Mint azt írtuk már korábban is, a Viasat 6-nak köszönhetően nem maradunk horror nélkül a tévében sem. Olyannyira belekezdtek a Masters of Horror leadásába, hogy szégyenszemre már le is előztek engem, ezért muszáj vagyok behozni kicsit magamat. Külön bónuszpont pedig a csatorna esetében, hogy képesek voltak leadni az első évad évadzáróját, ami azért erősen megosztotta a véleményeket.

Nem nagyon voltak kétségeim afelől, hogy egy igen jó és az eddigi átlagnál színvonalasabb epizód lesz a Sounds Like. A rendezői székben nem kisebb név, mint Brad Anderson foglal helyet, akinek - többek között - a nevéhez fűződik  A gépész, a Session 9 (amit purga kolléga nagyon igazságtalanul hordott le :P), de számos sorozatepizód rendezésében is szerepet vállalt. Főszereplőként pedig Chris Bauer (True Blood, Harmadik Műszak) játékát élvezhettük, aki speciel nekem az egyik személyes kedvencem. Ilyen ütőképes páros mellett nehéz is lett volna rossz MoH-részt produkálni.

Larry számára a legnagyobb érték a csend. Szuperérzékeny hallása néha áldás, néha átok. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon szeretnénk-e hallani minden beszélgetést, minden neszt körülöttünk. De főhősünknek nincs választása, az óra kattogásától kezdve a szív dobogásának ritmusán át a szemhéjmozgásig mindent meghall, amit lehet. Számomra ugyan nem derült ki egyértelműen, hogy mikor jön elő ez a speciális képessége, de valószínűleg a stressz és az idegesség váltja ki belőle ezt.

Még áprilisban örvendeztünk, hogy a Viasat 6-ra jött a Horror Mesterei, az Amerikai Horror Story és a Dexter 6. évada. Nos, ezt így ősszel sikerült megfejelni úgy, hogy az "anyaadó" is beszállt a buliba.

Lássuk, hogy mikkel örvendeztetnek meg minket:

A pénteki nappal elkezdődött az Amerikai Horror Story második évada. (Viasat 6)

Jövő pénteken (szeptember 6.) kezdődik a Horror Mesterei második évada. (Viasat 6)

A Viasat 3-ra pedig az ősz folyamán érkezik az egy évadot megélt 666 Park Avenue éééés a Bates Motel!. Továbbá egy francia sorozat, a Visszajárók (Les Revenants), mely egy kis faluban játszódik, ahová visszatérnek a holtak úgy, mintha mi sem történt volna. Vagyis nem zombiként.

A nagy meglepetés pedig, hogy a TV2 is próbál kilépni a komfortzónájából, ami annyit tesz, hogy szeptember 11-én el kezdik sugározni A búra alatt (Under the Dome) c. Stephen King könyve által készült sorozatot, rögtön egy dupla résszel. Aminek a gyorsaságáért nagy pacsi jár, hiszen Amerikában is csak nem rég ment le.

Jó kis ősznek nézünk az elébe!

Májusban minden sorozatrajongó örvendezhet, ugyanis a Viasat 6 nem kisebb neveket tűz műsorára, mint az American Horror Story -t (aminek meghagyják az eredeti címét!) és A horror mestereit! Illetve végre valahára leadják a Dexter 6. évadát is. Örvendezzünk!

A részletekért katt a C:C blogra!

Ha egy rendező többek között számos The Walking Dead, Dexter és Vészhelyzet részt rendezett, akkor alighanem ott a helye a Masters of Horror készítői között. Aktuális professzorunk, Ernest R. Dickerson  igazi ezermesternek mondható. A XXI. század szinte minden jelentősebb sorozatához volt 1-2 szava – azaz 1-2 rendeznivaló része. És mivel a kicsit Fűrészre hajazó plakát is teljesen rendben volt, kétségem sem volt felőle, hogy valami finomságot kapunk. De vajon mi lehet az a bizonyos V Word? És miért a vagina szó jut először eszembe, mint lehetséges megoldás?

