Az év végével együtt elérkeztünk sorozatunk első évadának végéhez is. Elmondhatjuk, hogy összességében gyengén teljesített, alulmaradt várakozásainkkal szemben, azonban az utolsó rész talán  kárpótol minket a ráfordított idő egy részéért. Főleg, ha megörvendeztetlek titeket néhány érdekes hírmorzsával az epizóddal kapcsolatban!

A készítők tudatosan hagyták utoljára Takashi Miike-t, a „szándékosan és látványosan obszcén rendezőt, akit a kritikusok és a netes tömeg többsége egyértelműen elutasít, köszönhetően undorító és szadista stílusának”. Miike nem bízta a véletlenre alkotását: egy klasszikus japán rémmesét választott alapul. Erről a későbbiekben így nyilatkozott: „Tetszett az egyszerűsége. Olyasfajta történet ez, melyet sokáig mesélnek egymásnak az emberek, miután látták. Több van benne, mint egy egyszerű ijesztő filmben.”

Nos, annyival több lett benne, hogy ez a sorozat egyetlen olyan része, amely Amerikában sosem került nyilvános bemutatásra. Ugyanis a szériát sugárzó Showtime csatorna túlságosan erőszakosnak érezte. Mick Garris, a producer próbálta ugyan vágásokkal és szerkesztésekkel menteni a menthetőt, azonban mindez kevésnek bizonyult. Takashi így vélekedett a döntés meghozatala után: „Azt hittem, jogom van elmenni az amerikai tűrőképesség határáig. Forgatás közben folyamatosan ügyeltem rá, hogy ne lépjem át ezt a vékony vonalat, de nyilvánvalóan becsődöltem.”

Még egy aprócska megjegyzés, mielőtt fejest ugranánk magába az epizódba: én ezen rész hatására fogtam bele anno a szériába. Ha ez nem győz meg titeket, akkor semmi :)

Imprint

Maga a történet, lévén irodalmi adaptáció, nem túl bonyolult. A 19. századi Japánban járunk, egy Christopher (Billy Drago – Vámpír sztripperek, Kivérezve) nevű amerikai újságíró azért utazott ilyen messzire, hogy megkeresse fiatalkori szerelmét, Komomot, akinek ígéretet tett, hogy kiszabadítja őt a prostitúció béklyóiból. Miután megérkezik a keresett bordélyházba, ám nyoma sincs kedvesének, összeakad egy másik kéjhölggyel (Youki Kudoh – Egy gésa emlékiratai), aki készségesen tájékoztatja őt afelől, hogy Komomo felakasztotta magát bánatában, amiért hosszú évekig hiába várt szerelmére.

Ahogy a férfi aludni tér, esti mesét kér. A nő elmeséli élete történetét: anyja, aki szülésznőként dolgozott, apja halála után kénytelen volt őt eladni egy bordélyháznak. Itt ismerkedett meg a keresett lánnyal, akit népszerűsége miatt rengetegen gyűlöltek. Amikor pedig Komomo gyanúba keveredett a Madame gyűrűjének eltűnése kapcsán, kínvallatásnak vetik őt alá. Amit elejétől a végéig premier plánban megcsodálhatunk: van itt hónaljkiégetés, tűk a körmök alatt, az ajakban, a fogínyben... nyami! És a végén a gyötrelmes öngyilkosság...

Aki még nem látta az epizódot, azt megkérném, hagyja abba itt az olvasást, nézze meg (a vágatlan verziót!!!), és egy óra múlva ugyanitt találkozunk. Többségetek viszont  már túl van az élményen, így veletek haladunk tovább a cselekményben!

Christopher egy szavát sem hiszi el a prostinak és milyen jól teszi! Így hallhatunk egy második, sokkal nyugtalanítóbb esti mesét, amelyben elénk tárul a borzalmas igazság. Ebben a verzióban az édesapa alkoholista, az anya pedig magzatelhajtó. Igen, itt is látni fogunk mindent. A cseppet sem higiénikus vagy etikus abortuszokat (kész reklám ez a rész a felelős szexualitásnak!), valamint a halott magzatok sorsát. Ahogy úszkálnak a folyóban, az emlékükre állított színes papírforgók mellett... Nem akarom tovább ragozni, ezt látni KELL.

Miután agyonverte apját az őt ért megerőszakolásért (dehogyis volt tüdőbeteg az öreg!), újfent azt állítja, hogy eladták prostinak (ami valljuk be, így jóval érthetőbb...). Közben kinő a fejéből egy kéz, aminek olyan arca van, mint az Annoying Orange-nak. De róla majd később. Szóval a bordélyban hősnőnk összebarátkozott Komomoval, ám elég feltűnő testi hibája miatt olyan irigy volt a másik lány szépségére, hogy ellopta a Madame gyűrűjét, hogy ezzel félreállítsa őt az útjából. Innentől meg már ismeritek: kínvallatás, halál. Minek az embernek ellenség, ha vannak barátai... Csakhogy! A férfi szerelme nem önkezűleg vetett véget életének, hanem „barátnője” áldozata lett.  És miért? Hogy megmentse őt a Pokoltól! Ugyanis egy ilyen bűnös barátság miatt örök tűzben égett volna a szép lélek... Erre pedig az árulás volt az egyetlen gyógyír.

Amíg a fejetekhez kapkodtok, hogy „Miiivaaaan?!”, térjünk vissza "Annoying Orange"-ra. Aki nem más, mint hősnőnk parazita, meg nem született ikre. Ő a gonosz hang a fejében, amelyik felbiztatta eme szörnyű tettekre. Akinek nem lenne világos, miről van itt szó, ajánlom sok szeretettel Stephen King Halálos árnyék című könyvét. A bonyolult családi kapcsolatokat, miérteket és hogyanokat most hagyjuk, nem lőhetek le mégsem minden poént...

Pár szót még a parádés zárójelenetről. Itt azt láthatjuk, hogy Christopher éppen börtönbüntetését tölti a kéjhölgy megöléséért. Egy vödörből etetik, amely tele van abortált magzatokkal, őrült álmait pedig szeretett Komomoja és a soha meg nem született kishúg szelleme vigyázzák.

Próbáljuk értelmezni a látottakat: annyira tipikus Takashi Miike film, mint annak a rendje. Hiszen ki ne emlékezne az Ichi the killer, a One Missed Call vagy a Meghallgatás egy-egy ütősebb jelenetére? Apropó, Meghallgatás. Ha szabad ezzel a szókapcsolattal élnem, nőiség-horror mindkettő. De ugyanebbe a kategóriába dobhatnám a Rosemary gyermekét vagy akár a Betolakodót is. Gyerekszülés, abortusz, prostituáltak... Női testiségből táplálkozik mindahány, női félelmeket használva fel. Vagy nézzünk egy másik szempontot: tabut sért, ugyanúgy ahogy a Homecoming is a zombi-iraki katona hadseregével. Erőszakos, filozofikus, mit mondjak még? Látni kell. Nem annyira trash-jellegű, mint azt megszokhattuk a rendezőtől, de korántsem nevezném tökéletesnek se. Felkavar, aztán meg ad egy katarzist a végén. Nekem legalábbis nem volt hiányérzetem semmilyen téren.

Ha már ennyire sikeresnek mondhatjuk az iménti epizódot, ideje, hogy búcsút vegyek a Masters of Horrortól. Okozott nekem nem kevés fejfájást, de azért akadtak szép pillanatok is. Köszönöm kitüntető figyelmeteket, Mi Amore Cadenza voltam. :)