Ma éjfélig még tart a nyereményjátékunk az 5 db páros mozikuponért, melynek keretében meg lehet tekinteni az alábbi filmet. Lássuk, hogy mire vállalkoznak a jelentkezők! (Valami rejtélyes oknál fogva eltűnt az utolsó két bejegyzés, úgy hogy akit érdekel a játék, az nézzen fel a blog Facebook-oldalára, lájkolja, majd ossza meg az ezzel kapcsolatos posztot.)
Ideglelés Csernobilban - Chernobyl Diaires (2012)
Rendezte: Bradley Parker
Kezdjük azzal, hogy a film teljesen más, mint amit az előzetese sugall. Abban ugyanis azt érezzük, mintha ez is egy újabb futószalagon gyártott found footage darab lenne, szellemekkel. Nos, ez kérem rohadtul nem így van. Ugyanis hál' Istennek nem egy ál-dokutt kapunk, hanem egy "rendes" filmet. Az más kérdés, hogy az operatőri munkája eléggé szabadon mozgó, ilyesmire példának a Karantén 2-t tudnám felhozni. Ez a megoldás nekem tetszett, így a néző jobban bele tudja magát élni, és mégse kell azon fognia a fejét, hogy "ezt akarják velem elhitetni?".
A másik kellemes meglepetés, hogy szellemek sincsenek, helyettük veszett kutyák és még valami kergeti őrületbe szereplőinket. De ezt most egyelőre hagyjuk, térjünk rá magára a történetre.
Két fiatal amerikai pár bejárja Európát, amit egy montázs keretében láthatunk, ebben egyébként a Hősök tere is felbukkan, yee. Folyamatosan haladnak Kelet felé, így kilyukadnak Ukrajnában. Befizetnek egy extrém túrára, melynek keretében elzarándokolnak az egykori csernobili atomerőmű melletti halott városba. Hozzájuk csatlakozik még egy ausztrál-norvég (!) szerelmes pár is. Aztán persze hazafelé már nem tudnak elindulni, mert a kisbuszuk bemondja az unalmast. Az éjszaka folyamán meg elragadja valaki vagy valami a vezetőjüket. Innentől kezdve meg egy sablonos "egyenként elhullanak a szereplők" filmet kapunk, amit csak a helyszín tud feldobni úgy igazán. Mert mik elől is menekülnek? Arra sajnos csak a végén kapunk választ. Nem túl kielégítőt, de a maga nemében egyedit. Viszont sokat nem lehet az ezzel operáló jelenetekből látni, így aki annyira odavan azért, hogy az "ismeretlen félelmetesebb", annak ez maga lesz a mennyország.
A történet eléggé zavaros, de azért megpróbálom nagyjából felvázolni. Megtudjuk, hogy létezik három "Anya" (Sóhajok-, Könnyek-, és a Sötétség-), akik a világunkat akarják elpusztítani. Mindhárom egy-egy nagyobb városban, egy-egy hatalmas épületben leledzik. Na vajon itt melyik lesz a középpontban? Ezekre egyébként egy alkimista könyv segítségével jövünk rá. Meg nem csak mi, hanem egy fiatal hölgy is, aki a tudásáért meg is fizet, de csúnyán. Őt kezdi el felkutatni a bátyja, miközben furábbnál furább emberekkel és halálesetekkel találkozik. Közben meg mindenféle mellékzöngét kapunk, mint pl. egy kripli macskagyűlölő könyves boltost.
A spagetti western-veterán Tonino mielőtt leforgatta volna a hazánkban is a mai napig népszerű Terrence Hill-féle a Nevem: Senkit, jó olasz rendezőhöz méltán kipróbálta magát a gialloban. Az eredmény nem vészes, pláne első próbálkozásnak, de rengeteg gyermekhibát vonultat fel.
A helyszín egy eldugott kis görög sziget, ami zsúfolásig van templomokkal. Ősz van, ami itt a természeti adottságoknak hála nem igazán látszik. Az viszont már feltűnő, hogy ebben az évszakban jön egy fiatal angol házaspár. Átlagos szerelmespár benyomását keltik, akik csak szeretnének kikapcsolódni. Beszélgetnek a helyiekkel, miegymás. Aztán a férj egy nyilvános telefonfülkében magáévá teszi nőjét, miközben az anyjával telefonál és közli vele, hogy épp mit is csinál. Na ez már beteg! És még csak most kezdődött a film... Továbbá kiderül, hogy galambocskáink mégse olyan ártatlanok, mint amilyennek látszanak, mert egy feka zsaru lehallgatja a beszélgetést és nyomukba ered. A halál szigetének egyik fő problémája -az igénytelenség- már itt megmutatkozik. Ugyanis a rendőrünk csak annyit tud, hogy egy kis görög szigeten vannak a keresett személyek, de ő egyből rájuk talál! Remélem most képzeletben előttetek van Európa térképe és értitek a problémámat...
Fulci művészete eddig is fényévnyi távolságban volt tőlem, de ehhez a borzalomhoz képest még egy zs++os óriáskroki vs szuperboa-típusú trágya is szuperprodukció! A sokkot Fulci 1989-es "A horror édes háza" című műve (?) okozta. Átkozom a napot, amikor időt pocsékoltam az életemből erre a szemétre.
Ó azok a '80-as évek! Szintipop, idióta frizurák, vasfüggöny és robotok!
Biztos sok mindenkivel megtörtént már az, hogy egy előzetes látván leesett az álla és mindenképp megakarta nézni az adott filmet, velem ez már nemegyszer előfordult, legutóbb pár nappal ezelőtt. Sajnálatos módon, azonban a végeredmény láttán elég szomorú lettem, így utólag elnézve, jobb lett volna, ha megmaradok a kis kedvcsináló videónál.
A történet egy igen kellemes csavarral kezdődik: azt hisszük, hogy a filmet látjuk, amiben egy fiatal lányt kergetnek egy elhagyott kórházban. De közben nem, ugyanis az egész csak "színjáték". Vagyis egy készülő horror elejét láthattuk, amit éppen forgatnak. A kérdéses mű háttere megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis tényleg abban a szanatóriumban dolgoznak éppen, ahol a '70-es években a főorvos snuff filmeket készített a betegekkel. Ők meg ezt szeretnék visszaadni, szóval egy torture porn mozi van készülőben, igen szerény körülmények között.
Az év egyik legjobban várt horrorja. Mi is vártuk, hiszen a
Tavaly a világ megkapta a Piranha 3D-t (mi fél év késéssel), ami egész sikeres vállalkozásnak bizonyult. Semmi sem bizonyítja jobban annál, hogy már készül a folytatása Piranha 3DD néven. Nosza, egyesek gondolták, hogy azért idén is prezentálnak egy térhatású, vizes, állattámadásos tini-horrort az erre vágyóknak. Az elkövetők pedig ezúttal legyenek cápák, ami magától értetődő, nem szorul különösebb magyarázatra. Az is, hogy miért pont David R. Ellis kapta meg a rendezés jogát, hiszen neki a Végső állomás 3D óta van tapasztalata ilyen téren, igaz az (is) egy nagy bukta volt.
Friss kommentek