The V Word

Kerry és Justin két jóbarát, akik egy átlagos estét mivel mással is töltenének el, mint egy kis kockulással. A nagy Doom 3-azás közben Justin (Branden Nadon) kitalálja, hogy nézzenek hullákat az unokatestvére hullaházában. Kerry (Arjay Smith – Holnapután) vonakodva bár, de belemegy, hiszen ebből még sosem származott senkinek sem problémája.

No, de a megérkezésük után hamar rájönnek, hogy bizony jelentősen megszívták, mert a V betű sajnálatukra (és az én sajnálatomra is) vámpírt jelent és nem vaginát. Bizonyára ők is jobban díjazták volna utóbbit. Felébresztenek egy felettébb rosszarcú vérszívót, aki nyomban üldözőbe is veszi őket, minden kérdezés vagy udvarias társalgás nélkül. Menekülés közben Kerry megmakkan, Justin viszont sikeresen megmenekül a Jack Nicholson által megformált Joker imitátorától.

Már a szereposztásnál volt egy eléggé erős gyanúm, hogy az évad második része nem a komolyságról fog szólni. A rendezői székben ezúttal John Landis-t láthattuk viszont, aki az első évadban a Deer Womant irányította. A szarvasnő kalandja ugyan nem volt az évad legjobb három része között, de a közepesnél jobb szinten teljesítette a kívánalmakat. Lássuk tehát, hogy a Family hogyan is volt képes megnevettetni.

Harold Thompson (George Wendt – Cheers) szerencsés ember. Békés, családias otthonban lakik egy remek amerikai lakóparkban. Szép és szerető feleségével nincs sok gond, kislánya szófogadó és még a nagypapa is velük lakik. Egyetlen apró szépséghibája a dolognak, hogy Harold rokonai kissé rosszul bírják a savat. Hősünk ugyanis ezzel konzerválta családját, hogy azok tényleg jól is viselkedjenek. Sajnos a családi idill csak addig tart, amíg be nem költözik a szomszédba egy fiatal házaspár.

Celia (Meredith Monroe – Dawson és a haverok, Gyilkos elmék) és David (Matt Keeslar – Dűne, A rózsa vére) hamar összebarátkoznak Harolddal. A tragikus sorsú új szomszédokról hamar megtudjuk, hogy kislányuk rákban elhunyt és szeretnének egy másik gyereket. Haroldról pedig kiderül – miközben éppen nagymamabeszerző körúton van -, hogy tulajdonképpen az egészen békés kis családját innen-onnan szerválta be és nem a sajátját irtotta ki.

Megmondom őszintén, kissé nehezen ültem neki a sorozat második évadának. Az első évad szélsőséges mivolta miatt hatalmas elvárásaim nem voltak ugyan, de bízom benne, hogy legalább 2-3 rejtett érték ebben a szériában is lapul. Csak reménykedni tudok, hogy lesz olyan kirívóan színvonalas rész itt is, mint tavaly a John Carpenter által elkövetett Cigarette Burns. És azt sem bánnám, ha senki nem venné át Takashi Miike-tól a stafétát, ami az olyan botrányosan beteg részeket illeti, mint a tavalyi évadzáró. Mi Amore Cadenza kisasszonytól átvéve a megbízatást, következzen tőlem a Masters of Horror második évada.

Egészen faszányos kis plakáttal és ismert rendezővel vágtunk neki egyből az évadnyitónak. Az első rész elkövetője nem kisebb név, mint Tobe Hooper. Ki ne ismerné az eredeti Texasi láncfűrészes mészárlást, a Poltergeistet, vagy az Életerő című műveit? Egy kis személyes élmény: jómagam egyik első horrorfilmje volt a Kopogó szellem és mondhatom, hogy elég mély nyomokat hagyott bennem. De az Életerő is egy olyan mű, amit érdemes minimum elolvasni.

Ami már kevésbé volt kedvcsináló, az az előző évad harmadik része, a Dance of the Dead, melynek sajnálatos módon szintén a mi derék Tobe-nk volt a megalkotója. Nálam ez volt az évad egyik leggyengébb része és az imdb-n is ez kapta egy másik résszel egyetemben a legkisebb (5,1-es) értékelést. De sebaj, előítéletektől mentesen, bizakodva kezdtem hát neki a The Damned Thing-nek!

