapni. A lényeg persze, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában...

A rendező az a Dennis Iliadis, aki anno egész szépen megbirkózott Az utolsó ház balra remakejével. Szóval a feszültségkeltés terén remélhetőleg nem lesz okunk a panaszra.

Valamelyik nap eszembe ötlött, hogy basszus, egyre nagyobb az elmaradásom 2013-as filmek terén, ideje tömbösíteni! Jöjjön három film az idei évből! Az egyiket láthattuk moziban, a másodikat itthon csak DVD/BD-n adták ki, míg a harmadik (egyelőre) elkerülte hazánkat.

1. Boszorkányvadászok - Hansel & Gretel: Witch Hunters

Rendezte: Tommy Wirkola

A Grimm testvérek munkásságának horrorizálása nem új keletű, emlékezzünk csak a Hófehérke - A terror meséjére. Csakhogy, míg abban magát a történetet torzították el és festették vérvörösre, addig jelen esetünkben a klasszikus mese mint kvázi előzményként van jelen. No azért nyitányként ledarálják azt is nekünk, hogy azért képbe kerüljünk. De lényegében arról van szó, hogy a tragikus sorsú testvérpár felnőtt és boszorkányvadászatból él meg.

A film borzasztóan felszínes minden téren. A bíró lelövi mindenki szeme láttára a polgármestert a nép meg simán végig nézi? A gyerekek eltűnéséből hiányzik a drámaiság, sehol egy aggódó szülő, úgy kezelik őket, mintha tárgyak lennének. De ez a drámaiatlanság mindenre igaz, kezdve a két főszereplő szüleivel kapcsolatos motívumokra. Ahogy azt is lazán kezelik, hogy rájuk nem hatnak a boszorkányvarázslatok. Továbbá még az elején megmondják, hogy a boszorkányok rondák a gonoszság rothadásától. Tényleg, ilyen egyszerű lenne? ÉS EZT MIÉRT NEM TERJESZTIK SZÉT A VILÁGBAN?! HÁNY ÁRTATLANT MENTHETTEK VOLNA MEG!

Ez is egy olyan film, ami ugyan tavaly már megjárt pár fesztivált, széles körben (és direkt DVD-n) azonban csak most októberben kerül terjesztésre.

A történetben ránézésre semmi extra nincs: a kis kedvencünk, Danielle Harris által megformált nő menekül egy sorozatgyilkos elől, aki nők fejét fűrészeli le. Akit egyébként a tapasztalt John Jarratt (Wolf Creek - A haláltúra, A fenevad, Ausztrália) alakít. De a filmben nyomozóként szerepelni fog még a szebb napokat is látott Casper Van Dien is (Csillagközi invázió, Az Álmosvölgy legendája, Gyilkos ösztön).

A rendezőnek, Julian Richardsnak pedig egy korábbi munkáját, a Az utolsó horrorfilmet már ismertettük. (Úgy látszik mégse az volt az utolsó, haha.)

Az a fura helyzet, hogy papíron ez egy 2011-es film, ami annak idején megjárt két fesztivált, hogy aztán két évig (!) félre rakják. Idén már szintén megfuttatták néhány fesztiválon és holnap szerte Amerikában is látható lesz. Gondolom azóta sikerült úgy megvágni, hogy nézhető legyen.

A történet első ránézésre egyszerű, mint a bot: egy családi vacsorát megzavar néhány maszkos örült, akik egyenként levadásszák a benn lakókat. Persze szép lassan, hogy az áldozatoknak legyen elég idejük rettegni. De hé, már rég láttunk ilyet! Velem együtt biztos sokunk ki van már éhezve egy kis hajtóvadászatos műre... hehe. A rendező Adam Wingard, aki a három legutóbbi horror-antológiából lehet ismerős. (Quack!)

Az előzetes biztató. A Lionsgate miatt talán még egy hazai bemutató is esélyes lehetne, de annyira azért ne reménykedjünk benne.

Eddigi horror-mirroros tevékenységemet elnézve nem sűrün dícséretem meg alanyaimat, ellenben hordtam már le filmet, könyvet és sorozatot is. Itt az idő, hogy utóbbi kategóriából bemutassak egy remek darabot is! Nem is húzom tovább az időt, jöjjön a The Following - Gyilkos hajsza!

Nekünk magyaroknak elsősorban az RTL-Klub nevű, rendkívül magas színvonalú kereskedelmi csatornáról csenghet ismerősen a sorozat, hiszen ott is műsorra tűzték. Eredetileg a FOX üdvöskéje (tudjátok, az a csatorna, amit folyton fikáznak a Family Guy-ban). További referencia, hogy a sorozat teremtője Kevin Williamson, akihez olyan alig ismert filmek és sorozatok köthetők, mint a Sikoly-széria vagy a Vámpírnaplók, ráadásul a stáblistáról egy bizonyos Kevin Bacon is feltűnhet, aki én nagyon kedvelek. Bevallom, nekem minden más név ismeretlen volt, de már az előbbi két ember jelenléte is elég volt, hogy érdekeljen a széria. Lássuk az alapsztorival...

...aminél sablonosabbat nem nagyon tudtam volna elképzelni. Szívesen indítanék valamiféle klisé-számlálót, de 1.: ezt a poént már előtték máshol 2.: úgy is kiakadna. Szóval adott egy ex-ügynök,aki egy rendkívül ravasz sorozatgyilkos elkapása után kiszállt, majd lassan lecsúszott, és alkoholba fojtja bánatát, ami a sötét múltjából ered. Majd' tíz év telik el így, mire az említett gyilkos megszökik a börtönből, és persze csak a főhősünk képes elkapni. Komolyan, amikor elolvastam a szinopszist, már felvontam a szemöldköm, és eleinte tényleg olyan, mint minden második krimi...egyedül a megemlített "gyilkos szekta" keltette fel az érdeklődésemet. Na nem mintha ez nem lenne egy kurva nagy közhely, de legalább az érdekesebb fajtából. Hogy akkor mitől is lesz még is remek a sorozat, ahogy az elején ígértem? A válaszhoz a kíváncsiak és azok, akik látták a sorozatot, tartsanak velem egy kis spoileres kibeszélőre, akik pedig meg akarják nézni, azok ugorjanak az utolsó bekezdéshez.