Változatlan főcím köszönt minket természetesen. Érdekes módon ezek a képsorok egyáltalán nem tükrözik a sorozat jellegét. Szerintem inkább illene az American Horror Story 2. évadához és ezt nem csak az elmosolyodó baba miatt mondom. Na, mindegy, tehát a főcím maradt a régi.

Az év végével együtt elérkeztünk sorozatunk első évadának végéhez is. Elmondhatjuk, hogy összességében gyengén teljesített, alulmaradt várakozásainkkal szemben, azonban az utolsó rész talán  kárpótol minket a ráfordított idő egy részéért. Főleg, ha megörvendeztetlek titeket néhány érdekes hírmorzsával az epizóddal kapcsolatban!

A készítők tudatosan hagyták utoljára Takashi Miike-t, a „szándékosan és látványosan obszcén rendezőt, akit a kritikusok és a netes tömeg többsége egyértelműen elutasít, köszönhetően undorító és szadista stílusának”. Miike nem bízta a véletlenre alkotását: egy klasszikus japán rémmesét választott alapul. Erről a későbbiekben így nyilatkozott: „Tetszett az egyszerűsége. Olyasfajta történet ez, melyet sokáig mesélnek egymásnak az emberek, miután látták. Több van benne, mint egy egyszerű ijesztő filmben.”

Nos, annyival több lett benne, hogy ez a sorozat egyetlen olyan része, amely Amerikában sosem került nyilvános bemutatásra. Ugyanis a szériát sugárzó Showtime csatorna túlságosan erőszakosnak érezte. Mick Garris, a producer próbálta ugyan vágásokkal és szerkesztésekkel menteni a menthetőt, azonban mindez kevésnek bizonyult. Takashi így vélekedett a döntés meghozatala után: „Azt hittem, jogom van elmenni az amerikai tűrőképesség határáig. Forgatás közben folyamatosan ügyeltem rá, hogy ne lépjem át ezt a vékony vonalat, de nyilvánvalóan becsődöltem.”

Még egy aprócska megjegyzés, mielőtt fejest ugranánk magába az epizódba: én ezen rész hatására fogtam bele anno a szériába. Ha ez nem győz meg titeket, akkor semmi :)

Aki esetleg lélekben már a következő évi Halloweenre készülne, vagy épp leragadt az ideinél, most örülhet: évadunk utolsó előtti része amolyan igazi zombis-popcornos darab. nem mellesleg az én egyik személyes kedvencem. És hogy melyik is ez? Elárulom:

Haeckel's Tale

„Az öreg emberek a legjobb férjek. Addig, amíg nem akarnak gyereket...”

Mi is a sikeres horrorfilm receptje?

1)      Végy egy jó forgatókönyvet, vagy (mint ez esetben) alapsztorit, lehetőleg egy híres író tollából. Clive Barker neve remélem, egyikőtök számára sem cseng ismeretlenül. Több novelláját vászonra vitték már, lásd: A vér könyve, Éjféli etetés. Haeckel meséjéről nem találtam olyan információt, hogy megjelent volna magyarul, külföldön is válogatáskönyvekben adták ki. Sajnos sehol nem találtam, így nincs összehasonlítási alapom. Pedig bevallom, a könyvadaptációk a gyengéim. Bár írott formában jobban szeretem őket. Na de sok lesz a szöveg, ugorjunk tovább!

2)      Adj hozzá egy nagynevű rendezőt, és nagyjából ennyi. Innen már nehéz elrontani. És jól nevelt horrorfannak ki jut eszébe, ha zombis filmekre gondol? Úgy bizony, George A. Romero. A forgatókönyv megírásáig ez így is volt, ám egyeztetési gondokra hivatkozva John McNaughton vette át tőle a stafétát. Hogy mik vannak...

Lassan, de biztosan (rajtam kívülálló okok miatt) haladunk az epizódok sodrásával, és a héten ráadásul egy olyan darabot boncolgatunk, amelyet már kértetek tőlünk. Sajnos a komment nem a kamionos posztnál van, mint azt reméltem (szomorú módon ott nem is lehet hozzászólni - purga), így nyugodtan megszólítva érezheti magát mindenki. Öveket becsatolni, hüvelykujjakat a magasba, következzék a:

Pick Me Up

Mint ahogy fentebb elkottyintottam magam, a héten kamionba pattanunk és élvezzük a vad száguldást! Állatvédők és virágos lelkűek az első két percben tartsák csukva a szemüket, ugyanis premier plánban elütünk egy kígyót. Aki később még beugrik egy-két lépkocka erejéig, addig meg megpihen természetkedvelő túrázónk, a cowboyszerkós Walker (a texasi kopó) kabátjában. Mintha csak a karma ütne vissza, a gázoló busz hamarosan lerobban. Mit gondoltok hol? Természetesen a semmi közepén. Stacia, a frissen elvált, sebeit nyalogató magányos farkas ezzel a lendülettel faképnél is hagyja a többieket, hogy elsétáljon a 30 km-re lévő legközelebbi motelbe. És hiába mond ellent ez a viselkedés a horrorfilmek tízparancsolatának, ő jár a legjobban, Miért is?

Ne töprengjetek, elárulom: a többieket gyors ütemben elteszi láb alól a korábban megismert Walker, és a semmiből segítőkészen előbukkanó kamionos, Wheeler. Utóbbinak jut Birdie, akit a gyilkosság után (amit NEM látunk) nemes egyszerűséggel  a kamion rakterébe lógat. Majd visszahajtva a buszhoz, lefejezi a másik vele utazót a csomagtartó ajtajával. Ez ütött, nekem ugyanis régi parám, hogy egyszer bőröndkitúrás közben becsuknak oda. Megjegyzem, egyszer már majdnem megtörtént...

Tudjátok, így az évad vége felé kezdek rájönni, miért is jó ez a sorozat. Minden epizódban tanulunk valamit: empátiát, hazaszeretetet, beletörődést, vagy szimplán csak azt, hogy igen, az emberi hülyeség határtalan, a horror műfaja pedig kimeríthetetlen. Eheti epizódunkat látva bőszen vakartam a fejem, hogy na, ezt hogy adjam be nektek... Ugyanis ez tipikusan az a rész, ahol nagyon is számít, hogy az illető néző (vagy kritikus) férfi vagy nőnemű. És hogy áll a bogarakhoz. Tudjátok mit? További szószaporítás helyett hallgassátok meg az én véleményemet, aztán majd vitatkozunk! Durván spoiler-üzemmódba kapcsolok, szóval akit érdekel, gyorsan nézze meg, és utána csüccsenjen vissza a gép elé! Következzék a:

Sick Girl

Ha emlékeztek, szinte minden kritikám azzal kezdődik, milyen fantáziadús főhősünk van: elvált, lúzer harmincas férfi. Búúúú. Hát most nem! Ida Teeter (Angela Bettis – Áldott a gyermek, Carrie (a tévéfilm), Frankenstein játékai, Scar, The Woman) ugyanis egy leszbikus entomológus. Tipikusan az az ember, aki hazaviszi a munkáját, ugyanis annyira elkötelezett bogárimádó, hogy az egész lakása ízeltlábúaktól hemzseg. Képzelhetitek, mennyire megközelíti ez a csajozást... Persze roppanós szárnyakból és szaruhártyából sosem elég, ezért hát rögtön a sztori elején Ida kap egy újabb, felettébb különös és agresszív példányt postán. Elárulom, csak a baj lesz vele. Azonban hamar kiderül, hogy minden zsáknak van egy foltja, és IGEN, kedves férfi olvasóim, készülhettek a leszbi csókokra, csöcsökre, satöbbire orrba-szájba, ugyanis képbe kerül egy fura tündérmániás „nemhippi” lány, Misty, akivel főhősünk gyorsan össze is bútorozik, táptalajt adva munkatársa, Max perverz gondolatainak.